Magyaridióta

Ha az idiotizmusból energiát lehetne nyerni, nagyhatalom lennénk.

Te mondád

New drug on the block

2010.10.18. 16:28 idelle

Ha eddig voltak is kétségeim afelől, hogy a kormányerők mindegyik tagja megőrült vagy legalábbis valami zseniálisan új anyaghoz jutott, a mai parlamenti felszólalások - a színe-javát összeszedtem az egymondatban blogon - minden kétséget kizáróan bebizonyították, hogy súlyos szellemi defektus lett úrrá a Fidesz-KDNP tagjain vagy egyelőre legalábbis képviselőin.

(képinnen)

 A legfontosabb tünetek összefoglalva:

- Orbán azt állítja, hogy a választási program és a kormányprogram elemeit hajtják végre. Az, hogy a választások óta megtett legtöbb  intézkedésüknek nyoma sincs egyik dokumentumban sem, nyilván nem jelent semmit, mivel a lózungokba sok mindent bele lehet magyarázni. De hogy pl. a magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatban éppen az ellenkezője - "Nem engedjük, hogy az állami nyugdíjak mellett szolgáltatást biztosító magánnyugdíjrendszer megtakarításai veszélybe kerüljenek" - szerepel a NER-ben, mint amit most csinálnak, az egyértelmű hazugság.

- Orbán világ életében utálta a közgazdaságtant, mivel nem ért hozzá, hasonlóképpen a matematika világa is távol áll tőle. Ám az, hogy két természetes számról nem tudja eldönteni, hogy melyik a nagyobb, az vagy súlyos elmeállapotot jelez, vagy ismételten hazugságot jelent. Persze amennyiben az jobb nekem - vagy bárkinek, hogy kevesebb pénzt kap -, akkor visszaszívom az egészet.

- Ennél nagyobb baj, hogy a gazdasági miniszterként fungáló pincsikutya, Matolcsy sem képes két szám összehasonlítására, amikor azt mondja, hogy mivel a magánnyugdíjpénztárak az elmúlt években kevesebb mint 1%-os reálhozamot értek el, ezért az állam jobb gazdája lesz ezeknek a pénzeknek. Az az állam, amelyik az elmúlt években rendre inflációt produkált, ami reálértéken nézve negatív érték. Ami persze kivezet a természetes számok halmazából, de szintén általános iskolai alsós tananyag.

- És végül álljon itt Soltész Miklós államtitkár bolsevik, padlásleseprő szemléletű cinizmusa, amely szerint azzal lehet megvédeni valaki vagyonát, ha elvesszük tőle.

Csak csendben jegyzem meg, hogy a jobboldal fizettett randalírozói felháborodott tömegek ennél kevesebbért gyújtották fel az elmúlt években a belvárost, nem is egy alkalommal. Ők hol vannak most?

205 komment · 4 trackback

Címkék: seggfejmagyar polifika nehazuggy kénegondolkozni nemzetveszető

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaridiot.blog.hu/api/trackback/id/tr292381358

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Tri-a-non, tri-a-non, tri-a-non 2010.10.19. 08:40:36

Még mindig az indexes mocsokban turkálva...Elfogadták a trianoni békeegyezmény évfordulóját, a Nemzeti Összetartozás Napját iskolai emléknappá nyilvánító országgyűlési határozatot, egyben előkészítik, hogy állami támogatással osztálykirándulásokat s...

Trackback: Csak az állam? 2010.10.19. 08:29:50

Bosszantó vita alakult ki magánnyugdíjpénztár témában az elmúlt napokban. Gyakorlatilag elbeszélnek egymás mellett a vitázó felek, mondhatni süketek párbeszéde zajlik. A kormány azt állítja, hogy a nyugdíjpénztárak nem hatékonyan kezelik a nyugdíj...

Trackback: Orbán mindet visszaadja... (videó) 2010.10.19. 01:52:52

420 milliárd nagy pénzt. Persze elkölteni könnyű (a jómódúak jövedelemadó-csökkentésére, vagy a milliárdosok ingyenes öröklésére amit most fognak bevezetni). De mi a fedezet, hogy ezt visszakaptuk?       Mi megtaláltuk! ...

Trackback: John Venn a kormányprogramról 2010.10.18. 22:23:21

Stúdiónk vendége John Venn, a híres brit filozófus, akinek a Venn-diagram kidolgozását köszönhetjük.   KR: Venn úr, a magyar miniszterelnök, Orbán Viktor mai parlamenti felszólalásában azt mondta, hogy kormányának nem kell egyeztetnie a kormán...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TBG 2010.10.19. 06:51:48

" Orbán azt állítja, hogy a választási program és a kormányprogram elemeit hajtják végre."

Hazudsz. Nem is volt választási programjuk :D

panteon 2010.10.19. 07:06:51

Na, ha valaki (és ilyen sok van) csak annyit tud kiböfögni, hogy "ez az intézkedés szar", anélkül, hogy mellé elmondaná, hogy mi lenne a jó az fogja be....
Ez a legegyszerűbb!! Nyafogni, fikázni, saját vélemény nélkül.
A posztoló egy tipikus, baloldali,megkeseredett,rövidlátó,pesszimista, puhapöcs.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.10.19. 07:40:42

@Muad\\\'Dib: "Senki nem államosította a pénzed. Államosítás az, amikor elveszik a pénzed úgy, hogy nem ismerik el a tulajdonjogodat."

jelenleg még csak annyit tudunk, hogy majd valahogy "elismerik", kompenzálják.

mint ahogy a szövetkezetesítésnél is tudtad, hogy a traktor a te volt birtokodat szántja.

Deneware. 2010.10.19. 07:40:42

Azt hogy "hazudottakomcsigyurcsány" egységsugarú aggyal is fel lehet fogni. És utána kukát borogatni. A magánnyugdíjpénztári összefüggések felfogásához és a multisarcoláshoz (amit végső sorom mi fogunk megfizetni ) már egy picivel több agysejt kell. Hát ezért nincs most nagy hőzöngés. Mert a kukaborogató réteg egyszerűen szellemileg éretlen alapvető matematikai összefüggések felfogásához...

Steve31 (törölt) 2010.10.19. 07:41:19

Fideszes barátaim.
Nem kell egy év és velünk együtt fogjátok a parlamaent elött követelni, hogy:
ORBÁN TAKAROGY
ORBÁN TAKAROGY
ORBÁN TAKAROGY
ORBÁN TAKAROGY

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.10.19. 07:46:24

@Rwindx: "akkor miből eredezted azt hogy ez az 1% szellemileg felsőbbrendűek körét alkotja és nem inkább a megboldogult OPNI potenciális ügyfeleinek körét?"

attól, hogy tízmilliárd légy tehénszart eszik, még nem lesz finom.
nem vagyunk szellemileg felsőbbrendűek, csak tudunk tézisből és antitézisből szintézist gyártani. :-)

"Azért úgy megítélni egy emberről konkrétan gyurcsányról szóló állításomat, hogy végig orbánról beszélsz az mi ha nem az én mondatom alátámasztása, és sajátod megcsúfolása?"

a gyurcsányról írtakat nem vitattam. de nem is gyurcsányról írtam, hanem arról a mentalitásról, hogy ha mi csináljuk ugyanazt, az többé nem ugyanaz, mert mi csináljuk. magyarul a kettős mércéről.

"Természetesen semmi baj nem történt itt az előző 8 évben..."

maga a Nemzetvezetőd mondta, hogy a múlt véget ért. előbb-utóbb úgyis eljön az idő, amikor már nem lehet visszafelé mutogatni (három borítékos sztori). NEM MELLESLEG, a te logikád alapján amikor Orbánt kritizálom, miért kellene foglalkozni Gyurcsánnyal? hmmm? :-)

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.10.19. 07:49:49

@lanyi: "Fizess te tovább a magánpénztárba.(nem sokan lesztek)"

a sok papír ellenére sem érted: NEM TU-DOK MAJD A MA-GÁN-NYUG-DÍJ-PÉNZ-TÁR-BA FI-ZET-NI, mert nem utalja tovább az Apeh a pénzt.

ez olyan, mintha üres zsebbel beküldenek egy luxusboltba, és azt mondják: megadjuk a lehetőséget, hogy vásárolj.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.10.19. 07:54:45

@Rwindx: "Az egyetlen amiben az állam nem tud versenyezni az mnyp-vel az a magasabb kockázatú portfóliók."

a baj nem ez. a baj az, hogy az állam a te mostani befizetéseidből finanszírozza a mostani nyugdíjakat.

a magánpillér meg a mostani befizetéseidből finanszírozza a te jövőbeni nyugdíjadat.

ami annyit tesz, hogy az állami pénzed egy virtuális valami, a sajátod meg ott pihen (vagy épp dolgozik :-) egy cég számláján.

Rob67 2010.10.19. 07:59:54

@imperial: Jelen Viktorodnél nagyobb bolsevikot nehéz talélni széles e világon drágám.
Már ne haragudj de nálad mi a kommunista értelmezése?
Nálam a tett és cselekedet hatérozza meg, nem az hogy anyád volt e taggyűlásen...
Ha ez, akkor ugye a Fidesz is erős bolsevik kötődést mutat elnézve Viktor tanácsadóit...

'it's cool to know nothing' 2010.10.19. 08:05:05

@Rwindx:

"Mi értelme van annak hogy az állam az állami nyugdíjalap egy részét (8%) átadja az mnyp-nek aki működési költséget számol fel azért hogy visszaadja az államnak, aki ezért hozamot ad? Biztonságosabb? Nem. Több hozamot hoz? Nem, kevesebbet."

Először is megjegyezném, hogy az nem az állam pénze. Az államnak nincs pénze. Az mind a mi pénzünk. A 8%-os nyugdíjjárulékról én rendelkeztem úgy, hogy ebbe vagy abba a magénpénztárba kívánom befektetni, a nyugdíjjárulék többi részét meg befizetem az államnak, mert szolidáris vagyok a most nyugdíjban levőkkel. Erről mondjuk nem kérdeztek meg, de helyeslem. Ezt mind én teszem, én fizetem, APEH csak végrehajtja az utasításomat.

Az állam viszont most úgy döntött, hogy én nem kapok egy vasat sem két évig a saját befizetéseimből, hanem az összes nyugdíjjárulékommal szolidáris legyek, azt másoknak adja. Két évig nem takarékoskodhatok a fizetésemből a nyugdíjamra (legalábbis a szokásos módon nem).

Tehát: a teljes 2 évnyi nyugdíjjárulékom eltűnik, felélik, nem marad belőle semmi.

Tessék mondani, ennek mekkora a hozama?

Mégis azt mondom, ha az így megtakarított pénzt reformokra költik és rendbeteszik végre a sok éve halogatott ellátórendszereket, akkor hajrá!

Jobban örültem volna mondjuk, ha a pénzem elvételével egyidejűleg elmondták volna, hogy hogyan fogjuk ezt visszaspórolni és mitől lesz jobb majd az országnak: magyarul a reformprogramokat hiányolom. Így egyelőre aggódom.

DocBulywood 2010.10.19. 08:11:30

Remélhetőleg páran még éltek, miután egymás torkának estetek és válaszolnátok egy egyszerűnek tűnő kérdésemre: volt egy ember, szemüveges, határozottnak tűnő, 5 évig kormányfőként tetszelgő milliárdos. 2004-ben puccsal megszerezte a hatalmat és még 2006 őszén is foggal-körömmel ragaszkodott hozzá.
Telt-múlt az idő, képtelen volt bármilyen kormányprogramot végrehajtani, mert az "ellenzék" - talán nem jobb szó, de ide vág: ellenség - rendszeresen keresztbe tett.

Bármit mondott: fekete, az ellenzéknek: fehér. Képtelen volt kormányozni, csak vergődött, csak vergődött, majd lemondott. Rájött, hogy senki sem szereti, a népét ellene hergelték és 5 évet elloptak az életéből.

Felmerül a kérdés: akit ennyire nem akarnak, akinek ennyire keresztbe tesznek, aki ennyire tele van pénzel: mi a faszt akar???

In Motion 2010.10.19. 08:18:54

A kétharmados arrogancia:
- Elvárható lenne a társadalmi, közigazgatási egyeztetés + hatástanulmányok.
- A legfontosabb egyeztetés a választás volt...

Ezért "zseni" ez az ember. Amikor ellenzékben volt akkor meg tudta kérdőjelezni kormány legitimitását, amikor pedig kormányra kerül akkor a kétharmadot tekinti a legnagyobb felhatalmazásnak.

Ringlósztár 2010.10.19. 08:23:52

@lanyi:
Mi az, hogy nem kötelező?
Ember: nem utalják tovább az MNYP-be a zsét, hol itt a választási lehetőség???

Ringlósztár 2010.10.19. 08:30:27

@Rwindx:
Valami példát arra, hogy a MNYP hozamai rosszak.
Fentebb már leírtam a saját példámat: csak 2010-ben 475 kHUF az MNYP hozamom, ahhoz nem fűz senki semmit, utána kb. 80 kommentel megint jönnek a fideszesek azzal a dumával, hogy az MNYP drágán működik (ja, mert a magyar állam olcsó, mi?) és szarok a hozamai. Biztos van olyan is, de egy rakás jó reálhozamot ért el. Lehet váltani, ez alényege: te döntöd el melyik pénztárban és annak melyik portfóliójában bízol.
Példákat, ha tudnátok hozni, az sokat segítene a szavahihetőségeteken.

Ringlósztár 2010.10.19. 08:35:53

10 éves (2000-2009) átlagos Önkéntes Magán
VIT Klasszikus 8,39% 7,97%
VIT Kiegyensúlyozott 8,10% 8,10%
VIT Növekedési 8,23% 8,35%
Átlagos infláció 5,9% 5,9%
Ezek az éves átlagos hozamok és inflációs adat.

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2010.10.19. 08:36:47

Foglaljuk össze, hátha az egybitesek is megértik (nem fogják):

- Az adótörvények csak a személyi jövedelemadót fizetőket (kb.: "keresők") érintik. Nyugdíjasok, munkanélküliek nem játszanak.
- Aki sok pénzt keres, annak több lesz az egykulcsos adóval. Minél többet keres, annál inkább.
- Akinek van gyereke, és pénzt keres, kicsit jobban jár. Minél több gyereke van, annál jobban.
- A többi dolgozó megszívta. Az is, akinek MÁR nincs gyereke, mert felnőtt a kis rohadék!
- Ezt burkolt áfaemeléssel (extraadók) és a magánnyugdíjpénztári befizetések visszatartásával finanszírozzuk, három, ill. 1,5 évig.
- Utána nem tudjuk, mi lesz. Kiadáscsökkentés biztos nem, reform sem. Matolcsy szerint majd ettől gazdasági növekedés lesz. Hogy megsarcoljuk a multikat, nehogy fejlesszenek, hogy elvesszük a bankok pénzét, ezzel kedvét a hitelezéstől, hogy berohasztjuk a magánpénztárakat, nehogy államkötvényt vásároljanak.. LOL.

Idelle: ez a legegyszerűbben megfogalmazva is ilyen hosszú lett. EZÉRT nem vonul ki a nép. Mer hülye szegény.

Régóta mondom: az emberiség 99%-a szart sem ér. A maradék 1% őket hülyíti.

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.10.19. 08:43:18

A "felháborodott tömegekek" most csendben szopogatják a viktorék által szájukba tolt narancsos faszt és szépeket álmodnak.
Mondjuk az tetszik, hogy a "tisztelt" fideszes droidoknak volt pofájuk a randalírozásokat úgy beállítani, mintha azokat az mszp-szdsz szervezte volna...
Hogy a csőcselék most kussol, annak egy valós oka van: a 2/3-os többségük.

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.10.19. 08:44:57

@Humperdickk: nem a lófaszt nem jáccanak a munkanélküliek! Az átcsoportosított adók miatt mi többet szopunk, mert amit a keresőknél valamelyest kompenzálnak az állítólagos adócsökkentéssel, azt a kereskedők/szolgáltatók áraiban nekem is meg kell fizetnem, a korábbi megtakarításaimból!

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2010.10.19. 08:55:01

@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?: igazad van, félreérthetően fogalmaztam: az szja-törvény nem érinti őket. A többi igen, hisz pl. áramot ők is (szeretnének) fizetni! Bocs!

Lasombra 2010.10.19. 08:59:30

ha a blog címének megfelelő magyarázatot szeretnétek a kormány sikkasz... akarom mondani járulékátcsoportosításáról, akkor érdemes előkaparni a már-már Matolcsy magasságaiban szárnyaló közgazdász szellemóriás, Kósa Lajos tálalását. az interjúján konkrétan besírtam.

ezt a faszit minek ültetik oda a kamera elé bármilyen közgazdaságtant csak távolról érintő kérdésekben?!? de most komolyan. oké, hogy jó elvtárs, de olyan sötét, mint a vakond belső zsebe. és a vicc, hogy ő szentül meg van róla győződve, hogy érti, miről beszél, az összes többi - joggal kérdező - meg hülye. beleértve az MTA összes közgazdászát.

azt a kurva Marx Károly Egyetemet ha normálisan befejezte volna, akkor nem lenne ilyen bátor, mert legalább a kétely csírája felmerülne benne, hogy amit a pártközpontban a szájába tesznek (höhö), az esetleg úgy, abban a formában nem teljesen igaz.

Matolcsy, Szíjjártó, Kósa... csupa nyáladzó idiótával van körbevéve a Vezér. vajon miért?

Nádasi Balázs 2010.10.19. 09:06:13

Orbán Viktor nem ért a közgazdaságtanhoz, nem szereti a matematikát, nem képes kezelni egy mobiltelefont, az internet kb. azon a szinten van nála, hogy csövek és kábelek, amik minden géphez csatlakoznak... igazából mihez ért?

És miért hiszi a Fidesz azt, hogy a sok rájuk adott szavazat miatt akár hazudhatnak is, akár szembe mehetnek az adott szavukkal is?

Azt láttátok, amikor Matolcsy György azt mondja, "nem tudom" ?

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2010.10.19. 09:07:18

@Lasombra: melyik Kósa-interjú? Hadd röhögjek én is! :)))

milyen szép a Vértes, ó 2010.10.19. 09:15:22

@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?: nem, a 2006-os hepöning
1. büszke szabadságharc az elnyomó komcsi diktatúra ellen,
2. békés tüntetés virágot szedő anyukákkal és mosolygó csecsemőkkel, melyet maga Gyurcsány, a Sátán földi helytartója veretett szét vérrel itatott rendőreivel, és melyen ő maga is megjelent 100 (+- 5) szemet kilőni, illetve
3. a komcsik által szervezett mocskos provokáció.

Nyugi, a sokan tudják ezt a hármat egyszerre is hangoztatni. ;-)

Lasombra 2010.10.19. 09:18:44

@Humperdickk: kicsit félve írom le, mert szétkap a NENYI-kommandó, de tegnap volt bent Kálmán Olgánál a szentem.

Logan Grimnar 2010.10.19. 09:29:36

Na idelle - szanyielvtárs ismét írt egy fröcsögős blogot. Ez az, csak csaholjatok tovább, kutyák.
Szánalmas, nevetséges BALfaszok....

Ringlósztár 2010.10.19. 10:00:46

@Logan Grimnar:
Gondolom, téged nem zavar, hogy lenyúlják a nyugdíjad negyedét.
Mert nem fizetsz járulékot.

Roa 2010.10.19. 10:03:09

@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?:
Baszod. A fogyasztásod után fizetsz, és nem a jövedelmed után. De szörnyű. Legalább nem a munkateljesítményt adóztatják meg. És ugye mindenki fizeti ellentétben az SZJA-val. Mondd: normális az, ha 100e bruttó emelésből nálad marad 50e? Ott nincs sírás-rívás, hogy államosítják a fizetést? Tényleg szörnyű dolog, ha mindenki a saját fogyasztása után fizet és nem a teljesítménye alapján. Pfúj.

@idelle: Számold már ki légyszi, hogy reálértéken a nyugdíjad hány éves mostani fizetéseddel lenne egyenértékű 40 év munkaviszony után!

Ma-ggie 2010.10.19. 10:05:35

Nekem az a bajom a mnyp-s intézkedéssel, hogy az egész olyan, mintha befizetném postai csekken az internetet, de a posta közli, hogy abból akar jutalmakat osztogatni, ezért nem utalja tovább a lóvét. A nap végén meg nálam kapcsolják ki.
Illett volna megkérdezni legalább. Nem védem az mnyp-ket, de mégiscsak az én befizetésem.... Az én jövőbeni nyugdíjamat kockáztatják. Lehet, hogy nincs jó helyen az mnyp-nél, de hogy az államnál jobb helyen van ott, az tuti... A svéd modell azért működik jól Svédo.ban, mert ott az állam nem az aktuális havi befizetésekből fizeti az aktuális havi kifizetéseit. És az elmúlt 20 év megingatta a politikusokba vetett bizalmamat. Nekem az az ígéret nem elég, hogy majd egyszer-valamikor-teoretikusan kompenzálunk.... Mert egyszer-valamikor-teoretikusan nyugdíjas leszek, és szeretnék nyugdíjat is kapni, és nem azt megélni, hogy majd akkor közlik, hogy ja a nyugdíjadat elköltöttük 5-6-7es metróra, meg szja csökkentésre...

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.10.19. 10:14:15

@Roa: jaja... megspóroltam x összeget a már ezerszeresen megadóztatott jövedelmemből, ezután lenyúlják a kamatok ötödét, plusz rátesznek újabb adókat. Hűdeheppi vagyok... anyád is inkább egy kifejlett, farfekvéses tarajos sült szült volna helyetted.

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2010.10.19. 10:16:08

@Ma-ggie: optimista vagy - vagy lány? Én fiúként nem hiszem, hogy elélek 65 éves koromig, de ha mégis, 1-2 évre már most elegendő megtakarítást gyűjtöttem - nyugdíjpénztáron kívül. Áldom az esezemet, amiért nem bíztam senkiben...

CubE 2010.10.19. 10:16:42

@Humperdickk: Teljes mértékben egyetértek!
Más! Egy gazdaságot fellendíteni a fogyasztással lehet előre mozdítani, persze nem hitelekkel, hanem ha a dolgozók zsebébe több marad. A gazdagabbnál hiába marad több pénz, nem fog több kenyeret, tejet etc. venni, ergó nem kell több pék, tehenészet stb.

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.10.19. 10:17:18

@Ma-ggie: arról nem beszélve, hogy anno úgy léptünk a magán és önkéntes pénztárakba (bár ha jól tudom, a kettő tképp egy, csak külön számla), hogy akár egy összegben is felvehetjük majdan az ott összegyűlt pénzt. Ha tönkreteszik a pénztárakat (márpedig, ha az EU sem rúgja seggbe ezt a tetves, kommunista csürhét, akkor tönkreteszik), mégis mi lesz a befizetéseinkkel? Ha történetesen én eleve azért léptem be, mert egyben akartam később felvenni a teljes összeget, akkor mi van? Érezzem magam kirabolva vekkerék által?

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2010.10.19. 10:23:20

@CubE: de a gazdag meg több audit fog venni. Monjuk az nem éppen a kkv-ket lendíti előre, legfeljebb áttételesen... :)

Ma-ggie 2010.10.19. 10:23:33

@Humperdickk:
Lány, és realista :-) És kicsit paranoiás... Ezért nem hiszem el azt senkinek sem, hogy majd egyszer kompenzálunk. Szerencsés vagy, hogy tudtál megtakarítani, az én ismeretségi körömben senkinek sincs. És nem azért, mert elbulizzuk, hanem, mert egyszerűen azt nincs miből félrerakni. Ezért is örültem annó az mynyp-nek, mert ugye ez kötelező volt annak idején, amikor beléptem (2000.-ben még támogatta a ma Kormányzó erő is, akkor léptem be). Hogy legalább van valami halovány esélye annak, hogy kapok valamiféle ellátást öregkoromban. Mert a pénzügy tanárom gyönyörű szépen vezette le, hogy mennyi ellátásra számíthatnak az állami nyugdíjat választók (igaz ez 2007.-ben volt).

Terézágyú 2010.10.19. 10:27:18

Azt figyeltétek, hogy a vasárnapi adakozós műsorban kizárólag a fityeszkádéempé neve hangzott el? se a maszop, de a jobbik, se az elempé neve nem. csak, hogy a fityeszfrakció így, fityeszképviselő úgy adta a zsét...

CubE 2010.10.19. 10:28:44

@Humperdickk: az lehet, de nem hiszem hogy 1 millióan fogják gyártani :) és azt gondolom , hogy inkább külföldön fogják elkölteni.

Ma-ggie 2010.10.19. 10:30:14

@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?:
Jól látod a helyzetet. Igen, egész egyszerűen elsikkasztják ezt az összeget. Mert, ha te befizeted, és az nem érkezik meg a szánt helyre, az sikkasztás sztem, bár a jogászok ezt minden bizonnyal jobban tudják. És mi van azzal, hogy ha elhalálozol, akkor a törvényes örökösök öröklik a befizetett pénzed? Nem szándékozom még felborulni, de ha ez bármikor megtörténik, akkor nagyon szeretném, ha a befizetett mnyp járulékomat a törvényes örököseim örökölhetnék, és nem benyelné az állam.
Elvileg ugye azt mondják, hogy a befizetéseid nem tűnnek el, de állami nyugdíj esetén esélyed sincs választani. Ha megdöglök korábban, annál jobb, mert akkor mehet a közösbe a befizetésem.
Különben is, milyen befizetésemről beszélünk? A magyar állam hónapról-hónapra finanszíroz, és akkor elhisszük, hogy a jövő hónaptól külön számlán vezetik majd mindenkinek a befizetését?? És az előző 10 évnyi befizetéssel mi lesz, amit már réges-régen elköltöttek??

Roa 2010.10.19. 10:32:18

@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?: Csak egy embertípusnak kedvezőtlen ez az adóváltozás. Akik nem fizetnek SZJA-t, csak fogyasztási adókat. Azaz a nyuggereknek. Előjogok vannak, de közteherviselés az ne legyen. Ejej.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.10.19. 10:38:51

@Roa: "Csak egy embertípusnak kedvezőtlen ez az adóváltozás."

jah, persze. a nyugdíjasoknak.

meg a pályakezdőknek.

meg a még gyermektelen, viszonylag alacsony keresetűeknek (ebben a vonatkozásban alacsony keresetű pl. az is, aki mondjuk 150e bruttót keres).

meg a már gyermektelen, viszonylag alacsony keresetűeknek (ebben a vonatkozásban alacsony keresetű pl. az is, aki mondjuk 150e bruttót keres).

és így tovább. gyakorlatilag mindazoknak, akik igénybe vehették az adójóváírást, de nincs gyerekük (ami persze önmagában is skandallum, szingli hordák, miegymás).

én örülök, hogy sok, az átlagnál jobban kereső még jobban fog keresni. vagy ahogy az egyik nagyon jól kereső barátom mondta: "ég a pofám a beosztottaim előtt, hogy mennyivel többet fogok keresni, míg ők meg kevesebbet".

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2010.10.19. 10:46:20

@Ma-ggie: hidd el, nekem sincs miből. De régebben egy kicsit jobban éltem (pl. nem volt két gyerekem...), és elkezdtem egy életbiztosításos megtakarításos izét. A lényeg, hogy havonta vonják, nem tudok ellene mit tenni. Most már nehezemre esik fizetni, de muszáj. Szal csináltam egy kötelező magán-magánnyugdíjpénztárat magamnak :)))

Ma-ggie 2010.10.19. 10:52:23

@Humperdickk:
Mondjuk az öngondoskodás sztem a legfontosabb, mert ahogy látom eddig se, és eztán se nagyon fog más rólad gondoskodni. Bár ugye a lottón nyerhetsz...:-)

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.10.19. 10:53:32

Én annyit tudok a magánnyugdíjpénztárról, hogy egy haverom tavaly megkapta a 10 éves egyenlegét, amelyben az OTP közli, hogy sajnos a befektetések nem hoztak neki egyetlen vasat sem, hanem némi mínuszt eredményeztek, de ne csüggedjen. A magánnyugdíjpénztár kiagyalóit régen börtönbe kellett volna zárni.

Rwindx 2010.10.19. 10:55:41

@idelle:
Viszont abszolút olyan stílusban válasozlt mint aki úgy érzi nincs szüksége megindokolni a dolgokat. Feltűnő hogy egy teljes körű szövegnek mindig csak egy kiragadott részére reagálsz. Mintha nem tudnád vagy nem akarnád megérteni a tényleges mondanivalót csak kötözködni akarnál. Lásd az első bekezdésem végkövetkeztetése, aminek minimális köze van a felvezetéshez.

Az hogy a gyurcsányra írtakat nem vitattad akkor az érdekesen adja magát hogy citálod a gyurcsányos írásrészemet, majd nyomsz egy marhára nem odavaló orbánozást :) és természetesen nem hárításként :)

"Természetesen semmi baj nem történt itt az előző 8 évben..." Erre is orbánozás :) gyurcsányt meg már te hoztad fel az elején, hogy szerinted ugyanazt művelik orbánnal. Most nekem figyelmen kívül kellene hagynom azt amit írsz? Lehet.

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.10.19. 10:57:38

@Roa: te ostoba barom! Majd ha te is kénytelen leszel egyszer anyádék megtakarításait felélni (mert azt rólad fel sem tételezem, hogy valaha sajátod lesz), akkor rájössz... :D

Úgy imádom ezeket a nyuggerező seggfejeket... mintha nem lennének szüleik, nagyszüleik, mintha már előre tudnák, hogy nem fogják megérni a "nyugger" kort :D - őszintén remélem, hogy így lesz és az ilyen nyuggerezős tetveknek esélyük sem lesz megérni azt a kort.

Egyébként meg halkan jegyzem meg az ilyen tetveknek, hogy a nyugdíjaknak azért volt előzményük is: pl. egy életen át vontak 50-75%-ot TB címszóval, ami többek közt tartalmazta a nyugdíj járulékot is.

Ma-ggie 2010.10.19. 11:00:07

@idelle:
Ebben az a legszebb, hogy a családi adózással próbálják arra ösztönözni a magyart, hogy szaporodjon. Azonban azt az apró tényt senki sem vette figyelembe, hogy azért nem szaporodik a nép, mert nem tudná eltartani. Legalábbis az átlagosan kereső réteg nem tud még gyereket is nevelni. És most, hogy elveszik az adókedvezményeket, még annyira nem fog beleférni a családi kasszába. A barátaim (30asok vagyunk) közül 1-2 párnak van csak gyermeke, és a többieknek azért nincs, mert felelősen gondolkodó ember nem csinál úgy gyereket, hogy közben anyagi gondjai vannak. Akiknél van már gyerek, azok magasan jobban keresnek, mint az átlag. Az egy sávos szja-val ők ugye sokkal jobban járnak, és még mellé igénybe tudják venni a családi adókedvezményt is. Tehát akik havi 500-nál többet keresnek, azok valóban többet fognak hazavinni ezután. Aki meg az átlag környékén keres, az meg szívja a fogát, mert amivel többet kap az szja változás miatt, annak a többszörösét bukja az adókedvezmények megvonása miatt. Tehát ugyanott tartunk, hogy megint csak csúszik pár évet az a gyerekvállalás.

Rwindx 2010.10.19. 11:01:54

@idelle:
Az valóban nem baj, nem is bajként írtam, a baj kicsit feljebb volt taglalva. Az meg hogy a nyugdíjakat hogyan fizetik ki, az egy módszer, nem baj. Van sokféle módszer, amik mellett lehet érvelni. Te leírtad az hogy ez a baj, 1 mondattal, más meg mást ír le egy mondattal. És?

@\'it\'s cool to know nothing\':
Természetesen lehet a formai dolgokon kötözködni, de a lényegen ez nem változtat. Nekem az az én pénzem amivel én rendelkezem. A befizetett adók és járulékok nem az én pénzem már, nevezzük egyszerűen közpénznek.

"hanem az összes nyugdíjjárulékommal " Tárgyi tévedés. Tessék tanulmányozni a nyugdíjárulékok rendszerét és azok felhasználását.

Aggódni jogod van.

Rwindx 2010.10.19. 11:05:08

@Ringlósztár:
Nem azt írtam hogy az mnyp hozamai rosszak. Én két külön dologról írtam a klasszikus és a kockázatvállaló portfióliókról. Kérlek értelmezd újra ha arra szeretnél reagálni, mert így semmi értelme annak amit írtál, én meg nem vagyok hajlandó leírni mégegyszer ha egyszer már ott van.

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2010.10.19. 11:06:41

@idelle: egyetértek, ugyanakkor megjegyezném: áldásom a gazdagok gyarapodására, illetőleg szarok rája, kőccsék gyógyszerre. De ezt miért az én jövendő nyugdíjamból (illetve az örökösöm örökségéből) muszáj finanszírozni?!

Ehhez az a hárommilió kétharmadszavazó mit szól? Erre szavaztak? Jelezném, hogy a fidesz azzal kampányolt, hogy a szocialsták meg akarják szüntetni a magánnyugdíjpénztárakat, de a fidesz megvédi azokat. Már akkor sem értettem, kitől védi meg. Az államtól? Államosítástól? Bazmeg, de igazam lett!

jabba74 2010.10.19. 11:09:25

Hogy került ez a post a zindex címoldalra?! ...Ja, hogy úgy, hogy megnézik sokan... Kár, hogy én is

Ma-ggie 2010.10.19. 11:09:47

@Roa:
Meg az összes többinek, akinek van telefonja, internete, kenyeret akar venni, enni szeretne, ki szeretné mosni a ruháit. Ne legyünk már annyira naivak, hogy a tesco, a dm, a rossmann, a t-home nem fogja áthárítani az emberekre a plusz adót... Akik ezt hiszik, azoknak ajánlom, hogy nézzék meg a Corporation című filmet. És felismerésként érheti őket, hogy egy nagy multi kinek tartozik elszámolással. Csak, és kizárólag a részvényeseinek. Ugyanakkor nem kell szidni azokat a csúf, dög multikat. Mert akármilyen mocskok is, az ott dolgozó emberek minden hónap 10.én megkapják a fizetésüket. Nem úgy, mint mondjuk egy kis és közepes vállalkozásnál. Dolgoztam itt i, ott is, és ha választanom kell, a multira szavazok.. Ott sose történt meg velem az, hogy a főnök azt mondta volna 10.én, hogy fizetést majd egy hónap múlva kapsz, mert nem fizetnek nekem se.

Harcimaci 2010.10.19. 11:10:08

@Steve31: Saj nos még vagy 20 év kell ehhez...:-(((( A rózsaszín szemüveg lassan veszíti el a színét.....

weirdo 2010.10.19. 11:16:11

@Humperdickk: Kik tartoznak a gazdag kasztba? Én pl igen?
850 bruttó, asszony kb. 90 nettó, 2 gyerek, ~ 20 mio CHF lakáshitel még 2x évig (nem luxuslakás), Opel CHF hitel még 7 évig. Szégyelljem magam, hogy keresek? Ba3, tanultam eleget, így is leszakad a tököm, mire a 2 gyereket böcsületesen felnevelem.

Rwindx 2010.10.19. 11:20:28

@Steve31:
Én meg kiváncsi leszek hogy valaha lesz-e merszetek a fotelből kiemelni a seggetek hogy megvédjétek saját magatokat. Az elmúlt évek tanulsága alapján nem lesz, hanem csak sírni fogtok saját nyomorúságotokon, ahelyett hogy tennétek érte bármit is.

Ha orbánék elkúrják, gyanítom ti akkor is majd a fotelból fogtok félve-örömködni szurkolni valakinek aki kint van az utcán 2 mónika show között. Mi meg majd akkor is kint leszünk, magunkért.

Ha viszont nem kúrják el akkor coki, barátom. Az elkúrás meg nem relatív, nagyon is abszolút módon meghatározható.

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2010.10.19. 11:27:07

@weirdo: ezek szerint közel félmillió kettőtök nettója jelenleg. Ez éppen kétszerese annak, amit mi kaszálunk, tehát kétszer vagy gazdagabb, mint én. Igaz, nekem nincs lakáshitelem (nem adtak, mert anyámnak nem volt lakása), és suzukim van.

Az a baj, hogy azt hiszed, hogy a 20milla lakáshitel meg a lízingelt opel sorscsapása. ta akartad. Tudod, a mi házunk 7,5-ra van biztosítva (nem tudom, ér-e annyit...), és mégis boldogok vagyunk. Bár azért sajnáljuk, hogy nincs 20 millás házunk. Abban jobban elférnénk. Mi eszegények vagyunk. Hogy te gazdag vagy-e, döntsd el magad.

Lasombra 2010.10.19. 11:28:16

@weirdo: "850 bruttó..."

szerintem te kimondottan a földönfutó kategória vagy.
tele van az ország, főleg vidéken ilyen sanyarú sorsokkal. szívszorító nézni is, ahogy szegény családok próbálnak kijönni a kb egymisis bruttójukból.

amúgy nem kell szégyellned magad, csak ne írogass hülyeségeket, vagy nézz körül az országban.

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2010.10.19. 11:33:13

@weirdo: ja: két gyerekem nekem is van. Azok ezek szerint kevesebbet érnek, mint a tieid, mert kevesebb adómentességet jelentenek. Édesfaszom...

desdicsávó (törölt) 2010.10.19. 11:35:02

"Nem engedjük, hogy az állami nyugdíjak mellett szolgáltatást biztosító magánnyugdíjrendszer megtakarításai veszélybe kerüljenek" -ezt simán lehet úgy is érteni, hogy azt a pénzt általuk biztonságosabbnak vélt rendszerben kezelik.
Ettől még az lehet lopás, de az idézett mondat nem hazugság, csak másképp is lehet értelmezni, mint hogy nem nyúlnak hozzá.
(Vesszőt hova kell tenni itt a végén a hogynál?)

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.10.19. 11:37:32

@Rwindx: "Feltűnő hogy egy teljes körű szövegnek mindig csak egy kiragadott részére reagálsz."

sajnos nem minden betű hordoz fontos információt.

"Most nekem figyelmen kívül kellene hagynom azt amit írsz? Lehet."

hááát, mint gyurcsányutálattal átitatott és átejtett fidesz-fannak, nem kizárt.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.10.19. 11:39:06

@jabba74: "jabba74 0 bejegyzést írt és 33 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban."

jabba74 0 bejegyzést írt és 33 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

de azért ide kellett jönnöd, hogy valaki észrevegye már, hogy létezel... ;-)

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.10.19. 11:41:23

@weirdo: "Szégyelljem magam, hogy keresek?"

szerintem ne.

de azért azt gondolom, tudod, hogy a 3-3,5 millió keresőből hányan vannak, akik olyan nívón keresnek, mint te?

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2010.10.19. 11:41:33

@desdicsávó: nem erről beszélek: volt egy szóróanyag, sajnos már nem találtam meg a neten. Ennek egyik (bal...) oldalán voltak felsorolva az emeszpé bűnei, a másik (jobb...) oldalon meg hogy mit tesz majd a fidesz. Ebben volt, talán szó szerint: "az mszp államosítani akarja a magánnyugdíjpénztárakat" majd a másik oldalon: "megvédjük a magánnyugdíjpénztárakat".

Megkeresem, és ha meglesz, belinkelem, ígérem.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.10.19. 11:42:37

@desdicsávó: "az idézett mondat nem hazugság, csak másképp is lehet értelmezni, mint hogy nem nyúlnak hozzá."

lefordítom.

amit bármelyik nem fideszes mond, az hazugság.

bármely hazugság, amelyet fideszes mond, az nem hazugság, csak a valóság egy speciális értelmezése.

Rwindx 2010.10.19. 11:56:02

@idelle:
Valóban nem minden betü hordoz információt, de ahogy nézem neked kizárólagosan pont azokat sikerül megragadnod már az eleje óta :)

Én nem vagyok átejtve, de ugye ezt megint nem neked kellene eldöntened, mert megint nulla információból dolgozol és ugyanoda jutunk ahonnan az elejéről is indultunk. A semmire alapozva tálalsz "megcáfolhatatlan igazságokat", ami persze nettó hülyeség.

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2010.10.19. 12:11:32

@desdicsávó: megvan:

ittazido.fidesz.hu

egyébként rosszul emlékeztem, de az idézet mondat bent volt: "A fidesz [...] megvédi a a nyugdíjpénztárakat." Viszont még viccesebb, mert ott az volt a gyurcsány bűne, hogy egyrésuzt eltörölte a 13 havit, másrészt privatizálni akarja a nyugdíjpénztárakat. Ezzel szemben a fidesz "mgőrzi a nyugdíjak értékét és megvédi a nyugdíjpénztárakat."

Ezen már akkor behaltam, emlékszem:

1) MAGÁNnyugdíjpénztárakat hogy lehet privatizálni?!
2) MAGÁNnyugdíjpénztárakat mitől kell megvédeni?
3) Ezért maradt le mindenhonnan a "magán" szó?
4) Mijafasz lesz a 13 havival?

Komolyan, hatalmas vicc ez az egész, csak röhögni nincs kedvem rajta.

Nephin 2010.10.19. 12:13:48

Kedves Fidesz-fanok, azt nem értitek meg, hogy ezek után semmilyen garancia nincs arra, hogy ovi és társasága nem teszi rá a kezét bármilyen magántulajdonra (ugye csak egy törvénybe kerül, azt meg éjjel össze lehet dobni...)

Lehetne a következő lépés mondjuk a bankszámlák megcsapolása. Majd megmondják, miért lesz ez jó nekünk. Aztán ötfős kommandók jöhetnek a cukrosdobozban tartott készpénzért, mert ők majd jobban vigyáznak rá és megvédenek a betörőktől.

Sőt, a fizetések egyszerre menjenek az államnak, majd ovi megmondja, mire költs, arra kapsz zsebpénzt, ételt jegyekre osztanak, napi 3 óra gáz/villany/vízszolgáltatás, amit a központi pénzből fizetnek (ovi megment a rezsitől, az éhenhalástól, a pénzügyekkel járó fejfájástól!)...

Persze ezek túlzások és közük sincs a valósághoz... most még. :) Hiszen épül a szép új világ Fidesz-módra. :)

buta_lúd (törölt) 2010.10.19. 12:24:20

@idelle: (Igazából én a desdicsávó vagyok, csak kicsit öregesen jövök rá, hogyan is működik ez a blog-dolog) Szóval nem kell lefordítani:
-az, hogy valószínűleg tönkreteszik mostanság pl. a magánnyugdíjp.akat szerintem nem jó
-a "válságadó"-k számomra szintén nem tűnnek jó megoldásnak
-a mal ügy kezelése szintén nem tűnt megnyugtatónak
Szóval nem tüntetnek ki majd a fideszrajongók emlékérmével, de ez nem változtat azon, hogy egy mondat -ha nem egyféleképpen a-k-a-r-o-d érteni- más szempontból nézve is igaz lehet.
Azért olvasgatom ezekben a "forradalmi napokban" a posztokat-kommenteket mert 1. akaratomon kívül ráérek; 2. nem tartom magam olyan okosnak, hogy ne lehessen meggyőzni arról, hogy tévedek.
De nagyon ritkán akadok olyan morzsákra, amelyek érdemileg szélesítenék a látókörömet, pedig azt hittem majd okosságokat olvasok.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.10.19. 12:27:57

@Rwindx: "de ugye ezt megint nem neked kellene eldöntened"

a hétköznapi, átfogó értelemben nem, de bizonyos szempontból igen. ha kommunikációs kapcsolatba lépünk egymással ismeretlenül, akkor az átadott információ alapján mérlegel mindegyikünk, és alakít ki véleményt. a véleményed kialakítása egy döntés, amely csak és kizárólag neked fontos, de létezik.

"nulla információból dolgozol"

ez persze már csak az információ fogalma és a kommunikáció lényege miatt sem igaz, hiszen minden, amit leírtál, elmondtál, információt hordoz. rólad.

"A semmire alapozva tálalsz 'megcáfolhatatlan igazságokat'..."

affenét. leírtam a véleményemet. volt, hogy rólad.
a vélemény meg olyan, mint a segglyuk.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.10.19. 12:29:46

@Rwindx: és még valami. kevés embert ismerek - Magyarországon meg még kevesebbet -, aki ne gondolná azt, hogy amit ő gondol, az az Igaz, és ne akarna erről meggyőzni másokat.

na, a kevesek egyike én vagyok.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.10.19. 12:37:46

@buta_lúd: teljesen egyetértek veled, csak valahogy mindig utólag derül ki, hogy a mondat nem azt jelenti, amire mindenki gondolt, hanem egészen mást.

magyarán: meg kell tanulni egyértelműen fogalmazni, és nem mismásolni, meg dupla fenekű beszédeket mondani, mint ahogyan azt a Fidesz és Orbán szokta.

engem pont ezért utáltak sokan mindig is, mert ha valamit megfogalmaztam, arról lehetett tudni, hogy mit jelent. nem vagyok benne biztos, de életemben talán sosem mondtam ki (védekezésként) azt a félmondatot: "jaj, hát nem úgy gondoltam..."

"nagyon ritkán akadok olyan morzsákra, amelyek érdemileg szélesítenék a látókörömet, pedig azt hittem majd okosságokat olvasok."

áhh (beleértve a saját írásaimat is:-)!

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2010.10.19. 12:43:59

@buta_lúd: de a link, amit adtam, azért egyértelmű, nem? Mármint egyértelmű hülyeség... :))

Rwindx 2010.10.19. 12:44:39

@idelle:
Tehát az eddig beszélgetésünk fonalán nyilvánvalóan kiderült az hogy én át vagyok ejtve, vezérem van, és satöbbi, hát persze :) De persze erről nem akarsz meggyőzni senkit, főleg nem engem.

Továbbá nem csak véleményt írsz hanem állítasz dolgokat, amelynek egyrésze nyilvánvaló hazugság. Egy ilyen hazugság miatt kezdtem ide kommentelni, ami engem is érintett ha nem esett volna le. A többi dolog a "véleményedből" meglehetősen kevéssé érdekelt.

Roa 2010.10.19. 12:58:13

@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?: Agyvérzést ne kapj, te. :) Te kezdtél el anyázni mellesleg.

@Ma-ggie: Pont ezt írtam. Ezért lesz fogyasztási jellegű az adó. Ami szerintem jó.

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2010.10.19. 13:07:32

@Roa: a fogyasztási jellegű adó emelése jó?

Egyrészt: az a nyugdíjas, akit az szja basztatása nem érint, annak mért jó? (Nem beszélve azokról, akiknek még, vagy már nincs gyerekük, és átlagbért keresnek...) Másrészt: nem a volvóvásárlás "áfája" nő meg, hanem pl. a villanyszámláé, vagy a kenyéré teszkóban - azokat sújtja ugyannis az extraadó, és olyan világ nincs, ami előírja pl. a teszkónak, hogy ezentúl se változtasson az üzletpolitikáján...

Egy példa: én például (tartós) tejet akkor veszek, amikor beakciózza a teszkó, de akkor rögtön egy kartonnal. Ezzel 5-600 forintot spórolok havonta, ami havi "teszkóköltségem" 2,5%-a. Ki fogja garantálni, hogy ezt nem fogom elbukni?

És miből fogja garantálni? Újabb extraadókkal? Meddig lehet ezt csinálni?

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2010.10.19. 13:16:35

@Lasombra: Látom egy kollega :)

Az a helyzet, hogy Viktor azért idiótákkal van körülvéve, mert fél, hogy valaki okosabb nála, ez pedig egy rossz vezetői gondolkodás. Egyelőre azonban működik.

Hogy a témához is írjak, ma délben meg is jelent a cikk arról, amit írtam:
index.hu/gazdasag/magyar/2010/10/19/tuleli_a_kotvenypiac_a_magannyugdij_lenyulasat/
Éves szinten 200 milliárd. Hiányozni fog ez még az államnak, sőt. A piacok kezdenek felfutni, az alapkezelők szépen kezdenek visszaállni a részvényekre, és tovább fog csökkenni a kereslet, bár nem sokkal, de ez is tovább görgetheti a problémát.

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2010.10.19. 13:24:16

@Tzimisce: el fog kelni az a 200 mrd kötvény, csak drágabban. Azt meg megint a zemberekkel fizettetik meg, végső soron... :)

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.10.19. 13:29:35

@Rwindx: "Tehát az eddig beszélgetésünk fonalán nyilvánvalóan kiderült az hogy én át vagyok ejtve, vezérem van, és satöbbi, hát persze :) De persze erről nem akarsz meggyőzni senkit, főleg nem engem."

vannak sztereotip megnyilvánulások - pl. oda nem illő gyurcsányozás -, amelyek kétségkívül sztereotip véleményalkotásra ösztönöznek.

"hanem állítasz dolgokat, amelynek egyrésze nyilvánvaló hazugság."

hirtelen milyen érzékeny lettél a hazugságokra!
gyurcsányéra és egy nemfideszesére.
az általam leírt nyilvánvaló fideszes hazugságokra pedig nem.
ez a viselkedésmód is kétségkívül sztereotip véleménynyilvánításra ösztönöz.

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2010.10.19. 13:45:43

@Humperdickk: Csak technikailag javítanálak ki, olcsóbban. Mármint az állam kevesebb pénzt kap a 200 milliárd névértékű kötvényért :)

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2010.10.19. 13:49:31

@Tzimisce: :))) A lényeg, hogy nekünk több pénzbe fog kerülni.

buta_lúd (törölt) 2010.10.19. 13:59:52

@idelle: hát én is ilyen egyszerű lélek vagyok (1), azért is kezdtem bele az olvasgatásba, hátha tanulok -de majd mindenhol csak anyázást látok, meg azt, amit megboldogult magyartanárom így fogalmazott meg: a verselemzés nem azt jelenti, hogy tahóra fordítjuk a szöveget(2)
(1) egyébként meglepően sokan képesek másképp értelmezni általam egyenes beszédnek gondolt közléseimet
(2) ez tényleg nem szemrehányás... a válaszod nekem tetszik, már ha úgy kell érteni, ahogy értem :-)
...nnna asszem ezt befejezem, mert erre jobb a személyes beszéd hangsúlyokkal, meg ilyesmi...

Dr. No 2010.10.19. 14:49:54

Kölcsönveszik a nyugdíjakat - volt már ilyen kölcsön, úgy hívták, Békekölcsön. Senkiről nem tudok, akinek Rákosi pajtás visszafizette volna.

Egyébként tessék megnézni a parlament.hu Irományok címszó alatt megtalálható, "Benyújtott törvényjavaslatok" között volt még reggel a teljes szöveg, T/1378 sz. törvényjavaslat, indoklással együtt + címlap 3 oldal. Abban nem "kölcsön" a megnevezés.

Tehát maradjunk a tényeknél: írásban van, hogy a magánnyugdíjpénztár tagdíja 2011. december 31-ig 0 %, és mellé van egy szóbeli ígéret Matolcsy Jóarcú (Használt Autót Vennék Tőle Nem Is Egyet, illetve Biztosítási Ügynök) Gyuritól, hogy "senkit nem ér veszteség".

Rwindx 2010.10.19. 18:50:37

@idelle:
"vannak sztereotip megnyilvánulások - pl. oda nem illő gyurcsányozás -, amelyek kétségkívül sztereotip véleményalkotásra ösztönöznek."

Mivel a posztod záróakkordja és a későbbi válaszaid magában hordozzák gyurcsány említését, mit vártál? Miki egeret?

Itt veted össze a mai helyzetet a 2006-os eseményekkel. Ha valaki tagadja azoknak az eseményeknek kapcsolatát gyurcsánnyal annak úgy kell:
"Csak csendben jegyzem meg, hogy a jobboldal fizettett randalírozói felháborodott tömegek ennél kevesebbért gyújtották fel az elmúlt években a belvárost, nem is egy alkalommal. Ők hol vannak most?"

Gyakorlatilag te hoztad fel gyurcsányt :) Persze, kényelmes dolog ez lerázni magadról, de hát ami le lett írva azt bizony idézni is lehet.

"hirtelen milyen érzékeny lettél a hazugságokra!"
Na mivel ezt sem érted idézek:
"Csak csendben jegyzem meg, hogy a jobboldal fizettett randalírozói..."

Te nem reagálsz érzékenyen, ha veled kapcsolatban hazudnak? Esetleg elvitatod a jogomat ahhoz hogy egy primitív és aljas hazugságot lereagáljak, ami azt feltételezi hogy engem lefizettek azért hoogy a tiltakozásomat fejezzem ki azért ami 2006-ban nyilvánvalóvá vált? Nofene :)

Rwindx 2010.10.19. 18:56:39

@Rwindx: persze mindebből beállíthatsz valami sztereotípiát velem kapcsolatban, csak nekem ebből és az ezt megelőzökből meg az jön le hogy a valóság érzékeléséhez nemsok közöd van és ez a megnyilvánulásaidban tükröződik. Ez meg az én véleményem, aminek valljuk be, nagyságrendekkel több realitása van.

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2010.10.19. 19:17:21

@Rwindx: vaze', 'tom hogy fáj, hogy buta vagy, láttam már ilyet másokon. Szvsz törődjé bele, plusz 'óvass, hátha változik. Mi várunk Rád addig, szívesen. De adidg is ellenénk itt Nélküled, ha nem baj.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.10.19. 20:31:37

@Rwindx: "Ez meg az én véleményem, aminek valljuk be, nagyságrendekkel több realitása van."

nézd, mivel megítélésem szerint számodra fontos, hogy neked legyen igazad, és legyőzd a másikat (te legyél a különb), ezért: neked van igazad, különb vagy, te győztél.

na, ugorgyunk.

buta_lúd (törölt) 2010.10.20. 12:32:42

kicsit más: valaki ajánlana nekem olyan...na itt gondolkodnom kéne...szóval az egyszerűség kedvéért orbánkedvelő blogot, ahol a nem orbánkedvelők nagy számban kommentelnek és az orbánkedvelők meg nagy számú kommentjeikben próbálják felnyitvi a nem orbánkedvelők vaksi szemeit, vagy legalább is elküldik őket erre-arra.
köszönöm.

Humperdic (törölt) · http://ultimaratio.blog.hu 2010.10.20. 14:25:24

@buta_lúd: nincs ilyen blog. Azokat általában moderálják, ugyanis... Többször előfordult, hogy (nem rasszista, kirekesztő stb.) bejegyzésem már itt a blog.hu-n is elakadt a moderátoron.

Egyébként: a blog.hu-n a véleményvezér (bár ők újabban csalódottaknak látszanak), mandiner, torokgaborelemez (utóbbi tagadja...). Nem nagyon tudom, csak néha nézek be hozzájuk, amikor címlapra kerülnek. Más blogmotort meg nem brümmögtetetek... Egyoldalú ballibsi zsidócigány vagyok, nemtok mittenni ellene :)

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.10.20. 19:20:42

@Humperdic: OFF valóban érdekes, hogy már a "nagy" Véleményvezér sem 100-as Orbán-imádaton pörög.

mondjuk én már nem olvasom, mert oltári nagy baromságokat írt le komolyan, de a napi címplapi "felkonfjuk"-ból is lejött az infó. ON

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2010.10.20. 20:30:22

@idelle: A Vv utóbbi időben nagy anti-fideszes. Miért, volt másmilyen is? Én csak ilyenként ismertem meg.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.10.20. 21:58:57

@Tzimisce: "Miért, volt másmilyen is?"

én úgy emlékszem, hogy voltak Fidesz-fanok is. persze lehet, hogy ez csak a jobboldali nézetük és a Fidesz egyes intézkedései közöti korrelációnak volt köszönhető... ;-)
de nem ez (volt) a legnagyobb baj velük, hanem hogy olyan oltári nagy baromságok alapul vételével írtak posztokat, amelyek kábé egy négyéves, szellemileg elmaradott kisgyermek szellemi szintjének voltak megfelelők. (egy korábbi posztomat ld. itt: magyaridiot.blog.hu/2010/07/24/kiseger_vs_elefant)

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2010.10.21. 09:18:57

@idelle: ja, azt a posztot annó még commenteltem is. Jajistenem, de régen volt július közepe...

Art Mooney 2010.10.22. 09:14:22

1. lopj rengeteg pénzt, hazudj az eu-nak, lépd túl a deficitmaximumot évekig
2. gondoskodj róla h ne legyen pénz a kasszában amikor jön az új kormány
3. amikor az új kormány kétségbeesetten pénzt akar szerezni h az általad elkúrt gazdasági helyzetet az eu nyomására egyensúlyba hozza, te kiabálj a leghangosabban

..na ez a magyaridiot.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.10.22. 09:53:52

@Art Mooney: ez egy tavalyi Fidesz-brosúra szövege. nincs újabb?

Art Mooney 2010.10.22. 15:30:14

@idelle: nem erdekel, h ki mondja, ha igaz.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.10.22. 20:16:47

@Art Mooney: nem fejeztem be a mondatot: "nem erdekel, h ki mondja, ha igaz", és a kommerekre mondja.

egyébként a helyedben ezzel a lopás dumával mint eszközzel egyre óvatosabban hadakoznék (direkt a ti kedvetekért gyűjtöm):

samenotsame.blog.hu/2010/10/21/az_orzok_szerencseje

samenotsame.blog.hu/2010/10/21/orszagleltar

samenotsame.blog.hu/2010/10/21/a_mutargy_szallito

samenotsame.blog.hu/2010/08/07/felvillanyozo_lehetoseg

samenotsame.blog.hu/2010/07/23/pintert_fejleszto_bank

Art Mooney 2010.10.23. 16:15:02

@idelle: pedig igaz mindkét oldalra. a kritikám pedig még mindig áll: ti kúrtátok el, majd amikor az új kormány fuldoklik a ti szarotokban, még meg is lötyögtetitek azt. mindezt ballib hagyományokhoz hűen a felsőbbrendűség és tévedhetetlenség mázával leöntve persze. csodaszép.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.10.24. 20:25:13

@Art Mooney: aha, persze. főleg a T2 - többes szám, második személy - tetszik.

tudod mit? igazad van, te nyertél.
süti beállítások módosítása