TESCO-ba, Auchan-be!
Kezdjük az alaptétellel, ha már eddig elmaradt: Magyarország gyarmat. Magyarország egy olyan gyarmat, amelyet a megszállók nem fegyverrel, hanem pénzzel foglaltak el (a fegyverekről, ld. NATO most nem szájkaratéznék, ha lehet).
A gyarmatosító(k) neve: multinacionális tőke. Ők határozzák meg a szabályokat, ők pénzelik a pártokat, ők választ(at)ják a kormányt, ők mondják meg, mi legyen ebben az országban. Cserében december 20. és 30. között befogadják azt a névhasználatról szóló számlát valamelyik offshore cégüktől, amellyel nagyon pontosan belövik az itteni adózás előtti nyereségüket. Azaz kiviszik a profitjukat. Az eddigi összeg egyébként jóval nagyobb, mint amit az elmúlt húsz évben a politikai pártok és a hozzájuk közeli vállalkozók loptak és/vagy privatizáltak el az államtól.
Miniszterelnökünk megmondta, a helyzet mindenkitől lemondást követel. Most már csak az a kérdés marad, hogy a tervezett (adó)intézkedések milyen lemondást követelnek a multinacionális tőkétől!? Megmondom, semmilyet.
A gazdasági válság arra kellene hogy tanítsa az emberiséget: semmi nem mehet úgy tovább, mint az elmúlt évtizedekben, századokban, ezredekben. Új alapokra kellene helyezni a szolidaritást, a gazdaságot, a társadalmat. Én személyesen ugyanakkor egy aprócska momentumban sem látom a változást.
Egy vigaszunk azonban lehet: Bajnai és társai valamint a hozzájuk hasonlók, bukásuk után majd elmennek egy-egy multicéghez dolgozni, csillagászati fizetésért. A proletariátus marad.
