Igazán nem vádolhat senki negatív elfogultsággal, mivel gyerekkoromban az ágyam végén álló könyvespolc kiemelt helyén volt fellelhető Grosics Gyula: Így láttam a kapuból c. könyve. És részben ennek is volt köszönhető, hogy amíg egyáltalán focicsukát húzta a lábamra, többnyire hálóőr voltam, igaz, a "három potya, egy bravúr" fajtából...
Ugyanígy a ma-gyarkodók (a "ma magyarkodók" rövid alakja) többsége valószínűleg azt sem tudja, hogy dr. Kárpáti György (Gyurika) nemcsak háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, de jó néhány könyvet is írt, mégpedig Peterdi Pállal közösen. Míg az előbbi könyv apám könyvtárából származott, az utóbbiakat már én vettem meg, bár szintén atyai inspirációra.
Bátran mondhatom, hogy kamaszként azokon nőttem fel. (És vált például retorikám részévé az "úgy nézett rám, mint ha most hozott volna be a macska a kertből, egy lapos kő alól" fordulat.)
Ezek az Emberek, ezek a Sportolók, gyerekkorom hősei voltak. De mindemellett az is nyilvánvalóvá válhatott bárki számára, hogy sportteljesítményük, pozíciójuk révén, még a legkeményebb kommunizmusban is kivételezettek voltak. Persze tudom, nem szerződhettek külföldre, ami az ő életükben hatalmas tragédiának számít(hat)ott. De akkor, amikor a nép nagy része még Csehszlovákiába sem mehetett szabadon, ők bejárták a Földet, Helsinkitől Melbournig. Ráadásul az amúgy is átlagon felüli juttatásaik mellé szerezhettek egy kis plusz zsetont a csencseléssel - Kárpáti például nagyon szórakoztató módon írja le mindezt.
És a pórnéppel ellentétben jó pár dolgot kijárhattak maguknak: kocsit, lakást, miegymást (Gyurikának például maszek autóalkatrész-boltja volt).
Ezért sem értem, mi az oka ezen emberek harcos jobboldaliságának, mi több antikommunizmusának. Már-már vesszőparipának tűnhet, de én magam ezt szintén egyfajta kompenzációként értelmezem.
Grosics jelenlegi "lepkézése" esetében még talán elnézhető, hogy nem tud róla: a Fővárosi Közgyűlés 2004-ben (SZÉGYEN!!!) egyhangúlag eltörölte Sztálin díszpolgári címét.
Az már azonban kevésbé, amint azon kesereg, hogy nem lehet(ett) a Nemzet Sportolója, mivel nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy felháborodása a havi bruttó 500 ezer forintos járadék kiesésének szól. Ezzel nálam egyébként érdemtelenné is vált a címre, még szerencse, hogy nem én döntök róla.
Mindenesetre két dolgot bizton állíthatok:
1) Mindazokat, akik sokat tettek az ország hírnevéért, mind erkölcsileg mind anyagilag meg kell becsülnie a közösségnek.
2) Ha majd Tarlóstól kell átvennie Grosicsnak a díszpolgári címet, máris nem lesz olyan lényeges a bolsevik faktor.
