Angolórám volt, melyre a tanárom - lévén mindketten édességpártiak vagyunk - hozott néhány csokoládét, igaz, meztelenül. Mármint nem a tanár volt meztelen, hanem a csokikon nem volt csomagolás.
Így amikor nyúltam az egyik, mellesleg Bounty felé, ő megkérdezte:
- Can you recognize it?
- Taste of paradise - feleltem én, mire jót mulattunk.
Az óra folytatódott tovább, én pedig az első harapás után valami "alátétet" kerestem a csokimnak, hogy ne maszatoljam össze az asztallapot. Mit ad isten, a Jobbik szórólapja akadt a kezembe, amely már hetek óta dohányzóasztalom vendége, mivel valami magvas posztot tervezek írni róluk, kár, hogy az egész formációról nem jut eszembe semmi, csak egy kis szánalom.
A második harapásnál fedeztem fel, hogy az Édenkert íze a Magyarország a magyaroké! szlogen mellett pihen. Mit mondjak, elérzékenyültem, és még az is eszembe jutott, hogy lefordítom angolra: ha a világ Isten kalapja, Magyarország a bokréta rajta...
Igazán kár, hogy a Jobbikról valami dohos, avas, lejárt szavatosságú íz jut eszembe, egy olyan, amivel Magyarország már (nem) egyszer elcsapta a hasát.
Óra után pakoltam egy kicsit, akkor láttam, hogy Morvai Krisztina szája egy kicsit csokis lett. Erről szintén eszembe jutott valami, de ezt az asszociációt már az olvasóra bízom (hagyom).
