De mikor szorgalmazva kérdezék Őt, felegyenesedve monda nékik: A ki közületek nem bűnös, az vesse rá először a követ. (Jn. 8,7)

Kampány van, ilyenkor tervezetten és jól szervezetten hullanak a lejáratóbombák, pukkannak (robbannak) a botrányaknák, ha valaki kellő távolságból és elfogulatlanul tudja szemlélni a jelenséget, igazán jól szórakozhat.

Van azonban a szórakoztatáson túl is egy járulékos hozama és haszna ennek a gyermeteg lejáratósdinak, mégpedig egy egyszerű tény újbóli előtérbe kerülése, egy olyan evidenciáé, amelynek ugyan évszázadok, ha nem évezredek óta ismeretében van az emberi faj, de amelyet mégis oly nehéz felfogni és elfogadni: tökéletes ember márpedig nincs!

Még akkor sincs, ha egyesek mindennél jobban szeretnék azt hinni, hogy a társadalom vezetői (egyszerűen: a politikusok) vagy az erkölcsiség őrizői (röviden: a papság) kivételt jelentenek e szabály alól. Ha csak az elmúlt hetek ilyen tárgyú politikai bulvárhírei közt szemezgetünk is, láthatjuk, hogy a politikát is gyarló emberek csinálják, és Isten emberei sem különbek - ha mondhatom így - az ördögénél.

Számomra a legszórakoztatóbb az a naivitás, amikor valaki úgy véli, az emberek képviselőinek példát kellene (illene) mutatniuk, ezért politikusi (vezetői) szerepet csak feddhetetlen életű személy tölthet be a társadalomban.

Ezzel a kívánalommal nem az a legfőbb baj, hogy nem veszi figyelembe a politika természetét, hanem az, hogy a választott vezetőket kiválasztottnak tekinti.

Márpedig a politikus (országgyűlési vagy önkormányzati képviselő, miniszterelnök vagy tanácselnök polgármester) ugyanolyan iparos, mint a víz- és gázszerelő. Míg ez utóbbinak az a dolga, hogy összerakja, majd ha baj van, szétszedje és újra összerakja a vonatkozó eszközöket, rendszereket, a politikusnak pedig illene legjobb tudása szerint elvezetni a rábízott hivatalt vagy mondjuk szakszerűen véleményezni jogszabály-tervezeteket, előterjesztéseket, és ésszerűen dönteni azokról. Mindeközben az, hogy napi tíz fröccsét otthon issza vagy szeret esténként bőrszerkóba öltözve önkielégíteni, az ügy szempontjából teljesen lényegtelen.

Persze nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a politikában - és így a honi palettán is - mindig van olyan formáció, amely azzal akar kitűnni a többi közül, hogy erkölcsiségének hirdetésével, pontosabban képviselői erkölcsisége magasabb rendűségének hirdetésével próbálja meg magát a többiek fölé helyezni.

Az index cikkét követően a sajtó jól elcsámcsogott azon, hogy egy címerjobbikos, aki ars poeticájában - talán túlságosan is ájtatosan - elsődlegesen a vallásosságot jelölte meg mint zsinórmértéket az életében, korábban füvet szívott (jujj!), melegekkel (transzvesztitákkal) barátkozott, valamint nem átallott részegen, csúnya szavakat kiabálva randalírozni Thesszaloniki utcáin. Nem sokra rá egy másik jobbikosról meg az derült ki, hogy részegen ökörségeket csinál. (Bár a díszes társaságban kétségkívül a leszbipornós gárdista az überkirálylány, akin én magam is halálra röhögtem magam, vele nem foglalkozom, úgyis van rá elég jelentkező.)

Mindeközben szintén a Jobbik köztársaságielnök-jelöltje mentelmi jogára hivatkozva akart megúszni egy parkolási bírságot, pár napra rá pedig kiderült, hogy amikor még nem volt sértett nagymagyar, a most már gyűlölt komcsi kormánynak szakértett pár százezer forintért.

Két dolgot szeretnék leszögezni, megjegyezni: az egyik, hogy ez nem egy Jobbik-ellenes poszt. Csupán arról van szó, hogy az aljanép és ezen belül különösen a sajtó borzasztó boldog bír lenni, ha a melldöngetőkről derül ki valami erkölcstelen.

A másik, hogy információs társadalmunk publikációs hajlama jóval nagyobb, mint óvatosságunk. Magyarán: mindenhova mindent szart, jópofaságot felrakunk magunkról és másokról, és nem gondolunk bele, hogy ennek milyen hátrányai lehetnek később.

A magam részéről a következő a véleményem ezekről a műbalhékról.

Isznak a fiatalok? Mindenki iszik bakker, ráadásul mikor igyanak, ha nem akkor, amikor még - azt gondolják - bírják?

Ivás közben/után jópofaságnak tűnő baromságokat csinálnak? Az alkoholnak éppen ez az egyik jellemvonása, helóta gecik! És ha nem tesznek kárt sem másokban, sem saját magukban, leszámítva néhány millió, amúgy is hasznavehetetlen agyasejtet, akkor mire fel a műfelháborodás?

Kipróbálják a füvet? Nagyon helyes! Mivel a politika és a társadalom amúgy sem kezeli helyén a marihuána-kérdést, ők - vélhetően - legalább tudják, tudni fogják, miről beszélnek. Mint ahogy a Fidesz mostani prominensei közül nem kevesen ott szívták a spanglit a Jurta Színházban, aztán most mégis beszarit játszanak a tárgykörben.

Valaki meg akar úszni egy parkolási bírságot? Mindenki tudja, hogy ez a megúszás, a megúszni akarás országa. És ki az a világon, akiben soha nem szólalt meg a kisördög, amikor többletjogával (látszólag) visszaélhetett volna, hogy tegye megy?

Vagy ki ne keresne pénzt a szaktudásával, mégha éppen a komcsik vannak is hatalmon, és ők kérnek fel rá? (Az, hogy Morvai saját sértettsége miatt lett bősz antikommunista, az más lapra tartozik, bár ugyanúgy megérthető.)

És végül, de nem utolsósorban, az miért oly szörnyű, hogy egy egyházi ember, még ha püspök is, félrelépett egyszer (néhányszor, többször)? (Ha valakinek, hát nekik tudniuk kell, hogy minden kihagyott pinát az orrunkra húznak a túlvilágon!) Főleg, hogy ellenkező nemű, felnőtt emberekkel tette, nem mondjuk a gondjaira bízott kiskorú személyekkel, hoppá! (Az is igaz, hogy vannak olyan egyházi emberek, akik ha hibáznak, belátják, és önként vezekelnek.)

Nem mellesleg két ideológiai bukfenc is van az elvárásokban. Az egyik, hogy én magam nem szeretném, ha szent életű képviselőim lennének, mert az ilyen semmit sem tudna a választóiról, legfeljebb tankönyvi ismeretei lennének arról, hogyan él egy ember.

A másik, hogy a keresztény dogmák szerint az ember eleve bűnös. Akkor miért lennének kivételek Isten "méltatlan bár, de elhívott szolgái"?

Az elmúlt század, és kiterjesztve az elmúlt kétezer év (keresztény) dogmatikus erkölcsisége ha nem is bukott meg, de szerencsére fellazult. Földi létünk sok tekintetben éppen földi vágyaink beteljesítéséről szól. Ha ebből a rendszerből kivesszük, büntetjük vagy csak elítéljük a társadalomra nem veszélyes és/vagy a többség által legalábbis hallgatólagosan elfogadott elemeket (italozás-részegeskedés, házasságtörés-félrekúrás, apró mutyizások, stb.), akkor úgy járunk el, mint aki vizslát tart egy garzonban: épp a faj egyik legfontosabb tuladonságát akarjuk korlátozni.

Mielőtt bárki felcsattanna: persze vannak határok, de ezek a határok sok tekintetben már korántsem olyan élesek, szigorúak vagy szűkek mint korábban, mondjuk pár évszázada. És legyünk tárgyszerűek: a legtöbb esetben szépen különválasztható a "büntetendő" és a "nem büntetendő" vétség (pl. részegnek lenni nem bűn, részegen vezetni büntetendő).

Ami a lényeg, és jó lenne, ha azok, akik a társadalom vezetői akarnak lenni, ezt észben tartanák: szerencsére sok jel mutat arra, hogy az ájtatoskodásnak, a farizeus melldöngetésnek ideje véget vetni, mert egyszerűen nem éri meg energiát fecsérelni rá.

Jó volna már végre az igazán fontos dolgokkal törődni!