Kedvenc hecclapom legújabb száma címlapon hozza a szociológia és a politológia tudománya XXI. századi történetének eddigi legnagyobb felfedezését, miszerint Hajdu Steve nem baloldali.

Az interjúból persze kiderül, hogy Hajdu a lehető legnormálisabban, ugyanakkor legáltalánosabban (legneutrálisabban - beh szép szó) határozza meg saját politikai orientációját, miszerint sem nem jobboldali, sem nem baloldali, de azért mosolyra húzódótt szám a cím olvastán, és sokadszorra jutott eszembe Garibaldi.

Először is, manapság senki sem baloldali. Már úgy értve, hogy ha esetleg és véletlenül meg is maradt volna baloldalinak, legalábbis nem propagálja. (Itt tartom fontosnak megjegyezni, hogy én már nem váltok erre a hátralévő 20-30-40 évre, maradok balliberális, néhány tekintetben pedig kommunista politikai orientációjú és világnézetű.)

Másodszor: aki esetleg csak most eszmélne, annak elárulom, elkésett. A jobboldalisági verseny lezárult, a kiosztható jutalom számossága korlátos, a versenyben résztvevők nagy száma miatt pedig a vállveregetés átlagértéke is csökkent. Azaz, aki későn ébredt, annak csak a füle jutott. A legutolsó szerencsés nyertesek Pálffy István és Gubcsi Lajos.

Harmadszor: teljesen természetes emberi reakció, de mi magyarok talán ebben is verhetetlenek vagyunk, a győztes mellé állás. Ahogyan a szocializmusban  majd' mindenki baloldali ellenálló volt Horthy és a háború alatt, úgy lettek rengetegen vallásosak és jobboldaliak a rendszerváltás után, nem kevesen pedig április óta. Mi magyarok talán csak egy dologban vagyunk következetesek, ez pedig az igazodás.

Ceterum censeo: akinek az egzisztenciája múlik a véleményén, az kénytelen egyfolytában hazudni. Bár hazudni csak a komcsik szoktak. Meg Gyurcsány.