Magyaridióta

Ha az idiotizmusból energiát lehetne nyerni, nagyhatalom lennénk.

Te mondád

A tücsökhangya és a hangyatücsök

2010.07.15. 06:56 idelle

A fiatal kora ellenére is szellemileg őskövületnek számító Jobbik ösmét durrantott egy büdöset, amikor is az árvízkárosultak részére gyűjtött adományokból nem juttattak a romáknak.

Ígérem, nem veszem elő a balliberális gondolkodók antirasszista jajongó-vuvuzeláját, csupán eszembe jutott pár dolog, amit kedves náci honfitársaim figyelmébe ajánlok.

1) Bár krízishelyzetben minden fillér (deka liszt, csepp iható víz, stb.) számít, az árvíz sújtotta vidék és lakosság segélyezése szerencsére állami feladat. Így a Jobbik akciójának sem a majdmostmegmutatjuk-, sem a kibaszás-faktora nem túl magas. Mondhatni elenyésző. Vagy éppen semekkora. Úgyhogy adtatok a szarnak egy pofont.

 

2) Milyen szép is lenne, ha egyértelműen kijelenthetnénk, hogy miközben egyetlen cigány honfitársunk sem akar dolgozni és a gyerekeit iskolába járatni (no meg rendet tartani a lakóhelye körül és naponta legalább háromszor fogat mosni, valamint Kantot és Hegelt olvasni szabadidejében, mint minden rendes magyar - használjuk most ezt a "nem cigány" helyett - honfitársunk), azonközben a nem romák körében mindenki überfasza ember, és csak azért nem tud mindenki dolgozni, bármennyire is szeretne, mert a mutinacionális cégek kirabolják sokat szenvedett szent magyar hazánkat.

Mivel azonban erről szó sincs, a Jobbik kőkemény, következetes és kérlelhetetlen ideológiai irányvonalával szemben nekünk marad a kétkedés: mi a jobb(ik)? Ha egy szarmagyart segélyezünk, miközben egy rendesromát nem, vagy hogy szarmagyart és szarromát, rendesmagyart és rendesromát egyformán segélyezünk, egyszerűen azért, mert rászorul?

3) A 2. pontban feltett kérdés azért is lehet fontos, mert miközben majd" minden jobbikos élete majd' minden percében fontosnak tartja világgá böffenteni, hogy milyen oltári büszke keresztény neveltetésére, vallására és hitére, egyszer sem olvastam a Bibliában, még kevésbé az Újszövetségben, hogy Isten (Jézus) csak a magyarokat szereti, a romákat nem, bármennyire is párthus herceg volt is a csávó (igaz, ezt sem olvastam a Bibliában). (Ja, és csak a mihez tartás végett: engem már akkor templomba és hittanra járattak a szüleim, amikor ez nemhogy trendi nem volt, hanem inkább megbotránkoztató és hátrányos, és amikor a mostani jobbikos kisköcsögök anyukája és apukája még a KISZ-táborban vonatozott esténként, miután napközben hosszasan vitatkozott a proletár internacionalizmus kiterjesztésének lehetőségéről. Persze nyilvánvaló, hogy az én vallásos neveltetésem sem erény és előny, csak mindig bosszant, ha olyanok verik a mellüket, akik néhány éve még azt sem tudták, hogy a lakóhelyükön hol van a templom.)

Ráadás: bár ésszel felfogom, de mind a mai napig elképeszt, hogy értelmes(nek tűnő), felnőtt emberek - egyik-másik kiválasztott is, a szónak abban az értelmében, hogy bennünket, állampolgárokat kellene képviselnie - képtelenek megérteni, hogy nem lehet jó magyar az, aki mellette szar ember. A kettő együtt ugyanis nonszensz, és az átjárásra nincs lehetőség.

Márpedig azok, akik ilyet tesznek, így viselkednek, a saját mátrixukban lehetnek a legfaszagányosabb csávók (csajok), ténylegesen és tételesen csak véglények. Szar emberek, ebből következően szar magyarok. Szar nekik.

Szólj hozzá!

Címkék: seggfejmagyar polifika nagyonmélyenlévőmagyar

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaridiot.blog.hu/api/trackback/id/tr202151359

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása