Valamikor '96 környékén találkoztam először az internettel, '98-ban már bősz internettós voltam. Tóta W.-t megjelenésekor és utána sokáig ki nem álhattam, számomra ugyanis ő volt a megtestesítője a mindent fikázó liberális újságírónak/értelmiséginek.

A fő problémám ezzel a szemlélettel, életstílussal az, hogy mindent fikázni a legkönnyebb, nem csak technikailag, hanem mert így nem kell értékeket felvállalni. Az értékek felvállalásával ugyanis az a veszély is jár, hogy támadhatóvá válik az ember. Így az értéknélküliség erőt sugároz.

Már nem emlékszem pontosan, mikor kezdett megváltozni a véleményem Worlukról, mindenesetre mára az egyik kedvenc publicistám, remek írókával, nagyon jó humorral, széles látókörrel. Ja, és nem én változtam. Ez persze korántsem jelenti azt, hogy minden egyes szavával egyetértek, de ez nem is szükséges. (Van egy elszámolatlan "konfliktusunk" is, mivel az általam nagyon kedvelt X-aktákról egyszer azt találta írni, hogy "kártékony szemét". Hogy miért szemét, azt kb. értem, nem kötelező szeretni. De hogy miért kártékony? Azóta sem tudom.)

Farkasházy Tivadart már több mint húsz éve olvasom és kedvelem (fika iiiiin-dul: ety-kedő, ety-kedő). Leginkább azt a kiszólását, mely szerint azokat a poénokat (poénjait) szereti a legjobban, amelyeket ő sem ért. Ezt a mondatot a legtöbben nem képesek elhelyezni a való világ inerciarendszerében, de kiváló gondolat!

Persze Teddy is öregszik, nem ritka, hogy megsértődik vagy éppen hisztizik egy-egy írásában. Ám mégis ő az a publicista, akit akkor is jó olvasni, ha éppen nem értek vele egyet vagy éppen nem értem a hivatkozásait.

Nem tagadom, egy időben hallgattam Borost és Bochkort, már a slágeres időszakukban. Egy időben, egy darabig. Elfogadom, hogy nem könnyű minden reggel odaülni, és poénosnak lenni, ha esik, ha fúj, ha jó kedved van, ha rossz, ha felállt a cerka tegnap este, ha nem. De túl azon, hogy reggelente még a saját hangomat sem szívesen hallgatom, egyszerűen többnyire már nem is viccesek. (És akkor ne is beszéljünk a Lali király adásokról, ami nettó hányinger.) E tekintetben persze nem ők a királyok, sokkal inkább a Danubius volt műsorvezetői. Most szólok, hogy attól semmi nem lesz vicces, ha fejhangon visítva röhögünk rajta. Értse, akinek szól...

Megjelent egy érdekes írás Tóta W.-től, melynek már a címe - Mea Culpa - is árulkodó. Ebben Worluk nem csak elismeri a felelősségét, felelősségüket (index) a közbeszély és ezen belül a netes kommunikációs, társalgási kultúra jelenlegi színvonalának szintjének kialakulásában, hanem egyenesen vállalja is a fikakultúra indítójának vagy inkább úttörőjének szerepét.

Tisztelet a kivételnek, de a netes kommunikáció nagy része mára másból sem áll, mint fikázásból. Ráadásul tematikájában már régen túllépett a politikai hülye vagy-te vagy a hülye szintjén. A legegyszerűbb témák - például egy filteres tea vagy a karácsonyfa-állítás mikéntje - esetében is a másik legyőzése, ha nem lealázása, saját magunk nagyságának hangoztatása lett az elsődleges cél. Beszélgetésről, a szó klasszikus értelmében vett vitáról már régen nincs szó. Ide jutottunk.

A másik fontos dolog az a felismerés (jó reggelt kívánok!), amit mindig is tudtunk, meg tudtak a médiamunkások is, nevezetesen, hogy bármit tesznek, hatással vannak azokra, akik olvassák, hallgatják, nézik őket. Véleményformáló erejük van, tetszik, nem tetszik. Ez pedig felelősséggel jár. Akkor is, ha a művüket w.blognak, akkor is, ha Hócipőnek és akkor is, ha Bumerángnak hívják.

Ennek megfelelően kellene és illene az adott keretek között a lehető legkorrektebbnek lenni. És ez még csak véletlenül sem azt jelenti, hogy a művekből vonjuk ki a magánvéleményt, hiszen sok esetben azzal az egész az értelmét veszítené. Sokkal inkább azt, hogy az információ-átadás során valódi tényeket közüljünk, azaz ne verjük át a közönséget. Azt, hogy különüljön el a tényközlés és a vélemény. És lehetőleg ne keltsünk fölösleges indulatokat.

Nem szerencsés például az olyan félmondat Farkasházytól, hogy "Október 23-án letettem egy szál rózsát Nagy Imre szobra elé, pár évig úgysem tehetem". Már miért ne tehetnéd? Ki fogja megtiltani? Nyilvánvalóan senki. Azonban pont az ilyen kiszólások teszik csaknem hiteltelenné például az egyébként politikai célokból valóban ordenáré módon indulatokat gerjesztő Helyi Théma elleni írásokat.

Ha valami pozitív hozadéka van az országos rádiófrekvenciák körüli mizériának, az az, hogy immár végérvényesen kiderült: milliók hallgatnak ótvaros (média)kurvákat, figyelnek rájuk és hiszik el, amit azok mondanak.

Sebestyénbalázsok sírnak, közülük többen részegen, amikor másnap már az új rádióban vezetik ugyanazt a szar műsort? Mekkora hazugság, átverés és aljasság ez?

Csaknem műanyagforradalom tör ki azért, hogy - leegyszerűsítve - minden délben meghallgathassuk az Eddától a Mi vagyunk a rock című förmedvényt, miközben a műsorvezetők már javában tárgyalnak a másik új rádióval? Tudom, valamiből meg kell élni.

Azt is tudom, hogy én vagyok az ezredik, aki leírja, de bizony át lettetek baszva a palánkon, kedves hallgatók, és nem kicsit, hanem nagyon. Ám ha erre bármelyik inteligencs nethuszár azt mondja, hogy megérdemeltétek, akkor azt mondom: nem, nem érdemeltétek meg.

A köznép nem ír blogot. A köznép nem olvas politikai sajtót, helyette Blikkből és a többi szennyből tájékozódik. Sem Tótawét, sem a kurucinfot nem lapozgatja, viszont Mónika show-t és Barátok köztöt néz. Ettől még a többségük szerető férj, vagy gondos családanya vagy éppen kamaszodó iskolásfiú (lány). Az ember-, és honfitársaink. És nem érdemlik meg, hogy a szemükbe, fülükbe hazudjanak, mégpedig ilyen nyilvánvaló módokon.

Tóta W. felismerte a felelősségét, a felelősségüket. Részt vett egy módszer, egy stílus megszületésében, elterjesztésében és elterjedésében. Ahogy írja is, félő, hogy sokáig ez a stíl fogja meghatározni a közbeszédet. Késő bánat, eb gondolat.

De őszintén vágyom arra, hogy végre valaki építsen is ebben az országban. Kínkeserves és hosszú folyamat lesz. Csak kezdje már valaki...