Nagyon jó alvó vagyok, mi az hogy, nagyon is. Ahogy mondani szokták, ágyúkat sütögethetnének a fülem mellett (el és nem meg!), az sem zavarna.
A helyzetet segíti, hogy a XIII. kerület kis jóindulattal kertvárosinak nevezhető részén lakom, rontja viszont, hogy tömb- és nem családi házban, így minden irányból szomszédokkal közvetlenül körülvéve - közülük nem mindenki könnyíti meg az életünket.
Tegnap viszont arra ébredtem reggel 6:25-kor, hogy a közelben vadul bontanak valamit légkalapáccsal. Hat huszonötkor. Azt hittem, rosszat álmodom.
Bár azóta sem ellenőriztem, nem gondolom, hogy valami sürgős melóról lehetett szó, sokkal inkább egyfajta túlbuzgóságról (ha nem így lenne, elnézést).
Azért az elképesztő, hogy Budapest lassan egy leszedált portugáliai katolikus falu képét mutatja, mert alkoholtilalom van, meg be kell csukni a kocsmákat és nem lehet semmilyen szabadtéri rendezvényt tartani, mert elég egy idős betelefonáló, és a rendőrség már vonul, a jegyző meg intézkedik.
De vice versa úgy látszik, nem működik. Az önkormányzatnak és cégeinek mindent lehet. És hogy keretbe foglaljam a történetet: mi az hogy, nagyon is...
