Magyaridióta

Ugyan Kövér doktor nem olyan régen elárulta, minek köszönhetjük a vasárnapi zárva tartást, Semjén Zsolt pedig a szellemi szintjének megfelelő módon fejtette ki, hogy a boltos családok számára miért is jó, ha nyitva lehetnek, azért van néhány csavar a történetben. Meggyőződésem szerint ráadásul még nem is ismerhetjük mindegyiket.

A kiinduló ok mindenki számára világos lehetett: mivel a magyarnak mondott láncoknál többnyire franchise rendszerben működtetik a boltokat, a multikkal ellentétben az egységek nagy része számára megmaradt a lehetőség a nyitva tartásra.

További járulékos haszon a nyereségességi klauzula életbe léptetésétől is várható. A vasárnapi forgalom kiesése összességében akkor is forgalomcsökkentő tényező, ha a vásárlások egy része áttevődik a többi napra. Tehát egy újabb csapás a multikra: minél kisebb a forgalom, annál nagyobb az esély a veszteséges működésre. Plusz hatalmas bírságok.

Ami azonban ezek után következett, az legalábbis elsőre érthetetlen.

Mert mi haszna van az éjjel-nappali működés tiltásának, azon túlmenően, hogy így megoldódik jó néhány száz polgármester problémája, már ami a boltok körüli késő esti-éjszakai-hajnali hangoskodást illeti?

Vagy mi értelme van a világörökségi illetve üdülőterületeken a vasárnapi nyitva tartás tiltásának?

Semmi.

Az azonban nehezen képzelhető el, hogy egy ekkora farokságot véletlenül, tévedésből, de leginkább, hogy ok nélkül követ el pártunk és kormányunk.

Ha engem kérdeznek, ez valamilyen későbbre tervezett nagy (kis)kereskedelmi lenyúlás előkészítése. Az idő kevés és egyre kevesebb. A nagy tervre, az egész ország vagy legalábbis minden nagy forgalmú és/vagy nagy nyereségű üzleti tevékenység saját érdekkörbe vonására a népszerűség látványos csökkenése miatt már nem maradt sok lehetőség. Azaz előbbre kellett hozni a cselekvést.

Az elmúlt hetekben-hónapokban magukat gazdasági illetve politikai elemzőnek tartó emberek és cégek próbálták megfejteni az intézkedések hátterét. Nem jutottak sokra, pedig a dolog nem bonyolult: itt már régóta mindent a pénz, a lenyúlás, a baksis irányít. Majd figyeljenek csak!

Vidéki gyerek vagyok, alig több mint tizenöt éve élek Budapesten. Természetesen én is úgy szocializálódtam, hogy Budapest nagy és koszos, az emberek nemcsak udvariatlanok, de azonnal kiszúrják a vidékit, akit jobb esetben csak lenéznek, rosszabb esetben még át is vágnak. Röviden: Budapesten vidékiként nem jó lakni, mert nem érezheted otthon magadat.

Ehhez képest ma már akkor érzem magam furcsán, ha hazamegyek a szülővárosomba, amit annak ellenére is üresnek és unalmasnak érzek, hogy millió emlék és a család mellett a mai napig sok haver köt oda. Persze régi arcok még manapság is megkérdezik, hogy megszoktam-e Budapesten, és nem rossz-e itt élni. Mire én többnyire azt válaszolom, hogy "szeretem".

- És mit lehet szeretni abban a nagy városban? - hangzik el legtöbbször a csodálkozó kérdés.

- Például a kulturális kínálatot: a rengeteg színházi és mozielőadást, koncertet, meg a szórakozóhelyek sokszínűségét.

- És ezeket gyakran látogatod?

- Nem. De fontos a tudat, hogy ha akarom, bármikor megtehetem.

Szóval így vagyok én a vasárnapi zárva tartással is. Jó volt a tudat, hogy ha úgy alakult, bármikor elmehettem vásárolni vagy nézelődni. Ha pedig a kereskedőnek megérte nyitva tartani vasárnap, akkor már ketten voltunk, akik elégedettek voltak.

És ha már személyes poszt, akkor még csak annyit: ezt a hétvégét bent töltöttem a cégnél. Nem plusz pénzért, emelt fizetésért, hanem mert annyi dolgom és lemaradásom volt, amit mindenképpen pótolni kellett. Templomban pedig tavaly voltam utoljára.

A Magyar Nemzeti Bank vezetői mint a magyarországi pénzügyi szolgáltatók felügyeleti szervének irányítói, a "brókerbotrányok" kommunikálása során rendkívül súlyos hibákat követtek el. Nincs okunk azt gondolni, hogy véletlenül.

Hogy egy forráshiányos, de nagy ambíciókkal rendelkező és túlterjeszkedő magyar tulajdonú pénzügyi szolgáltató milyen stikliket követhet el, azzal nagyjából mindenki tisztában lehet, aki látott már tőkehiányos magyar céget. Nem gondolhatja tehát senki, hogy a Buda-Cashnél, a Hungáriánál vagy a Quaestornál nem történtek szabálytalanságok. Hogy ilyen helyzetben, mármint amikor már bekövetkezett a baj,  mi lenne egy normális és tisztességes felügyelet dolga? Természetesen a kármentés. Kármentés az intézkedésekkel, kármentés a kommunikációval. Ezzel szemben az MNB elefánt volt a porcelánboltban: bedobtak jó nagy számokat, aztán azóta gyakorlatilag semmilyen fontos és pontos információnk nincs tőlük.

Már a Buda-Cash ügynél gyanús volt, hogy a felügyelet még szinte ki sem ért a céghez, Windisch László MNB-alelnök máris 100 milliárdos lehetséges kárról beszélt a témában összehívott sajtótájékoztatón. Majd mit ad isten, eltelik néhány nap, és a felügyelet emberei még meg sem itták a kávét a Quaestornál, máris 150 milliárd fiktív kötvényről beszéltek.

Tornóczky Anita elhíresült Pulitzer-díjas kérdését tudom csak feltenni: és ezt így hogy? Nem lehet, hogy például a Quaestor nem bocsátott ki 150 milliárdnyi "fiktív" kötvényt? Vagy mi van, ha csak 28 milliárd "fiktív" kibocsátású papírjuk van? Amikor kiderülnek a tényleges számok, Windisch majd kiáll, hogy "bocs, hazudtam"? Aligha.

De azt sem tudjuk, pedig fontos lenne, hogy a kibocsátott kötvények mögött mekkora vagyon áll. Nem tudjuk, de azt tudhatjuk, hogy kedden már a felét sem érte, köszönhetően az MNB-nek. Aminek persze meglehet az a hozadéka, hogy bizonyos tőkeerős, kormányközeli vállalkozók olcsón tudjanak majd szemezgetni a vagyonból.

Megpróbálom elkerülni az összeesküvés-elméleteket, ezért nem állítom, hogy régen a tarsolyban (he-he) lévő ügyek időzített és sorozatos elővételéről van szó. De azt igen, hogy ennek minden aspektusát megpróbálta és megpróbálja kihasználni a Nemzeti Együttműködés Rendszere illetve annak dísz...pintyei.

Az, hogy az MNB vezetői ezerrel védik magukat és az intézményüket, teljesen érthető. De sem Windisch légből kapott számai, sem Binder "eltapsolnak"-ozása nem magyarázható mással, mint a hangulatkeltéssel. Hozzájuk képest Rogán Antal egy hisztis ötéves csupán, a szocialista brókerbotrányozással.

A bizalom megingott, és nem kizárt, hogy újabb balhék is lesznek, bármennyire is sietett a piacon maradó cégek közül több is megnyugtatni a kedélyeket. A haszon többes: meg lehetett büntetni a takarékszövetkezeti integrációból kimenekülőket, lehet mutatni az erős kezű kormányt, amellyel népszerűségi pontokat lehet visszaszerezni, nyilván milliárdokat lehet átirányítani állampapírba és az állami tulajdonú bankokba, és ahogy írtam már, meg lehet szerezni egy-két gyöngyszemet a Quaestor-portfolióból.

A politikai haszon tehát sejthető. A károkkal meg ráérnek majd akkor foglalkozni, ha odaér a történet. Mindenesetre a tényleges adatok ismeretében - ha azok nem támasztják alá a sebtiben feldobott számokat - érdemes lenne megpróbálni felelősségre vonni az urakat. Kár, hogy az akkor már nem fog érni semmit.

Oké-oké, semmi közünk ahhoz, hogy melyik NER-társ vagy melyik német multi juthat zsíros százmilliárdokhoz a paksi bővítésből, rendben van (nincs rendben egyébként), meg egy nyomorult linket nem képesek produkálni a nyavalygók, ahol valakik bedobták valamelyik épülő atomerőmű teljes műszaki és gazdasági dokumentációját. 

Hanem álljunk csak meg egy polgári szóra, még akkor is, ha ez, mármint a "polgári" csak egy bloggertermék.

A kormány az elmúlt hónapokban komplett gazdasági-politikai csomagot épített arra a kommunikációra, hogy a gonosz bankok tisztességtelenül jártak el, mert a velük szerződést kötő ügyfelek (hitelfelvevők) nem ismerhették meg a kontraktus minden részletét, és ez által anyagi kár érte őket.

Ehhez képest van egy alaphangon háromezermilliárd forintos szerződés, amelynek mi, állampolgárok vagyunk a készfizető kezesei, és még azt sem tudhatjuk meg, van-e a kontraktusnak olyan kitétele, hogy túlléphető a vállalási ár, és ha igen, mennyivel. Ez ugyanis közvetlen hatással van az államháztartás kiadási oldalára, ami meg közvetlen összefüggésben van az adóbevételekkel, az meg közvetlen összefüggésben van a mi zsebünkkel. Szóval akkor ki is a tisztességtelen?

Tudom, hogy lassan a heppemmé válik, de ha létezne ellenzék, akkor ezt azért így szépen a kormány pofájába lehetne vágni. És még jogdíjat sem kérnék érte.

"A bérek emelését szeretné elérni Orbán" - hirdeti a mai Napi Gazdaság címlapja, és valljuk be őszintén, ha Orbán valamit nem "akar" vagy egyenesen "elér" ("kiharcol"), hanem csupán szeretne elérni, akkor annak a valaminek az elérése majdhogynem lehetetlen. Mármint nem NER-kommunikatíve, hanem reálisan.

A rezsicsökkentés őrületének kiváló kormányzati kommunikációs akciójának objektív elemzői nem győzték kiemelni annak idején, hogy a kormány azért kénytelen az állampolgárok többségének költségcsökkentéséhez hozzájárulni, mert a bevételnövekedéséhez képtelen. Ígérem, nem fogok unalmas elemzésbe bocsátkozni a rezsicsökkentésről, maradjunk annyiban, hogy a negatívumokat, az ellenérveket és ellenszámokat soha senki nem vette még számba, és nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy kitaláljuk: soha nem is fogja. Gondolok itt olyan piciny kis tételekre, mint az első távhő-rezsicsökkentésnél (távhőrezsi-csökkentés?) a szolgáltatók 50 milliárdos költségvetési kisegítése.

A hardworking_pepole hashtag eltulajdonításával sem foglalkozom, legyen ez Török Gábor témája. Az ennél picivel nagyobb lopások az ő életművébe amúgy sem férnek bele, lehet, hogy eddig azt gondolta, hogy a magyar ember genetikailag polkorrekt.

A Fidesz kommunikációs stábja és ezáltal az egész párt már régóta olyan, mint a méhecskék tavasszal: nektárt gyűjtögetve röpködnek (ugrálnak) egyik kommunikációs panelről a másikra, mikor melyik kerül sorra. Ne legyenek illúzióink: az elkövetkező hónapokban annyiszor fogjuk hallani és annyiszor fogjuk leírva látni a "keményen dolgozó emberek", és a "béremelés" kifejezéseket, hogy a fülünk fog szétégni, a szemünk fog kifolyni. Tartalom megint nem lesz mögöttük, csak a papagájkommandó, amelyik sohasem unja meg a szajkózást (egy papagáj szajkózik - képzavar rulez!).

A lényegre térve: Orbán akkor sem tudná érdemben emelni a béreket, ha ő maga írná a vérével azt a rendeletet, amelyik ötszázezer forintban határozza meg a minimálbért. Az ország és a gazdaság hajtóerejének számító külföldi beruházók (pl. autógyárak) illetve a mezőgazdasági vállalkozók (igen, pl. azok a haveri földbirtokosok is, akik közmunkásokat dolgoztatnak kvázi rabszolgaként a földjeiken!) azért tudnak versenyképesek lenni, mert a magyarországi alkalmazottaik bére alacsony. És akkor ne beszéljünk azokról az echte magyar vállalkozókról, akik különböző trükkökkel tartják alacsonyan az alkalmazottak bérét. Akár azáltal is, hogy nem fizetik ki az alvállalkozóikat...

Orbán tökéletesen tudja, hogy Magyarország sokat köszönhet az alacsony béreknek. És azt is tudja, Magyarország sokat veszítene, ha ezek a bérek látványosan nőnének. Úgyhogy ha valami nem érdeke, akkor az a béremelés.

Mindez persze a célcsoportot nem érdekli. A célcsoportot az sem fogja érdekelni, ha a keményen dolgozó embereket felváltják a vérmókusok, a béremelést pedig a pacalfőzés. Én is csak azért írtam meg, mert már régen koptattam errefelé a billentyűket.

A most következő sajtószemle, azaz egy komplett írás terjedelmi okokból nem fért be az Egymondatban.blogba. Amúgy eszem ágában sincs terjeszteni a Fidesz-propagandát, de figyelemre méltó az a pökhendi hangvétel, amellyel a fidesznyikek az egyre gyakoribb tüntetésekről illetve az egyre erősödő tüntetéshullámról nyilatkoznak (ld. még például ezt).

Túl az alábbi jegyzet nyilvánvaló tárgyi tévedésein (ferdítésein), a legérdekesebb kérdés talán az, hogy ezzel a lekezelő stílussal, a politika által kitalált leegyszerűsítő ellenségkép mantrázásával mi a célja a szerzőnek? Kit akar meggyőzni? Vagy csak nem más ez, mint fütyörészés a sötétben? Illetve az is elgondolkodtató, hogy ő és csinovnyik társai még mindig nem értik: minden megnyilvánulásuknak nyoma marad, és ha egyszer billen vagy borul a rendszer, nem lehet majd letagadni ezeket a remekműveket (sem).

Kossuth tér, 2014. november 17. - Czakó Gábor írása

A Kossuth téren első pillantásra látszólag többségben voltak az ORBAN OFF LINE jellegű táblák, ami arra utalt, hogy a szervezők elsősorban nem a karcagi vagy az óbudai érdeklődőket akarták megszólítani, hanem a világ távolabbi sarkába üzentek...

A színpadon nem láttam hivatásos politikust. A szónokok jobbára huszonéves fiatalok voltak, meg egy tanárnő, egy olajszőkítésügyi (?) szakértő és derék Horváth András volt adóhivatali munkatárs, aki előállt a NAV-nál uralkodó korrupciós ügyek történetével. Ő arról nevezetes, hogy ugyanannyit mond el és tud (?) az állítólagos ügyekról, mint az ideiglenesen hazánkban tartózkodó amerikai ügyvivő. A legnagyobb sikert a norvég-magyar barátságért való lobbizásával aratta, amelynek pillérévé azt a hazugságot tette, hogy a világhírű győri női kézilabdacsapat magyar-norvég vegyes csapat. A tömegnek persze tetszett, mert fogalma sem volt, hogy kik játszanak Görbiczék együttesében. Négy-öt külföldi között két norvég.

Nem lett belőle baj, mert a közönségnek, sőt, a szónokok túlnyomó többségének sem volt Horváthnál több fogalma a győri kézisekről, talán csak annyika, amennyike a magyar történelemről, a kommunizmus hagyatékáról, Gazdaságkor demokrácia nevezetű politikai hancúrdájáról, a különféle pártok kormányzásáról. Például a tüntetőkkel kapcsolatos viselkedésükről, a korrupció alakításában játszott szerepükről, vagy éppen arról, hogy 2014-ig éppen fele-fele ideig vezették az országot kereszténydemokrata és szocialista-liberális kormányok. Arról aztán végképp nem, hogy az Antall-Boross-kormányzás alatt úgy-ahogy javulni kezdő hajónk a szoci-liberális kétharmad alatt hamarosan csak a Bokros-csomag rettentő megszorításaival lett evickélőképes. Az első Orbán-kormány alatt gyűjtött közjavak fenekére 2002-ben a Medgyessy-kormány vert az elviselhetőnél nagyobbat. Magától Őszödi Böszmétől tudunk a fenyegető államcsődről, meg arról, hogy a kormányzást csak a szüntelen hazugságokkal tudták "visszahozni".

A szónoklatok kísértetiesen hasonlítottak az ötven évvel ezelőtti béketüntetések beszédeihez harsányságban, laposságban és erkölcsi silányságban. A színpadon ordítozók akkor is, most is megrendelésre dagasztották ereiket, és egyazon szellemi dögkútból vették szövegmintáikat. Egy hivatásos közéleti hölgy például a rombolás megengedhetőségét hirdette, miként a hajdani szocialista erkölcstankönyv az orvosegyetemen az anyagyilkosságét: szabad, ha a mama osztályellenség...

A mikrofonba varázsigéket harsogtak: a kormányban mindenki tolvaj, korrupt, az összes politikus húzzon el a világ végére, és még azon is túl! Az egész 25 évet le kell váltani, az egész rendszert, az egész korszakot, tán még a világot is, de még előtte Orbán Viktort. EU-vitákból is tudjuk, hogy ő a főellenség. A pártsemlegesség jegyében a téren véletlenül sem jelent meg baloldali politikust és pártot bíráló plakát, s nem hangzott el ilyen hang sem.

Viszont zengett a "Mocskos Hír TV!", amikor ennek a csatornának a munkatársára irányultak a felvevőgépek. A sajtószabadság védelmében még csikket is dobtak az egyik Hír TV-s operatőr gallérja mögé. Ugyanígy föl-fölharsantak Fideszt gyalázó elfogulatlan rigmusok is.

Negyven év során tömérdek tüntetésen vettem részt, de ilyen agy- és szívzavart egyiken sem tapasztaltam. Mindenütt felbukkantak betegek, megszállottak, kétségbeesett elhagyatották, akik világgá kiáltották panaszaikat. Akár a mai szemétlevélküldők, akik szörnyű íráshibákkal terjesztik a világ csúcstechnikáit hüvelygomba és hajhullás ellen. Pár fillér reményében.

Úgy éreztem aznap éjszaka, mintha visszapörgött volna az idő, s ott nyüzsögne körülöttem a múlt századi szellemi és testi hazáját vesztett ifjúság, amely persze szabadságért meg művészi és politikai forradalmakért kiáltott, de lelke mélyén a Parancsért esengett. Mondja már meg valaki... A mennyet üresnek érezte, s oda látta a kor fiait, a lenineket, a hitlereket. a rócsildokat, a haladás, divat, a művészet, az eszmék diktátorait, a pénzben jól kifejezhető sikamlós Semmit. Szabadságot üvöltött, de ez kórusban szolgaságnak hangzott, s hangzik máig, Gazdaságkor alapelvei szerint. Ha valami a világ legnagyobb tulajdonosainak, s magának a Pénznek tetszik, az jó. A kapitalizmus magyarán pénzizmus. Ez a veszedelmes a magyarokban: nyelvük magyaráz! A Pénz pedig sem nem demokrata, sem nem esztéta, nem is humanista, azaz nem emberista. Mitől is lenne az? Mi érdekes a szépségben, ha a rémipar többet hoz a konyhára? Például napjaink egyik varázsigéje, a korrupció, önmagában semleges. Ha a Diktátoroknak/Pénznek jó, akkor mehet, például a luxemburgi sok ezer milliárdos adócsíny pompásan bejött a nagy multiknak, át is mentették EU-elnöknek Juncker ügynököt.

Veszedelmes viszont, ha a haszon máshová kerül. Ilyenkor beindítják valamelyik demokratikus úthengerüket, például a líbiai, kairói, iraki vagy a Majdan-típusút.

Mostanában a Kossuth tér körül próbálkoznak, Orbán Viktor főellenség ugyanis átlát a szitán. Ebben nincs egyedül a pályatársai közt, de ő át is mer nézni, sőt, a látottak szerint cselekszik.

A demokratáknak álcázott pénzisták réme az igazság.