"Minél többet tudunk, annál kevesebbet ismerünk ahhoz képest, amit ismerni szeretnénk." (Pheidiasz)
Úgy tűnik, lassan a tudománybuzi emberiség is kezdi felismerni és elfogadni, hogy vannak olyan - korábban szimplán boszorkányságnak, képzelődésnek vagy hazugságnak tekintett - dolgok, jelenségek, amelyek nem magyarázhatók az empirikus ismeretszerzés révén összeszedett tudás, azaz a tudomány jelenlegi tanaival, elveivel és szabályaival. Ami persze nem jelenti azt, hogy majd nem lesznek magyarázhatók a tudomány egy későbbi állapota szerint az akkori tanokkal, elvekkel és szabályokkal, csak annyit, hogy jelenleg még nem azok. Ezért a tudomány - lenézően - nem is foglalkozott és most is csak ritkán foglalkozik ezekkel a tudományon kívüli - nevezzük röviden és egységesen: ezoterikus - jelenségekkel.
Az ezotéria ügyének - mint bármi másnak - alapvetően egy dolog árt: a tudatlanság és az abból fakadó felületesség. Divatjellegénél fogva és így az iránta mutatott közérdeklődést meglovagolva, az ezotéria bagatellizálásában vagy még tovább menve, lejáratásában élen jár a média, ezen belül is első helyen a (bulvár)sajtó, amely egyes tanrendszereket, azok kiragadott elemeit a végletekig leegyszerűsítve tárja a nagyközönség elé. Mert azt egyszerű leírni - hasamra ütök, úgy gépelem -, hogy a feng shui szerint kék kavicsokat kell teliholdkor elhelyezni az ágy lábánál, és akkor nyugodt lesz az álmunk, de hogy az egész rendszer legfontosabb eleme maga az adott személy, és hozzá viszonyítva, sőt idomulva kell az adott rendszert alkalmazni, nos azzal már bonyolult lenne foglalkozni, főleg két flekkben.
A média másik ága, a mozi (televízió) sem segít az ezotéria részletes, alapos és főként pontos megismertetésében. Jennifer Love Hewitt igéző szemei még úgy ahogy eladják a szellemekkel suttogást, ám legújabb és "legkedvesebb" interpretációmban - a Grace Klinika több egymást követő epizódjában - például egy halott szelleme nem csak visszatér, hanem fel is ölti régi testét, és folytat többek között szexuális viszonyt még élő szerelmével, hát a fene sem érti, miért kell erre a szintre levinni a témát.
Létezik azonban egy speciális alága az ezotériának, itt, e lángoktól ölelt kis országban, amely különösen magán viseli a felületes, szedett-vedett tan-összehordás minden jellegzetességét. Ez pedig az ezohungarizmus, amely önmagában ugyan szót sem érdemelne, ha - főként így kampány idején - komolynak vehető pártok képviselői is nem ragadtatnák el magukat, és indulnának harcba e kis csoport szimpátiája és maroknyi szavazatuk megszerzéséért. Egy ilyen próbálkozásról értekezett csaknem két hete a Proszektúra blog, akkor jutott eszembe újfent, hogy ősi magyar szokás szerint ezt a témát is a felületesség, és sokszor az idiotizmus uralja, sőt mi több: van egy alapvető hiba a hittételek alapjaiban, amely úgy ahogy van, megkérdőjelezi az egész hitvilágot.
Ha nem is nap mint nap, de viszonylag gyakran landol a postaládámban olyan üzenet, amely a magyarok egyfajta felsőbbrendűségével kapcsolatos tévtanokat próbál népszerűsíteni vagy ilyen tágyú előadásokra hívja fel a figyelmemet.
Sumér ősrokonságról szól a szittya regős ének, hun testvériségről, arról, hogy a magyar a legősibb nép, netán arról, hogy Jézus párthus herceg volt. Mindeközben ellenőrizetlen információmorzsákból vagy féligazságokból összetákolt PowerPoint prezentációk keringenek a neten, hirdetve, hogy mennyi mindent köszönhet a magyar népnek Európa, sőt a világ. Ezeket olvasgatva már-már az az ember érzése, hogy magyarok nélkül az emberiség még mindig barlangban lakna és mamutra vadászna.
Számomra mégis a Szent Korona Tan, annak következtetései és végkövetkeztetései a legmulattatóbbak. Sok éve már, hogy részt vettem egy baráti összejövetelen, amelyen e Tan részletes bemutatása és megtárgyalása volt a téma.
Az, hogy a Korona nem egy tárgy, hanem egy személyiség, nem lepett meg. Hiszen a keleti filozófiák alapelve, hogy a lélek nem csak élő testbe, hanem tárgyakba, kövekbe, ásványokba is reinkarnálódhat. Ez tehát rendben lenne. Amikor arra került a szó, hogy 2000. január 1-jén tulajdonképpen azért került át a Korona a Parlamentbe, mert át akart menni, már felhúztam a szemöldökömet. Padlót viszont akkor fogtam, amikor megtudtam, hogy Krisztus második eljövetelekor a Szent Koronával fogják őt megkoronázni, és ez a tény levezethető a Bibliából.
Ezekkel a hitelv-rendszerekkel nem az a baj, hogy látszólag sületlenségeket tartalmaznak, hiszen - mint írtam - a hihetetlen nem biztos, hogy lehetetlen. Még csak az sem probléma, hogy a hittételeket több helyről - több vallásból, legendából, mondából, stb. - összeszedett elemekből ácsolják össze.
Az is csupán a kisebbik baj, hogy az elődeim nagyságából nem következik az én nagyságom is (ld. még a Rómát megmentő libák leszármazottairól szóló tanmesét), lévén, hogy a saját nagyságomért nekem kell tennem és megküzdenem.
A nagyobb probléma a következő: bármelyik vallást nézzük is, mindegyik nációsemleges. Olyan van, hogy kizárólag az igaz hitűek üdvözülhetnek, de olyan nincs, hogy ezek pl. csak a magyarok lehetnek. Azaz nincs kivételezett, kiválasztott nép, Isten - lett légyen ez bármelyik is - előtt egyenlők vagyunk.
Ráadásul, ha a lelket mint örök létezőt állítjuk valamely hitvilág középpontjába, akkor arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a lélekvándorlásról szóló tanok kifejezetten lényegtelennek tartják nem csak az egyes életekben megvalósuló megtestesülés formáját, hanem például a megtestesülések viszonyrendszerét. Azaz nem számít, hogy ebben az életedben te vagy az apám, könnyen lehet, hogy egy következőben én leszek a tiéd, és korántsem biztos, hogy magyarként.
Sajnos, az emberiség kialakulásától kezdve folyamatosan, még napjainkban is kiemelt szerepe van a származásnak, a rassznak, a nemzetiségnek. Önmagában ugyan senki nemzeti hovatartozását, nemzeti identitástudatát, büszkeségét nem szabad lebecsülni, vagy pocskondizáni, ám amikor valósnak vélt felsőbbrendűségi tudat kezdene szárnyat bontani elménkben, nem árt összevetni azt hitünk más elemeivel, mert könnyen lehet, hogy feloldhatatlan ütközés áll fenn. Márpedig hogy néz ki egy frusztrált nacionalista?
