Az egész olyan piti, tulajdonképpen szóra sem érdemes. Ráadásul éppen én nyavalygok - ezt, azon túl, hogy csöppet sem elegáns, pont tőlem nem igazán lehetne várni. De tényleg bosszant a dolog, úgyhogy eldohogok itt magamban.

Van egy közismert, echte jobboldali blog, amely naponta hinti a szájbertérbe a jobboldali igét (Igét? - a fene sem tudja, hogy nem kell-e lassan minden ilyet nagy kezdőbetűvel írni), véleménye vezérvélemény, ha most egybites lennék, azt írnám: olyan is - mert milyen lehet valami, ha "vezér".

Bár a kapcsolati hálót és a kánonjogot az indexen belül sem ismerem, valami oknál fogva nagyon szereti ezt a blogot a szerkesztőség, ami nem is baj, elvégre a PC jegyében illik mindenkinek felmutatni valakit-valamit a másik oldalról, és hát istenkém: nem mindenkinek juthat Pozsgay Imre, meg Warvasovszky Tihamér. (képinnen)

A lényeg: a bloggal nem az a baj, hogy erősen - vakon - elkötelezett jobboldalra, hogy a világot egyfajta antikommunista-horthysta-fidesznyik-idealista (lesötétített) szemüvegen keresztül nézi, hiszen sok ilyen embert, véleményt ismerünk napjainkban. A baj vele kétirányú.

Az egyik- ami, ha úgy vesszük, akár még bele is férhet -, hogy a legtöbbször vagy legalábbis sokszor téves alapvetésből indul(nak) ki a szerző(k). Mint például a tegnapi cikk esetében is, amikor a szerzője ezt írja:

Az átlagos szavazó nézetrendszere átalakult, hiszen húsz év alatt eltűnt egy generáció, egy új pedig megjelent. A kádári nosztalgián élők száma csökken, az új generációk pedig a pártállami agymosás hiányában természetes módon kötődnek olyan, a nyugati civilizációban normálisnak számító értékekhez, mint a haza- és szabadságszeretet.

Nem akarok hosszasan ezen rugózni, csak tényleg néhány dolog: véleményvezérként nem észrevenni, hogy éppen a kádári korszak szemléletét lovagolta meg sikeresen a Fidesz, pl. a szociális népszavazással, nem észrevenni, hogy a kormányzati kommunikációban és lassan egy évtizede a jobboldali sajtóban a legdurvább, komcsi-mintájú agymosás folyik, és nem észrevenni, hogy éppen a demokratikus szabadságjogok számítanak a legkevésbé - szabadságszeretet, ugyan már, legfeljebb a munkahelyi szabadságra igaz nagy általánosságban! -, különben nem nőne-stagnálna, hanem csökkenne a kormány népszerűsége a demokrácia-korlátozó intézkedések következtében - nos ez már nem elfogultság, vagy szűk látókörűség, hanem egyenesen ostobaság.

De még innen is továbblépek, mert egyre nyilvánvalóbb, hogy a XXI. századi Magyarországon most van az ideje a szervilis-elmehibbant megnyilatkozásoknak, majd kibírjuk azt a néhány évtizedet, amíg normalizálódik a helyzet. A másik probléma - ami még az elsőnél is nagyobb -, a véleményszelektálás.

Inkább három, mint két hónapja annak, hogy egy hasonlóan elvakult posztra kommentet írtam, azt rekommentelte valaki, amire aztán írtam valamit, amiben volt talán egy "fasz" is - ha jól emlékszem. Persze kitiltottak - semmi gond, láttam már ilyet, persze azóta sem engedtek vissza - természetesen. De semmi baj, egyrészt egy kitiltás ugyebár nem probléma - ezért is jó ha van az ember tarsolyában egy másik indapass -, másrészt meg minek is toljam az agyamat hibás gondolati alapokon nyugvó blogokkal-posztokkal.

Ettől függetlenül néhanapján belenéztem, néhanapján kommenteltem - finoman és visszafogottan -, a kommentek meg is jelentek, minden rendben volt. Azonban tegnap elkövettem egy nagyon nagy és nagyon súlyos hibát. Nem-nem, nem Orbán Viktort kritizáltam, azt néhanap még viszonylag kemény szavakkal is meg lehet tenni a blogon.

Hanem leírtam az ebben a posztban az első számú hibának nevezett véleményemet: tudniillik, hogy téves alapvetésből nem lehet helyes végkövetkeztetésre jutni. Na, ez már nem jelent meg.

Félreértés ne essék: persze, hogy tudom a helyemet a blogvilágban, ezen belül a blog.hu-n. Vannak a nagyok, vannak a közepesek, vannak a kicsik és vannak a magamfajták, akiket ötven-hatvanan (vagy annyian sem...) olvasnak naponta - ezer hála és köszönet érte.

Azt csak elképzelni tudom, milyen lehet, ha a blogodat tíz-, netán százezrek olvassák, és elfogadom, hogy az ilyen blogok kommentjeit szűrni kell, különben a sok szemét között elvesznének az értékes hozzászólások. (Erre majd nyilván jön a vélemény, hogy az enyém nem volt az, azért sem került nyilvánosságra - biztosan így van...)

A dolog mégis rámutat valamire, legalábbis nálam. És nem tehetek róla, de ugyanazt a mentalitást érzem, amit a jelenlegi kormánynál és képviselőinél is -  még akkor is, ha a legtöbb írásnál fel lehet mutatni a szerzőt kritizáló kommentet. Ez pedig a  viselkedésben a rátartiság, technikai értelemben pedig az önkényesség. Vagy nevezhetnénk látszat demokráciának is.

Persze, megmutatjuk a dolgokat több oldalról is - de erősen szelektálva, kényünk-kedvünk szerint válogatva a vélemények és ellenvélemények között.  Egyébként is, majd mi eldöntjük, hogy mi a jó és mi a rossz vélemény, és a rossz véleményen belül is mi jelenhet meg, és mi nem. Megteheti ezt valaki, ma, a XXI. században? Szíve joga, az ő blogja, az ő admin-joga.

De talán érdekes lehet a mi álláspontunk is. Mert nem véletlenül vagyunk (bal)liberálisok, ami régebben sem volt egy könnyű pálya, most meg különösen kemény idők vannak és jönnek. Nem állítom, hogy nem vagyunk elfogultak, teljesen természetes, hogy rendelkezünk társadalmi és politikai orientációval.

De ez nem akadályoz meg bennünket abban, hogy több aspektusból is megvizsgáljunk egy problémát, mielőtt mondjuk posztot írunk belőle. Hogy legalább a legalapvetőbb ténybeli, tárgyi tévedéseket ne kövessük el, lehetőség szerint.

Van persze egy általános és alapvető probléma. Mégpedig az, hogy ahol mi - "köcsög" - balliberálisok kezdenénk a vitát, a jobboldaliaknak többnyire ott ér véget (Peredhill, köszönöm a megfogalmazást!). Mert náluk ott már a hit kezdődik.

Az igazi kérdés nem a segglyukszerű véleményem megjelentetése vagy meg nem jelentetése. A baj az, hogy olyanok kezében van a tervrajz és a művezetői jogosítvány egy új ház (mint ország) felépítéséhez, akik első lépésként már hozzá is fogtak a tetőácsolásához.