Megnyitom a hétvégén a csapot a mosogatónál: Erőss Zsolt folyik belőle. Megyek zuhanyozni, nyitom a csapot, Erőss Zsolt folyik belőle. Bekapcsolom a tévét, nem elég, hogy Erőss Zsolt folyik belőle, de valamelyik sportcsatornán már Hősként beszélnek róla, pedig nyilvánvalóan csak üzemi baleset érte. Ha gatteros lenne, még a helyi hírharsonába sem kerülhetett volna bele ezzel a teljesítménnyel: E. Zsolt levágta négy ujját, de felépülése után azonnal aprítani akar újra.

Persze rövid időn belül megindult az ősmagyar fröcsögés is pro és kontra, nevezetesen arról, miért nem jogosult vagy miért kellene hogy jogosult legyen tb-ellátásra, sőt a hvg arról cikkezik, hogy egy bizottságnak kell megállapítania: a baleset helyszíne a Dracia Dolinka tb-szikla volt avagy sem.

Bocsánat a prekoncepcióért, de egy békásmegyeri panel kilencedik emeletén üldögélve biztosan nagyon egzotikusnak tűnhet a hegymászás, csodálni való dolognak, ami csak a kiválasztottaknak adatik meg. Miközben elérni egy csúcsot nem más, mint egy önként vállalt sportteljesítmény, amely mögött bár kétségtelenül sok munka és fáradság áll, azért nem ettől megy előre a világ kereke.

Kicsit hasonló az ilyen rajongás az aranynak az emberi társadalomban betöltött majdnem mindenhatóságához. Oké-oké, hogy az is társadalmi konszenzuson alapul, és a világ nagy része elfogadja ezt a konszenzust, de attól még az arany is csak egy darab fém, amit például - demagógia rulez - nem lehet megenni, tehát ha úgy vesszük, bizonyos szituációkban egyszerűen értéktelen.

Ráadásul a hős titulussal is illene óvatosabban bánni, az emberiség történelmében nem született belőlük túlzottan sok, már amennyiben a fogalom mögé olyan embereket képzelünk, akik életük kockáztatásával valami valóban nagy dolgot vittek véghez, például másokét mentették meg. Elsőként beérni a célba, eggyel több gólt lőni, mint az ellenfél, felmászni egy hegycsúcsra, csöppet sem hősies cselekedet, sokkal inkább a genetika és a kitartás - versenysportoknál plusz a dopping - szerencsés kombinációja. Tiszteletre méltó, de nem hősies.

Ha kitágítom a fogalmat, akkor is inkább hősök a gyerekeiket egyedül nevelő anyák, a havi nyolcvanezerből zsonglőrködve családokat etetők és eltartók, az éhbérért másokat mentő és gyógyító egészségügyesek, stb., mint Erőss Zsolt, aki jelenleg leginkább a Gyaloggalopp Fekete Lovagjára készül hasonlítani, van ott még végtag, és ha elfogy is az összes, mászok, mert ez az életem.

Még egyszer: lelke rajta, azt csinál, amit akar. De a faláb mellé ne faragjunk belőle mítoszt.