Amikor meghallottam, hogy igényesen szórakoztatna a Való Világ 4., majdnem leestem a székről a röhögéstől.

Amikor tegnap azt is közhírré tették, hogy etikai (!!!) kódexet fogadtak el a műsorra vonatkozóan, különös tekintettel a majdan esetleg egészen biztosan előforduló szexuális jelenetekre, már a földön fetrengtem.

Tegnap este az RTL bulvármagazinjában - nem tudom a nevét (pontosabban mindig keverem más műsorok címével), és nem is vagyok hajlandó utánanézni - aztán lefutott a műsor promófilmje, ami számomra semmi újat nem hozott, csak megerősítette azt, amit már eddig is gondoltam a tömegszórakoztatás eme XX. századi formájáról.

Nem kertelek, belecsapok a közepébe, és elmondom, mi a problémám ezekkel a valóságshowkkal, pontosabban, hogy miért nem tartom említésre és leginkább nézésre, nyomon követésre méltónak ezeket.

Célközönség

Kukkolni jó, ez axióma, nem bizonyítjuk.

Amikor a kereskedelmi média úgy fogalmaz, hogy a célközönsége a 18-49 év közötti korosztály, akkor nagyon eltúlzott definícióról van szó. Ténylegesen a célközönség az a társadalmi réteg, amely mind értelmi mind érzelmi intelligenciában nem halad túl egy bizonyos szintet, van pénze (nem feltétlenül sok), és azt hajlandó elkölteni, legtöbbször a divat és a reklámok által sugallt trend mentén.

Tudom, hogy most sokan értelmiségi fanyalgással, elitizmussal vádolnak, de úgy gondolom, a befolyásolhatóság nagyon fontos a célközönség esetében. Nem akarom leegyszerűsíteni ennek a társadalmi csoportnak a meghatározását, de ez a tulajdonképpeni plázaréteg, elég csak megnézni az eddigi showk szereplőinek többségét: a lányok többnyire a címlapok egyenpicsáihoz közelítenek, a srácok pedig a "B" kategróriás macsók, mindannyian a "több a nemi hormonja, mint az esze" kategóriából.

Szükséges persze megemlíteni a 18 alatti korosztály egy tekintélyes részét is, mint az ilyen műsorok egy eléggé széles rajongói táborát, de részemről ennek a korosztálynak a kezelése elég speciális ebben a vonatkozásban, mert ők még többnyire csak annyit értenek az egészből, hogy "az utca embere a tévében van, hú de trendi, lehetnék akár én is".

Metrókocsi és társasút

Az emberek egy tekintélyes hányada hajlamos azt gondolni, hogy ha (vadidegen) embereket nem megszokott környezetbe és körülmények közé helyezünk, akkor a kísérlet valami nagyon új és nagyon izgalmas dolgot fog produkálni illetve kideríteni az emberi lélekről (tyű, de finoman fogalmaztam). 

Pedig akármilyen furcsa, megszületésünk pillanatától valóságshowban élünk, egy nagy csomó helyzetben idegen emberekkel körülvéve, miközben mástól és néha magunktól is váratlan reakciókra számíthatunk. Szállj fel reggel a villamosra, közlekedj metróval, menj el bevásárolni, és máris érted, miről beszélek.

Az együttéléssel kapcsolatos kísérletekre pedig talán a legjobb példa egy társasút, ahol a csapatban ugyanúgy megtalálható a nagyhangú vezéregyéniség, mint az oktondi kis nyuszi, a tutto-macsó és a kitárt-pina, az unalmas és a még unalmasabb egyed, és így tovább.

Ha pedig mindazt a való életben is átéljük, amit ezek a szerencsétlenek az amúgy több tekintetben irányatott ál-való világban akkor mégis, mi tehetne érdekessé, netán izgalmassá egy ilyen 0-24-es kukkolóműsort?

Ja persze, a baszás

Sosem felejtem el, hogy a Big Brother első sorozata néhány nappal megelőzte a Való Világ debütálását. Amikor az RTL műsora indult, a csigatévések kénytelenek voltak valami nagyot durrantani, épp ezért rávették BB Évikét (ez is milyen égő már, hogy felnőtt embereket így hívnak, olyannyira, hogy a promóműsorban arról lelkendezett a szpíker, hogy a szereplők egy életre megkapják a "VV" előnevet - hát bazmeg ezért tényleg kár megszületni!), hogy tárja szét vulváját Renátónak (ha nem így hívták, nézzék el nekem, először Mariót akartam írni).

Azt talán mondani sem kell, hogy mind az etikai kódex, mind a műsor promófilmjében nyilatkozó libák és gunarak egyértelművé tették, hogy a műsorban baszás lesz és pont. 

Most már csak az a kérdésem, hogy ebben mi a meglepő vagy újdonság vagy érdekesség.

A legfőbb baj

Nem teszek úgy, mintha nem tudnám, hogy a szórakoztatás nem azért van, hogy a pórnépet elgondolkodtassa a homousion vs. homoiusion kérdésköréről. Mégis úgy vélem, kell lennie valaminek, ami érdekessé, nézhetővé tesz egy iszórakoztatásra szánt műsort, márpedig azt leszögezhetjük, hogy a böfögés, fingás, hányás, melegvíz elhasználása felett érzett düh, a szódásszifon beltartalma utolsó cseppjének kinyomása utáni szódavíz nem csinálás és végül, de nem utolsósorban a szex nem tartozik ezen elemek közé.

Az eddigi szériákkal a sok bajom mellett az volt a legfőbb gondom, hogy minden egyes alkalommal, amikor ezek a droidok elkezdtek úgymond kommunikálni, a bármely kávézóban/fodrásznál/pedikűrösnél/stb. hallható, tényleges információt nem hordozó, végtelenül unalmas közlések köszöntek vissza, nem egyszer azzal az artikulációval, amely még bennem is elindítja az üss vagy menekülj folyamatot.

Leegyszerűsítve: nem volt egyetlenegy olyan gondolatmenet, mondat, szó, hang - beleértve Pongó Orbánnal kapcsolatos eszmefuttatását is (lám, milyen kiművelt vagyok a témakörben mégis...) - amely hozzátett volna valamit tyúkszaros életemhez, amire érdemes volna emlékezni, leszámítva talán azokat az ideig-óráig a neten keringő, szánalmasan viccesnek mondható mondatokat, amelyek hűen alátámasztják a szereplők intellgenciájával kapcsolatos tézisemet.

Itt a létra kék (Itt a répalé)

Mindenesetre, hála a jó sorsomnak, van elég dolgom esténként, és nem kell majd ezt a szart néznem. Egyébként is, ha összeszámolom, lassan tíz (öt...) alatt van azoknak a műsoroknak a száma, amelyekért érdemes bekapcsolni a két nagy kertévé valamelyikét - és ebben benne vannak az általam nézett sorozatok is (sem a Barátok közt, sem a másik izé nem tartozik ide viszont).

Egyébként bármennyire is úgy tűnik, senkit sem bíztatok arra, hogy ne nézze a villahömbölgést. De könyörgöm, árulják el: mi az érdekes benne!?