Magyaridióta

TAMÁS GÁSPÁR MIKLÓS: ORBÁNT LENYELIK, DE NEM SZERETIK

„Pártok nincsenek, a templomok üresek, a szakszervezetek száma minimális"· A filozófus a morális ellenállás szükségességéről, 1989 nyomtalanságáról és a kaméleonrendszer hatékonyságáról

 Ez egy kaméleonrendszer, amely alkalmazkodik a társadalom változásaihoz, amely nem támaszt semmilyen morális követelést az állampolgárokkal szemben: nem kell jónak lenni, nem kell önzetlennek lenni. Ha behúzod füled, farkad, akkor meglehetsz. Ha van pénzed. A kormány törekvése az, hogy az állampolgárok passzívak legyenek. El is éri ezt – erről is beszélt a Magyar Hangnak adott interjújában Tamás Gáspár Miklós. A filozófus szerint polgárság és munkásmozgalom sem létezik.

 - Önt először 1989-ben láttam a közélet színpadán, az Országgyűlésben. Egy időközi választáson került be a pártállami parlament utolsó né­hány hónapjára. Balla Évával ketten alkották az SZDSZ „frakciót". Önökön kívül Király Zoltán, Debreczeni József és Roszik Gábor képviselte az ellenzéket. Üdítőleg hatott a friss hang, amely a megszólalásaikat jellemezte. Ha most belené­zek a parlamenti közvetítésekbe, azt látom, hogy az ellenzék heroikusan, ám egyre durvább stílus­ban küzd, még sincs akkora hatásuk, mint annak idején önöknek volt. Vajon mi ennek az oka?

- Erről nem igazán akarok beszélni.

 - Miért nem?

- Mert teljesen időszerűtlen. A függet len és ellenzéki képviselóknek akkor óriási hatalmuk volt. Amit ott elmondtunk, más­nap az egész ország vitatta, beszéltek róla. Ezért kénytelenek voltak tekintetbe venni a hatalmon lévők. Ez a korszak rég elmúlt. Volt egy rövid fölívelő szakasz, aztán szét­rohadt minden. Most teljesen új helyzet van, kár visszavetíteni ezt '89-re, mert semmi köze hozzá. Az a korszak 2000 után egész Kelet- Európában lezárult. A rendszerváltás után bizonyos dolgok kibontakoztak, min­denekelőtt egy modern liberális állam jogi szerkezete. Helytelenül nevezhetnénk de­mokráciának. Nincs olyan demokrácia, ahol képviselőket választhatnak. Demokráciában a nép van hatalmon, nincsenek vezetők. Ilyen rendszer az ókor óta és a régi genfi kantonok óta nem volt. Forradalmi perió­dusokban előfordult, ezeket nevezték munkástanács-rendszereknek, de ezekől sem lett semmi. A Nyugat-Európában 1945 után kialakult alkotmányos szabadelvű jogállam­nak egy olyan fejletlenebb variánsa terjedt el Kelet-Európán, amely itt egyáltalán nem nyerte meg az emberek lelkét és szívét. Ezek a maguk módján modern államok, ugyanak­kor semmi közük a rendszerváltás korsza­kához. Több közük van a 70-80-as évekhez. Bizonyos mély tendenciák folytatódnak, amelyek akkor is megvoltak: a Nyugat iránti gyűlölet, ami jellemezte azt a kort, de kevés­bé, mint a mostani helyzetben.

  - Magyarországon 1956 után nem inkább a szovjetellenesség volt a jellemző?

- Semmiféle szovjetellenesség nem volt itt egészen a 80-as évek végéig. A Nyugattal szembeni megvetés volt a jellemző, a nép, benne a magyar értelmiség részéről. Különösen azok részéről, akik nyugatra utazhattak, és közben írták a gyűlölködő szövegeiket. Emlékezzen vissza '68-ra, hogy gyűlölték a hippiket, az új baloldalt meg a fekete mozgalmakat, a feminizmust. Mindaz, ami akkor Nyugaton új és demokratikus jellegű volt, az közgyűlöletnek örvendett itthon. Itthon ezeket a dolgokat - mint ahogy általában az emancipációs törekvéseket az 1870-es évek óta - visszautasították. 1989 kivétel volt, és mint ilyen, nem folytatódott, ezért mondom, hogy '89-nek semmiféle jelentősége nincs a történelmünkben. Az 1870-es évek óta tartó mély tendenciáknak van jelentőségük, amelyekben összevegyült a Nyugat-ellenesség és az antidemokratizmus. Ez a lényege a kelet-európai politikáknak és politikai ideológiáknak Mindig is ez volt. Ebből a paradigmából soha nem jött ki Magyarország, mint ahogy a többi kelet-európai ország sem. A magyarországi politika középpontjában az 1. világháború előtt az általános szavazati jog kérdése állt. Amit a teljes uralkodó osztály ellenzett, amely szemben állt a munkásosztállyal, a parasztsággal, amelytől rettegett, mert veszélyt jelentett a fennálló arisztokratikus rendszerrel, és szemben állt a nemzetiségekkel is.

Ezek ellen úgy küzdött az uralkodó osztály, hogy gyökértelen, nyugati átvett dologként tüntette fel a magyarországi demokratizálást. És ez azóta is így megy. Más tekintetben történt változás, a legnagyobb 1945-ben következett be, amikor megszűnt a magyar jobbágyság azáltal, hogy megszüntették a nagybirtokokat, és fölosztották a földeket. Igaz, hogy utána téesz lett belőle, de zsellérek már nem voltak többé. A személyes függőségnek az a feudális rendszere, amely a térséget, Lengyelországot, Romániát, Magyarországot jellemezte, '45 után ín megszűnt. Helyette óriási iparosítás, urbanizáció, hatalmas fejlődés történt, amire sem előtte, sem azóta nem volt példa. Az a fajta patriarchális függés megszűnt, amit a népi írók A tardi helyzetben, A puszták népében leírtak a hárommillió koldus országáról. Aztán másfajta függések alakultak ki: a kapitalizmusé és a modem ipari társadalomé. Ez nem szívderítőbb, de kétségtelenül más. A legnagyobb fordulatot a maga szörnyűségével együtt a sztálinizmus hozta, mindent megváltoztatott ezen a vidéken. Véget vetett a több ezer éves hagyományos agrártársadalomnak, létrejött az urbanizáció, brutálisan, az emberek mégis szeretettel beszélnek még mindig a lakótelepről, a régi gyárakról, a Ganz-MÁVAG művelődési házáról. A mai lakosság számára az az igazi reprezentatív múlt, amikor a modem ipari társadalom létrejött Kelet- Európában. Ennek nyomai itt vannak, '89-nek meg nincsenek itt a nyomai.

 - De azért sokak életében fontos volt 1989, fordulópontként őrzik emlékeikben, úgy emlékeznek rá, hogy micsoda reményeket fűztek ahhoz, hogy szabadság lesz, és elérkezik a jólét is számukra.

- Jólétről szó sem volt. Az egy utólagos hazugság. Mindenki tudta, hogy nem leszünk olyan gazdagok, mint az osztrákok. Nota bene! Majdnem kétszáz éve mind gazdasági teljesítmény, mind pedig fogyasztási színvonal szempontjából pontosan ugyanakkora a különbség Ausztria és Magyarország között. 1860 óta az arányokat illetően semmi nem változott. Emlékezzünk vissza, 1989-ben mi volt a fő vitatéma: a pártosodás. Akkor is gyűlölték a pluralizmust. Azt, hogy az emberek a nézeteik szerint csoportosulnak politikai nézeteik értényesítésére, nem fogadta el a közvélemény. Sem itt, sem máshol. De azért viszonylag magas volt a választáson a részvétel, és azóta is egész magas. Persze voltak itt egy-két milliónyian, akik lelkesen részt

vettek a rendszerváltásban, míg nyolcmillióan kétkedve figyelték az eseményeket. Egy-két millió, az nagyon sok, de nem a többség. Magyarországon nincsenek igazi pártok. A pár száz fős apparátus még nem párt. Hallott valaki a Fidesz megyei konferenciájáról, ahol ideológiai vitákat folytatnak? A többi párt még a Fidesznél is kisebb. A Fidesznek 15 ezer tagja lehet, Szerbiában a kormánypártnak 700 ezer tagja van. Az MSZP-nek tízezer tagja sincs, az ausztriai szociáldemokrata pártnak 400 ezer tagja van, a romániai szociáldemokrata pártnak pedig 600 ezer. Magyarországon nincs politikai pluralizmus.

 - Civil szervezetből is kevés van.

- A civil szervezet kifejezés az egy magyar nyelvi tévedés következménye. Nincs ilyen. Az egyházak is civil szervezetek, a pártok is civil szervezetek. A civil társadalom szervezetei. Igen, mindenfajta szerveződés gyanús. Magyarországon egy-két cél érdekében megszerveződnek dolgok, ezek gyorsan professzionális szervezetté is válnak. Isten áldja meg őket, hogy teszik a dolgukat. A tevékenységük hasznos. A madárgyűrűző egyesületeké is, nem csak az emberi jogi szervezeteké, de pártok nincsenek, a templomok üresek, a szakszervezetek száma minimális.

 - A baloldali politika bázisát a munkások, illetve az alkalmazott munkavállalók adhatnák, ha lenne megszerveződött munkásosztály...

- Ennek vége. Nem az a bázisa többé. A munkásmozgalom halott. A szocializmus mint eszme is halott, mert az valóban a munkásosztályhoz kapcsolódik A baloldali politikát az egész világon ma kizárólag a nagyvárosi diplomások képviselik A munkásmozgalom, amíg létezett, képviselte magát, ezért is féltek tőle. Politikai aktorként, politikai szubjektumként nincs többé. Mint ahogy polgárság sem létezik.

A régi osztályok mint politikai szubjektumok nincsenek többé. Már rég vége, de most már tényleg jól látszik. Vannak más fókuszok: a rassz és a nem. Az egykor 40-60 százalékos szociáldemokrata pártok ma 13, illetve 5 százalékosak, vagy teljesen eltűntek, mint Franciaországban. Mint ahogy a radikális polgári és liberális pártok sincsenek. Valódi osztályharc sincs már. Az osztályharc azt jelentette, hogy a politikailag megszervezett osztályok érdek- és eszmei harcot folytattak egymással, és ez bonyolult közvetítéseken keresztül vezetett egyfajta politikai alakuláshoz. Már 1933-ban bebizonyította Adolf Hitler, amint ripityára verte mind a munkáspártokat, mind a polgári pártokat, hogy a faj erősebb, mint az osztály. Karl Marx jóval korábban, a Louis Bonaparte brumaire tizennyolcadikájában rémülten ébredt rá 1852-ben, még mielőtt megírta volna A tőkét, hogy van egy lehetőség arra, hogy a burzsoázia és proletariátus harcában nem a proletariátus nyer, hanem az állam. III. Napóleon felhasználta a munkásosztályt, hogy leverje a baloldalt. Marx észrevette, hogy nincs történelmi végzetszerűsége annak, hogy a munkásosztály győzzön, és annak sem, hogy a nagy a összecsapás a burzsoázia és a proletariátus között történjen meg. 1914-ben a pártok a nemzeti háborúk oldalára álltak. Kiderült: a nemzet erősebb, mint az osztály, az állam erősebb, mint az osztály, a faj erősebb, mint az osztály. Az osztálypolitika minden igazi nagy csatában megbukott. És mára elveszítette teljes jelentőségét, annyira, hogy fölismerhetetlen.

 - Egy évvel ezelőtt azt nyilatkozta, hogy ezt a rendszert békés eszközökkel már nem lehet leváltani. Miért nem?

- Talán erőszakos eszközökkel sem - mondom most. Tekintettel arra, hogy ez egy kaméleonrendszer, amely alkalmazkodik a társadalom változásaihoz, amely nem támaszt semmilyen morális követelést az állampolgárokkal szemben: nem kell jónak lenni, nem kell önzetlennek lenni. Ha behúzod füled, farkad, akkor meglehetsz. Ha van pénzed. A kormány törekvése az, hogy az állampolgárok passzívak legyenek. El is éri ezt. Az a kis ideológiai mozgósítás, amely van, folyton a külföldiekre vonatkozik. A menekültekre, akik nincsenek is itt, időnként a szomszédainkra, főleg a románokra és az Európai Unióra. Az országon belül nagy konfliktusokat nem gerjeszt a kormány.

 - Miközben azt hangsúlyozza a kormány, hogy a jogállamiságunkkal nincs semmi baj, a menekültek ügyében tett intézkedései sokszor nemzetközi egyezményeket sértenek.

- Más állam is megsért nemzetközi egyezményeket. Magyarországon egyetlen politikai erő sem támogatja a menekültek befogadását, és soha nem is támogatta. Pont olyan rohadtak, mit a Fidesz.

 - A délszláv háborúk idején teljes parlamenti konszenzus mellett fogadtuk be a menekülteket.

 - Azok fehérek voltak.

 - Engem meglepett, hogy Ferenc pápával szemben is micsoda gyűlölet alakult ki itt rövid idő alatt a magukat keresztényeknek vallók egy részében, amikor a jézusi tanításokra emlékeztetett a menekültkérdéssel kapcsolatban. A magyar katolikus egyház sem képviselte erőteljesen azt, amit a pápa.

- Most már ő sem mond ilyeneket. De azért volt legalább néhány katolikus pap, akik ugyanazt képviselték. A reformátusoknál, magam is az vagyok: semmi... De ennek megvannak az okai. Tény: a menekültekkel szembeni ellenérzést sikerült a kormányzati propagandának szörnyű méretűre növesztenie. Sőt tovább romlottak a közvélemény-kutatási adatok akkor is, amikor már szinte nem is voltak menekültek. A lényeg az, hogy a kormány által szított konfliktusok a külföldiek ellen irányulnak. Az országon belül stabilitás és passzivitás uralkodik. És elfogadása annak, hogy a hatalom abszolút. A nép iszonyatosan pesszimista, rettenetesen bizalmatlan, mindenkiről rossz véleménnyel van. Az emberek azt mondják, hogy persze, ezek tolvajok, zsarnokok, felelőtlen emberek, szórják felelőtlenül az adófizetők pénzét, de hát amazok is nyilvánvalóan ugyanilyenek. Ezen az alapon nem lehet választás útján megváltoztatni a dolgokat.

 - De azért a rendszerváltás után eltelt második évtized végén azt gondolhattuk, hogy gyökeret vert itt egy polgári demokratikus berendezkedés.

- Én soha nem gondoltam ezt.

 - Ahol a fékek és egyensúlyok rendszerét alkotó intézmények - köztük az Alkotmánybíróság, az ügyészség, a bíróságok - egyensúlyt teremtenek.

- Ezek népszerűtlen intézmények.

 - De lenne módjuk rá, hogy egyensúlyt teremtsenek.

- Erről szó sincs. Miből gondolja, hogy a közgyűlöletnek és közmegvetésnek örvendő intézmények egyensúlyt teremtenek? Most mutatták meg az emberek a Kaleta- és még számos ügyben korábban, hogy mit gondolnak a bíróságról. A független bíróságoknak semmi tekintélyük nincsen. Hogy miként folyik a jogszolgáltatás, a nép nem is érti. Szemrehányást tesznek egy ügyvédnek, mert védi a védencét? Hát mi van itt?

 - Sokan nem értik, hogy a bíróság nem tud túlterjeszkedni a törvény szabta lehetőségeken.

- Lehet, hogy a törvény a hibás. De ha a kormány meg akarná védeni a gyerekeket, akkor tennének valamit a gyermekvédelmi intézetekkel, mert részben onnan kerülnek ki a pedofilok áldozatai, a bordélyházak lakói. Tízszer ennyi gyermekvédelmi intézmény kellene, százszor ekkora fölszereltséggel, pénzzel, személyzettel ellátva. De mi volt népszerűtlenebb annál, mint amikor az Alkotmánybíróság megszüntette az állampolgárok személyi számon alapuló egységes nyilvántartását? Emlékszem, egy betelefonálós rádióműsorban megemlítettem, hogy Angliában nincsen személyi igazolvány, sosem volt. Őrjöngve telefonáltak be emberek, hogy akkor mi lesz az igazoltatásnál. Igazoltatásnál? - kérdeztem vissza. Egy jogállamban nincs igazoltatás - mondtam. Akkor hogy igazolja, hogy kicsoda? - jött a következő kérdés, mire én: miért kellene igazolnia valakinek, hogy kicsoda? Nem vonják kétségbe, mert ott nem szokás. - Akkor hogy adják oda neki a postát? Úgy, hogy megmondja, hogy hívják. Így megy ez civilizációban, jogállamban. Olyan népszerűtlen soha nem voltam, mint akkor.

Felejtsük el ezeket a dolgokat. Ezek megbuktak. Sose voltak igazán népszerűek, és az a párt, az SZDSZ, amelyik jól vagy rosszul, ezt a fajta gondolkodást képviselte, eltűnt süllyesztőben. Nagyon nagy mértékben a saját hibája következtében.

 - Méltánytalan módon?

- Nem volt annyi liberális ember, amennyi ezt a pártot megmenthette volna. Kiseprűzve belőle a korrupt figurákat, és újjáteremtve. Nem volt elég ember ehhez. Egye meg a fene - mondták a magyar liberálisok. - Vigye el Kóka János a francba. Hát elvitte, ő meg a többiek.

És láthatóan az értelmiség is egyre inkább megalkuszik, visszavonul, elhallgat, csöndben marad. Semmiféle perspektíváját nem látom egy szabadabb magyar társadalomnak.

 - Padig a Magyar Tudományos Akadémián ott vannak egy rakáson a nagyon okos magyar tudós emberek. Az ő hangjukat sem nagyon lehet hallani az igazán fontos társadalmi kérdésekben.

- A Magyar Tudományos Akadémiáról a következőt kell elmondanom: ott ül az a sok ember, akik örültek, amikor a fiatalság tüntetett mellettük, majd ezt azzal hálálták meg, hogy a közös ellenségük barátját, Freund Tamást megválasztották elnöknek Pedig nincs is miről megegyezniük a kormánnyal, mert nincs már semmijük Ez egy teljesen üres gesztus volt. Csak megmutatták, hogy megadják magunkat. Teljesen szükségtelenül. Ha például engem választottak volna meg az Akadémia elnökének, akkor sem történt volna semmi. Na jó, ez nem fordulhatott volna elő, mert engem tíz éve egy magyar állami egyetemre sem engednek be, hogy egy vendégelőadást tartsak Magyar nyelven csak Kolozsváron vagy Újvidéken tudok egyetemistáknak előadást tartani.

 - Már a múltkor - körülbelül 15 évvel ezelőtt - sem értettem, amikor utoljára beszélgettünk,

hogy ez hogy fordulhat elő. Akkor a baloldal volt hatalmon.

- Akkor is így volt. Nem változott semmi. Hozzászoktak, hogy az nem jó, ha én diákok előtt beszélek, mert attól félni kell. Nem hívnak meg, én meg nem fogok jelentkezni. Annál önérzetesebb vagyok. Máshova meghívnak, az egész világban. Folyton utazgatok, és előadásokat tartok Csak hát mégis az volna a természetes, hogy egy Budapesten élő értelmiségi budapesti diákokhoz beszéljen. De visszatérve az Akadémiára, minden olyan lesz, mint a Magyar Művészeti Akadémián. De az egyetemeket elfoglalják, nem kell sietniük, úgyis minden az övék, ha még nem az övék, néhány év múlva az övék lesz.

 - Még Kádár János is azért volt népszerű a társadalom bizonyos részeiben, mert puritánnak tartották, aki nem gyűjtött magának vagyont.

- Nem csak ezért. Körültekintő módon sokáig vezette ezt az országot egy felfelé ívelő korszakban. Ez most egy lefelé ívelő korszak. Olyanfajta népszerűség, hogy az ország valakire az atyjaként tekint, nem lesz már. Nem is hiányzik. Orbán Viktor nem az ország atyja, őt nem szeretik az emberek. Elismerik, elfogadják, de nem szeretik.

 - A saját táborában szeretik.

- Nem szeretik. Mindenki tudja, hogy nem rendes ember. Létezik szeretetteljes írás Orbán Viktorról? Nincs ilyen. Vagy akárcsak egy szeretetteljes mondat, amely spontán módon jött ki egy kormánypárti emberből? Évek óta nem hallottam ilyet. Régebben, nagyon régen előfordult. Az a helyzet, hogy kicsit több stadiont épített annál, mintsem hogy beszámíthatónak tarthassák őt az emberek. Amikor a Puskás Arénában - ahol nem történik semmi, mert nincsenek meccsek - minden este meggyújtanak több ezer hatalmas lámpát, ezzel a rendszer legjobb szimbólumát adják. Most olvastam: 184 millió forintba kerül csak a fű öntözése. És amikor fölgyújtják ezeket a lámpákat, az űrből is látszik, akkora a fényessége.

 - Eközben a szegény családok kártyával fizetnek az áramért, hogy legyen náluk este világosság...

- Ez egy gazdag országban is elmebaj lenne. Nem is vetem össze az emberek nyomorával. Ez önmagában gáz. Az üres stadion, amelyben lámpák tízezrei világítják a semmit. És ezt kell elfogadniuk Orbán Viktor szavazóinak. És azt, hogy Mészáros Lőrinc álnéven Kelet-Európa egyik leggazdagabb embere. Ezt mind lenyelik, de szeretni azért nem szeretik

 - Ez jogállamban nem történhetne meg.

- Ez most nem is érdekes. Természetesen jogállamban nincs olyan, hogy az ország vezetője ellopja az ország vagyonát. Nemcsak jogállamban nincs ilyen, egy tisztességes diktatúrában sincs. Mindenki tudja, hogy az a vagyon nem Mészáros Lőrincé, hanem Orbán Viktoré. Milyen ország az, ahol azt az embert, akiről mindenki tudja, hogy nem bánik tisztességesen az adófizetők pénzével, az ország vagyonával, hogy őrültségekre pazarolja el a közös pénzt, mégis őt tartják a legmegbízhatóbb vezetőnek, és akinek a rendszerébe mindenki igyekszik beleilleszkedni?!

 - Ehhez azért kell egy ilyen gyenge ellenzék is.

- Az igazi ellenzéket ehhez előbb le kellett verni. Ellenzék ma nincs. Sok okból nincs. Nem is lehet. Melyik diktatúrában van ellenzék? Milyen ellenzék van Oroszországban? Pedig az hatalmas, óriási forradalmi hagyományokkal rendelkező ország. Az oroszok sokkal áldozatkészebbek és indulatosabbak, mint a magyarok, még sincs ellenzék ott sem. Hogy néz ki egész Kelet-Európa? Borzasztóan.

 - Sokan a külső, európai segítségben reménykednek.

- Külső segítség úgyse lesz, erről kár beszélni.

 - Az utóbbi időkben mintha bekeményítettek volna az európai vezetők.

- Ez nem igaz. Nem keményítettek be. Merkel világossá tette az Európai Parlamentben a képviselőknek adott válaszában, amikor azt mondta Cseh Katalinnak, hogy „a magyar rendszert többféleképpen lehet megítélni”. Magyarán: „nem fogok csinálni semmit”. Nem is fog. Nem is teheti. Nincsenek megfelelő jogi eszközök, az egyetlen lehetséges megoldás Nyugat-Európa számára, hogy ezt a kérdést megoldja, az, hogy újjáalakítja az Európai Uniót Nyugaton, a kelet-európaiakkal meg nem foglalkozik. Ez a megoldás az, ami igazán népszerű Nyugaton, de ez lehetetlen. Azt fogják mondani, hogy „vannak ezek a másodosztályú országok, amelyeknek a zsarnokság iránt van vonzalmuk, ez a mi keresztünk, majd elhordozzuk valahogy”.

 - És mit lehet tenni ebben a helyzetben?

- Mindenkinek a morális meggyőződése szerint ellenállást kell tanúsítania, ha tud. És ez a kötelezettség nem változik attól, hogy mik az esélyek. Esélyek pillanatnyilag nincsenek. Előfordulhat, hogy a nép egyszer csak megelégeli a dolgot, és dühkitörésében lerombolja ezt az egészet. Ez megtörténhet,

Úgy látom, hogy semmiféle társadalmi méretű kilátás nincs arra, hogy a szabadság irányába változzanak itt a dolgok, ami nem jelenti azt, hogy nincs tisztességes és bátor emberi cselekvés, ami mindenki számára nyitva áll, amennyiben hajlandó egy kis kockázatot vállalni. Ez a lehetőség mindig is nyitva állt, mindig is nyitva fog állni, ez nem függ társadalmi berendezkedéstől, mert ez morális kérdés.

1) nem, mi magyarok nem vagyunk ennyire jók. van egy-két magyar, aki ennyire jó (? - ld. később), a többiek meg azzal áltatják magukat, hogy mi magyarok ennyire jók vagyunk.
2) az, hogy valaki a világon (Európában, a saját városában vagy utcájában) a legjobb(ak között van), elismerésre méltó. de ez inkább érdekesség csak, csoport önigazolásnak nem jó.
3) jó lenne, ha mi, magyarok jók lennénk valamiben. de amiben jók vagyunk, az legtöbbször valójában rossz. talán a nyelvünk, meg a humorunk ér valamit (sokat), de leginkább azokat sem magunknak, hanem az eleinknek köszönhetjük.
4) rendkívül felemelő lehet, hogy van egy-két ezer értelmiségi, aki elborzad azon, hogy milyen szörnyű honfitársai vannak. kérdés, ez az egy-két ezer ember akar-e ezen változtatni vagy megelégszik a szörnyülködéssel. félek, leginkább ez utóbbi a jellemző.
5) ha változtatni akarnánk, akkor sok mindent másképp kellene szemlélnünk. ilyen például a tagadás büntetése. senkinek nem lesz jobb attól, ha büntetjük a holokauszttagadást, ha büntetjük a kommunista bűnök tagadását, ad absurdum: ha tiltjuk egyes önkényuralmi jelképek használatát.
6) ha változtatni akarunk, akkor a legelső tudás, amit át kell adnunk, hogy nem alázunk meg másokat. hogy nem kínozzuk a másik embert sem fizikálisan, sem verbálisan, sem lelkileg. ez a tudás szorosan összefügg a lelkiismeret létével, "alkalmazásával".
7) Magyarországon a jelen pillanatban a holokauszt a lehető legrosszabb választás, ha a lelkiismeretről folytatott diskurzusban példát akarunk felhozni. a magyar társadalomnak nincs lelkifurdalása a holokauszt miatt. gyakorlatilag semmi miatt nincs lelkifurdalása, és nem a Fidesz miatt nincs olyanja. de a párbeszédet, a rossz példák bemutatását másutt kellene kezdeni.
8) a holokauszt valóban absztrakt fogalom, és ezen a film sem változtat. a srebrenicai mészárlás is absztrakt. a kommunizmus alatt egymás ellen elkövetett bűneink is absztraktnak vehetők. a magyar társadalom nagy része a holokauszt előtt és idején nem a numerus clausustól és nem a deportálástól szenvedett, de szenvedett. és - most durva megfogalmazás következik! - nem véletlenül érzi úgy, hogy az ő szenvedéseihez képest a zsidóság szenvedéseinek bemutatása túlreprezentált. az ellentmondás tehát ez. miközben nem vagyok bűnös valamiben, miért tolják folyton a pofámba, hogy bűnös vagyok. miközben az én felmenőim is szenvedtek (meghaltak), miért egy kiválasztott csoport szenvedéseit kell néznem, hallgatnom folyamatosan?

9) el kell-e mondani újra és újra a holokauszt borzalmait? véleményem szerint igen. de ennél is fontosabb lenne újra és újra elmondani, és megtanítani, hogy a másik ember életét (véleményét, stb.) tisztelni kell, mindenek felett. és ha ezt végre el lehetne ültetni a fejekben, talán megérkezne a felismerés a holokausztról is.

szerinte.

Igen, persze, bárki elmondhatja a véleményét. Csak nem feltétlenül mindegy, hogy a vélemény a sarki kocsmában egy átlagpolgár szájából vagy a társadalmi-politikai erőtérben egy vezető politikus szájából hangzik el.

Gyakorlatilag teljesen mindegy, hogy a nők társadalmi szerepvállalásáról vagy a mindennapi testmozgás fontosságáról van szó, nekem mint állampolgárnak nincs szükségem arra, hogy bárki megmondja, mit tart helyesnek a csak az egyénre, az egyéni döntés alá tartozó viselkedésmódok közül. (Még egyszer: elmondhatja, legfeljebb nem hallgatom meg.) 

Igen, ez liberális felfogás és hozzáállás, de nem azért választok köztisztviselőket (kormánypártot vagy ellenzéket), hogy szent beszédeket tartsanak nekem, Istenről, családról, hazáról, hanem hogy a lehető legoptimálisabban (vagy csak simán: optimálisan) irányítsák az államnak nevezett bonyolult rendszert. Amíg én a privát ügyeimmel vagyok elfoglalva, ugyebár.

Azzal nem is kívánok foglalkozni, hogy mifelénk miért mindig a férfiak érzik úgy, hogy feltétlenül véleményt kell nyilvánítaniuk a gyerekszülés, az abortusz, a női önmegvalósítás kérdésében. A legtöbb dologgal kapcsolatban feudális felfogás uralkodik az országban, miért éppen a nemi szerepek tekintetében ne lenne így.

Szóval, elmúltam negyven, nem hiszek már a mesékben, így abban sem, hogy az ország vezetői valami isteni gondviselés révén kerülnek a pozíciójukba. Adminisztrátorok ők a szememben, ráadásul nem is a legjobb fajtából, ami nem szükségszerűen az ő hibájuk, hiszen a nép nagy része még mindig kiválasztottként és nem megválasztottként tekint rájuk.

Ráadásul és nem utolsósorban egyébként ott van a kezükben a jogszabályalkotás jogosítványa, melynek révén nemcsak tökéletes képet kaphatunk arról, hogy mit is gondolnak ők Istenről, hazáról, családról, hanem kötelező érvényű társadalmi normává is emelhetik az agymenéseiket.

De beszéljünk a gyerekszülésről, annak állami fétiséről is. Amivel kapcsolatban csak azt felejtik el a kedves véleményvezérek, hogy mindenféle genetikai kódok mellett és ellenére korántsem mindegy, hogy milyen életkilátásai vannak a születendő gyermeknek, pontosabban azokat hogyan ítélik meg a kedves szülők.

Azt tudjuk, hogy a politikusok, az állami tisztségviselők azért nyomják a gyerekvállalás szükségességét, mint bolond a dudát, mert az ország, annak gazdasága és a gazdaság alrendszerei nem nélkülözhetik a humánerő utánpótlást. Ugyanakkor abban a világban, mátrixban, országban, amelyet a jelenlegi kormányzópártok építenek, az olyan egyszerű kérdésekre, mint hogy "Hol és mit fog dolgozni a gyerek?", adható válaszok sem támogatják feltétlenül az utódnemzés gondolatát.

Mert mondjuk a gyermek elmegy állami alkalmazottnak, és akkor alapvetően két tényező fogja meghatározni az életét: alacsony fizetésért dolgozhat, egy olyan rendszerben, ahol nem a tehetség és a szorgalom fog számítani, hanem az, hogy ki kinek a rokona, boldog őse vagy ismerőse. Vagy elmehet vállalkozónak, amihez az ötleten túl pénz is kell, és vagy szarrá hajtja magát a megélhetésért vagy megpróbál a húsos fazék közelébe férkőzni, és akkor megint nem a tehetség fog számítani. Vagy beáll valamelyik multi alkalmazásába, és akkor nézegetheti, hogy a kormány hogyan változtatja kényére-kedvére a gazdasági szabályozókat, és ennek következtében mikor kötnek útilaput a talpára. Vagy egyébként megpróbálhat külföldön boldogulni, ahol az esetek többségében sohasem fogja teljesen és tökéletesen otthon érezni magát, akármilyen jól is megy majd a sora.

Mindannyiunkra igaz, hogy a saját szemüvegünkön keresztül szemléljük a világot, ami óhatatlanul egy a valóságnál jóval szűkebb képet eredményez. Az ország vezetőinek ennél nagyobb látószög kellene.

A találatért köszönet Predhilnek!

A borítékot értem, elvégre pőre bankjegyeket dugdosni fehér köpenyek zsebébe, nem túl elegáns. De a műanyag kupak átvételi pont eléggé homályos...

A képért köszönet Gép Ész kollégának!