Ha röviden akarnék fogalmazni, azzal intézném el a régóta dúló autós-kerékpáros vagy leginkább kerékpáros-nem kerépáros vitát, hogy sajnos a biciklisek között ugyanolyan arányban vannak seggfejek, mint az autósok/nem bringázók között, úgyhogy emiatt tök felesleges éppen pont a biciklisekre haragudni.

Párszor leírtam már biciklis témájú blogokban, hogy én még akkor kezdtem bringázni és tekertem rengeteget, amikor a Szputnyik orosz versenykerékpár volt az álmok netovábbja - nekem egy ritkaság, egy Pannónia volt a seggem alatt! -, a kerékpárút talán csak a KRESZ-ben létezett, és leginkább az élete védelme miatt a kerékpárosnak is be kellett tartania a közlekedés szabályait.

Ma már egyre többen kerekeznek, egyes bicikliagyú zsenik arról álmodoznak, hogy egyszer többen lesznek, mint az autósok, ami persze nettó marhaság. Ezzel párhuzamosan kinyílt a csipájuk, azzal együtt a szájuk, és ahogyan egy kommentelő egyszer nagyon találóan megfogalmazta, a kerékpározás Budapesten a gerillaharc fő eszköze lett. Biciklizni sikk lett, na. És vele együtt sikk lett szarni a szabályokra, sikk lett a kerékpározást valami mindenek felett álló, ráadásul borzasztóan környezettudatos tevékenységnek tekinteni.

Erre persze bizonyos értelemben ráérzett a politika is, el is kezdett rossz válaszokat adni a felmerülő kérdésekre, kedvenc példáim erre a XIII. kerületben épült kerékpárutak. A másik, és ez jelen írásom apropója, hogy január elsejével változik a KRESZ, amely többletjogokat fog adni a kerékpárosoknak: 

A KRESZ módosítása a biciklis közlekedésben bevezet négy sebességhatárt, meghatározza a "nyitott kerékpársáv" fogalmát, lehetővé teszi például, hogy a kerékpárok egyirányú utcába is behajtsanak a forgalommal szemben, vagy előre menjenek a piros lámpánál. A változások eredményeként mentesülnek a jobbra tartási kötelezettség alól is, vagyis akár az út közepén is mehetnek majd.

Úgy gondolom, hogy mindenki járjon olyan járművel, amilyennel akar, és amit meg tud fizetni. Egyik közlekedési mód sem különb a másiknál, mindegyikkel kapcsolatban fel lehet hozni pro és kontra érveket.

Azzal is egyetértek, hogy az igényeket - biztonságos közlekedés lehetősége, kerékpárút, stb. - ki kell elégíteni, de: ésszerűen és lehetőleg ne egymás kárára. És ami ugyanilyen fontos: minden döntés előtt figyelembe kellene venni a döntés által jogokat kapók - hogy is mondjam - készségét, és együttműködési hajlandóságát.

Attól félek, hogy szamurájkardot/beindított láncfűrészt/kézigránátot/stb. adtunk egy hároméves gyerek kezébe. Ne legyen igazam...