Gyermektelen férfi lévén többszörösen sem tudom átérezni a gyermeket akarók, a gyermeket várók lelkiállapotát, érzéseit. Régi elvem, hogy akinek nincs gyereke, az gyerekkérdésben kussoljon.
Az idiotizmus tárgykörében mégis példaértékűnek tartom Geréb Ágnes esetét, több soron is.
Elüljáróban kijelentem, hogy tiszteletben tartom az anyák otthon szülésre vonatkozó akaratát, ahhoz való jogát. Az is nyilvánvaló számomra, hogy a szülész-nőgyógyász szakma lobbierejének köszönhető, hogy a mai napig nem született meg a témakör jogi szabályozása. Ez önmagában is szégyenteljes, és a szakma valamint a döntéshozók szűk látókörűségét mutatja. (Mi nem, e lángoktól ölelt kis országban....?)
Mégis úgy gondolom - de cáfoljon meg, aki akar és tud -, hogy még soha semmilyen ügynek nem tett jót, ha az ügyet képviselők küldetéstudattal megáldva (megverve) küzdöttek, harcoltak vélt igazukért. Leginkább azért, mert a küldetéstudat elhomályosítja a józan ítélőképességet, az igazunkba vetett feltétlen és kérlelhetetlen hit hiteltelenné tesz bennünket és óhatatlan, hogy előbb-utóbb hibára kényszerít.
Az index cikkben is hivatkozott Magyar Narancs interjút megjelenésekor olvasva elképedtem. Leginkább a következő mondatokon:
2007 októberében csakugyan született egy ítélet egy 2000-ben történt szülés ügyében, amely kimondja, hogy nem dolgozhatom szülész-nőgyógyász szakorvosként. A szüléskísérés azonban nem a szülészorvos dolga. Erre tizenhét éves klinikai munkám során is rájöttem, és az otthon szüléseket megelőző tíz évben már a klinikai szüléseket is bábaként kísértem.
Egyszerűen fogalmazva arról van szó, hogy bár Geréb Ágnest eltiltották egy tevékenység gyakorlásától - gondolom, jogi oka volt (vagy slendriánság), hogy szövegszerűen a szülész-nőgyógyászi tevékenységet nevezték meg -, ám ő ősi magyar szokás szerint úgy gondolta, hogy szarik a verdiktre, hiszen majd ha valaki felelősségre vonja, mégis miért gyakorolja továbbra is a tevékenységet, majd azt mondja: ó, hát én más minőségben vagyok itt. Ám mint tudjuk, a jogot tartalma szerint (azaz a szellemét) is figyelembe kell venni, nem csak a leírt szöveg alapján.
Tovább olvasva az interjút és Geréb Ágnes válaszait, még inkább megerősödött az a véleményem, hogy úgymond a jogi szabályozatlanságra, "joghézagra" hivatkozva semmibe vette a bíróság ítéletét.
A másik feltűnő attitűd Geréb Ágnes viselkedésében, hogy mindenre van magát igazoló vagy éppen magát mentő válasza. Nincs kétsége, csak küldetéstudata. Ráadásul előre menti magát:
GÁ: Egyhetes szülésről szóló tanfolyamunk nem otthon szülésre, hanem szülésre készít föl. Nem rejtjük véka alá a véleményünket, és ki is mondjuk, hogy szülés körüli halálozás volt és lesz, bárhol történjen is a szülés. Pontról pontra vesszük a lehetséges kockázatokat. De nem döntünk helyettük. Van, hogy kiderül, rosszul döntöttek - akár azzal, hogy a kórházat, akár azzal, hogy az otthonukat választották.
MN: Mindez nem biztos, hogy meghatja a bírónőt.
GÁ: Egy dolgot ne felejtsen el! A hasonló perek nem arról szólnak, hibázott-e az orvos, hanem azt kell bizonyítani, hogy szándékosan gondatlanul járt el.
Kívülállóként azt gondolom, hogy túl laza, túl flegma és főként túlságosan cinikus az utolsó mondat. Főként annak fényében, hogy emberek (csecsemők) haltak meg a bábáskodása során. Aki pedig így áll hozzá egy ügyhöz, az nemhogy nem segíti, hanem éppenséggel árt annak. Azaz a legjobb (?) szándéka ellenére is árulójává válik.
Nem prejudikálok. A döntés és az ítélethozatal a független magyar bíróság dolga. Akkor is, ha gyakran nem független. De Geréb Ágnest olvasva, és a dolgok jelenlegi állását tekintve, arra a kérdésére, hogy
Egyre több a képzett bába, és biztató jel, hogy ettől a tanévtől kezdve a felsőfokú szülésznőképzőn már három féléven át tananyag lett az otthon szülés. De vajon ki lesz a tanár?
egyelőre az a válaszom: remélem, nem ön.
