Közelegvén a határidő, felhívtam életem párját és egyben a figyelmét arra, hogy lassan el kell ballagnunk a Nyugdíjbiztosítóhoz, nyilatkozni a magánpénztárban maradásról (neki csaknem 3 millió forintja gyűlt össze eddig a magánszámláján, nekem alig valamivel több mint egymillió). Mire azt mondta, hogy találkozott az egyik magánnyugis barátnőjével, kikérte a véleményét, és majd elmondja, mit hallott a csajtól, de nem telefontéma, este beszéljük meg. (képinnen)
Nem ért sem váratlanul, pláne nem hidegzuhanyként aztán amit elmondott, mert mindegyik ténnyel, tény jellegű adattal illetve vélelmezéssel már korábban is tökéletesen tisztában voltam. Az útmutatás lényege egyszerű volt: tilos a magánkasszában maradni!
Az indoklás pedig két fő csapás mentén haladt:
1) A szolgálati jogviszony elvesztésének elkerülése. Ha feltételezzük - én nem teszem, de sokan igen -, hogy harminc év múlva még lesz állami nyugdíj, akkor valóban nagyon keveseknek éri meg maradni - egyébként ezt is több helyütt kielemezték már.
2) A listázás, a maradók vegzálása, egzecíroztatása. A magánnyugdíj-rendszerben maradók bizonyos tekintetben saját maguk hajtják a fejüket a tiló alá, mert listájuk egy gombnyomással elkészíthető, az pedig pillanatok alatt kideríthető, közülük kinek van vaj a fején vagy kin van támadási felület (mindenkin). Azt már egy államigazgatásban dolgozó másik barinő (annyira okádék ez a szó, hogy kénytelen vagyok használni) mesélte, hogy egyenesen utasításba kapták: tilos maradni - és ki az, aki az állásával, az egzisztenciájával játszana, főleg ki az, aki ki akarna kerülni az állami meleg akolból!? (Zárójelben jegyzem meg, hogy a törvény pontos címe: a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapról, és a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggö egyes törvények módosításáról - szóval szabad nyugdíjpénztár-választás, mi? Kac-kac.)
Mindezen érvek hatására a párom végül is úgy döntött, hogy nem marad magánpénztári tag. Mondtam neki, hogy én maradok.
- És mi lesz, ha elkezdenek baszkurálni, például ha az APEH [nem APEH az, drágám, hanem Nemzeti AVH...] elkezdi vizsgálni a cégedet? - kérdezte.
- Akkor fogadok egy jó ügyvédet, és megpróbálom elkerülni, hogy tönkretegyenek - válaszoltam.
- És mi lesz, ha az üzleti partnereidre is rászállnak, őket is kicsinálják?
- Akkor életem végéig szégyellni fogom magam - mondtam, miközben fülemben csengett egy ügyvéd barátom sok évvel ezelőtti mondata: "Ha Magyarországon valakinél semmit sem találnak, akkor jön a számviteli fegyelem megsértése, mert azt mindenkire rá lehet húzni".
- És megéri? - kérdezte bánatosan, de beletörődve (elvégre elég régóta ismer már).
- Nem, de ismered az álláspontomat: ha egyszer előre hajolsz és hagyod magad megdugni, akkor sohasem lesz vége.
És ha már Ákossal kezdtem a címben, hadd fejezzem be vele ugyanúgy. Ugyebár van őnéki egy száma, A bosszú népe című alkotás, ami annak ellenére, hogy nem egy jól sikerült dal, mégis kultusznótává nőtte ki magát a jobboldalon, mert olyan klafán ráillik a szocialistákra, liberálisokra, egyszóval mindenkire, aki nem nemzeti. (Illetve bárkire, akire rá akarjuk illeszteni, mert úgy gondoljuk.)
Nos, ha valóban bekövetkezik a posztban előre jelzett boszorkányüldözés, akkor ez a bosszúnépezés is, mint oly sok minden (ha nem minden), szépen visszaszáll majd a nemzeti kormány fejére, ami ugyan a meghurcoltaknak nyilvánvalóan nem szolgáltat majd igazságot és nem nyújt majd vigaszt, és ami még rosszabb, a sok elvakult hőbörgő szemét nem fogja felnyitni, de talán a sokadik pofon azok közül is sokakat észhez térít majd, akik most még az áhitattól ájultan hevernek az Orbán Viktor produkálta gőzölgő szarkupac előtt.
Ma 8 óra 40 perckor leadtam a Nyilatkozatomat a magán-nyugdíjpénztári tagsági jogviszony fenntartásáról.