Magyaridióta

Ha az idiotizmusból energiát lehetne nyerni, nagyhatalom lennénk.

Te mondád

Más se' hiányzott...

2009.11.26. 09:35 idelle

Ha röviden akarnék fogalmazni, azzal intézném el a régóta dúló autós-kerékpáros vagy leginkább kerékpáros-nem kerépáros vitát, hogy sajnos a biciklisek között ugyanolyan arányban vannak seggfejek, mint az autósok/nem bringázók között, úgyhogy emiatt tök felesleges éppen pont a biciklisekre haragudni.

Párszor leírtam már biciklis témájú blogokban, hogy én még akkor kezdtem bringázni és tekertem rengeteget, amikor a Szputnyik orosz versenykerékpár volt az álmok netovábbja - nekem egy ritkaság, egy Pannónia volt a seggem alatt! -, a kerékpárút talán csak a KRESZ-ben létezett, és leginkább az élete védelme miatt a kerékpárosnak is be kellett tartania a közlekedés szabályait.

Ma már egyre többen kerekeznek, egyes bicikliagyú zsenik arról álmodoznak, hogy egyszer többen lesznek, mint az autósok, ami persze nettó marhaság. Ezzel párhuzamosan kinyílt a csipájuk, azzal együtt a szájuk, és ahogyan egy kommentelő egyszer nagyon találóan megfogalmazta, a kerékpározás Budapesten a gerillaharc fő eszköze lett. Biciklizni sikk lett, na. És vele együtt sikk lett szarni a szabályokra, sikk lett a kerékpározást valami mindenek felett álló, ráadásul borzasztóan környezettudatos tevékenységnek tekinteni.

Erre persze bizonyos értelemben ráérzett a politika is, el is kezdett rossz válaszokat adni a felmerülő kérdésekre, kedvenc példáim erre a XIII. kerületben épült kerékpárutak. A másik, és ez jelen írásom apropója, hogy január elsejével változik a KRESZ, amely többletjogokat fog adni a kerékpárosoknak: 

A KRESZ módosítása a biciklis közlekedésben bevezet négy sebességhatárt, meghatározza a "nyitott kerékpársáv" fogalmát, lehetővé teszi például, hogy a kerékpárok egyirányú utcába is behajtsanak a forgalommal szemben, vagy előre menjenek a piros lámpánál. A változások eredményeként mentesülnek a jobbra tartási kötelezettség alól is, vagyis akár az út közepén is mehetnek majd.

Úgy gondolom, hogy mindenki járjon olyan járművel, amilyennel akar, és amit meg tud fizetni. Egyik közlekedési mód sem különb a másiknál, mindegyikkel kapcsolatban fel lehet hozni pro és kontra érveket.

Azzal is egyetértek, hogy az igényeket - biztonságos közlekedés lehetősége, kerékpárút, stb. - ki kell elégíteni, de: ésszerűen és lehetőleg ne egymás kárára. És ami ugyanilyen fontos: minden döntés előtt figyelembe kellene venni a döntés által jogokat kapók - hogy is mondjam - készségét, és együttműködési hajlandóságát.

Attól félek, hogy szamurájkardot/beindított láncfűrészt/kézigránátot/stb. adtunk egy hároméves gyerek kezébe. Ne legyen igazam...

143 komment · 1 trackback

Címkék: megyamagyar polifika akkoreztmostígyhogy kénegondolkozni

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaridiot.blog.hu/api/trackback/id/tr771553301

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kedvenc demagóg érveim a bringások ellen 2009.11.26. 14:29:48

A különféle autó kontra bringa kontra BKV témájú blogbejegyzések kommentjeit olvasva mindig meglepődöm, hogy a megrögzött, "WC-re is autóval járok" mentalitású honfitársaink mennyiszer képesek leírni ugyanazokat a demagóg baromságok...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

t0thl 2009.11.26. 15:31:34

Szerintem ami/aki nem tud úgy haladni, hogy ne akadályozza a forgalmat az nem oda való. Legyen ez Suzukis Nagypapa vagy kerékpáros a körúton. Én azt csinálnám, hogy kijelölnék kerékpározásra alkalmas és nem alkalmas utakat. Egy napközben autókkal tömött, minden sáv foglalt jellegű útvonal nyilvánvalóan alkalmatlan a kerékpáros közlekedésre. Az út szélén tudom, hogy nem tudnak menni, az mér robogóval is teljesen szar. (jó időben művelem). A robogó legalább megy annyival, mint az autók.

zigzeg 2009.11.26. 15:31:44

@Dok:

1) Piros lámpánál a kerékpáros azért mehet előre, hogy lássad, hogy ott van, és ne a holtteredben legyen úgy, hogy nem tudsz róla. A kerékpáros az autóstól jobbra van, és ha a jobbra kanyarodó autós nem indexel, nem figyel, nem kiszámítható a viselkedése, akkor egy egyenesen haladni akaró óvatlanabb kerékpároson átmegy keresztbe.

2) A kerékpáros sokszor nem tud biztonságosan szorosan az út szélén menni, mert ott csatornafedelek vannak, egyes helyeken nehezebb járművek (buszok,...) által huplisra gyúrt aszfalt. Aztán ott vannak jobb oldalon esetleg parkoló autósok, akik oda nem figyelve ajtót nyithatnak a jobb oldalon közlekedő kerékpárosra, vagy csak figyelmetlenül a parkolóból kihajthatnak elé az útra. Ha a kerékpáros szorosan az úttest jobb oldalán halad, akkor az arra invitál egyes autósokat, hogy veszélyesen minimális oldaltávolsággal haladjanak el a kerékpáros mellett annak kikerülése miatt. Ezekre a szitukra megoldás az, ha nem feltétlenül szorosan a jobb oldalon megy a bringás, hanem kicsit beljebb - de nyilván nem puszta passzióból az út kellős közepén. A kerékpáros nem kibaszni akar az autóssal, csak közlekedni és életben maradni.

OkoskaTo:rp 2009.11.26. 15:36:41

@csmiklos-35: Hát igazán szörnyű! Bringaúton 40-nel, a megengedett sebességgel. Hát ez igazán hallatlan. Ez olyan felháborító, mint az autópályán 130-cal száguldozó autók.

Kanyarodásnál pedig neki van elsőbbsége. De ugyebár az egyenesen menő zebrára lelépő gyalogost sem szoktad elcsapni, csak mert kényelmetlen a hátrafordulás és a csökkentett sebesség? Vagy arról van szó, hogy ő a puhatestű, vigyázzon magára ő?

Hátezmármi (törölt) 2009.11.26. 15:37:41

@zigzeg: Tehát vannak olyan utak, amik az állapotuk/forgalmasságuk stb. miatt kerékpáros közlekedésre nem alkalmasak. Innen el kellene terelni a kerékpárosokat egy utcával lejjebb, a mellékutcákra, hogy ott tekerjenek.

Tényleg, miért jobb a Váci úton/Hungária körúton/Szentendrei úton tekerni a kamionok között, a szmogban? Sohasem értettem.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.11.26. 15:39:52

@erol: "Honnan tudod?"

például: agglomeráció, átmenő forgalom, anyag és áruszállítás, megteendő távolságok.
az ember nem véletlenül találta fel a robbanómotort. (lassan ott tartunk egyes harcos környezetvédők elméletei alapján, hogy járjunk gyalog, lakjunk kunyhóban, világítsunk gyertyával és öltözzünk állati bőrökbe. ja, az nem jó, mer' szegény állatkákat le kell ölni hozzá...)
egyébként, ha több biciklis lesz, nekem az sem fog fájni, elárulom. csak közlekedjenek normálisan.

"Nem értem pl. Kálvin térről az Astoriáig miért éri meg kocsival menni?"

kocsmázni én sem kocsival járok.

nitro1 2009.11.26. 15:41:48

Még szerencse, hogy nem tették be azt, hogy a biciklis mehessen a buszsávban. Elég szar az, amikor egy embertől nem tud haladni száz. Vagy még színesítve: a biciklis egy kicsit lassabban megy, mint a busz, de az megáll a megállóban, akkor visszaelőzi, a busz megint utoléri, megelőzné, de nem tudja, vagy csak nehezen, mert nagy a forgalom, akkor megint megálló, a bicajos visszaelőzi, stb...

Hátezmármi (törölt) 2009.11.26. 15:42:35

@OkoskaTo:rp: Törp, akkor lassan írom, hogy biztos megértsd:

A gyalogost látom a kanyarodás megkezdése előtt is, mert kb. 3-4 km/órával közeledik. Ezért tudok vele kalkulálni.

A kerékpárost nem is látom és irgalmatlan gyorsan jön, ezért váratlanul ér. Nem is tudok fékezni, ha pl. nagy ívben kanyarodok, mert akkor a szembe sáv forgalma csapódik belém.

Nálunk van egy kerékpár út és ott veszélyesen gyorsan közlekednek a biciklisek, pedig járda keresztezi az utukat. Engem is párszor majdnem elcsaptak, amikor gyalogosan voltam.

kávédávid · http://www.rednews.hu 2009.11.26. 15:47:16

@csmiklos-35: Na innentől majd jobban figyelsz bubu úgy sincs más dolgod ha autóban ülsz.
Egyébként pedig örülök hogy végre legalizálják a normális kerékpározást. MINDEN ÚT BRINGAÚT!

Hátezmármi (törölt) 2009.11.26. 15:47:42

@OkoskaTo:rp: A Kresz szerint egyébként: Járdán 10 km/óra, a közös, gyalog- és kerékpárúton közlekedő összes biciklis legfeljebb 20-szal, az elkülönített kerékpárúton közlekedők pedig 30 km/órával mehetnek.

MM&MM 2009.11.26. 15:48:06

Egyirányú utcában a forgalommal szemben nincs kresztábla, forgalomirányító lámpa. A kerékpáros honnan tudja (veszi észre), hogy elsőbbséget kell adnia a védett útvonalon érkezőknek, vagy a keresztirányú forgalomnak van éppen zöld, és meg kell állni. Vagy már "hivatalosan" is átmehetnek a piroson? Autós szemszög: Kis keskeny utcákban jobbkezezek, eddig ha jobbra volt egyirányú az utca simán, lassítás nélkül (balra bepillantva) mehettem tovább, most az egyirányú utcában szembejövő kerékpárnak is jobbkezet kell adnom?

Hátezmármi (törölt) 2009.11.26. 15:50:42

@kávédávid: Jól van, Dávid, mi meg szorítunk neked, hogy megéld még a 25. születésnapodat is.

Egyszer vezess autót is, mondjuk Bp-en csúcsforgalomban, aztán majd újra meghallgatunk még e dolog felől.

cynicalbitch 2009.11.26. 15:51:41

@kávédávid: Aha, már csak normális kerékpárosok kellenének hozzá, de ahogy téged olvaslak, ezzel még várni kell.

Bozdurgán 2009.11.26. 15:54:31

Régen nagy támogatójuk voltam a bringásoknak, aztán ahogy egyre több lett a bringásnáci egyre kevésbé támogattam őket.
Legutóbb amikor azért tüntettek, hogy legyen saját sávja annak a napi 1000 bringásnak aki arra jár végképp elvesztették minden szimpátiámat.

Akik meg Amszterdamhoz akarják Budapestet hasonlítani vagy Dániával példálóznak egyszerűen elvesztették minden realitásérzéküket.Ez amugy gyakran fordul elő olyan személyekkel, akik egy szűk szubkultúra tagjai.
Ha jól körülnézünk láthatjuk hogy a biciklisek száma októbertől elkezdett csökkenni és mostanra kb 0-ra redukálódott.

Tehát egy véresszájú kissebbség elvárja , hogy építsen nekik az állam egy kényelmes infrastruktúrát az év 6 hónapjára amikor éppen süt a nap, és nem esik az eső.

A legbetegebb dolog, hogy egy szigorú szabályok szerint működö közlekedési rendszerben akarnak teljesjogú kivételezett szereplőként részt venni , de úgy hogy kikérnek maguknak minden olyan törekvést ami legalább egy kibaszott kreszvizsgához kötné a forgalomban való részvételüket, vagy kikérnek maguknak minden olyan kérdést ami azonosíthatóvá tenné őket.
Csak és kizárólag kedvezményt akarnak de tenni, vagy adni ezért semmit sem hajlandóak.

Akinek meg nem inge ne vegye magára, tudom hogy sokan kombinálják a bringát az autóval de a nagy különbség, hogy ameddig autóval balesetet okozva komolyen büntetés jár addig a bringával okozott baleseteknek szinte nincs következménye, mert annak hogy részt vegyen a forgalomban semmilyen előfeltétele sincs.Értitek?
Annak, hogy 24 tonnás kamionok között cikázzon a bringás NINCS SEMMILYEN ELŐFELTÉTELE, a leghülyébb legtanulatlanabb 14 éves hülyegyek minden előfeltétel nélkül mehet.Hihetetlen amúgy.

erol 2009.11.26. 15:58:34

@Bozdurgán: Azért azt is vegyük figyelembe, hogy autóval hány embert ölnek meg (évente több ezret) és bringával (legfeljebb saját magát).

erol 2009.11.26. 16:00:50

Ja, a gyalogosoknak miért nem kell vizsgázni, azonosító stb. pedig ők is...

Bozdurgán 2009.11.26. 16:03:29

@erol:

Nem a megölt emberekről beszéltem, hanem a balesetekről.
Amiben az öngyilkosság is benne van, és az is amikor elkapom a kormányt, hogy ne öljem meg majd összeütközöm a szomszéd sáv lakójával.
Amugy nincs hiteles forrásunk arról az arányszámról, hogy a saját számokhoz képest milyen arányban okoz balesetet egy autós egy bringás azonos körülmények között.(városban pl.)

Bozdurgán 2009.11.26. 16:04:33

@erol:

ők nem cikáznak a kamionok között, ha cikáznának tőlük is elvárnám.

BKV reszelő 2009.11.26. 16:05:43

@papugaja: És minek kúszol előre ? Hogy azokat is feltartsad, akik eddig előtted voltak ?

szakkerovics 2009.11.26. 16:08:25

Ilyen tre utakon ne eroltesse mar az idiota esztelen biciklis magat a forgalomba, foleg BP.-en ne. Mas orszagban fussa a kerekpar ut, itt nem annyira (jelenleg). Persze, hogy 5 centire huzok el a biciklis mellett, mikor az ut kozepen csalinkazik gyok kettovel, engem meg tol a siker-1 rendszamu bmw egy szimpatikus veglennyel a volan mogott. Megertem, ot is toljak. Nehogy mar tekintettel legyek a pesti forgalomban valami ongyilkosjelolt majomra, aki szerint egeszseges biciggglizni a pesti csucsban. Eszem megall. O legyen tekintettel a nyilvanvalo topologiara. Egyszeru energetika, nem kell hozza sok esz, hogy belassuk, mai real korulmenyek kozott nem kene arra energiat es idot pazarolni, hogy a szerencsetlen bicikliseket kerulgessuk. Inkabb tekerjenek a jardan(ja,hogy ott neki kell kerulgetni es nem halad ugy?)..sokkal biztonsagosabb..vagy gyalog..az az igazan zold hozzaallas. Feltart, akadalyoz, ratarti, a sajat onzo hulyeseget erolteti massziv koltsegek aran(critical mass), veszelyezteti sajat magat es masokat.Uh es ezek ala adjak a lovat jogi oldalrol? Nem kell jobbra tartani? Semmi, de komolyan semmi mashoz nem vezet ez, csak balhehoz. Dehat mindenki szeret birosagra jarni nem-e? Tobb kara van ennek a bicikli temanak, mint haszna. Joval.

erol 2009.11.26. 16:09:49

"Nem a megölt emberekről beszéltem, hanem a balesetekről."
OK. de azért mégiscsak durva, hogy sok embernek azért kell meghalnia, mert te szereted a kényelmet.
Akárhogy csűrjük-csavarjuk bringával elég ritkán ölsz meg egy másik embert (több tonna vassal esélyesebb...).

zigzeg 2009.11.26. 16:11:10

@csmiklos-35: A Körút - szerintem - kerékpáros közlekedésre alkalmas kellene, hogy legyen. Hova raknád innen a kerékpárosokat? Manjen a Nyugatitól a Jókai utcába, adjon elsőbbséget a Podmaninczkyn, a Liszt térnél növesszen szárnyakat, aztán tekeregjen a Király utcától Keletre össze-vissza, mikor csak szeretne mondjuk a Nyugatitól a Blaháig eljutni? Azt téveszted el, hogy a kerékpáros nem várost nézni jött, hanem közlekedni. Ha autózol, benned is felmenne a pumpa, ha ilyen kacifántosan kellene megtenned az utat kocsival a Nyugatitól a Blaháig, csak mert a Fővárosi Önkormányzat mondjuk nem hajlandó autós közlekedésre alkalmas állapotban tartani a körutat.

OkoskaTo:rp 2009.11.26. 16:12:31

@csmiklos-35: A cikkből én is ki tudtam volna copy-paste-elni az ÚJ számokat. December 31-ig viszont csak a járdán 10-es, gyalogos-kerékpáros övezetben 20-as, máshol 40-es sebességhatár létezik. Jelenleg tehát a sárgacsíkos bringaúton is legális a 40.

erol 2009.11.26. 16:13:06

@BKV reszelő: Ha elférek (többnyire simán) miért ne?

Hátezmármi (törölt) 2009.11.26. 16:14:48

@erol: Ja, erol, csak most nem ez a téma. Csak azért nem tudsz biciklivel embert ölni, mert fizikailag alkalmatlan rá. Persze balesetet tudsz okozni azzal is, aminek halál a vége.

De nem erről diskurálunk.

Az autó/kamion nem csak a kényelemről szól. Szállíts ki 8 tonna mosóport biciklivel, vagy tekerj le tárgyalásra Veszprémbe, onnan Nagykanizsára, majd délután vissza Budapestre.

A bicikli nem (mindig) alternatívája az autónak.

Ja, egyébként van autóm, de egy héten ha 3× használom, akkor is csak este/hétvégén. Nem járok még a budira is autóval.

Bedi 2009.11.26. 16:15:36

Bozdurgán: "építsen nekik az állam egy kényelmes infrastruktúrát"

szak acs : "Mas orszagban fussa a kerekpar ut,"

Lassan mondom, hogy mindenki megértse: a biciklisek NEM KÉRNEK BICIKLIUTAKAT. Főleg nem olyan alibi gányolásokat amik eddig készültek.

Jogot kérnek, az úttest használatára, és estleg egy bringasáv felfestését.

Hátezmármi (törölt) 2009.11.26. 16:16:39

@zigzeg: Ki beszélt a körútról?! Én a HUNGÁRIA körútról beszéltem, ami nem alkalmas kerékpárosok fogadására.

balage28 2009.11.26. 16:16:58

én csak azt várom, hogy a biciklisek is betegyenek minden megtett km után 15Ft-ot a közösbe...

Scribent 2009.11.26. 16:17:38

@zigzeg: Ha a piros lámpánál nem furakodnának előre a kerékpárosok és nem akarnák az autókat szabálytalanul jobbról előzni, akkor nem kereszteznék a jobbra kanyarodó autók útját. A múltkor is jobbra kanyarodáskor megvárva míg a gyalogosok átkelnek a zebrán már éppen indultam volna amikor mellettem jobbról elsuhant egy kerékpáros. Akkor szerencsére nem történt baleset!

Hozzá Szóló 2009.11.26. 16:18:32

A gyalogosokat senki nem képviseli. Megálltam a Margit-hídnál, amikor tiltva volt a bringázás, mert valamelyik rohadék elütött egy pici kislányt.
Akárhogy számoltam, mindig az jött ki, hogy a bringások negyede, vagy inkább harmada JUSZT IS bringázik a tilosban, nem érdekli semmi. Arrogáns geci a negyede-harmada a bringás cseppfejű szarháziaknak is, sajnos, ők se jobbak, mint az autósok :(

Hátezmármi (törölt) 2009.11.26. 16:18:37

@balage28: jaja, abból majd építünk kerékpárutakat. :-)
(lásd még: a benzin literjéből kb. 160 Ft adó)

zigzeg 2009.11.26. 16:18:45

@Bozdurgán: 1) az érvelésed szerint az M7-es egyik útpályáját nyugodtan le lehetne bontani telente, mert a kutya se megy a Balatonra... Nem mellesleg most is járnak bringások a városban, bár kétségtelenül kevesebb.

2) Nagyon erősen általánosítasz. Vannak bunkó bringások, akik nem teljesen tartják be a KRESZ-t, és vannak, akik meg igen. Ez autósokkal is így van. Ők is mennek át piroson, fordulnak meg dupla záróvonalon, parkolnak megállni tilosnál, túllépik a megengedett sebességhatárt, stb... Amúgy úgy sejteném, hogy a 20 év feletti bringások jó részének van jogsija is, azaz tudja, mi a KRESZ.

3) Teljesen igazad van abban, hogy a közlekedés többi résztvevőjének, bringásnak, gyalogosnak is ismernie kell a KRESZ-t, ezért például jó lenne beletenni már akár az ált. isk. oktatásba, esetleg középiskolában vizsgáztatni.

Bozdurgán 2009.11.26. 16:19:46

@erol:

nem azért kell meghalnia mert én szertem a kényelmet, hanem azért mert nem tud közelekdni.
én csak ezt szeretném:
1. legyen legalább egy kresszvizsgája
2. rendben hozzanak olyan szabályokat ahol nekik kedveznek.

de a sorrend ez legyen.ne kedvezzenek a hülyéknek, hanem tiltsák ki őket a forgalomból.
tudom, hogy örök érv hogy ő sérülékeny, és igaz is, és kötelességem is vigyázni rá, de könyörgöm NEKI mi a kötelessége?
de tényleg?van olyan neki? számonkérhető?egyáltalán akar együttműködni ebben a kérdésben a fleelős CM szervező és a kerékpárosok érdekképviseletei? SOHA nem hallottam. De saját sáv a körúton az bezzeg kéne.

Bozdurgán 2009.11.26. 16:21:15

@Bedi: kapsz. ha teszel érte. és vállalod, hogy levizsgázol.minden bringás.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.11.26. 16:24:55

@zigzeg: "Nem mellesleg most is járnak bringások a városban, bár kétségtelenül kevesebb."

kétségtelenül ALIG. és akkor lehet átlagolni és számolni.

"Amúgy úgy sejteném, hogy a 20 év feletti bringások jó részének van jogsija is, azaz tudja, mi a KRESZ."

akkor még szomorúbb a helyzet.

3.) pipa.

Pirx 2009.11.26. 16:26:54

Nem az ellen van kifogásom, hogy biztonságosabbá tegyék a kerékpározást, mederbe szorítva az amúgy igencsak kusza viszonyokat. De minden szabály annyit ér, amennyire betartják. Lehet azt mondani, hogy az autósok sem, de arányaiban, akkor is sokkal több a szabálytalan bringás, mint autós. Már csak a dolog jellegéből fakadóan. Illetve rosszul fogalmazok. Nem több, de vannak olyan szabálysértések, amik inkább a kerékpárosokra jellmezőek (piroson áthajtás, gyalogátkelőhelyen elsőbbség meg nem adás, stb)
Az egyirányú utcával az a nagy bajom, hogy nem akkor veszélyes, amikor egyenesen közlekedek, és látom száz méterről, hogy jön. Ha nem vagyok idióta, és ő sem, elmegyünk egymás mellett és kész. De az út szélén parkolva ferdén, orral a járda felé megpróbálok kiállni. Veszettül figyelek balra, hoigy jönnek-e (valódi példa!)? Ezentúl majd arra is figyeljek, hogy jön -e jobbról bringás. Mert az ő fejében úgyis cxsak annyi marad meg, hogy behajthat. A táblát le fogja szarni. (Olvassatok kerékagy blogot. Ott még a blogíró is úgy tudja, járdán tekerhet, ha fél az úttesten)Ergo, a szabályból csak a fele marad meg a fejében, és jó esetben csak bringát, autót tör. Másik eset, mikor egyirányú utcára balra kanyarodsz. Abban a tudatban, hogy onnan nem jön senki, sasolsz jobbra, hogy ne csapjanak el. Nem jönnek, elindulsz, és egyszercsak hopp, egy bringás...
Szóval ez a része nem átgondolt a szabálynak.
Nagyon úgy látom, az eddigi szabálytalanságokat próbálják legalizálni. Vajon mikor mehetek majd 160-al autópályán? Úgyis annyival mennek, miért nem tesszük szabállyá?

BKV reszelő 2009.11.26. 16:27:20

@erol: Mert - bizonyára nem tudsz olvasni - feltartod azokat is, akiket addig nem. Mondjuk miért csodálkozol, ha letúrnak az útról és szarnak a fejedre, amikor azt a tócsába mártod esés közben, ha te is ugyanilyen empátiával közeledsz ?

BKV reszelő 2009.11.26. 16:29:22

@Bedi: Ja, én meg kértem a minap pár milliárdot, kellett volna erre-arra. De hát ilyen az élet, szarnak rám, mert nem tettem érte semmit.

zigzeg 2009.11.26. 16:30:24

@csmiklos-35: A Hungárián a hard core figurák bringáznának maximum, vélhetően hátrahagyott végrendelet mellett. Én arról beszélek, hogy a Szent István körút például fontos útvonal, kerékpárral járható, de a bringás saját élete védelmében nem húzódik rá a parkoló autókra. Mert lehet, hogy kinyitják az ajtót. Láttam ilyet, jártam így. Ha eleve beljebb megy, akkor a bringás se nem kenődik a kinyíló ajtóra, se nem esik egy hirtelen jött kikerülő manőverrel a mögötte érkező autó alá.

@Scribent: a mostani KRESZ módosítás, ha jól tudom, azt engedi csak, hogy álló autó mellett jobbról előre menjen a bringás a kereszteződésig. Ennek van értelme. Annak, hogy valaki már elindult kocsisort jobbról előzzön, potenciálisan jobbra kanyarodó autó mellett menjen el kereszteződésben jobbról, az meg egy baromság, és ezt szerintem ezután is tiltani kell.

Bozdurgán 2009.11.26. 16:31:31

@zigzeg:

Én nem úgy látom ,mintha télen kihalt lenne az M7-es:)Emiatt nem is kellene lezárni, mert télern is tele van, nyáron meg túl tele:)

Egy kötelezővé tett és sikeresen lerakott kreszvizsga nem csak a kresz tudását igazolja, hanem egyben felelősséget is jelent arra nézve, hogy valaki az ott megszerzett tudást alkalmazza.

pl a "M" kategória (segédmotor) alá betennék egy "K" kategóriás jogsit mint kerékpár.
A hierarhia megmaradna tehát személyautós jogsivel vezethetsz mindent.

Ez pl nem tudom miért olyan idegen a bringás léttől.
de most komolyan miért?

dw1 · http://bpcity.hu 2009.11.26. 16:33:18

a jobbratartás eltörlésének két oka van:

- a bringást ne próbálják meg sávon belül megelőzni, legyen meg a megfelelő oldaltartás.
- az autós számítson rá, hogy ha az úton közlekedő bringás beljebb húzódik mert üveg/törmelék/faág/bokor/hosszában lerakott csatornafedél kerül az útjába.
nem is az hogy számítson rá, hanem ne akarja megölni ha az út közepén megy ezek miatt.

Pirx 2009.11.26. 16:34:46

@zigzeg: Tudod, számtalanszor kerülöm meg a fél világot autóval, hogy odajussak, ahová kell. És nem azért, mert az ajtóm előtt akarok megállni. Ha valaki bringával KÖZLEKEDNI akar, annak azt is vállania kell, hogy szabályosan teszi. Ha két kilométerrel többet kell tekernie, akkor így járt. Sajnálom. Neki ATP-be kerül, nekem benzinbe.

Manyizga (törölt) 2009.11.26. 16:37:32

Továbbra is átsétálhatok a járdán szabálytalanul parkoló autók motorháztetején, ugye? :))

felucca 2009.11.26. 16:39:23

@csmiklos-35:

Szóval úgy látom, a város azért van eldugítva autókkal, mert többszázezer ember éppen 8 tonna mosóport szállít valahová, vagy Nyíregyházáról Veszprémbe siet éppen tárgyalásra.

Rendkívül meggyőző.

Azonkívül valamiért a holland autóst nem háborítja fel, ha eléállnak a biciklis felállóhelyre a piros lámpánál, mi több, ezt így tanulta/szokta meg. Ellenben bennünket, magyar autósokat ez valamiért vérig sért.

Aki érintett a dologban, tudja talán az okát. Kíváncsi lennék!

Meg volt itt egy nagyeszű, aki sopánkodott, hogy miért megy a biciklis a Hungárián az autók mellett, mikor egy utcával lejjebb/feljebb üres utcán tudna tekerni.

Kedves nagyeszű, megmutadnád nekem azt a párhuzamos utcát? Úgyszintén kérnék a nagykörúttal, a kiskörúttal és a Rákóczi úttal párhuzamos utcákat, ahol az a tudatlan biciklis célhoz ér. Please, ne kímélj!

(Ámbár tudom, a biciklis nem akar A-ból B-be eljutni, az csak úgy tekereg az úton, hogy feltartsa a forgalmat. Hülye!)

Bedi 2009.11.26. 16:41:33

BKV reszelő 2009.11.26. 16:29:22
@Bedi: Ja, én meg kértem a minap pár milliárdot, kellett volna erre-arra. De hát ilyen az élet, szarnak rám, mert nem tettem érte semmit.

Basszus, ez reményleten. NEM KELLENEK A MILLIÁRDOK, nem kell bicikliút!

Ha valaki biciklizik, az igenis tesz érte, azzal, hogy otthon hagyja a kocsiját, és neked több hely jut, és jobb levegő.

felucca 2009.11.26. 16:41:44

@Pirx: Így van! És ezek után szabályosan fog szemben haladni az egyirányú utcában és neked ettől semmi bajod nem lesz. Ő is figyel, te is figyelsz és egymsá nyakába fogtok borulni. Ő ezt megteheti mert csak 40 cm széles, te nem teheted meg, mert 2m széles vagy. Ez van.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.11.26. 16:44:44

@felucca: "Szóval úgy látom, a város azért van eldugítva autókkal, mert többszázezer ember éppen 8 tonna mosóport szállít valahová, vagy Nyíregyházáról Veszprémbe siet éppen tárgyalásra."

ó, cseszd meg, hogy minden kerékpáros látóember és táltos is egyben, hogy mindenkiről tudják, miért ül autóba?
és persze - ahogy írtam is - minden bringás minden percben csak és kizárólag környezettudtaosan él. hisziapiszi.

"Azonkívül valamiért a holland autóst nem háborítja fel, ha eléállnak a biciklis felállóhelyre a piros lámpánál"

azonkívül a holland kerékpárosok például józanul és normálisan érvelnek, és nem játsszák a hős forradalmárt. van még pár különbség, soroljam?

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.11.26. 16:45:39

@felucca: "És ezek után szabályosan fog szemben haladni az egyirányú utcában és neked ettől semmi bajod nem lesz."

és egy olyan utcában, ahol egy autó és egy kerékpár nem fér el egymás mellett, a szabályok értelmében nekiállhatnak egymás f*szát szopni... :-)

Pirx 2009.11.26. 16:45:44

@felucca: Ha pontosan elolvastad volna a szanályt, és amit írtam, abban az is benne van, hogy nem fog szabályosan szembe jönni. Mert ahol jöhet, ott számítok rá. Ahol nem....
Hallottál már a bizalmi elvről?

saq 2009.11.26. 16:45:47

@idelle: elég nagy pofád van.
a semmire kábé. jólvan, majd jól kimoderálsz. de azért előbb-utóbb te is megleszel. kíváncsi vagyok akkor milesz

"nemis úgy gondoltam, nemis azvan ám, csak jópofa akartam lenni hehe"

ismerjük már.

saq 2009.11.26. 16:47:12

oylan szar ez a post, hogy öröm nézni egyébként. egy teljesen felkészületlen, populista, bárgyú, retardált szellemi fogyatékos vagdalkozása. valószínűleg kinézett valami bigét magának ez a szerencsétlen, azt meg faszrahúzta egy bringás, aztán azóta háborog.

az ilyenekkel nem kell foglalkozni. bünteti őket az élet.

Pirx 2009.11.26. 16:50:20

@saq: Ennyi ésszel, és egy vödör vízzel ürgét is lehetne önteni. Nem tanultál meg szépen beszélni, és eszmét cserélni?

bumbinet 2009.11.26. 16:51:38

"Budapesten semmi esélye sincs, hogy többen bringázzanak, mint ahányan autóban ülnek."

hál istennek ezt csak egy vélemény, az enyém meg különbözik...húsz éve sok mindent el sem tudtál volna képzelni, ami ma természetes. és már megint csak a külföldi példákat tudom hozni. persze ott kerítésből van a kolbász, de látszik, ha törvényhozás és a városvezetés felkarolja a témát, akkor 10 év alatt is hatalmas változást lehet elérni. az elmúlt öt éveben megsokszorozódott bringás közlekedők száma, de sztem az infrastruktúra fejlesztése nélkül az ütem nem tartható. nagy szavak, de nem sok egyéb esélye van gyönyörű városunknak.

"elég baj, hogy egyesek ezt harcnak tekintik. megfigyelésem szerint a legtöbb harcos csak egy csatamezőn küzd. ami azt is jelentheti, hogy mondjuk a bringaharcosok más fronton fosnak a környezettudatosságra. nem biztos, hogy így van, de ez a sejtésem.
támogatják elegen ezt a küzdelmet. a megnyilatkozók zöme elég agyatlanul. olyan harcosan."

gratulálok, hogy belekötsz a szóhasználatba! ettől viszont ugyanúgy a te érdeked is hogy úgy lehessen például autóval is közelekdni a városban, ahogy most nem. és ha annyire arrogáns a városvezetés, hogy egy 50 évre szóló 30 milliárdos felújításnál nem veszi figyelembe a józan észt, akkor lehet, hogy egyeseknek még harcolni is kedve támad. a rövidlátóság, a korrupció és a víziótlanság ellen

"sokan vannak/vagyunk, akiknek az autó-autó a legmegfelelőbb kombináció. nem mindig szerencsés, ha küldetéstudattól vezérelve próbáljuk elmagyarázni másoknak, hogy mit kellene csinálniuk."

az igényt megértem, de ettől még tény, hogy ennyi autó itt nem fér el. vagy kiszáll néhány user, vagy építsünk mindenhova kétszintes utat.

"elhiszem. az egyirányú utcában meg azért célszerű megengedni a forgalommal szembeni haladását, mert másképp elfáradna a lábikója. "indokot mindenre lehet hozni. és mindennek az ellenkezőjére is."

számomra nem ez a legkritikusabb kérdés, de azt néhány kommentből láthattad, hogy az egész tervezen inkoherens, és a bringás szakszervezetek egyáltalán nem örülnek neki.

Condottiere 2009.11.26. 16:52:09

Hmmmm vajon ilyenkor télen mivel közlekednek környezettudatos kétkerekű barátaink? :)

Persze tudom ám én, hogy csakis tömegközlekedéssel, ez nem is kérdés. :))))))

saq 2009.11.26. 16:52:21

@Pirx: veletek minek?

csak szajkózzátok a betanult baromságokat a sorokat feltartó biciglistákról meg a többi hülyeségről. eszetekbe se jut, hogy hogy lehetne normálisan egymás mellett élni, közlekedni ebben a városban. csak arra figyeltek, hgoy beültök a faszhosszabító autótokba és veritek magatokat a két tonna acélra. verjed.

saq 2009.11.26. 16:53:13

@Condottiere: biciklivel te kis vicces vilmos.

nyáron mondjuk mókásabb, de ilyenkor is jó rajtad röhögni, amikor szopod a faszt a dugóban.

felucca 2009.11.26. 16:54:57

@idelle: Nem, nem kizárólag környezettudatos, bár nyilván van ilyen vonulata is. Egyszerűen csak gyorsan és praktikusan szeretne közlekedni, erre az autó egyre kevésbé alkalmas. Viszont, aki ma Magyarországon biciklire ül, az a többség szemében lúzer, ezért az emberek csakazértis beleülnek az autóba és istenments, hogy a biciklire ülnének.

Azonkívül az ujjukra van nőve a slusszkulcs, ha kimennek az utcára, azt csak autóban merik megtenni. Ez tény, ezen kár vitatkozni. A kérdés csak az, hogy ezzel a folyamattal egy cseppet szembe lehet-e menni, vagy tilos, és ez így van jól, nagyon jól.

Egy kisvárosban lakom, ahol mindent el lehet érni 10-15 perc gyaloglással, 5 perc biciklizéssel. Ennek ellenére reggel az utcákon csak autók vannak, gyalogos nincsen. Ez miért van így? A mósópor meg a tárgyalás miatt? Ó, ez a sok menedzser!

bumbinet 2009.11.26. 16:56:00

@Condottiere:
"Hmmmm vajon ilyenkor télen mivel közlekednek környezettudatos kétkerekű barátaink? :)

Persze tudom ám én, hogy csakis tömegközlekedéssel, ez nem is kérdés. :)))))) "

miért kell magadat égetni elyen primkó komment-tel?
senki nem állítja, hogy a bringás nem ül autóba, hogy a kocsit elkell égetni.
csak van aki a józan használatot pártolja!
értem?

Pirx 2009.11.26. 16:56:12

@saq: Tudod mi az hogy tapasztalat? Nem betanult...Tudod! Tapasztalat.
De mindegy. Különlegesen alacsonyszintű egyed vagy a bringások között, úgyhogy rádpazarolni a biteket teljesen felesleges. Úgyhogy mondd csak a magadét nyugodtan! :)

saq 2009.11.26. 16:56:26

@felucca: az a legviccesebb, ogy ezek a dagadt senkik teljesen természetesnek veszik az autóval járó bűzt, koszt meg zajt. igénytelen nyomorultak, akik valószínűleg a disznyó mellett is jóléreznék magukat.

saq 2009.11.26. 16:58:14

@Pirx: kezdhetsz személyeskedni, de leszarom. milyen tapasztalat? nekem meg az a tapasztalatom, hogy kurva sok autós köcsög, kurva sok meg jófej. nem is általánosítgatok, mint te. te gondolom az első csoportba tartozol. beülsz a micrádba, és te vag az Élet CSászára.

Condottiere 2009.11.26. 16:58:44

@saq: Nos Pesten soha ne használok autót. De amúgy igazad van csak csúsztatok most is pont annyi bringás van az utakon, mint másfél hónapja.

Ja és ezúton szeretnék gratulálni a stílusodhoz - lehengerlő, választékos és civilizált, méltó egy környzettudatos fiatal értelmiségihez.

Pirx 2009.11.26. 16:59:39

Na még utoljára. Ha kifogytok az érvekből, akkor jön az "általánosítás". Sajnálom, de kétbites aggyal csak ez megy. És nem én kezdtem szemáélyeskedni! :) Úgyhogy faszozzál csak nyugodtan tovább, hajrá!!!

Condottiere 2009.11.26. 17:00:35

@bumbinet: "senki nem állítja, hogy a bringás nem ül autóba, hogy a kocsit elkell égetni.
csak van aki a józan használatot pártolja!
értem? "

saq válasza a kérséemre: "biciklivel te kis vicces vilmos.

nyáron mondjuk mókásabb, de ilyenkor is jó rajtad röhögni, amikor szopod a faszt a dugóban.
"

Értem! :)

saq 2009.11.26. 17:01:50

@Condottiere: én meg a te humorérzékedhez. egy csiszolatlan gyémánt, egy új maksa, mit maksa? egy új nacsa olivér! TAPS A VILÁG LEGVICCESEBB EMBERÉNEK, TAPS! HALLELUJA!

saq 2009.11.26. 17:02:44

@Pirx: írtál talán bármilyen érvet? dehogy írtál, csak böfögöd fel a szavakat! jó itt az akolmelegben ugye?

szakkerovics 2009.11.26. 17:03:42

@saq: kisbicskam, nekem te tunsz retardalt szellemi fogyatekos vagdalkozonak, megpedig azert, mert retardalsz szellemi fogyatekos stilusban vagdalkozol, barmi alap netan erv nelkul, nem tartalmazott a commented mast, csak egy retardalt, bargyu, szellemi fogyatekos vagdalkozast. Mondd csak..te bicajozol?:P

bumbinet 2009.11.26. 17:04:32

@Condottiere:
ezt sap válaszolta, aki minden normális kommentelőnek vállalhatatlan!

attól, hogy sap egy kretén szélsőséges, még a te kommented is gáz volt.

tudod?

Bozdurgán 2009.11.26. 17:10:51

Én biztosan megkérném ezt a saq gyereket, hogy legyen ő a kerékpárosok hangja, a médiában ő szerepeljen,és ő dolgozza ki a levegő munkacsokortal közösen Budapest közlekedési stratégiáját:)

Condottiere 2009.11.26. 17:13:02

@bumbinet: Nézd amíg a kerékagyon azokat, akik autóval közlekednek "elgázosítással" meg még ki tudja, mivel vádolják, miközben (forgalmas bringásút mellett lakom) a téli hónapokra a bringások száma leesik a nyári 10%-ra a kérdésem azt hiszem releváns.

Mellesleg vannak vidéki bringás ismerőseim (versenyeket szerveznek, bringás boltjuk van, stb.) akik nagyon nem értik mivégett Pesten ez a hiszti. Pedig olyan városban élnek ahol nyugodtan ki merem jelenteni sokkal ótvarabb a közlekedési morál, mint a fővárosban.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.11.26. 17:15:39

@bumbinet: az általam vélt okok ott vannak a 15:39-es felsorolásomban, amihez Bozdurgán hozzátette az időjárás faktort. hát persze, hogy nő a számuk, a kevéshez képest a kicsi is nagy arányú... :-)

aki a "harc" szót használja, az harcra gondol. mindegy.
nem véletlenül "énekeltem meg" a döntéshozó idiotizmusát is. sem.

"de ettől még tény, hogy ennyi autó itt nem fér el."
sok az autó, de pl. közlekedéstechnikai módszerekkel (a lámpák programozása és hangolása, stb.) és autóvezetésbeli fejlődéssel sokat lehetne javítani rajta. én úgy vélem, hogy a kiszállást nem lehet erőltetni. pláne nem az autósok herótozásával.

bumbinet 2009.11.26. 17:18:09

@Condottiere:
nem tudom miért várod el, hogy ha valaki bringázik, annak -10 fokban, meg latyakban is azzal kell mennie. senki nem írt alá kizárólagos szerződést a bringaboltjával, és van józan ész a világon.

-20-ban és sem bringázom, jégen úgyszintén. eccerű ez.

a kerékagyas kommenteket meg ne vágd a fejemhez, mert azokat nem én írtam!

Bozdurgán 2009.11.26. 17:18:35

@Condottiere:

szerintem nincs hiszti,én a legutóbbi 3 évben nagy mértékű javulást látok az utakon.Természetesen a biciklisfutárok ugyanolyan hülyék mint 5 éve.
Az átlagbringásra gondolok.

A fő probléma hogy bringások médiumai gondolok itt a kerékagyra vagy CM-re nem a normális közlekedésre bíztatnak.
Jó példa a Margit híd körüli hiszti.Ezek a médiumok durván uszítanak.
a mindennapokban meg szerintem egész jól együtél a két létforma.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.11.26. 17:19:43

@felucca: "Viszont, aki ma Magyarországon biciklire ül, az a többség szemében lúzer"

jaaa, nem gondoltam, hogy ez ilyen önérzeti kérdés...

"Ennek ellenére reggel az utcákon csak autók vannak, gyalogos nincsen."

ahogy mondtam már, te, meg még egy csomó bringás most ezt a témát szúrtátok ki, miközben mást meg más emberi faszság bánt.
én sokkal nagyobb bajnak tartom azt, hogy az átlag autóvezetési tudás és rutin alacsony szinten van, minthogy rengetegen ülnek autóban. tehát nem az a baj, hogy akkor is autóba ül a parasztja, ha nem lenne muszáj, hanem hogy mindemellett még vezetni sem tud...

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.11.26. 17:21:44

@bumbinet: "csak van aki a józan használatot pártolja!"

igen ám, de tudod a "náculásnak" nincs határa. tehát ha már majd mindenki bringán ül, amikor csak lehet, és csak akkor használja az autót, ha tényleg muszáj, majd jön a kerékagy és a CM, hogy legyen egy olyan bizottság, ami megvizsgálja, hogy a fennmaradt gk. használat jogos-e és nem lehetne-e még jobban visszaszorítani... :-))))

Rocko- 2009.11.26. 17:24:55

@OkoskaTo:rp: nem volna egyszerûbb az utat felújítani? most akkor autóval is lehet majd út közepén kacsázni, mert a széle szar?

"Pár napos, nem reprezentatív felmérésem szerint az autósok kb. negyede még kanyarodás _közben_ sem használ irányjelzőt."
és a kerékpárosok hány %-a irányjelez?

@idelle: mer nehogy már ô menjen ott a nagy öntudatával.

@mcsontos: "amúgy meg a legjobb megoldás az lenne, ami tőlunk nyugatra bevált. az úton (nem, nem a járda mellet) egy rikító piros bicilissáv"
aham. azt mondták már, h a magyar KRESZ módosul? ez nem amrikai highway, 4 méter széles sávval. hova teszed azt a plusz sávot?

@MM&MM: em, elég lesz egy virágot vinni az öntudatos kerékpáros sírjára.

@Bozdurgán: jól beszélsz.

@Bedi: "Jogot kérnek, az úttest használatára"
mé", eddig tiltva volt?

@zigzeg: a Zemhetest nem csak nyáron használják. nézd meg saját szemeddel.
az oktatásban benne van, NAT része, '88 óta.

@erol: mert másokat tartasz fel.

@Manyizga: igen.

Condottiere 2009.11.26. 17:31:33

@bumbinet: Én nem várom el, sőt. Csak az a fajta képmutatás irritál, ami ebben a kérdésben a legnagyobb hangú bringás mozgalmárok szájából szokott kiszökkenni.

@Bozdurgán: Jól látod, ám az uszításnak azért van ám eredménye.

Rich.mond 2009.11.26. 17:34:26

@felucca:
Hungáriával párhuzamos, bicajos közlekedésre tökéletesen alkalmas pl. az Amerikai út.

Gilderoy 2009.11.26. 17:41:03

A hatos út kivezetőjén szokott néha lenni bringás, de ha mostantól nem tartanak jobbra, az még biztonságosabbá teszi majd az életüket.

dan72 2009.11.26. 17:57:43

@Bozdurgán: A "K" már létezik. Kerti traktor, vagy ilyesmi.

Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2009.11.26. 18:17:31

Sajnos, mindig lesznek olyanok, akik a - mától nekünk szabad elv alapján - az út közepén fognak közlekedni. NEm lehet mit csinálni. Idióta ország, idióta szabályok. Az a 386 ingyenélő nem érti meg, hogy Bp-ből nem lehet Amsterdamot csinálni, több okból sem. Az egyik ilyen, hogy kétmillió ember lakja, a másik, hogy klasszisokkal nagyobb mint Amsterdam, ezzel szemben a tömegközlekedés fele annyit sem ér. Addig marad így ez a KRESZ, amíg pár igazán öntudatos drótszamár harcost el nem temetnek. Talán akkor észhez térnek odafnet ,hogy mégsem volt jó ötlet annyira. De addigra pár ember életébe fog kerülni, nameg a pár autós akit X időre lecsuknak....

BKV reszelő 2009.11.26. 18:29:40

@Bedi: Vitatnám...a bringás kerülgetése több szennyezést okoz, mintha mindenki mehetne a dolgára a saját autójával.

AvgDvl 2009.11.26. 18:32:46

Megáll az eszem... először talán be kéne mutatni egy sikeres KRESZ vizsgát, utána jönnek a többletjogok.

Hogy értve kell nekem felelősen együtt közlekednem egy rakás olyan emberrel, aki láthatóan nincs tisztában a legalapvetőbb szabályokkal, vagy direkt leszarja azokat ?

Hétfő éjjel, Mogyoródi - Vezér kereszteződésben kivilágítatlan biciklista fekete ruhában megy keresztbe full gázzal. Körül se nézett.

Aztán ha valami történik, akkor én felelek miattuk.
Hát lófaszt.

netes mester · http://seobaglyak2011.blog.hu/ 2009.11.26. 18:32:55

Nekem nem tetszik az új szabály, minek kell külön szabály a bicikliseknek:P

Nem vezetek autót és nem biciklizem, így kívülről élem meg ezt az egészt. De a biciklis utakat sem értem 8 éven átt biciklivel jártam és érdekes elfértem az utcán

"@sidol: "az út közepén is mehetnek majd" gyanítom, hogy nem sokáig.... "

ez így van, úgyis lesznek olyan autósok, akik nem tűrik majd el és csak azért is ráhúzzák a kormányt:P

segitoember 2009.11.26. 18:47:25

szűk ez az ország ennyi észnek bazmeg

Tímár Mihály 2009.11.26. 18:55:08

Budapesten nem lehet biciklizni, mert
- nyáron meleg van
- télen hideg van
- fúj a szél
- esik az eső
- nagy a város
- sok az autó
- büdös van

Csak azt szeretném kérdezni, hogy London mennyivel kisebb város, mint Budapest? Osloban mennyit esik az eső? Amszterdamban mennyit fúj a szél? Helsinkiben milyen hideg van? Párizsban milyen meleg van nyáron?

Ezek a városok egyetlen közös dologban különböznek Budapesttől: ott támogatják a kerékpáros közlekedést a aszabályokkal és az infrastruktúrával.

Misa76 2009.11.26. 19:02:41

Nem a bringásokkal van alapvetően a baj. Budapesten az úthálózat nem bír el ennyi autót normálisan. Ahol sok ideges ember tolakodik ott a leggyengébbek szívják meg. Ha normálisan lehetne autóval közlekedni akkor a kerékpárosok is elférnének, de nem így állunk és ez csak egyre rosszabb lesz.

Fikalnyik Eugén 2009.11.26. 19:22:18

Azt nem értem, miért nincs egy kerékpáros sem, aki a dögöljenek meg az autósok mentalitás helyett azon dolgozna, hogy az okot szüntesse meg, ami miatt annyian ülnek autóba. Mert ha valakinek a két gyerekét két kerülettel arréb kell vinni, mert nincsenek óvodai és bölcsödei férőhelyek, akkor nem szórakozásból autózik, és ez önmagában több ezer autó reggel és este. Hogy miért kell országos hivatalokat a belvárosba költöztetni? Amikor pl. a kormányzati negyedről ment a fantáziálgatás, nem hallottam egy kerékpáros szervezetet sem tiltakozni, hogy megtelt a város, és azt már nem. Kurva nagy környezetvédők, de Ferihegy nem zavarja őket, igaz duplájára akarják öt éven belül növelni az utasforgalmat, de biztos kerozin helyett hegyilevegővel mennek a repülőgépek. És bizony jól látja tanult kollégám, aki itt fentebb megjegyezte: ez a kerékpáros agymenés vidéken abszolút nem téma. Bizony, mert ez egy tipikus belpesti szubkultúra tipikus önző, öncélú, a határokat folyamatosan feszegető orrtúrása.

Rocko- 2009.11.26. 19:53:51

@Condottiere: rákokádó dízelbusszal mi mással.

@saq: majd integetünk neked, amikor jössz ki kórházból, mert szarok lettek az izületeid. :)

@Fikalnyik Eugén: "Azt nem értem, miért nincs egy kerékpáros sem, aki a dögöljenek meg az autósok mentalitás helyett azon dolgozna, hogy az okot szüntesse meg, ami miatt annyian ülnek autóba"
mert ennyi eszük nincsen. tudod, hiányzik két kerék.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.11.26. 22:18:12

@Rocko-: "tudod, hiányzik két kerék."

10-es skálán 10,5! ;-)

Árpi 2009.11.27. 01:50:56

Régi vicc, új forma:
Január 1-jétől a kerékpárosok szemben is haladhatnak az egyirányú utcában.
Július elsejétől kötelező lesz nekik.

Árpi 2009.11.27. 01:53:01

Régi vicc, új forma:
Január 1-jétől a kerékpárosok szemben is haladhatnak az egyirányú utcában.
Július elsejétől kötelező lesz nekik.

Árpi 2009.11.27. 01:53:48

(Bocs, ez 2x ment el, 2x ment el.:o) )

felucca 2009.11.27. 09:54:46

@Fikalnyik Eugén: Malacod van! Az okok megszüntetésén dolgozom. De nehéz ügy, nem lehet bírni a hivatalokkal, akik valahol a hatvanas évek szemléletében ragadtak le menthetetlenül, miszerint közlekedni kizárólag autóval lehet, közlekedésfejlesztés kizárólag útfejlesztés lehet, a közterület és az autótároló hely (parkoló) közé pedig egyenlőségjelet kell tenni.

Ha szar a bicikliút minősége, akármilyen tekintetben, az azért van, mert az ügyosztályok, akik csakis a közúti közlekedés kapacitásnövelésében és komfortnövelésében gondolkodnak (nem tudnak másban gondolkodni, képtelenek rá), rendszeresen a minőségi kerékpárútfejlesztésnél húzzák be a féket illetve építenek be kompromisszumokat. Hogy egy kurva zebrát egyenesen lehessen átvezetni egy kereszteződésen, azért közelharcot kell vívni, mert a közterületek kialakításást az ívsugarak és a zöldidők határozzák meg. Normális?

Óvodai és bőlcsődei férőhelyek azért nincsenek, mert az érv az, hogy nem baj, majd a szülők autóval elviszik két kerülettel odébb a gyereket, hiszen úgyis ott vajn az autó. Mellesleg azért is káros ez, mert az a gyerek, akit éveken át hordozott anyuciapuci kocsival, a büdöskurvaéletben soha nem fog megtanulni közlekedni, nem fogja tudni, hogy milyen gyalogosként az utcán, legfeljebb jól fog tudni anyázni és kocsival lökdösődni és nagyobb eséllyel fogják kivasalni.

Amúgy az egész gyökere nyilván a magas politikában van, aminek a képviselői az autóablakon át meglepődve nézik azokat az érdekes, egzotikus állatfajtákat, akik a városok utcáin különféle egyéb módokon próbálnak meg eljutni úticéljukhoz.

felucca 2009.11.27. 10:04:33

@Judge: ".....nem érti meg, hogy Bp-ből nem lehet Amsterdamot csinálni, több okból sem. Az egyik ilyen, hogy kétmillió ember lakja, a másik, hogy klasszisokkal nagyobb mint Amsterdam, ezzel szemben a tömegközlekedés fele annyit sem ér...."

No, akkor ezt tegyük helyre. Amsterdam Európa egyik legnagyobb városi szövetének része (Randstad), ahol 6 és fél millió ember él. De azért nyugodtam terjeszd tovább a félinformációidat. Mi magyarok mindig megtaláljuk rá a választ, hogy nálunk miért nem működhet valami, ami máshol bevált.

De én nem keresnék ilyen bonyolult választ. Egyszerűen azért nem működik sem az orzság, sem Budapest, mert bunkók, kulturálatlanok, analfabéták vagyunk, miközben iszonyú nagy az arcunk és azt hisszük, hogy mi szartuk a spanyolviaszt.

A tömegközlekedési példát meg nem értem. Ha szar a tömegközlekedés és drága annak fejlesztése, akkor a legcélszerűbb az egyéni közlekedés támogatása. No nem annak legdrágább formájában (autózás), hanem legolcsóbb formájában (bicikli és gyaloglás). A stratégiát kell meghatározni és ebből levezetni a konkrét intézkedéseket.

felucca 2009.11.27. 10:14:50

@felucca:
és bocsánat: Természetesen ban bunkó biciklis, ahogy bunkó gyalogos és bunkó autós is. A szabályokaz nem aszerint hágjuk át, hogy mi van a seggünk alatt. Itt a probléma úgy vagyon beállítva, hogy nagy a baj, mert a szabálytisztelő autósokra ráeresztették a bunkó bicilkistákat.

Ehelyett a valós konfliktusok a következőképpen néznek ki:

1.Normális autós vs. normális gyalogos,
2.Normália autós vs. normális biciklis,
3.Normális biciklis vs. normális gyalogos
4.Bunkó autós vs. normális gyalogos,
5.Bunkó autós vs. normális biciklis,
6.Bunkó biciklis vs. normális gyalogos
7.Bunkó gyalogos vs. normális biciklis
8.Bunkó gyalogos vs. normális autós,
9.Bunkó biciklis vs. normális autós,

...és az összes többi variáció, egyenlő arányban és értékrend nélkül.

Mint biciklis, találkoztam már bunkó biciklissel és bunkó autóssal, és normális biciklissel és normális autóssal. És volt, hogy biciklisként hibáztam, de a normális és odafigyelő autós megmentette a helyzetet. Mi a pöcsöm kell még ezenkívül???
süti beállítások módosítása