Tavasz van, írtam örömmel múlt pénteken, pedig már akkor is éreztem, hogy a világ megváltozott - persze most sem előnyére.
Körülbelül két hete kezdődött, a hirtelen jött félig tavasz-félig nyárral. Egyik napról a másikra jóval többen lettünk az utakon. Először nem is esett le, miért (valószínűleg, mert én magam egész évben közlekedem), aztán persze hamar rájöttem az okokra.
Nyilvánvaló, hogy sokan leteszik az autót télen, mert:
- bizonytalanok a téli útviszonyok között vagy
- nincs téli gumijuk vagy
- bizonytalanok és nincs téli gumijuk sem.
Aztán ahogy kijön a jó idő, előkerül a verda, amit hónapok óta nem látott, s ami rosszabb, nem vezetett emberünk. És - gondolom - mindenféle gyakorlás vagy rutinozás nélkül újra beleveti magát a városi forgalomba, hiszen "az autóvezetés olyan, mint a biciklizés, nem lehet elfelejteni". A fenét nem. El lehet. El lehet szokni a ritmusától, a mozdulatoktól, a kollégák olykor hajmeresztő manővereitől, tulajdonképpen mindentől el lehet szokni.
Aztán az egésznek az az eredménye, hogy ijedt autósok töketlenkednek egy sokkal zsúfoltabb forgalomban, feltartva és bosszantva autóstársaikat.
Sokáig nem gondoltam, hogy közlekedési szempontból (is) a telet fogom várni...
