Magyaridióta

Ha az idiotizmusból energiát lehetne nyerni, nagyhatalom lennénk.

Te mondád

Fertő(zés)

2009.04.28. 14:00 idelle

Ha végtelenül toleráns és megengedő vagyok, az 1995-ös Vírus (Outbreak) c. film csak és kizárólag azért elviselhető valamelyest, mert René Russo is játszik benne, és hál' istennek életben marad.

Maga a film cselekménye azonban annyira amerikai és elnagyolt (vagy Verza Éva, bár tudom, hogy nem vica hanem vice), hogy a kedves alkotók fejenként megérdemelnének egy-egy motaba-koktélt.

Többször leírtam - és még hányszor le fogom -, hogy az emberiség (csakazért sem írom nagy kezdővel!!!) az évezredek során szinte semmit nem tanult, persze miért éppen most tanulna meg bármit is a válság hatására, a gazdasági szokások, társadalmi stílus és morál kérdéskörében.

Úgy látszik, a krájzisz már nem hír, szaladunk tovább és hiszünk aban, hogy pusztán az újdonság elmúltával maga mint probléma is meg fog szűnni.

És már itt az újabb szörnyülködni való, a sertéspestis, a média sem ér rá lazsálni, riogatni kell megint, eltúlozni mindent, fészbúkon és máshol percenként követni a fertőzés terjedését, a halottak számát, mintha csak a moziban ülnénk (attention: nem kacagni a filmen, mert szátokba repül az édibédi vírusocska!!!).

Ha az egyik hivatal szárazon, tényekre alapozva próbálna meg racionális maradni, máris jön egy másik, tegnap még távol voltunk, ma már nálunk is van két gyanús eset, néha meglepődöm, miért nem írnak ki valahol valamilyen nagyemberek Kipusztulási Versenyt, fődij egy aranyozott Versace sírkő.

Sosem felejtem el, lassan tíz éve tele volt a világsajtó a szivacsos agyvelőgyulladás híreivel és rémhíreivel, le is ment a marhahús ára, életemben nem ettem annyit, mint akkor, és bár a közeli hozzátartozóim néha ennek tudják be ingadozó szellemi képességeimet, természetesen semmi negatív hatása sem volt a dolognak. (Emlékszik az akkori hisztire valaki????)

Úgy sejtem, most is hasonlóról van szó, hírversenyől, tőzsdei spekulációról, a WHO pénzszerző akciójáról, persze majd meghal néhány száz ember, de hát az emberélet sohasem számított a történelem folyamán. Most így látom, és bízom is, hogy így van, hiszen kétségkívül ez a jobbik szcenárió!

Mert azért egy apróságra nem árt felhívni a figyelmet: bármennyire is biztonságban érezzük magunkat, a Természetet még mindig nem ismerjük és nem uraljuk teljesen. Azaz bármikor jöhet egy Motaba, amelyik nem lesz tekintettel a hírversenyre és válogatás nélkül fogja ölni a médiag*ciket és azokat is, akik még tévét sem láttak életükben.

Illene felnőnünk, nekünk embereknek.

Ehhez emlékeztetőül itt van egy gyönyörűség, a HIV vírus képe. Lehet csodálni...

Szólj hozzá!

Címkék: médiákok wörldwájdsit wannagetoff

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaridiot.blog.hu/api/trackback/id/tr171091423

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása