Minden tisztelet a cigi blognak, ritka normális hangvételben tárgyalja a dohányzás kérdését. Jómagam élvezeti dohányos vagyok; nem koca, azaz magam veszem a cigit, magam veszem a tüzet és magam szívom el, ha éppen olyanom van. Van, hogy hetekig nincsen olyanom, van, hogy egy doboz elmegy egy fél este alatt (fiziológiai probléma, hogy a niktoinreceptoraim hozzá vannak kötve az alkoholreceptoraimhoz, de ez legyen az én bajom). Dohányozni jó!
Tudom, nem mindenki teszi, de az én ismeretségi körömben a dohányosok maximálisan tiszteletben tartják a nemdohányzók érdekeit (jogait, ha úgy jobban tetszik), a nemdohányzók viszont maximálisan tolerálják a dohányzók addikcióját. Én magam a családi fészekből hozom ezt: nálunk senkisem dohányzott, de a vendég bármikor rágyújthatott (mint ahogy cipővel is bejöhetett a szőnyegre), amikor elment, anyám kiszellőztetett, oszt' ad acta volt a téma.
A legújabb tiltási terveket olvasva rájöttem, hogy egy trendi-tiltó faj vagyunk. Egyrészről mindig vannak trendi témák (inkvizíció, liberalizmus, prüdéria, szabadosság, rasszimádat, rasszellenesség, szexualitás, önmegtartóztatás, fogyás, hízás, stb.) másrészt annyira beszariak ("kis koncepciójúak") vagyunk, hogy az egyetlen megoldást a világ problémáira a tiltásban látjuk (tilos nemhinni, tilos dugni, tilos rasszt utálni, tilos-tilos-tilos, háromszor is tilos).
Most a dohányzás a trendi téma, tiltása pedig a Gonosz elleni harc legfőbb feladata.
Két éve jártam először Belgiumban (Brüsszelben), nem lepett meg, hogy bent az étteremben senki sem dohányzott, aki akart, az utcán hódolhatott szenvedélyének. Ugyanakkor vacsora után betértem (ha-ha, berohantam, annyira kellett brunyálnom :-) egy bárba, ahol viszont feltűnt, hogy majd' mindenki dohányzik, hozzáteszem, a pultos bárisnya is. Meg is kérdeztem tőle, hogy "akkoreztmostígyhogy". Mire azt mondta, hogy a bárokban lehet. (Hogy igazságos legyek a rendeletalkotókkal, meg kell jegyeznem, hogy a jelenlegi magyar tervezet is csak az éttermekre vonatkozóan tartalmaz korlátozást.) Itthon aztán utánanéztem, és kiderült, hogy egy királyi rendelet (!!! - orbánisták előnyben) előírja: azokon a vendéglátóhelyeken, ahol az étel (alapanyag) és ital beszerzési aránya nem halad meg egy bizonyos értéket, engedélyezett a dohányzás. (Brüsszelben láttam olyan, pirossal áthúzott táblát, amin egy kalapos manus brunyált. Tiltás rulez! :-)
Más: Genf nemzetközi repülőterén, bent az épületben, kulturált, plexifalú, elkerített dohányzóhelyiségek állnak rendelkezésre, normális elszívóval! Nem egy szivarszalon, de a nagydohányosoknak megfelelő, és a többieket sem zavarja a füst.
(Az extrém spanyol példát csak zárójelben írom: nem kevés olyan hentesüzlet van, ami kocsma is egyben. A kocsmarészben fellógatott sonkák gyakorlatilag a cigaretafüstben füstölődnek. És senki nem sikoltozik, hogy "rákot kapok, rákot kapok"...)
Azt régóta sejtettük, hogy a dohányosok összességében hasznot hajtanak a társadalomnak (amint megtalálom, linkelem a cikket). Azt is régóta tudjuk, hogy a bürokrácia szívesen foglalkozik ál-, vagy félproblémákkal. Ám felmerülhet a szociális indíttatású kérdés: vajon valóban a dohányzás visszaszorítása az egyik legfontosabb problémája az emberiségnek? Gondol valaki arra, hogy az átlagember számára az addikció(k) segítségével lehet valamennyire elviselhetővé tenni az életet, ami azért szar (gyűjtőfogalommal élve), mert a valódi kérdésekkel senki nem foglalkozik?
A másik vetület közgazdasági: míg az egyik oldalon ádáz harc folyik a dohányzás visszaszorításáért, a másik oldalon a jövedéki adó emelését alkalmazza minden állam rutinszerűen, ha bevételi többletre van szüksége. Most akkor kell a pénz(ünk) vagy nem kell a pénz(ünk)?
A harmadik egy jogi kérdés: annak idején az Alkotmánybíróság arra való hivatkozással tett különbséget a drogfogyasztás és az alkoholfogyasztás-dohányzás között, hogy az alkohollal és a dohánnyal a társadalom megtanult együtt élni. Nos, ha a főbírák szerint a társadalom megtanult együtt élni a dohánnyal, akkor hova ez a nagy sietség, arra hivatkozva, hogy nem lehet a dohánnyal együtt élni???
De ne legyünk álszentek, az alapprobléma nem ez. Az alapprobléma az, hogy az emberi társadalom és a bürokrácia jogos és fontos kérdésekre idióta, slendrián és/vagy ostoba válaszokat ad. Nem csak azért, mert beszariak vagyunk. Hanem, mert a normális válaszokkal dolgozni kell...
