Megy a Híradó tegnap este valamelyik adón, és a következőt hallom: megbüntették annak a szakmunkásképző iskolának az igazgatóját, aki a diákjait dolgoztatta saját garázsa építésén. Skandallum!!! De tényleg. A hírben azt is kiemelik mint fontos (nyilván "súlyosbító") tényt, hogy a diákoknak nem volt biztosításuk.
Öt éve történt, hogy munkanapon látogattam szülővárosomba és elvetődtem egykori gimnáziumom felé. Láttam, hogy az egyik kedves tanárom a kapuban áll és a távozni szándékozó diákokkal beszélget, meg valamit papíroznak. Oda is mentem megkérdezni, hogy mit csinál. Mire ő:
- A diákok tanítási időben nem hagyhatják el az iskola területét, csak a szülők írásos engedélyével. Ezt ellenőrzöm.
- És akkor hogyan mennek fröccsözni a lyukas órákban - kérdeztem - ahogyan mi tettük?
- Sehogy - hangzott a válasz.
Mert most gyerekvédelem van, bakker. Mi az átkosban fogtuk magunkat, aztán ellógtunk, amikor csak lehetett. A nyári szünetben reggel felpattantunk a bringára, aztán estig nem is láttak bennünket a szülők, azt sem tudták, merre járunk, sőt: még csak ellenőrizni sem tudtak bennünket, mert nem volt mobiltelefon. Tovább megyek: nyaranta 2-3-4 hétre húztunk el az ország másik felébe vízitúrázni, úgy egy-másfél hét múlva jelentkeztünk először "R" beszélgetéssel, kurblis telefonról, hogy jól vagyunk, de küldejenek egy kis pénzt postán maradóra. Ja, és mindezt tanári felügyelet nélkül.
A demokrácia és a liberalizmus elhozta az ellenpontot. A kemény szigort, a totális ellenőrzést, az ügyvédek hatalmát. Anno, ha probléma volt velünk a suliban, két megoldás létezett: 1) apám és/vagy anyám azt mondták, viselkedjek rendesen, fogjam be a pofámat, mert a tanár a főnök. És csak egyszer mondhattam, hogy a tanár "hülye", mert úgy eligazítottak, hogy többet eszembe sem jutott. 2) Ha akkora volt a baj, hogy be kellett menni a szülőnek az osztályfőnökhöz vagy az igazgatóhoz, akkor anyu vagy apu bementek, ittak egy kávét, elbeszélgettek, engem mindkét oldalról lebaszarintottak, aztán a következő balhéig ment tovább az élet. Ma, ha a tanár hármast ad a "megérdemelt" négyes helyett, a szülő ügyvédi kísérettel jön (Buda) vagy a családdal és megverik a tanárt (nem Buda).
A főiskolán egyszer megkérdezte a jogtanárom, ki lenne az a három-négy segítőkész diák, aki segítene neki az irodája takarításában, papírok szortírozásában és selejtezésében. Persze örömmel vállaltuk, abban a hiszemben, hogy ez majd jó pontot (jegyet) jelent, aztán a reményünkből nem lett semmi, de a munka után jót beszélgettünk az öreggel.
A sort folytathatnám ezer történettel, de nem ez a lényeg. A lényeg, hogy a demokratikus állam gyermekként kezeli felnőttjeit és csecsemőként kezeli fiatalkorúit. A demokratikus állam minden betűvel polgárait védi látszólag, miközben egyre inkább élhetetlen keretek közé szorítja őket.
A konkrét ügyre vonatkoztatva: most akkor mi történt, uraim? Diákok dolgoztak a diribácsi garázsán, nem mellesleg a szakmájukat gyakorolták. Ennyi. Annyi hírértéke sincs, mint hogy Kapócs Zsóka fellép-e Kapolcson.
Politikusaink és szorgos népünk egy része meg fel van háborodva, hogy a másik rész a szocializmust kívánja vissza.
U.i.: fikarcnyi kétségem sincs affelől, hogy haragos vagy rivális, ellenlábas dobta fel az igazgatót. A besúgók országa (is) vagyunk...
