Sok-sok évvel ezelőtt jellemezte így viccesen egy nagyon kedves, teológiára járó ismerősöm  a Mennyországot. Jót röhögtünk akkor. Ma már nem röhögök, pedig egyre több helyről szinte ugyanezt sugallják, ezt ígérik, igaz nem az égi Paradicsommal, hanem a földivel kapcsolatban.

Tudom, főbenjáró bűn, de csak a legszükségesebb esetben olvasok pártsajtót, így a Konzervatórium egy felejthető posztjában találkoztam ezzel a Magyar Nemzet idézettel:

„Eljött a konzervatív korszakváltás ideje, megoldást – a politikai szélsőségesekre is – csak a konzervatív jobboldal kínálhat, politikai közösséget formálva társadalmunkból és a nemzetnek visszaadva államát. […] A két világháború között a bethleni konszolidáció fogta ki a szelet a jobboldali radikálisok vitorláiból – most is a polgári jobbközépre hárul ennek végrehajtása. A baloldal nyelvét pedig egyre kevesebben fogják használni, mert az egyszerűen alkalmatlan a valóság leírására.”

Egedy Gergely (Konzervativizmus kontra fasizmus. Magyar Nemzet, 2009. augusztus 1.)

Hadd szögezzek le valamit rögtön az elején: baloldali politikai orientációjú vagyok, álmodozó énem sok tekintetben kommunista, racionális énem liberális szociáldemokrata, de a klasszikus konzervatív értékek sem állnak tőlem távol, és bár erős keresztyén közegből jövök, hitem mára ateobuddhista-keresztény alapokon áll, sok-sok kétséggel. Mindezt azért írtam le, mert személyem inerciarendszerében nincs helye a hazai politikai palettán magukat balliberálisnak definiáló politikai erőknek (sem). A kommunista nálam nem Thürmer, a szociáldemokrata nem Gyurcsány és a liberális minden, csak nem az SZDSZ.

De ami a lényeg: ahogy az előző eszmefuttatásból is kiderülhetett, egy bonyolult individuum vagyok, és utálom a leegyszerűsítést, a sztereotípiákat, az uniformizálást. Nyilván nem egyedüliként ebben az országban.

Ezért zavar (riaszt, döbbent meg) az az eluralkodó nézet, irányvonal, ami valamiféle egyedül üdvözítő gondolkodásmódként tekint a "(konzervatív) jobboldal"-ra, annak eszmerendszerére. És bár ez az állítólagos eszmerendszer nem kidolgozott, ha úgy tetszik, nem "kanonizált", a legtöbb interpretációban úgy jelenik meg, mintha valami axiomatikus, homogén, létező, ab ovo tudott és ismert rendszerről lenne szó.

Márpedig nem ártana kanonizálni a "hitelveket", mert később még baj is lehet a szabadjára engedett önálló gondolkodásból! Fontos lenne tudni például, hogy a kánon része-e a katolikus egyházfő kinyilatkoztatásainak feltétel nélküli elfogadása, tekintet nélkül annak tartalmára. (Egyáltalán, lehet-e valaki jó konzervatív, ha nem katolikus vagy elég, ha kereszténynek mondja magát?) Része-e a zsidóellenesség, a cigányellenesség, a homofóbia, és ha igen, milyen mértékben. Mekkora fokú szólás- és véleményszabadság engedhető meg pl., mert egyes elvakultak szinte már az internet betiltását fontolgatják. És nem bértollnokok az illetők, hanem felnőtt választópolgárok.

Ahogy én látom, húsz év demokrácia bőségesen elég volt a magyar népnek, sikerült is megutáltatni velü(n)k. És hiába gagyog s ragyog a Nemzetvezető olyan szépségeket, mint hogy

Egy diktatúra - legyen annak bármilyen színe: barna vagy vörös - soha és semmilyen vonatkozásban nem lehet jobb az emberi közösség számára, mint a szabadságra épülő demokrácia rendje.

ez már régen nem számít. A csorda új kádárizmust akar (mindezt egyébként úgy, hogy a retorika egyik sarokköve a kommunista-ellenesség!), mert az akolmeleg biztonságos és kiszámítható. A (liberális) demokrácia nemcsak hogy sok tekintetben magára hagyja (önállónak, döntésképesnek és felelősségteljesnek tekinti!) az egyént, de mindenkitől elvárja (elvárná) a közösség érdekében végzett munkát is. Ez pedig egy 1100 éve alattvalói sorban élő nép számára sok egyszerre.

Még egyszer: az, hogy bértollnokok tonnaszám gyártják a faszságokat, nem meglepő. Ha valakinek olyan a gusztusa, még jókat is röhöghet az ilyen írások egy-egy überbaromság kitételén. Hogy vannak, nem is kevesen, olyan alattvalók, akik egy vélt kigyúrt hát védelmében és mögül szajkózzák jó papagájkommandó módjára ezeket vagy ezekhez nagyon hasonló ökörségeket, sajnos természetes. De hogy ilyen arányban vágyná egy elvben szabad nép a rabigát, az groteszkségében is elszomorító.

És akkor már csak tényleg annak meghatározása hiányzik a kánonból, hogy mit érdemel az a bűnös, aki el mer térni a hivatalos irányvonaltól, aki mer másként gondolkodni, aki szerint nem csak a király meztelen, hanem az egész udvartartás is...