Hadd kezdjem egy fél mea culpával: mostanában újra elolvasgatom a Véleményvezér cikkeit, és meglepődve tapasztalom, hogy legalábbis Orbán kapcsán normalizálódott a szerzők fejében egy jó néhány gondolat. Ez tehát az én szemszögemből nézve pozitív fejlemény.

A tegnapi és mai nap legmagyarabb történéséről azonban a szokásos vérmagyar-magyarkodó poszt született - és azóta már más blogokban is, természetesen -, amelyet természetesen megtaláltak mindazok, akik talán egyetlenegy dologra büszkék - és ami még rosszabb: talán csak egyetlenegy dologra tudnak büszkék lenni -, mégpedig arra, hogy a felmenőik és azok honfitársai valaha egy háromszor nagyobb országban élték sanyarú életüket. (képinnen)

A múltba révedésről, az álomvilágban létezésről megírtam már a gondolataimat, itt és most tényleg csak néhány, a jelen ügy kapcsán előtört gondolatomat osztom meg az olvasókkal.

1) Ahogy látom, szó sincs arról, hogy a magyar nép - nagy általánosságban - bárkivel is szeretne kiegyezni, megbékélni, problémáit elsimítani. Leginkább úgy jellemezhető a nemzeti megbékéléshez való viszonyulásunk, hogy "a környező országok adják vissza az elcsatolt területeket, aztán tárgyalhatunk arról, megbocsátunk-e". Ez pedig nem vezet sehová.

2) Alföldi jó úton járt, és kár, hogy hamar visszahátrált onnan. El tudom képzelni, hogy magyarok tízezreiben merült fel a Nemzetiben öltönyben feszítő és kajánul vigyorgó románok képe - nyilván még a piszoárt is lerugdosták volna, de hogy körbehúgyozták volna a nézőteret, az majdnem biztos -, amint kiröhögnek bennünket, de könyörgöm: hogy a bánatban lehet elkezdeni egy ilyen sztorit máshogy, mint a legnagyobb jóindulatot és barátságot mutatva?

3) Tudom, hogy nem közvetlenül tartozik a tárgyhoz, de mindig elképedek, amikor magukat kereszténynek tartó emberekből fröcsög a rossz. Mindenesetre van két bibliai vonatkozású megjegyzésem is az ügy kapcsán.

Az egyik a hegyi beszéd egy részlete (Lukács 6, 27-36):

27. De néktek mondom, kik engem hallgattok: Szeressétek ellenségeiteket, jól tegyetek azokkal, a kik titeket gyűlölnek, 
28. Áldjátok azokat, a kik titeket átkoznak, és imádkozzatok azokért, a kik titeket háborgatnak. 
29. A ki egyik arczodat megüti, fordítsd néki a másikat is; és attól, a ki felső ruhádat elveszi, ne vond meg alsó ruhádat se. 
30. Mindennek pedig, a ki tőled kér, adj; és attól, a ki elveszi a tiédet, ne kérd vissza. 
31. És a mint akarjátok, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is akképen cselekedjetek azokkal. 
32. Mert ha csak azokat szeretitek, a kik titeket szeretnek, mi jutalmatok van? Hiszen a bűnösök is szeretik azokat, a kik őket szeretik. 
33. És ha csak azokkal tesztek jól, a kik veletek jól tesznek, mi jutalmatok van? Hiszen a bűnösök is ugyanazt cselekszik. 
34. És ha csak azoknak adtok kölcsönt, a kiktől reménylitek, hogy visszakapjátok, mi jutalmatok van? Hiszen a bűnösök is adnak kölcsönt a bűnösöknek, hogy ugyanannyit kapjanak vissza. 
35. Hanem szeressétek ellenségeiteket, és jól tegyetek, és adjatok kölcsönt, semmit érte nem várván; és a ti jutalmatok sok lesz, és ama magasságos Istennek fiai lesztek: mert ő jóltévő a háládatlanokkal és gonoszokkal. 
36. Legyetek azért irgalmasok, mint a ti Atyátok is irgalmas. 

Persze tudom, és sokszor megkapom: más az elmélet és más a gyakorlat, egy gonosz világba nem lehet egy az egyben átülteni Jézus szavait. Ő át tudta, és nem keresett kifogásokat...

A másik dolog Jézus második nagy parancsolata: "szeresd felebarátodat, mint magadat". Az az érzésem, hogy ez a sok fröcsögő meber magát utálja mindenek előtt és felett, azért viszonyul így szlovákhoz, románhoz és nem utolsósorba a vele nem egyező véleményen lévő, idegenszívűnek mondott magyarhoz.

4) A szociális elegancia (nincs ilyen kifejezés, most találtam ki) egyik legszebb megnyilvánulása, amikor a sértett fél a megbocsátó, amikor ő kezdeményezi a kapcsolat normalizálását. Ez a nép - és sajnos sokan még, nem csak Európából, de a világ bármely tájáról - nem csak az intelligenciáját, hanem az érzelmeit tekintve sem alkalmas még a XXI. században való létezésre.

Vélt vagy valós sérelmeken lovagolunk, sokszor olyanok is, akiknek annyi köze van mondjuk Erdélyhez, mint nekem az atomfizikához: hallottam már párszor, hogy van ilyen. Egy ködös álomképbe vagyunk szerelmesek, és minden józan eszünk ellenére bízunk abban, hogy egyszer majd, valaki igazságot szolgáltat nekünk.

A valóság ennél sokkal keményebb, de egyben izgalmasabb is. A közös nagy feladatunk ugyanis csak annyi, hogy több ezer év háborúkkal és ellenségeskedéssel tarkított, és ezért is kudarcos történelme után elkezdjünk kipróbálni egy másik módszert, amely az együttműködésre épül.

Vajon ki teszi meg az első komoly lépést?