A '90-es évek első felében volt szerencsém csaknem fél éven keresztül Indiában élni, mely tartózkodás során három hónapig indiai szobatársam volt.

Tőle láttam életemben először a rászorulók - hú, de PC voltam, tulajdonképpen a koldusipar szereplői - támogatásának talán leghasznosabb módját. Amikor odajött egy koldus - vagy gyerek vagy kisgyermeket a karjában tartó nő - és pénzt kért, a barátom odalépett a legközelebbi gyümölcsárushoz, és egy rúpiáért (alig több mint 3 Ft volt akkor) vett egy banánt, majd odaadta a kéregetőnek.

Húsz év távlatából most már bizton állíthatom, hogy egy életre beleégett az agyamba ez a cselekedet, és annak oka: a pénz elköltésének ezer lehetősége van, az élelmiszer hasznosításának viszont csak egy. Éppen ezért, sohasem adtam készpénzt sem tényleges, sem úgynevezett rászorulóknak. (Ahogy például a vörösiszap áldozatainak támogatására összegyűjtött pénz sorsát és szétosztásának módját, ütemezését nézem, egyáltalán nem bánom, hogy oda sem adtam.)

Bizonyára sokak előtt ismert, hogy egyes jótékonysági szervezetek - az évközi folyamatos adománygyűjtés mellett - karácsony előtt tartósélelmiszer-gyűjtő akciókat szerveznek nagyobb bevásárlóközpontokban. Ha profán akarnék lenni, azt mondanám: én ilyenkor intézem az "évi rendes" adakozást. Ilyenkor ugyanis mindig vásárolok lisztet, cukrot, konzervet, befőttet néhány ezer forint értékben - tudván, hogy jó helyre kerül; vagy ha esetleg mégsem kerülne a megfelelő helyre, a megevésen kívül úgysem lehet mást tenni vele. Tehát mindenképp hasznosul.

Ha ilyen helyen járnak, és segíteni szeretnének, vagy csak úgy vélik, az adakozással meg tudják váltani a lelküket a pokoltól, tegyék ugyanezt! Köszönöm!