Magyaridióta

Ha az idiotizmusból energiát lehetne nyerni, nagyhatalom lennénk.

Te mondád

Sajtból van a bolt

2009.06.09. 07:45 idelle

Olvasom a sajtos-verekedős hírt és megáll az eszem.

Azért legalább az örömmel tölt el, hogy nem éhséglázadás volt...

Szegény megboldogult nagybátyám volt képes arra, hogy Budapesten fél napokat utazzon, ha a város másik végében le volt árazva a tejföl. Ismerve anyagi helyzetüket, nem a dobozonkénti mínusz tíz forint miatt. A békávé ingyen volt, ráért, ez egyfajta elfoglaltságot jelentett neki, úgy, mint Békásmegyer népének a heti teszkózás (bocs).

Az esettel kapcsolatban megpróbálok finoman fogalmazni, hátha sikerül.

1) Írtam már, hogy ennek a népnek a 80-85%-a két emberöltővel ezelőtt még a földet túrta. Sajnos a több helyütt agyonajnározott paraszti mentalitásnak vannak negatívumai. Ilyen negatívum a "csak az a tiéd, amit megszel" módosított változata: amit megettél, már senki nem veheti el tőled. Nyilván az évszázadokon át tartó éhezés, a létbizonytalanság beégett érzése okozza, de ennek egyik következménye például a túlfogyasztés is, az "addig eszem, amíg van" hungarikuma.

2) Valószínűleg az is megállja a helyét, hogy ezek az emberek nem nagyon vagy nem gyakran vesznek sajtot. Ha vesznek, akkor meg Trappistát, ami...khm...hogy is mondjam, nem a sajtok királya. ha mindezt a sajtot kilónként 550 forintért meg lehet venni, akkor pedig a tejtartalmát illetően nem sok illúzióm van. A páromat kérdeztem, hogy ah ezek az emberek általában nem vesznek sajtot, akkor mit csinálnak az egy vagy több kiló sajttal, amit ilyen akcioókban szereznek. Azt mondta, lefagyasztják. (Aztán elvárás, hogy az ember ne okádja össze magát...)

3) Félreértés ne essék, nem vagyok Rotschild, de sokszor veszek sajtot, többfélét is, viszont egyikből sem rengeteget, ellenben minőséget. És ha éppen úgy jön ki a lépés, és nem telik rá (vagy valamire), akkor legfeljebb nem veszek.

4) El nem tudok képzelni olyan szitut, hogy sorba álljak egy akcióban bármiért, legyen az akár 50 forintos Soproni Ászok. Az előzőekben leírtak miatt sem tartom elfogadhatónak - anyagi indokból sem - az akció-hisztériát. Azt meg végképp nem, hogy ha az orrom előtt is viszik el az utolsó darabot egy termékből, amit meg kívántam venni, az bármilyen indulatot kiváltson belőlem.

Tudom, megint jönnek az okosok, akik ráfogják az elmúlt negyven évre (ami már régen nem igaz, tehát arra a negyven évre), meg az éhségre, meg az éhséget okozó komcsikra, de ezek pusztán álindokok. A fő indok továbbra is az átlagmagyar idiotizmusa és kulturálatlansága. Jó verekedést...

A kép innen

Szólj hozzá!

Címkék: oszoljanak seggfejmagyar nincsremény aggyávegyé privátim

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaridiot.blog.hu/api/trackback/id/tr891173050

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása