Bár kétségtelen tény, hogy részben rosszul közelítettem meg a problémát, az eredmény, a kimenetel tekintetében gyakorlatilag nem tévedtem. Az is igaz persze, hogy az eredmény teljesen más következtetések levonására késztet.
Ezzel viszont tudok segíteni, elsősorban tisztességes honfitársaimnak, akiknek még maradt valamiféle realitásérzéke, másodsorban - és a két csoport között semmiféle vagylagosság nincsen - értelmiségi, hadd nem mondjam, ellenzéki barátaimnak.
Egy korábbi posztomban hoztam egy példát a saját életemből, amelynek "csattanója" az, hogy "mi nem ketten vagyunk". Van még másik két sztorim is, de nincs jelentősége a konkrétumoknak, a lényeg, a kulcs a másfajta logika.
Bizton tudom, hogy a többségünk megkapta otthon a tisztességes élet alapelveit, amelyeket aztán a saját botlásaink esetén, a saját önfelmentésünk érdekében különféleképpen módosítottunk és magyaráztunk. Meg tudtuk magyarázni, ha másnak nem is, de magunknak biztosan, hogy az általánosságban "légy korrekt és tisztességes" elvek felrúgására vagy megszegésére milyen - saját magunk számára nyilván elfogadható - okunk volt.
Azzal, hogy mindeközben a legtöbb esetben tudtuk: rosszat, helytelent cselekedtünk.
És ez a lényegi különbség.
Schmitt Pál egy másik mátrixban él. Ő nem azért mondja, hogy nem követett el semmi rosszat, hogy mentse magát. Ő így is gondolja. Az ő világában nem létezik az a realitáselem, amely miatt most sokan fel vannak háborodva.
Elképesztő nehéz ezt felfogni és megérteni azoknak, akik egy másik valóságban - nagyképűen mondhatnám azt is: "A" valóságban - élnek, de ettől ez a dolog még létezik.
Egy hasonló mátrixban él például a "tévedhetetlen" Orbán Viktor is, amely inerciarendszer szintén értelmezhetetlen például a számomra, bár a logikáját természetesen értem.
A nagy kérdés nyilvánvalóan az, hogy áttörhető-e ezeknek a valósághoz nem vagy csak alig kapcsolódó mátrixoknak a fala, illetve úgy általában: hogy a saját érdekünkben mit lenne célszerű tenni ezeknek a rendszereknek az integrálásával, vagy ha szükséges, kiiktatásával a magyar közéletből.
Lelövöm a poént: jelenleg halvány fogalmam sincs.
Pedig e jelentős kérdésnek a megválaszolása döntő fontosságú lenne ahhoz, hogy ki tudjunk törni a magyar négyszögből.
Van persze egy részben álságos külföldi törekvés a "szabályok betartatására", de jelenleg ez is csak az összeesküvés-elméleteinket erősíti. Más kérdés, hogy a belső szellemi "forradalomhoz" külső segítség is kellene, de talán nem ebben a formában és vehemenciával.
Nem írom, hogy reménytelen a helyzet, bár az én életemben már nem várok pozitív változást (de finom voltam: negatívat igen), főként, mert a híradásokat olvasva leginkább az a kép alakul(t) ki bennem, hogy mindenki a saját négyszögében játszik (hadd ne mondjam: focizik), és remény sincs rá, hogy elhagyja azt.
Kell persze a sajtó is, az abszurditásokat el kell juttatni (meg kell próbálni eljuttatni) az emberekhez, abban bízván, hogy az egészséges(ebb) lelkületűeknél kiveri ez-az a a biztosítékot, ez által is növelvén az igényt a tisztább közállapotokra.
De leginkább arra lenne szükség, hogy valaki(k) - magamat ismételve: kitörvén a saját maguk négyszögéből - elkezdjen(ek) egyszerű, jól érthető üzenetekkel kampányolni a normális elvek, mátrixok érdekében.
Például nem hallani azt a narrációt, hogy Schmitt nem maga írta a dolgozatát, hanem valakik megírták neki, valakik pedig elfogadták, mert valóban ez volt akkoriban (is) a szokás - ez számomra például nyilvánvaló.
Másfajta logika - ez kellene a leírt másfajta logika legyőzésére, csak nyilvánvalóan fordítva.
Egyelőre nem látom, hogy ennek akár a csírája is létezne...
