Amikor már-már azt gondolhatnánk, hogy - a népszavás pártdevianciákat leszámítva - legalább a baloldali újságírók által megütött hangvételt nevezhetjük normálisnak, visszafogottnak és körültekintőnek, akkor valahogy mindig előkerül egy ügyeletes balfasz, aki belefingik egy oredenárét mindannyiunk nulláslisztjébe, többnyire valami olyan témakörben, amelynek folyományaként újfent és sokáig lehet idegenszívűzni, nemzetárulózni és úgy általában a baloldali politikai orientációjúakat nemzetietlenséggel vádolni.
Legújabb ügyeletes hülyénk Dessewffy Tibor szociológus, akinek sikerült a most az éppen a StoryTV-n futó és egyébként általam kedvelt Á la carte c. műsor legutóbbi adásában a székely himnuszt "középszerű műdal"-nak minősíteni. (Azért ezzel a névvel magyartalankodni, kicsit erős, valljuk be.)
Írtam már arról, hogy a balliberális gondolkodók egyike-másika mennyire nem képes felfogni a sokszor valóban túlfűtött és teátrális nemzeti érzelmeket és ezáltal a nemzeti érzelem vezérelte gondolkodást. Arról is írtam már, hogy vannak tabuk a magyar közbeszélyben is, amelyekről - nyilvánvalóan sajnálatos módon - képtelenség még akár értelmes(nek tűnő) eszmecserét is folytatni, olyan mértékben nem kész rá a befogadó oldal. Egy-egy odavatett bíráló vagy éppen becsmérlő szóval vagdalkozni ezekkel kapcsolatban, pedig maga az Eredendő Bűn.
Ha megnézzük a magyarság Szent Dalait, akkor a következőket láthatjuk (az itt következők persze többnyire közismert, ezerszer leírt tények): a Himnusz a kanásznóták versformájának mintájára, ritmikáját felhasználva készült. Amikor erről tanultunk a gimnáziumban, természetesen mi is szívesen énekeltük a szövegét a Megismerni a kanászt c. nóta dallamára.
Zeneileg tekintve Himnuszunkra, megállapíthatjuk, hogy kimondottan nem éneklésre írta Erkel, ünnepségeken a vonyítást megunva sokan basszbariton dörmögésre váltanak férfitársaim közül, szóval legalábbis kényelmetlen egy "nóta".
Ráadásul, bár hangulati szempontból tökéletesen megfelel a magyar népléleknek, én magam az olasz vagy éppen a brazil himnusz zeneiségét, annak szellemiségét hozzám sokkal közelebb állónak, még ha himnikusabbnak nem is érzem.
A Szózat megzenésítése különösen nemzetietlennek tekinthető, mert bár magyar verbunkosnak hívjuk, a Habsburg befolyás miatt kétségtelenül osztrák jegyeket viselő zenét írt Egressy Béni a korábban egyes számú, majd kettes számúvá avanzsált Nemzeti Versünkre. Mindezt a nemzeti öntudat feleszmélésének idején, szóval dupla fekete pont jár szegény Béninknek. Meg kell mondjam, gyerekként sem és felnőttként sem szeretem énekelni a Szózatot, mivel a szöveg és a dallam szinte totális különélése groteszkké teszi az egészet.
Ahogy az az ominózus műsorban el is hangzott Dessewffy szájából, a székely Himnusz 1921-ben keletkezett, és bár ezt a szociológus mintegy degradálásként mondta, a mű "fiatalsága" nyilvánvalóan semmit nem von le a magyar nemzettudatban betöltött szerepéből.
Persze hangulata tökéletesen megfelel a Trianon utáni édes-bús nemzeti jajongásnak, és Magyarországon az sem feltétlenül vált előnyére, hogy az úri közönség évtizedeken keresztül szinte kizárólag berúgva, nemzeti érzületében az alkohol által felbátorodva és feldemhedve énekelte-üvöltötte el, könnyben úszó szemekkel.
Mondhatjuk hát, hogy komplettíroztam Dessewffy mondanivalóját, de kérdem én: mennyivel jutottunk előbbre? Elárulom: semennyivel.
Persze értem én, hogy Dessewffy mit szeretett volna mondani, kár, hogy végül is nem az jött ki a szájából.
A lényeg ugyanis az, hogy semmilyen cselekedetet nem legitimálhat önmagában a Himnusz (vagy éppen a székely Himnusz) eléneklése - a 2006-os, 2007-es randalírozások során is sokszor csendült fel a Himnusz, mintegy Végső Érvként -, és senki sem lesz magyarabb netán magyarabb másoknál azzal, hogy többször danálja el ezen szerzeményeket (vagy üvölti bele érvként mások arcába - minthogy erre is volt példa az elmúlt években).
És nem lenne szabad ok nélkül, túlzottan sokszor szerepeltetni, azaz elcsépelni a nemzet dalait, főképp nem direkt politikai célzattal - ebben igenis igaza volt Dessewffynek.
Amúgy azt neki is tudnia kell, hogy ezen nemzeti énekeink már régen kikerültek a műelemzés során kritizálható szerzemények köréből. Így a székely Himnusz tekintetében is irreleváns, ha esetleg tényleg csak egy középszerű műdal. Mert ahogy az egyik beszélgetőpartner szájából is elhangzott: egyetlen nemzetet és bármely nemzet egyetlen tagját sem lehet megbántani azzal, hogy a himnuszukat degradáló kifejezéssel illetjük.
Persze legyünk őszinték: ez az "incidens" is csak egy újabb alkalom a nemzetieskedőknek a műfelháborodásra. Nyilvánvaló, hogy a Himnusz semennyivel sem fog kevesebbeket megríkatni eztán, a Szózatot sem fogja kevésbé lelkesen énekelni bárki és a székely Himnusz is ugyanolyan odaadással fog felhangzani a magyar torkokból, mint eddig is.
Ha az előző posztomban azt írtam, hogy egyeseknek felnőttként kellene tekinteni bizonyos problémákra a gyerekes dac helyett, akkor valami nagyon hasonló igaz Dessewffyre és a hozzá hasonló esztelen tabudöntögetőkre is: legközelebb tessenek gondolkozni, mielőtt beszélnek, és vagdalkozás helyett mondják azt, amire gondolnak.
