Az elmúlt napokban két érdekességre leltem a neten a százmilliárd érdekesség között.

Az első az MNB új logója (és teljes arculatváltása), ami több szempontból is meglepett.

Először is, ha jól tudom, még Simor András az elnök, tehát a fölösleges pénzkidobást nem magyarázhatjuk (vagy igen?) a szokásos indokkal, azaz hogy valaki valakinek oly módon nyilvánított hálát, hogy egy kis grafikai munkáért tízmilliókat fizetett neki.

Másrészt - bár eszem ágában sincs elvenni a szakemberek kenyerét -, az új arculat véleményem szerint nemcsak hogy semmilyen, de egyenesen szörnyű. Túl azon, hogy nekem is időbe tellett, amíg rájöttem, hogy a diagramot mintázó oszlopok az m, az n és a b betűket adják ki, a szürkésbarna-neonzöld színvilág sem nem utal semmire, sem nem újdonság, de még csak nem is elegáns.

Különösen nem értem, hogy az "n"-t formázó téglalapok miért más színűek, hacsak nem azért, hogy valami feltűnő, valami szín is legyen az emblémában, talán mindegy is, az egész úgy borzalom, ahogy van.

A másik érdekességre egy barátom hívta fel a figyelmemet. Korábban már írtam arról, hogy egy webcím lefoglalása előtt nem árt leülni és alaposan átgondolni, vajon a választott név nem adhat-e okot félreértésre.

Nos, amikor először olvastam az oviklub szót, azt gondoltam, valamilyen óvodai szolgáltatást kínál a cím mögött rejtőző szervezet.

Aztán rájuk kattintva egyből grafikus spermácskák fogadtak, ami egy kisdedóvótól kicsit durva lenne, főleg kereszténydemokrata kormány idején. És persze ki is derült, hogy szó sincs gyermekfelügyeletről, hanem az oldal a meddőséggel, többek között az ovuláció indukációval foglalkozik. Ami nekem speciel - bár kissé nagyképűen azt is mondhatnám, hogy az asszociációval mint műfajjal nem szoktak problémáim lenni - biztosan nem jutott volna eszembe.

Maradjunk is annyiban - bár nagyon erőltetett a kapcsolat -, hogy elfogadjuk: a sikeres megtermékenyítést követően szükség lehet arra az ovira.