Nézem az új kormány tagjainak listáját, olvasom a velük megjelent első interjúkat, somolyogva követem az ún. nemzeti konzultációról szóló híradásokat, és egyre inkább kezd megvilágosodni, hogy ez az egész eseménysor csak egy blöff, mégpedig Orbán Viktor személyes ambíciójára és a világgazdasági helyzet rövid távon bekövetkező stabilizációjába vetett hitre épülő politikai blöff.
Bizonyára nem Orbán Viktor az egyetlen a világtörténelemben - beleértve politikát, háborút, sportot, szerencsejátékot, bármit -, aki úgy nyert nagyot, hogy gyakorlatilag semmi érdemlegeset nem tett érte. Persze ehhez kiváló untermanjai voltak, elsősorban Gyurcsány, de ide vehetjük bármelyik bukott vagy botrányban lebukott szoci(közeli) véglényt, tulajdonképpen az egész Szocialista Pártot, titkár- és takarítónővel valamint portással együtt.
Az a kevés, amit a Fidesz hozzátett a történethez, az is rombolás volt, nem építés, és bár a politika ilyen műfaj, azért ha naiv lélekkel is, de talán várható volt, hogy a Fidesznek és vezetőinek legyen valamilyen halvány elképzelése arról, hogy ha egyszer végre és tényleg és aztánmosmár' kézbe kapják Magyarország toldozott-foldozott bárkájának büszke hajójának kormányrúdját, akkor tudják, merre induljanak vele. Ha eddig valakinek nem tűnt volna fel, elmondom: halvány lila fingjuk sincs.
Pár éve, amikor, ha nem is először, de legalábbis először nyomatékosabban felmerült, hogy akkor a "hát ez szar" helyett valami értelmeset is kellene mondani, és valamilyen alternatív javaslatot is le kellene tenni az asztalra, és ők erre azt mondták, hogy "nem mondunk semmit, mer' a gaz szocik lenyúlják az ötleteinket", még csak mosolyogtunk. Jól van gyerekek, gondoltam én is, a destruktivitás kényelme még nem tette lehetővé, hogy érdemben foglalkozzatok a problémákkal.
Aztán jött Gyurcsány, az őszödi beszéd, a randalírok és a lehetőség, hogy a Fidesz ölébe hulljon a kormányzás. Hát nem sikerült. Elkúrták. Mire felfogták, hogy ez sem fog menni, addigra kaptak egy újabb lehetőséget: a vizitdíj (és kórházi napidíj) ellenes népszavazást. Fogyott a kormány mozástere, nőtt az ellenzék népszerűsége, és mellénye.
Aztán még a világgazdasági válság/gazdasági világválság is beütött, kiderült, hogy nem csak Gyurcsány hazudott, hanem az összes nagy amerikai/multinacionális bank és úgy általában a fejlett világ összes kormánya aktív bűnsegéd volt. Megkezdődtek a leépítések, dőltek be a devizahitelek, politikai értelemben röpködtek a magas labdák, a népet az sem érdekelte, hogy ilyen szituációban is az adócsökkentés volt a varázsszó, belefért: mindenki a saját problémájával volt elfoglalva.
És hát természetesen egy válságkormány válságintézkedései mindig automatikusan adják a populista ellenintézkedések ígéretét: visszaállítjuk a 3 éves fizetett gyermekgondozási időszakot, megszüntetjük a vagyonadót, felejtős lesz a szuperbruttósítás és egyébként is: eltörlünk minden rosszat, minden intézkedést, amit e hazug, hazátlan, nemzetáruló, népnyúzó kormány bevezetett.
S ha mindez nem lett volna elég, mint hab a tortán vagy utolsó csepp a pohárban, érkeztek az újabb öngólok, szinte futószalagon, a korrupciós, lenyúlós botrányok képében.
Nos, ekkor már nem az volt a kérdés, hogy nyer-e a Fidesz, hanem, hogy nagyon vagy rohadtul. És azt gondolom, nem ördögtől való feltételezés és óhaj, hogy ha máskor nem, legalább a várható választások előtt fél-egy évvel már igazán lehetett volna dolgozni a leendő kormányzati intézkedéseken. Még akkor is, ha egy-két lotyaszájú faszkalapot leszámítva szinte tökéletesen valósult meg a nullkommunikáció: ha nem mondunk semmit, nem érhet baj.
A választások kimenetele ismert: megvan a kétharmad, még akkor is, ha az ország több mint fele nem így gondolta vagy nem gondolta sehogyan sem, ez a lényeget tekintve abszolút irreleváns.
Fellobbantak a győzelmi tüzek, a Vezér "forradalom"-nak minősítette a választásokat, megvoltak a tiszteletkörök, és sokan várták, vártuk, hogy megtudjuk, akkor most merre tovább. Nem tudjuk. Jelenleg azt tudjuk, hogy néhány látszatintézkedéssel kezd majd az új kormány, de hát ez is várható volt, hiszen ez is a blöff része. Állampolgárság a határon túliaknak, két héten belül javuló közbiztonság (hahaha!), és úgy általában minden jobb lesz, vagy ahogy Országló Fejedelmünk mondta: a nap is szebben süt. A többi tekintetében homály, illetve kizárólag egy fényes ígéret: a nemzeti konzultáció.
Nem azért mondom, de ez az oltári marhaság már az első alkalommal is kiverte nálam a biztosítékot. Nem csak azért, mert nyilvánvalóan egyetlen hatalmat, kormányt sem érdekli a nép véleménye. Ha érdekelné, hallgatna az emberekre, már legalábbis a normálisabbakra. Hanem sokkal inkább azért, mert a normális vélemények is legalább ezer, ha nem tízezer vagy százezer félék. Márpedig ezek között konszenzust teremteni sokkal fárasztóbb, mintha az Okosok csak simán teszik a dolgukat, kijelölik az irányt, meghozzák az iránynak megfelelő intézkedéseket, oszt' jó napot, majd a nép véleményt mond négy év múlva.
A másik neuralgikus pont, ahol kilógott a király meztelen feneke, a kormánytagok megnevezése. Hogy Matolcsy György nagyságrendileg annyit tud a közgazdaságtanról és benne a nemzetgazdaságról, mint Demcsák Zsuzsa a műsorvezetésről, az eddig is ismert volt, ennek egyébként szinte naponta jelét is adja emberünk. Hogy Pintér Sándor főmaffiózó főrendőr tudhat valamit Orbán(ék)ról vagy legalábbis valakiről tud valami fontosat, az inkább sejthető. Az is belőhető nagyságrendileg, hogy vajon miért egy oligarcha felügyeli az oligarchaellenes harcot. De hogy szegény Réthelyi professzor mi a nádvágó rettenetes dákóját keres az egészségügy és oktatásügy élén, azt sem ő, de talán még Orbán Viktor sem tudja, hacsak nem kellett találni gyorsan egy eldobható embert. Merthogy ahhoz képest, hogy a Fidesz-kommunikáció szerint a gazdaság mellett - tényfeltárja Varga Mihály, az egyetlen eddigi pénzügyminiszter, aki nem csinált költségvetést - ez a két legfontosabb terület, egy kicsit durva, hogy még csak most kezdenek stratégián gondolkodni.
Ugyanakkor nem lehetünk elég hálásak az imént említett Varga Mihálynak, aki volt szíves elárulni, hogy bizony, lesz egészségügyi privatizáció. Mint ahogy nyilvánvalóan lesz vizitdíj co-payment, majd megmagyarázza és elhiteti a Nemzetvezető, hogy miért üdvösebb co-paymentre ezer forintot fizetni minimum, mint vizitdíjra háromszázat. Ha ez nem blöff, kérem szépen, akkor semmi sem az!
Természetesen a Végső Nagy Axiomatikus Érvet - tudniillik, hogy ha csak egy picit is jobb lesz nekünk, mint az elmúlt nyolc évben volt, már megérte - én sem tudom cáfolni vagy überelni. Csupán arra hívom fel a tisztelt választópolgárok figyelmét, hogy a blöff egy öncélú átverés, amely - most kapaszkodjanak meg, mert ez durva lesz! - hazugságra épül! És ebbe már bukott bele kormány Magyarországon, az Erkölcsösség Hazájában is.
