Magyaridióta

Ha az idiotizmusból energiát lehetne nyerni, nagyhatalom lennénk.

Te mondád

Már miért is?

2010.04.22. 11:10 idelle

Most tekintsünk el attól az sci-fibe illő, utópisztikus vagy csak önmagában irreális víziótól, hogy a "krumplis" Spaller a két szénszünetes szociológus diplomájával munkahelyeket teremt, nyilván két Edda-sláger meghallgatása között.

Azzal sem kívánok foglalkozni, hogy majd éppen a Fidesz őrzi meg a nyugdíjak reálértékét vagy nominálértékét vagy akármijét, amikor pont a nyugdíjasok egy része alkotja a elpusztítandó szocialista párt szavazóbázisának alapját, magját, lassan egészét.

Sokkal inkább kívánok koncentrálni a "Csak egy kormánypárti képviselő segíthet" szlogenre. És rögtön felrémlik a múltból az a vita(sorozat), amelyben - függetlenül attól, hogy ki volt kormányon és ki volt ellenzékben - a felek azzal vádolták egymást, hogy a kormány nem támogatja (kellőképpen) az ellenzéki megyéket, városokat, kerületeket.

Ugye jól értem, hogy ez a szlogen ezt a régi gyanút (tényt) teszi teljesen nyilvánvalóvá?

Másrészt: ha valaki esetleg elhitte volna Dr. Orbán Viktor Örökös Miniszterelnök Úr, Minden Magyarok Vezénylő Tábornokának szavait, melyben azt bizonygatta, hogy itten minden magyarra szükség van, ez a mondat ismételten bebizonyítja, hogy bizony a honi jobboldal szemében nem vagyunk egyenlőek: ha nem választjátok meg a fideszes jelöltet (köcsögök), akkor nektek nem lesz mukahelyetek, biztos nyugdíjatok, és Szijjártó Péter maga személyesen fogja éjszakánként az utcákat róni, feltörni az autókat, elverni a kószáló nyugdíjasokat, telegraffitizni a falakat, csak hogy egy életre megjegyezzétek, hogy akinek nem kormánypárti a képviselője, annak pokol az élete.

Még egy dolog böki a csőrömet, nevezetesen a nívótlanság, a pitiánerség (ami egyébként nem fideszes jellemvonás). Az, hogy Krumplis Polgártárs a múlt szombaton ingyen vattacukorral - és ingyen Pataky Attilával, de az a fazon már a bulvár számára sem releváns - kedveskedett vélt szavazóinak, a mostani szórólapján pedig állítólagos kedvenc ételének, a vörösboros marhapörköltnek a receptjével.

Egyrészt marhapörököltet szereintem Krumplis Polgártárs kivételével mindenki tud főzni a kerületben. Másrészt a recept érdekes módon nem jelzi, hogy a pörkölt elkészítéséhez a Spaller spori által kiosztott hagymát célszerű használni, és érdekes módon ugyanez nem szerepel a köretként felsorolt főtt burgonya esetében sem. Harmadrészt jó lenne már elfelejteni ezeket az óvodás szintű módszereket, mert ennél szellemileg jóval magasabb nívón van a magyar társadalom. Hogy egyértelműen fogalmazzak: a politikusaiénál kiemelkedően magasabb színvonalon.

Röviden fogalmazva, az egésszel azt akarom mondani - visszautalva egy másik régebbi választási szlogenre -, hogy végre valóban több mint kormányváltás, mégpedig stílusváltás kellene!

1 komment

Címkék: alapvetés idézem seggfejmagyar polifika nemzetveszető

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaridiot.blog.hu/api/trackback/id/tr571941859

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csarab 2010.04.26. 21:23:10

Pontos, precíz, lényeglátó. :)))
süti beállítások módosítása