Magyaridióta

Ha az idiotizmusból energiát lehetne nyerni, nagyhatalom lennénk.

Te mondád

Nem azért

2009.05.11. 10:27 idelle

Függetlenül attól, hogy - finoman szólva - nem Pelcznét képzelem magam elé erotikus álmaimban, a tegnapi babkocsis tüntetés céljaival egyet tudok érteni.

Leginkább azzal, hogy ne megint a kiszolgáltatott "kisembereken" verjék le az elhibázott (gazdaság)politika által okozott károkat, hanem végre a "nagyok" is szálljanak be a terhek viselésébe.

Politikai értelemben is idiotizmus a családosokkal kicseszni, egy-egy ilyen intézkedés csak arra jó, hogy a kétszer annyi szavazat helyett 2010-ben háromszor annyit kap a Fidesz, ha megígéri, hogy ezeket a baromságokat visszavonja - ezt Pelczné meg is ígérte.

A dolognak ezt a részét itt le is zárom, megírtam korábban a húsz év Fidesz-rémuralmat, akit érdekel, elolvashatja.

Ami sokkal érdekesebb, mi több, megdöbbentő volt számomra a tegnapi tudósításban (TV2 Híradó), az egy megszólaltatott házaspár véleménye volt, a következők szerint.

Azt mondja anyuka: - Nem szeretnék visszamenni dolgozni, mert nem azért szültem gyereket, hogy dolgozzak, hanem rájuk szeretném fordítani az időmet és az energiámat.

Apuka tovább fűzi: - Az a legnagyobb problémánk, hogy sajnos a családunk összjövedelme nem fedezi még a lakáshitelünk(et) se'.

Amikor ezt meghallottam, azt hittem, seggre ülök. Várjunk csak, hogy is van ez? Hogy képzeljük el az életet ma, a XXI. században, itt Közép-Európában???

1) Gondolkodás nélkül dugunk és szaporodunk, mert az a természet parancsa, a gyerekek meg különben is olyan édibédik.

2) Dolgozni nem akarunk, főállású anyák leszünk - időben meddig, könyörgöm??? és utána mi lesz??? szülünk még, mondjuk hatvanéves korunkig????.

3) Apu sem keres ám annyit, hogy eltartson bennünket, hiszen a család összjövedelme még a lakáshitelt sem fedezi (mit vettek ezek, cseszd meg, villát a Rózsadombon???).

Lassan kérdezem, hogy azok is értsék, akiknek szól: hogy kép-ze-li-tek??????????

Ki tartson el benneteket? Mi gürizzünk azért, fizessük az adót, hogy ti szaporodjatok és sokasodjatok? Hiszen én meg nem azért tanultam és dolgozom, hogy idiótákra fordítsák az adómat, he-he!!! Oké, kell a gyerek a társadalomba. Na de mit nyer a társadalom egy olyan család gyerekeivel, ahol a szülők valószínűleg maguk nem képzettek, ahol taníttatásra sem lesz pénzük?

Gyereket vállalni szép, nehéz, de nemes feladat. Megtanít felelősséggel viseltetni mások iránt. Vagy nem????

U.i.. ha jogosítványt akarsz szerezni, KRESZ-vizsgát kell tenned és legalább harminc órát vezetni. Ha orvos akarsz lenni, először öt év egyetemet kell abszolválnod, majd több szakvizsgát. Ha gyereket akarsz, elég ha termékeny vagy, szülői alkalmasságodat senki sem kérdezi meg (kivéve, ha örökbe akarsz fogadni)...

Szólj hozzá!

Címkék: idézem seggfejmagyar akkoreztmostígyhogy

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaridiot.blog.hu/api/trackback/id/tr911114544

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.