Már-már szenvtelenül nyúlok be esténként az otthoni, reggelenként pedig a céges postaládába, és veszem ki onnan a kisebb-nagyobb számú és terjedelmű szórólapokat.
Nem voltam mindig ilyen nyugodt, évekkel ezelőtt egy csendes vasárnap délután üvöltve küldtem el a kaputelefonon keresztül egy szórólapost, aki éppen a közös családi szundikálás első negyedórájába csöngetett bele. De nem úgy, hogy megvárt volna két-három csörgést és után kinyomja, neeem: mivel valószínűleg nem ismerte a kaputelefont, benyomta a lakásszámot, aztán úgy hagyta. Miután életveszélyes fenyegetést kapott, nem próbálkozott többet...
Mára bizonyos értelemben megtörtem, vagy mondjuk azt, beletörődtem. Először is tudomásul vettem, hogy a szórólaposok 99,9%-a előtt nincs lehetetlen. Kapukódokat nem ismerve jutnak be a lépcsőházakba - szerintem egyszerűen átdiffundálnak az ajtón -, és minden figyelmeztetés, kiírás ellenére tolják tele a levelesládát a szemetükkel. (Miközben elég egy szabadságolás az újságkihordó cégnél, és két hétig nem kapod meg a lapot, mert amazok viszont képtelenek bejutni bárhova is...)
Pusztába kiáltott szó, de itt és most elmondom, hogy még soha, semmit nem vásároltam és semmilyen szolgáltatást nem vettem igénybe az így hozzám jutott szórólapokon hirdetettek közül. Sokszor gondolkoztam, bár tudom a választ, hogy lenne-e értelme egy kisesszét ragasztani a postaládámra, melyben tömören összefoglalnám a hozzám érkező reklámanyagok hatékonyságát, de ez egyrészt a melódiákos kézbesítőt nem érdekli, másrészt sietnek, így gyorsan és gépiesen kell ellátni a feladatukat.
Aztán egy időben arra is gondoltam, hogy egy szabványlevél kíséretében visszaküldöm a hirdetőnek a szórólapját, és megkérem, hogy legalább nálunk ne! Nem tettem, mert reménytelen.
Anyámék házánál könnyebb a helyzet, ott a postaláda alatt van a kuka, elég csak kinyitni a fedelét és elengedni a papírokat. Bár ott meg arra kell vigyázni, nehogy véletlenül egy levél (értsd: egy igazi küldemény!) is a szemétben landoljon.
Szóval mondhatjuk azt, feladom, Önök nyertek! Ugyanakkor van egy kérésem, mert a fenti szórólap annak ellenére égette ki majdnem a szememet, hogy épp csak rásandítottam, míg közüle és társai közül kihalásztam a UPC számlámat.
A kérés pedig úgy szól, hogy ha már fizikai, ha úgy tetszik, 3D-s szpemet gyártanak, legalább a helyesírásra figyeljenek oda!
Hogy "ő"-t nem használnak, azt még foghatnánk nagylelkűen az adott betűtípus hiányosságaira. De hogy a "nyugodtan" szó leírása is komoly gondokat okozhat ma Magyarországon egy vállalkozónak (aki minimum a nyolc általános elvégezte, vélem én), attól kiakadtam. És most senki ne jöjjön azzal, hogy biztos csak a grafikus (ha-ha: nevezzük szövegszerkesztőnek inkább!) tévedett, mivel - gondolom - ellenőrizetlenül csak nem megy ki egy kósza anyag, egyetlen cégtől sem. Vagy naiv vagyok?
Szóval Önök nem csak taplók - mert ugye a kihordó nem magától dönti el, hogy akkor most nem a kapun lévő reklámgyűjtő ládába (ami nálunk stílszerűen egy papírkosár) helyezi el a szóróanyagot, hanem bejut a lépcsőházba -, hanem tuskók is.
És ezen az sem segít, hogy baráti áron és csupán három liter vízből lemosnák az autómat. Ugyanis nem vagyunk barátok. (Igen, igen, a második papírt már direkt olvastam el.)