Mottó: Ne vitatkozz hülyékkel, mert lehúznak a szintjükre és ott megvernek a rutinjukkal! (egy hasonló okosságról képinnen)

Több közismert blog is felfedezte és kiposztolta, hogy a Deutsch Tamás által bejelentett Facebook-oldal, az ELÉG (csak azért sem linkelem, bár a hozzászólásokból szociológiai nagydoktorit lehetne írni) kamu személyazonosságokkal illetve vélhetően a polgári ökörkörök mozgósításával, a Facebookon eddig még nem regisztrált szimpatizánsok bevonásával növeli a rajongói számát, elsődleges célként sejthetően a sajtószabadságért indított kezdeményezés legyűrését tűzve ki célul.

A satnya és ráadásul lopott ötlet nem lep meg, főként mert a csodálkozáson már akkor túlestem, amikor Orbán Strasbourgban azt állította, hogy a választásokat a Facebookon nyerték meg. Orbán persze sokkal okosabb annál, mintsem ne látná be: az internet uralja a fiatalabb korosztályok mindennapjait, a Facebook pedig az internetet, következésképpen célszerű úgy tennie, mintha köze lenne ehhez az egész internetizéhez, például tudná a mások által nyitott és karbantartott Facebook accountja belépési nevét és jelszavát.

A válasz persze nem késett soká, szorgos kezek létrehozták az Elég az ELÉG-ből oldalt (jó, tudom, Elég a hazugságokból a neve), amire válaszul majd lehet, hogy valaki létrehozza az Elég az "Elég az ELÉG-ből" oldalt, és így tovább - az egész sztoriból végül is egyetlen embernek, Mark Zuckerbergnek hajtva hasznot.

Orbán Viktor házi szájhősével kapcsolatban már tettem rá utalást, hogy a teljesen nyilvánvaló idiotizmussal, közelebbről a Fidesz és csatolt részei módszereivel szemben kizárólag egyetlen, valamelyest hatékony eszköz létezik: ez pedig az ignorálás. Néha persze nehéz megállni, hogy az ember ne kezdjen el vitatkozni, főképp, mert akár hosszabb időn keresztül is hajlamos azt gondolni, hogy a józan érvek valamint a körültekintő és visszafogott vitastílus hatással lehetnek a másik félre, de ez csak hiú ábránd (így jártam én Demim úrként például az index Fórumában blokival, aki egyébként inkább volt komplett elmebeteg, mint Fidesz-droid).

Nota bene: a Fidesz-bandát (nevezzük így átfogóan a pártot és rajongóit) képtelenség legyőzni a saját eszközeivel. Nem csak azért, mert ők emelték csaknem az államvallás szintjére az arcátlan és cinikus, a tényekkel mit sem törődő szembehazudozást, hanem legfőképp azért, mert módszereik működése és hatékonsága a józan szemlélő számára egyszerűen érthetetlen. 

A Fidesz helyzeti előnye több rétegű:

1) Az erő és a csordaszellem. A győzteshez tartozni jó - ez igaz a támogató, ún. lelki odatartozásra is. Különösen jó egy olyan győzteshez tartozni, amely (vagy aki) szinte korlátlan hatalommal rendelkezik, és amelynek győzelme, uralkodó szerepe hosszú távú, akár évtizedekben mérhető.

2) Az ideológia és az éberség. A magyar különösen szívesen hibáztat és okol másokat saját sorsának nem megfelelő alakulása miatt, és különösen fogékony a népmesei világnézetre. Azzal, hogy a Fidesz a kommunistákat kiáltotta ki minden bajunk okozójának, nem csak a szocialistákat lehetetlenítette el politikailag örökre, hanem egy ellenségképet is adott a magyar nép egy tekintélyes hányadának. Ennek az ellenségképnek az az egyik legfőbb ismertetőjegye, hogy nem feltétlenül kötődik konkrétumokhoz, azaz elég, ha valakire rámondjuk, hogy kommunista, és több vagy más indok már nem is kell.

Természetesen az ellenség sohasem alszik, ezért mindig késznek kell lenni a harcra. Számukra ezért nem érv, hogy "ha nem tetszik, ne nézd", "ha utálod, nem kell elmenni, meghallgatni" és így tovább. Mindent és mindenkit szemmel kell tartani, mert sohasem lehet tudni, honnan érkezik a támadás, és ugyanígy: minden ellenséges vagy annak vélt személyt, médiát, üzleti vállalkozást, stb. el kell hallgattatni, be kell tiltani, fel kell számolni, át kell nevelni (vagy elpusztítani).

3) A stílustalanság mint stílus. A Gonosz, az Ellenség ellen természetesen minden eszköz megengedett. Az elmúlt években nem csak azt nem értettem, hogy miért kell szétsípolni, szétdobolni, szétnádihegedűzni a kormányprti rendezvényeket és az állami ünnepeket, hanem hogy egyáltalán miért kell odamenni, ha az szívszélhűdést okoz. Ma már értem: egyrészt ez felel meg az adott csoport kulturáltsági szintjének, másrészt, ha mással nem is, legalább ezzel lehettek valakik a saját szemükben. És ez az a szint, ahova nekünk nem szabad lemennünk, mert velük szemben esélyünk sem lehet.

Van-e remény? - kérdezhetné bárki mindezek után .

Nekem szent meggyőződésem, hogy ha nem lesz valami csúnya gebasz a világgazdaságban - és őszintén bízom benne, hogy nem lesz, ne is legyen! -, akkor ezek a gyerekek húsz, de inkább harminc évig  a nyakunkon lesznek. Akár civil, akár politikai megbuktatásukra nincs sok esély, mert azt a szervezettséget és összetartást, amit ők produkálnak, egyetlen kérdéseket feltevő, konszenzusra, egyeztetésekre építő, a vitákat felvállaló alakulat sem lesz képes produkálni.

Eszközök azonban mégis léteznek a kontrollra, a józan ellenállásra. Például különösen fontosak lesznek a jövőben a civil kezdményezések, amelyek nem politikai alapon és nem a kormány ellen, hanem egyes intézkedések ellen vagy azok kijavításáért szerveződnek majd.

És bármennyire is csüggesztő lesz a helyzet évek múltán, nekünk is itt kell lennünk, és a lehető leghiggadtabban (tény, hogy ez már most sem sikerül mindig), de legalábbis a dolgok sok aspektusát figyelembe véve és mérlegelve kell elmondanunk véleményünket egy-egy adott helyzetről.

De még egyszer mondom, hogy egyet viszont nem szabad: felvenni a kesztyűt, és az ő szintjükön, az ő stílusukban csatázni, mert az ilyen harcot semmiképpen sem nyerhetjük meg.