Az egyik

A témáról szóló első posztom alcíme az volt, hogy "avagy amit nem értenek a balliberálisok".

Nos, az elmúlt napokban kiderült, hogy sokan nem értik még: nem érti Gyurcsány, nem érti Szanyi, nem érti Fedor, és még sok, a dolgokat ésszel felfogni próbáló honfitársunk.

Először is, hadd szögezzem le egyfajta axiomatikus szigorral: ez nem az észérvek témája, nem a racionális gondolkodás helye! Épp ellenkezőleg: az érzelmeké, a nemzeti feldemhedésé, az ujjongásé, az önerősítésé, az önbátorításé. Vagy éppen az önsanyargatásé, a jajongásé, az örökös fájdalomé, kinek mi tetszik. Ám most eljött az Ezeréves Magyar Öröm ideje, hiszen, ahogy sok egyéb más mellett a Magyar Hírlap is címlapon hozta: a nemzet újra egyesült.

Mielőtt bárki megkérdezné...hallgatásra intek mindenkit: nem kérdezünk!

Nem kérdezzük meg, mit is jelent ez valójában, milyen ténybeli megnyilvánulásai lesznek az egyesülésnek holnaptól. Nem kérdezzük meg, hogy miért hangoskodnak azok, akik még életükben nem jártak a végeken vagy például fordítva ragasztják fel a Nagy-Magyarország-matricát a kocsijukra. Nem elmélkedünk arról, hogy ama bizonyos "Nagy" Magyarország a legkevésbé volt az embereké, a köznépé, sokkal inkább - tisztelet a kevés kivételnek - az odaszületett vigéceké (nemesek) és a politikai kalandoroké. Nem mutatunk rá, hogy jobbágy felmenőink semmit sem élveztek a haza nagyságából, tekintve, hogy szinte még a kapa meg a kasza sem volt az övék, amivel robotoltak, bár azt is tudjuk, hogy sokszor a legszegényebbek, a nincstelenek a leginkább hazaszeretők, lévén, nekik nem jutott más vagyon. Nem vetjük fel, hogy ahány ember, annyiféle, és az egységes nemzet ugyanúgy csak virtuálisan létezik, mint ahogyan például a tökéletes, konfliktus nélküli párkapcsolat (házasság) is. Nem kérdezünk, örülünk. Aki kérdez: ellenség. Aki nem örül: hazaáruló. Igen, ilyen egyszerű! Ez pont egy olyan kérdés, amelyben a kettes számrendszer valósul meg: igen-nem, jó-rossz.

Vigasztalásul csak annyit: aki azt gondolja, történelmi unikum a mostani helyzet, azt ki kell ábrándítanom: 1989 végén, 1990 elején (jééézusom, a mélymagyarok egy tekintélyes része akkor még csak pisipogácsákat gyúrt a homokozóban!), a romániai forradalom idején és azt követően hasonló nemzeti eufória söpört végig az országon. A bátrabbak - mint most is - rögtön autonómiáról, a hősök pedig  egyenesen országegyesítésről álmodoztak. Ám nem telt el sok idő, és a testvérek helyett már románokról morogtak a hazafiak, mégpedig a magyarokat kihasználó, a vendégszeretettel, a segítséggel visszaélő románokról.

Elmúlt az eufória, elmúlt az ünnep. És bármennyire is feldobódottak és bármennyire is fogadkoznak most a szerelmesek, el fog múlni ez is. Önmagától is elmúlna, mert nem lehet minden percben extázisban élni, de amikor nincs tartalom az ünnepben vagy ez a tartalom csak virtuális, akkor főleg nagyon gyorsan szertefoszlik a varázs. Vagy egészen egyszerűen fogalmazva: a történelem bosszúja az emberi önhittségért, a feledés.

A másik

Ezeréves szervilizmusunk fennen ragyogó csillaga.

Minden elnyomásellenes és szabadságszerető honfitársunk. Mindenki, aki a Mariahilferen nem tudott Commodore64-et venni, csak ZX Spektrumot. Akinek nem fért fel a Gorenje a Trabijára, így kénytelen volt Szaratovban hűteni a Kőbányait, és úgy általában: akinek a dühöngő kádári terror alatt pokol volt az élete. S mint egy rémálom, ismételte magát a történelem az elmúlt nyolc évben, Medgyessy és Gyurcsány (Bajnai "Flash" Gordon) alatt. A legsötétebb diktatúra volt ez, ellenzéki sajtó és gyülekezési jog nélkül, a szólásszabadság teljes hiányával.

De most eljött a demokrácia kora! Tudják, honnan tudom? Onnan, hogy végre van Vezetőnk. Nem csak simán vezető, hanem olyan szellemi, spirituális. Az örökös Miniszterelnök. Minden Magyarok Vezénylő Tábornoka. Csaba királyfi hetvenhetedik reinkarnációja. A Kiválasztott, aki az Egy Örök és Igaz Isten embere, a Magyar Nép vezetésére. Aki birtokában van mindannak a Tudásnak, amely a legősibb és legszentebb nép, a Magyar felemelkedéséhez szükséges.

Mert itt az idő. Eljött a Mi időnk, lehullt a zsarnoksága rabigája Nemzetünkről.  Mint ahogy Szent Himnuszunk is mondja: megbűnhődtük már a múltat és jövendőt, ezredíziglen.

Az elmúlt húsz évben a a nemzetáruló liberálbolsevikok azt hirdették, hogy eszmei és szellemi iránymutatás nélkül is megvalósulhat a demokrácia. Neem, kérem. Az igazi demokrácia nem a véleményszabadásgról, hanem az igazságról szól.

Aki nem fogadja el az igazságot, a Magyarok Igazságát, a Mi Igazságunkat, annak semmi keresnivalója ebben az országban, a Mi Országunkban. Aki még nem fogta fel e szent igazságot, annak türelmesen, újra és újra elmondva, elmagyarázva - bár ezt érezni kell - megtanítjuk.

S ha már mindenki elméjébe illesztette az Örök Igazságot, akkor elmondhatjuk majd, hogy itt van a Kánaán. A Kánaán, amit Kósa doktor nagyon helyesen úgy jellemzett, hogy nekünk magunknak kell felépítenünk. Az építés előtt azonban mindent le kell rombolni, ami a régi rossz világból itt maradt, ami keseríti életünket. Éljen a forradalom! Börtönbe a hazaárulókkal, a nép ellenségeivel! Vissza az ellopott népvagyont! Törjük le az oligarchák hatalmát! Éljen a  néphatalom, éljen a nép kormánya! Éljen bátor és szerény vezetőnk, éljen a párt!

Ismerős valahonnan? Igen-igen, tiszta Avatar.

Szinte alig múlt el két évtized azóta, hogy ugyanezt a szart kellett hallgatnunk. Az egyetlen különbség az, hogy akkor istentelenül, most meg tele Istennel. A legmegdöbbentőbb, innen a majomketrecből, hogy az emberek nem látják: pont olyan rendszert szeretnének, amiért most vissza akarnak vágni. Adja magát a kérdés: ki fog-e derülni valaha a többség számára is, hogy a király meztelen? Félek, hogy az én életemben már nem.