Hááát, ugyebár, ahogy öregszik az ember, úgy fásyul bele a kötelező ünnepekbe, nincs ebben semmi meglepő, legalábbis nekünk, az öregedőknek.
A tinédzserek és a huszonéves korosztály - legalábbis a baráti családok gyermekeinek viselkedését, és valamikori emlékeimet alapul véve - még másképp gondolják, de ez tulajdonképpen rendjén is van. Majd rájönnek...
Az óévet idén (tavaly) szűk baráti körben búcsúztattuk, aminek a vége filmesztétikai és vallásfilozófiai vita lett, én élveztem. Előtte viszont volt alkalmunk végigzongorázni a tévécsatornákat és megtekinteni, ki hogyan (néha milyen betege- sen) fogja fel a vidám szilveszteri-újévi műsor fogalmát.
A Bud Spencer-Irigy Hónaljmirigy-Fásy Mulató Bermuda-háromszögről nem kívánok hosszasan értekezni.
Az elsőhöz csak annyit, hogy van egynéhány tucat remek, de nem olyan régi film, amelyek közül egyet-kettőt megérdemelne a tisztelt publikum, még akkor is, ha napi 24 órában izzanak a torrentoldalak, és ezeket a filmeket még kicsit borsosan méri Hálivúd.
A másodikról az a privát véleményem, hogy nem is baj, ha Mirigyék eltűnnek a képernyőről, csak hallható produkcióik ezerszer jobbak, mint az internet világában szakállasnak számító poénokkal körülvett, csupán néhány eredeti ötletet tartalmazó tévéműsoraik.
Ha nem tudnám - és nagy ritkán nem tapasztalnám személyesen -, hogy Árpád népének egy tekintélyes hányada odavan a techno-szintipop-lakodalmas zenéért, akkor azt gondolnám, hogy Fásy műsora egy vicc, és bár csak néhány percig néztem (csodálkoztam rá) a két selyemkalózra, akik pléhbekk adták elő Pedro kocsmáját, alig vártam, hogy megjelenjen Jáksó a pezsgővel. Ő nem jött, viszont jött helyette egy cigányleány, aki hasonló stílusban kezdett neki egy cigánymulatós számnak, rimótkontrol rulez. Ja, mindezt az Aquaworldből, amikor ez tudatosult bennem, azért tudtam röhögni...
Összefoglalásként a téma ezen részéhez talán csak annyit: sokkal tisztességesebb az olyan olyan adók - pl. a Viasat, az AXN vagy a Story TV - eljárása, amelyek meg sem próbáltak úgy tenni, mintha különleges nap és este lenne, leadták a szokásos csütörtök esti programjukat, oszt' jó napot.
A királyi tévé zenés műsorát hosszabban is néztük, az Operettszínház társulata próbált meg vásári vidéki hakni szilveszteri hangulatot varázsolni a képernyőre, nem győztük a hasunkat fogni a röhögéstől.
A műsor első részének alapkoncepciója az volt, hogy a társulat tagjai ülnek egy kvázi-csárdában, sörpadokon persze (húúú, de gagyi), a cigány húzza nekik, ők meg felváltva pattannak fel, és adnak elő egy dalt. Vagy nótát. Miközben az éppen nem éneklő vagy táncolni próbáló többiek rendületlenül isznak.
Az operett persze különös műfaj egyébként is, gyomor kell hozzá, hogy a néző-hallgató megeméssze azt a rengeteg szirupot, amivel tálalják a műfajt. Igaz, azt is lehet színvonalasan és szarul is csinálni. Az én korosztályom még Pitti Katalinon (nem az önjelölt politikusnő, az énekes!) és Leblanc Győzőn nőtt fel, hozzájuk képest Janza Kata lobogó mellei fölött koncentráló arca és Faragó András izzadó homloka a semminél alig több, nem beszélve egy nevenincs, táncolni próbáló fiatalemberről, akinél még én is jobb vagyok, pedig botlábamból petrencés rudat lehetne faragni.
A kínálatból aztán nem maradhattak ki a mjuzikelek sem, lassan már mindent megzenésítenek, a komplett Bibliától a Cion bölcseinek jegyzőkönyvéig. A klasszikusnak vagy legalábbis klasszikusabbnak mondható darabok betétdalai úgy-ahogy elmentek, inkább csak a jelmezektől esett le az állam, az átlag valahol Győzike és egy rossz jelmezbál között volt, de lehet, hogy a színházi világban most ez a trendi. Jöttek persze az ügyeletes szépfiúk is, én már a nevüket sem tudom, csak azt, hogy a lányok szeretik őket, manapság művészet helyett már ennyi is elég, annyit azonban javasolnék, hogy lehetőleg mindenki a hangfekvésének megfelelő dalt vállaljon csak el, mert különben nem marad más, mint a szégyen és gyalázat.
Számomra az éjszaka fénypontja a Neoton slágereiből összegyúrt zenés darab volt. Anno a Grease-ben egy könnyű kis történetre írtak nagyon jó zenéket. A Mamma miá!-t remek zenék köré szőtt egyszerű történetecske jellemzi, a Neoton-musical viszont történet nélkül - hacsak azt nem vesszük történetnek, hogy háttérként minden számban a stilizált almásládákon kúrják egymást a fiúk és lányok - összedobált egykori slágerek hosszú sora, gyakorlatilag egy teljes Neoton koncert, na, ezért kár volt dolgozni.
Összességében már most eldöntöttem, hogy idén szilveszterkor inkább majd csak iszom, mert ha esetleg hánynék a piától, az sem lesz, lehet rosszabb, mint a tavalyi tévéműsor.
