Két oldalról közelítem meg egy tegnapi történet elmesélését.
Az egyik, hogy ugyebár a hímsoviniszta sztereotípia szerint a nők úgy en bloc nem tudnak vezetni. Ráadásul ez a gondolkodásmód a nőket folyton bénázó, a kelleténél mindig lassabban haladó, orrukat a szélvédőre nyomó mazsolaként ábrázolja.
A másik, amin gyakran gondolkozom, amikor dúvadként vezető férfi kollégát látok, főként ha a család is ott ül a kocsiban, hogy az anyósülésen ülő nő/szerető/feleség/anya nem vagy miért nem szól rá ilyenkor a manusra, hogy ésszel vezessen, mert emberéletek vannak rábízva?
Most jöjjön a történet: tegnap déluán a Bécsi úton várakoztam a piros lámpánál, a balra kanyarodó sávban, a Praktiker és a Spar közötti útra kívántam ráfordulni. Első helyen álltam a vonalnál, mögöttem nőtt a sor, lehettünk vagy öten. Egyszercsak keresztben bevág elém egy királykék Peugeot 307 (KXE-xxx).
Az autót egy fiatal nő vezette, hátul a gyerek, anyuci bal kezében telefon, annyira mondta, hogy még a lámpát sem figyelte. a zöldnél persze nem indult (rá kellett dudálnom), majd a dombtetőn a jobbra kanyarodást irányjelző nélkül intézte (még mindig telefonált), ugyanígy indexelés nélkül kanyarodott be a SPAR felső parkolójába.
Korábban is észrevettem már, hogy kezd megváltozni a női mentalitás az utakon, elsősorban nyilván a fiatalabb korosztály részéről. Ez lehetne akár pozitív hír is, de sajnos a tapasztalataim azt mutatják, hogy az esetek többségében negatív változásról van szó.
Ha egy félmondatban akarnám összefoglalni, azt írnám, hogy a rossz férfiattitűdök átvételéről van szó. Leginkább olyanokról, mint a sebességhatárok be nem tartása (a megengedettnél nagyobb sebességgel haladás "vagány vezetésként" történő felfogása), egyéb táblák (pl. előzni tilos) illetve útburkolati jelek figyelmen kívül hagyása, vagy a kihangosító nélküli telefonálás vezetés közben.
Így aztán kezdem megérteni, miért nem szól anyu apunak. Mert ő is egyre inkább idióta módon vezet.
Aztán, ha megtörtént a baj, lehet sírni az út menti keresztnél...
