Magyaridióta

Ha az idiotizmusból energiát lehetne nyerni, nagyhatalom lennénk.

Te mondád

Röviden a 40 milliós autókról

2011.01.27. 19:08 idelle

1) Már a szocialisták idején sem szerettem, amikor az ellenzék a kormány gépjármű-beszerzésein lovagolt, meg luxuskormányozta a kabinetet, mert elfogadom, hogy ahogy a vállalati felsővezetők, úgy a politikusok segge alá is biztonságos és  elegáns, következésképpen drága vagy legalábbis az átlagnál drágább autót kell tolni. (képinnen)

2) Ugyanakkor én magam az életet (többnyire, hehe) a praktikus oldaláról szemlélem, tehát az urizálást, bármilyen furcsa is, stílustalannak tartom, ami persze nem azt jelenti, hogy a luxus- vagy luxusjellegű termékek gyártása en bloc fölösleges lenne, de ha egy egyszerű példával akarnám illusztrálni a hozzáállásomat, akkor azt mondanám: minek a magyar utakra Lamborghini.

Néhány megjegyzés azért Lázár János okulására és épülésére:

3) Az egészben az a legszomorúbb, hogy ezek a fiúk is a napköziotthonos óvoda szintjén vannak szellemi fejlettségben, azaz a hatalmat és a pozíciót kizárólag azért kívánják annyira, hogy a gyermekded álmaikat valóra váltsák, például, hogy olyan autó legyen, lehessen a fenekük alatt, amilyenről 4-5-6-7 évesen álmodoztak.

4) Igazán biztonságos és jó felszereltségű autót (pl. Saab, Volvo, stb.) is lehet jóval olcsóbban venni (így bérelni is).

5) A lóerő rohadt fontos, leginkább azért, mert Magyarországon hivatalosan nincs nolimit, tehát ha szabályosan akar valaki közlekedni - és egy országgyűlési képviselőtől, polgármestertől, frakcióvezetőtől, Orbán seggevégétől ez minimális elvárás lenne -, akkor sztrádán is csak 130-cal tud menni, ahhoz meg mi a fenének a 450 lóerő.

6) Ha már állandóan arról papolok mint politikus, hogy nincsen pénz, olyannyira, hogy még a nyugdíjpénzeket is kénytelen vagyok ellopni, akkor legalább az ilyen jellegű urizálásokat  és a velük járó kiadásokat (900 ezer forint havonta!) illenék kerülni. Persze azt is tudjuk, hogy a politikai munkamegosztás jegyében Fletóék hazudtak reggel, hazudtak este és hazudtak éjjel, viszont a munkaidőt (nappal) meghagyták a Fidesznek.

7) Pártunk és kormányunk valamint csatolt részei sajnos a taknyolásban sem különböznek szocialista elődeiktől, mert azt is lehetett volna mondani, hogy Lázár úr kimondottan ilyen kocsit szeretett volna, egyszerűen mert köll neki, régi szerelem ez már, és sokáig plátói volt csak, hát az egész nép érdeke a beteljesülés - de nem, nekik rögtön el kell kezdeni félrebeszélni, hogy aszongya, nem is a Lázár úr választotta, meg csak oda szeretne érni (gondolom szabályosan, ld. az 5. pontot), meg fontos a biztonságos ótó, valamint ilyen és ehhez hasonló blődlik.

Az egésszel egyébként kizárólag annyit szeretnék mondani: ha valakinek voltak esetleg korábban illúziói, hogy ezek majd mások lesznek, az lassan leszámolhat a saját gyermekded álmaival, cserében elárulom, hogy ezeket a pofákat viszont 20-30 évig kell majd nézegetni.

98 komment · 3 trackback

Címkék: seggfejmagyar nehazuggy kénegondolkozni nemzetveszető manimanimani urizálás

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaridiot.blog.hu/api/trackback/id/tr382613778

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Fölkel Róbert nem tudja mi ellen tüntet 2011.01.28. 12:33:50

 Fölkel Róbert a független civil szerepelt január 17-én a napkelte műsorában és szembesült azzal, hogy voltaképp nem is igazán tudja, hogy miért tüntet.Vicces, ahogy pontról-pontra megdőlnek a szokásos érvekMiután szembesült vele, hogy a legnagyob...

Trackback: Fékek és ellensúlyok - voltak 2011.01.28. 11:52:20

A miniszterelnök a minap azt mondta a Wall Street Journal újságírójának, hogy egy párt kétharmados többségétől nem kell félni, amíg az tiszteletben tartja a hatalommegosztás elvét, a fékek és ellensúlyok rendszerét. Ezzel a kijelentésével azt próbálta ...

Trackback: A söralátét léptékű élet 2011.01.28. 11:19:12

Az utópiák természete, hogy nem valósulnak meg, vannak olyanok amikért nem is kár!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

iinside 2011.01.28. 09:09:27

Plusza adalék és egy példa hogyan kell spórolni:
Tegnap reggel hallgattam a rádiót, a riporter a Lázárral beszélgetett és megkérdezte hol van most.
A Lázár válaszolt: a nyelvtudását felfrissítendő, egy két hetes intenzív angol nyelvtanfolyamon LONDONBAN!

Hm..lássuk csak...utazás, szállás, teljes ellátás, tanfolyam díja...biztos kiszámolták, hogy ez a legolcsóbb megoldás.

sárkányfő 2011.01.28. 10:42:45

@iinside:
Nyilván saját pénzéből fizetni, nem a mienkből, és nyilván a saját éves szabadsága terhére mulaszt a meóból, tehát nincs ezzel semmi baj.

Uva 2011.01.28. 10:43:27

Ez a Lázár egy pénzéhes fasz. Mit kell ezen még ragozni? A költségtérítéses bulija óta nyilvánvaló.

Sparhelt · www.sparhelt.hu 2011.01.28. 10:45:24

@sárkányfő: Az ő saját pénze a mi pénzünkből keletkezik.

Vahakomb 2011.01.28. 10:47:34

Én FIDESZ-es szavazó vagyok. Óvatos vagyok minden ellenük irányuló támadással. DE! ... Egyre több a "de" bennem.

kormányzó 2011.01.28. 10:50:13

Mi lenne, ha nem ígérték volna meg az olcsó,tisztességes kormányzást?

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2011.01.28. 10:51:35

@Vahakomb: De a faszkivan velük is! Most csinálnak szép folyamatosan segget a szájukból!

Baszkikám 2011.01.28. 10:52:09

@Sparhelt:
És gondolod, hogy lemondana a mi pénzünkből keletkezett saját pénzének egyetlen forintjáról is az állami költségek kímélése céljából?
Lehet, rosszindulatú vagyok, de ezt erősen kétlem.

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2011.01.28. 10:54:06

@iinside: Amúgy miért is jó nekünk választónknak, ha ő a so called nyelvtudását frissítgeti a mi kontónkra?! Elvégre legjobb tudomásom szerint angol kisebbségünk még nincs, az ülések hivatalos nyelve a magyar...

szamarhegy 2011.01.28. 10:55:12

@iinside: Én a tanulást, akár külföldi egyáltalán nem sajnálom tőlük, sőt fixa ideám, hogy sokat lendítene a politikai kultúrán, ha vezető politikusok (államtitkári, bizottság vezetői szintig)bezárólag, kötelezően eltöltenének 3-6 hónapot a világ legjobb 20 egyetemének egyikén, csak úgy környezetváltozásként, perspektíva bővítésként, nyelvtanulásként.

szamarhegy 2011.01.28. 10:58:45

@lecsekkoltam: Hagyjuk már ezt a demagóg megközelítést, egy EU tagállam vezető politikusa számára (pláne mikor félévig nálunk van az EU elnökség és Gödöllőre ki-be esnek a külföldiek) hogy a fenébe ne lenne minimális elvárás, hogy tárgyalóképesen tudjon angolul.

bruntentur 2011.01.28. 10:59:16

Ez a sunyiképű tahó Lázár egyre inkább elszáll magától. Egyre nagyobb a mellénye, egyébként polgármesterként elég rendesen bedöntötte a városkáját pénzügyileg.
Remélem előbb-utóbb pofánvágják a fideszen belül, ha vezérhelyettesnek hiszi magát és mindenbe beleugat.

Dubito 2011.01.28. 10:59:42

Az a kérdés csupán, mennyi idő kell az illúziókkal való leszámolásig. Ugyanis egyelőre a többség a fej homokba dugását választja.

Off: alig félévvel a "pofátlan végkielégítések" visszamenőleges elkobzása után a Fidesz megszavazott Derce Tamás volt újpesti polgármesternek egy életműdíjnak álcázott végkielégítést, havi 350 ezer forintot élete végéig. Ha csak 20 évig él még Derce, ez összesen 84 millió forint. Tudom, Szalainé is gazember volt, na de azért....

minimalista 2011.01.28. 11:00:56

Az másik kérdés - és még sehol nem találtam rá választ - vajon kitől bérli ezt az audit havi 600 ezerért? Van egy sanda gyanúm, hogy egy rokona/barátja, esetlegesen saját maga igen jól jár ezzel a bérlősdivel. Ennek kellene utánajárni!

navan 2011.01.28. 11:01:45

En nem ertem, miert "kell" erosebb meg dragabb auto egy politikusnak. Miert "kell" barmilyen kivaltsag? Ezek az emberek (gyakran boseges) fizetesert ugyanugy a munkajukat vegzik, mint barki mas kozulunk. Van feladat, van felelosseg, van erte fizetes. De miert fogadjuk el "adottnak", hogy "jar nekik" tovabba a szuperauto, a korlatlan telefonhasznalat, az ilyen-olyan bonusz? Miert?? Miert??

becike4 2011.01.28. 11:01:52

Fiatal
Alkotók
SZécsényi
Oszkár
Köre

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2011.01.28. 11:05:30

A FIDESZ kormány sem jobb, mint az előző szoci kormányzat. Csak nekik most 8 év ellenzékiséget kell bepótolniuk, és sietnek, nehogy lemaradjanak valamiről. Én szoci szavazó voltam, de tavaly a fülkeforradalom idején nem mentem el szavazni annyira elegem lett belőlük (a Fideszre meg nem akartam szavazni), de most már bánom. Tudom, hogy egy szavazat semmit nem jelentett volna, de mégis bánom. Az ilyen lázárféléktől, meg a gyomrom fordul fel olyan gusztustalannak tartom őket. Akkor legyen tökös gyerek és mondja ki, ezért akarták megnyerni a választásokat, hogy neki akármilyen kocsija lehessen. Csak arra lennék kíváncsi, hogy "soha nem hazudtam" nemzet vezetőnk (de nem az enyém) ilyenkor miért is hallgat? Máskor már régen tiltakozott volna az egész rohadt bagázsával együtt. És Szíjjártó Peti ilyenkor hol marad? Az ő magyarázkodására is kíváncsi lennék.

jozsiahorgasz 2011.01.28. 11:05:30

@szamarhegy: Te most komolyan elhiszed, hogy nyelvtanfolyamon van kint?

hungarisztan 2011.01.28. 11:06:06

Szerintem nekem – és még pármillió másik szavazónak – is „kijárna” biztonságos, nagyértékű prémiumautó, amivel oda lehet érni bárhova.
Vagy ha ez nem, akkor legalább annyi, hogy nem akarják lenyúlni a leendő nyugdíjamat.

bruntentur 2011.01.28. 11:08:01

Hány átlagember ellopott nyugdijjáruléka fedezi Lazarus autójának és soförjének éves költségeit...

t0thl 2011.01.28. 11:09:57

Akasztófára való gazemberek.

zsebatya 2011.01.28. 11:15:58

@the_lonewolf: Jaja! Bár SzíjjÁrtó Péter alighanem ezt a leplezetlen akaromságot is rálőcsölné valahogy a szocikra. 450 lóerő Magyarországra... Egyébként Viktor nevű főnöke nagyon határozott kormányutasításba adta júliusban, hogy mindenféle urizáló beszerzést (telefon, bútor, autó, üdülőfelújítás) azonnal le kell állítani. Lázár egy évi autóhasználatából egy nagyon virtigli középkategóriás verda kijönne. Hogy nem ég le a pofájáról a bőr, hihetetlen.

zsebatya 2011.01.28. 11:17:13

@jozsiahorgasz: Hát annyira kébé, ahogy egy háziorvos tanulmányúton van Balin.

iinside 2011.01.28. 11:17:21

@szamarhegy: ergo a Lázár nem alkalmas erre a feladatra
ha a szakmai alkalmasság felől néznénk, akkor a betöltött posztok 98%-án alkalmatlan emberek ülnek
mert haverok
haver vagy? tessék itt egy igazgatói állás. hogymi? nincs hozzá diplomád? nembaj elintézzük..nincs nyelvvizsgád? menjél má' ki Londonba pár hétre..
ps. arról nem esett szó, ergo nemtudom, hogy saját zsebből, vagy hogy fizeti, csak kiverte nálam a biztosítékot egy nappal az Audis hír után

az meg egy külön postot érdemelne, hogy ő akkor most ennyire ráér? nincs itthon mit csinálni? hm?

kapiksz 2011.01.28. 11:18:32

Én ezt nem értem, ?!.. amikor számtalan példa volt már a múltból, akár szoci, akár szades, vagy fidesz. És nem tanulnak, hogy az egyszerű embereket irritálják az ilyen túlzások ! Teljesen igaz: Nagy ember A8, Miniszter: A6 : Államtitkár: A4, és alatta Skoda Octavia, ennyi és akkor minden menne csöndben. Én fideszes vagyok, de ez nagyon zavar, mert farokagyúak és megint előjön ez a hatalmi szonbizmus, jaj de kár :(

JohnHenry 2011.01.28. 11:23:11

"ha valakinek voltak esetleg korábban illúziói, hogy ezek majd mások lesznek, az lassan leszámolhat a saját gyermekded álmaival"

jó sok embernek elég annyit mondani, hogy mocskosgyurcsány és máris nincs semmi probléma a fiúk ügyeivel.
ráadásul ők a hangosabbak.

uff68 2011.01.28. 11:23:16

A vállalatigazgató a vállalat tulajdonosai érdekében elvégzett teljesítménye alapján kap ilyen autót.
Én csak ennek az elvnek az érvényesülését szeretném itt is.
Emlékeztetnék mindenkit, hogy az állam esetében ez a tulajdonos a nép (és nem egy-két-bármely párt)

mákostészta 2011.01.28. 11:23:44

Elegem van már a sok demokráciaféltésből, a sajtószabadság-rinyákból, meg a politikai fröcsögésekből.
Viszont az ilyen ügyeket feltáró írásoknak örülök. Ez informálás. Így lehet tisztánlátásra és gondolkodásra bírni az embereket és elmeszelni azt a nyomorultat, akiről az írás szól. (Vocabulary: ... son of a bitch)
Mondjuk az ő brigádjának a nyilatkozatát nem hallottam az ügyben, de az egyik legdrágább vasat bérelni, vagy megvenni kiakasztó!

szamarhegy 2011.01.28. 11:25:13

@jozsiahorgasz: Honnan tudjam? De, azt Lázár sem úszhatja meg (pláne most félévig) hogy napi szinten ne kelljen az angolt használni, aki pedig beszél idegennyelvet, az tudja, hogy ha nem használod, akkor megkopik, passzívvá válik, Orbán is beszélt erről, hogy tud angolul (anno Soros ösztöndíj, Oxford) de ahhoz képest, aki napi szinten használja hátrányban van és erőfeszítést kíván. Értelmetlen ezen polemizálni, annyi egyéb támadási felület van, aki akar élvezkedjen azoknál, de ezen...

RCH 2011.01.28. 11:26:56

Minek egy politikusnak egy extra biztonságos autó? Pótolhatatlan? Nem jobban, mint bárki más.

okostojgli (törölt) 2011.01.28. 11:32:08

@iinside: Te is Kelj fel Jancsit hallgatsz? :)

És amikor Lázár elvtárs annyival zárta le a beszélgetést, hogy az a 600 rugó bérleti díj búsásan megtérül, amit Fiala úgy elengedett a füle mellett, hogy öröm volt hallgatni? (Kurvul a Fiala, kurvul)

bruntentur 2011.01.28. 11:34:06

Egy plebejus kormány parasztpolitikusához nem is illik Audi.
Ezek se különbek, mint az előző tolvaj bagázs volt, azokna is nagy volt a pofájuk, hogy szolidaitsunk, ezek meg a zemberek érdekében beszélnek. Mindekttőnek az az eredménye, hogy az adózók szivnak, ezek a mocskok meg az ilyen-olyan cimen elsibólt adófilléreket baromságokra költik. Ez a Lázár meg élen jár ebben, királyfit játszik a parasztgyerek más lóvéján.

orcinus 2011.01.28. 11:34:32

Londonban élek, ha látom elbeszélgetek vele, persze angolul..:-) dögöljön meg ő is, meg az egész mocskos fidesz, a kis gnóm törpével az élen!

iinside 2011.01.28. 11:36:05

@okostojgli: ön nyert!
nem tudom mi volt a vége, mert idegből kikapcsoltam miután megkérdezte tőle a Fiala, ő meg megmondta hol van.

Pistie 2011.01.28. 11:42:25

Lázár = useless cunt. Remélem hasznos az angol.

Gyurma73 · https://plus.google.com 2011.01.28. 11:45:21

Tehát egy sima A8 az nem biztonságos??
S8 kell a barmának?dupla pénzért????

Peremartoni Krisztina (törölt) 2011.01.28. 11:46:13

Semmi probléma nincs ezzel, szimplán csak elkezdődött az E L S Z Á M O L T A T Á S...

tomwar 2011.01.28. 11:46:44

FUCK YOU LAZARUS! DO YOU UNDERSTAND, MOTHER FUCKER?

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2011.01.28. 11:47:42

@szamarhegy: miért demagógia?! Ő egy mezei országgyűlési képviselő. Ha más nyelven akar beszélni, fizesse ki a nyelvtanfolyam árát. Én se állok oda hogy az állam fizesse a nyelvtanfolyamomat, mert egy cuki spanyol srác költözött a szomszédomba, és az eu elnökség égisze alatt erősíteném a magyar-spanyol kapcsolatokat.

Büszke_troll 2011.01.28. 11:48:17

@minimalista:
el kell keserítselek, a havi 600 ezer forintos bérleti díj teljesen reális, ha nincs benne a szerviz díj is.

Ha igen, akkor kevés.

Gyurma73 · https://plus.google.com 2011.01.28. 11:48:50

A8 ez sem olcsó de "csak" 250 lóerős amivel ugyen elindulni sem lehet fidesz körökben.
www.hasznaltauto.hu/auto/audi/a8/audi_a8_quattro_3.0_v6_tdi_dpf_tiptronic-4355493

olduser 2011.01.28. 11:50:42

@szamarhegy: hagyjuk már a te lustákat védő kijelentésed! EU elnökség? És ahhoz kell neki az angol felfrissítése? (ha tudtál egy nyelvet jól, akkor nem kell azt nyelvterületen frissítened, itt is megteszi egy jó tanár)Akkor miért nem az EU elnökség előtt frissítette fel a drágalátos Lázár spanod? Miért kell utolsó percre hagyni?

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2011.01.28. 11:50:50

@szamarhegy: Amúgy pedig olyan lecsúszott párt lenne a fidesz, hogy nincs egy olyan képviselőjük aki tárgyalóképes lenne angolul?! Milyen szakadt párt az ilyen?! Még egy megjegyzés, a magyar hivatalos nyelv az eu-ban, ahogy a többi is. Szóval ez gyenge érv, hiszen ha jól hallottam a felvételeken orbán odakint magyarul adta elő a mondókáját. Ha ez neki nem volt ciki, nem lenne szabad hogy az legyen lázárnak sem. Hisz nem jó a főnöknél okosabbnak lenni.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.01.28. 11:52:42

@Vahakomb: Sajnos lesz még több is! (mindannyiunk kárára)

szamarhegy 2011.01.28. 11:53:42

@lecsekkoltam: Nem mezei, nem a szomszéd srác, és differenciálatlan demagógia, amit írsz, na üdv.

mese-mese-meskete 2011.01.28. 11:54:34

Azért sem Fletó, sem Bajnai egy vasat sem vett fel, mindent jótékony célokra adtak. Ezt valahogy mindig kihagyják.

Gyurma73 · https://plus.google.com 2011.01.28. 11:55:09

Tunizia,Egyiptom.Magyarosrzág..
Szük réteg jól él a többi meg...

Büszke_troll 2011.01.28. 11:56:03

@mákostészta:
"Elegem van már a sok demokráciaféltésből, a sajtószabadság-rinyákból, meg a politikai fröcsögésekből."

Egészen addig, míg egy ilyen cikkért megbasszák a szerzőt pár százezerre, mert szegény Lázár elvtársat bántotta.

tomwar 2011.01.28. 11:57:40

@mese-mese-meskete:
Persze, nem fer bele a sztoriba. Viki meg penzt kapott, de be sem jart...nana, hogy nem emlegetik!:-))

szamarhegy 2011.01.28. 11:58:24

@olduser: Felőlem nyugodtan lehetne törvény, hogy a Parlamentbe ne kerülhessen senki tárgyalóképes angol nélkül. Amit írtam, nem erről szól, hanem a pártfinanszírozás, az autópályapénzek, önkormányzati bulikhoz képesti végtelen piti súlyáról. A politikai elittel kapcsolatos problémáim sorában a 100-as listára se kerülne, ez az ügy, az arányosságra szerettem volna figyelmet felhívni, sose legyen nagyobb problémánk, mint hogy vezető politikus nyelvet tanul.

parrre 2011.01.28. 11:58:27

Ez a barom nemhogy az autópályán nem tartja be a limitet, hanem másodrendű főutakon megy 140-160nal. Vásárhelyi ismerősöm kishíján árokba ment miatta.

Mr. Rocketfinger 2011.01.28. 12:01:41

@kapiksz: jó, akkor ne legyen Octavia, legyen Mondeo!!!
meg mi az bazmeg, hogy oda akar érni időben. naná, ez a minimum. viszont ehhez nem kell S8-as, tudom, mert erre én vagyok az élő példa. járok kocsival, járok BKV-val, és soha életemben egy kibaszott percet nem késtem még sehonnan. annek az a titka lázárúr, hogy indulás előtt nem kell lecidáztatni a titkárnőt, hanem EL KELL INDULNI IDŐBEN!!!
abba most már bele sem megyek, hogy 1.600 ezer forintocskát visz haza havonta (oppardon bruttó). azért abból szépen el lehet karistolni, van aki ennyi pénzért másfél évet dolgozik. hangsúlyozom dolgozik. nem pedig napot és mások pénzét lopja a parlamentben, plusz orbitális nagy hülyeségeket beszél.
ja és remélem kocsival ment a ködös Albionba, hiszen néha ki kell kormolni a vasat... anyád.

szamarhegy 2011.01.28. 12:02:22

@lecsekkoltam: És szerinted az EU elnökség féléve (meg egyébként is), mennyi az aránya, az ülésteremben tolmácsolt eseményeknek és az üléstermen kívüli személyes kommunikációra épülőnek. A legkevésbé kedvelt politikusok listáján Lázár a top 5-ben van, de ezen rugózni...

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2011.01.28. 12:04:16

@szamarhegy: Mint mondtam, a magyar hivatalos eu nyelv, nincs rászorulva arra, hogy mindenáron angolul szólaljon meg.

parrre 2011.01.28. 12:05:04

@Mr. Rocketfinger: Plusz az 1.6 misi mellé a 20% visszacsorgatás a Vásárhelyi önkormányzati melókból. Az se kutya ám!

elkoltozott. 2011.01.28. 12:06:04

Lanchid radioban pont 2 napja hallgattam 17:30 fele egy musort,ahol a musorvezetonek ( nem jut eszembe a neve de nyilvan jobboldali ,mint ahogy en is) a betelefonalo probalta megmagyarazni hogy a havi 600E huf a mi zsebunkbol folyik ki es nem a Lazar fizeti a sajat fizetesebol. A musorvezeto szerintem meg most is meg van arrol gyozodve h Lazar minden honapban a sajat zsebebol csengeti ki a zsetont. Bar ha jobban belegodolok nagyon is kepben van a bemondo csak kifele ezt kommunikalja. Vegulis nem is tudom melyik a rosszabb. Mindenesetre felhaborito volt a viselkedese....Lazar meg tisztazhatna a dolgot.

Anarchy 2011.01.28. 12:09:53

Szegény Lázárt bántjátok, de miért?

Nem érdemel meg ez az ember 450LE-s autót?
Dehogynem!
Aki ennyit tesz az országért, még a dupláját is megérdemelné!

Nem érdemli meg a 600eFt-ot amibe ez az autó kerül az adófizetőknek?

Már hogyne érdemelné meg, hiszen ő a Nemzeti Együttműködés egyik emblematikus alakja!

És különben is, megmondta a kollégája hogy nem ő döntött, ő nem is ért az autókhoz (hasonlóan Matolcsyhoz akinek gazdasági kérdésekben a felesége dönt), megkérdezett valakit hogy ez megfelelően biztonságos-e.

Le lehetne már szállni szegény nemzeti kormányunkról!

Savanyú a szőlő!

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2011.01.28. 12:10:30

@szamarhegy: A képleten az sem változtatna, ha ne őróla lenne szó. Bármely képviselő esetében elfogadhatatlan és aránytalan lenne amit tett. Bármely képviselő esetében fontos lehet ezekszerint, hogy kiküldjük őket nyelvtanfolyamra, hiszen az üléstermen kívüli személyes kommunikációban bármelyiküknek jól jön egy tárgyalóképes nyelvtudás. De ezt, egy eu-s ország politikusaként éppúgy meg kell hogy oldja magánúton, mint ahogy te, kis jóska, gipsz jakam megoldja, mert kell kell a munkájához. Igazából ez alapnak kellene lennie. Hangsúlyozom, egy kormánypárt frakcióvezetőjénél a frissitgetésnek fel sem kellene merülnie, meg kell hogy legyen egy aktív nyelvtudás. De lehet hogy én gondolkodom piaci alapon, és túlzott elvárásaim vannak azzal, hogy elvárom, hogy egy ilyen beosztású pártember rendelkezzen aktív, élő nyelvtudással. Ehhez pedig a szimpátiának nincs köze.

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2011.01.28. 12:13:24

@Anarchy: Nekem nincs jogsim, és nem értek az autókhoz, szval nem tudom irigyelni :D

Eltona 2011.01.28. 12:17:38

Én nagyon drukkolok a FIDESZ-nek. Igazat adok nekik az intézkedéseik területén.
De az ilyen dolgok sajnos, megkérdőjelezik a feddhetetlenségüket. Ha kuxus kocsi kell neki, vegye meg a saját pénzén, ozt hajrá. De szolgálati autónak biztonság és menettulajdonságok figyelembe vételével 10 millió környékáén is van teljesen megfelelő. A többi az urizálás az adófizetők pénzén. Remélem, kirugják alóla a sámlit.

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2011.01.28. 12:26:30

@mese-mese-meskete: Hehe, ha az allam nekem is lepasszolna egy meno allami udulot amit utana evekre berbe venne tolem, ezzel milliardost csinalna belolem secc perc alatt, en is jotekonykodnek az ehhez kepest apropenzzel amit utana kapnek az allamtol...

Gyurcsany meg Koka ha olyan hirtelen kerestek 2-3 milliardot, miert nem gyarapodik tovabb a vagyonuk ugyanilyen utemben? Hogy-hogy eltunt az uzleti erzekuk vagy kepessegeik? Most tobb penzuk van mint elotte, jobban gyarapodna! Hja, mert volt egy szerencses korrupcios ugyletuk amit azert nem lehet evente eljatszani, meg nem is adodik tobbet ilyen lehetoseg?

Nem vedem en a Fideszt, egy kutya, csak te pont ezt a gázembert hoztad fel, erre reagaltam..

Fideszman 2011.01.28. 12:39:58

@Chaoyang: Mit szólsz Orbán Viktorhoz aki életében nem dolgozott, 8 évig be sem járt a munkahelyére és mégis milliárdos földesúr lett belőle? Te majomarcú.

Spanish VVax 2011.01.28. 12:40:46

LUXUSLÁZÁR, LUXUSV10, LUXUS450LE, LUXUS900K, LUXUSPÖKHENDI, LUXUSMAJOM, LUXUSFRAKCIÓVEZETŐ

Spanish VVax 2011.01.28. 12:44:31

@Chaoyang: Hát ha valakit konkrétan nem lehet támadni a milliárdjai miatt az pont Kóka, aki egy balfasz, és tehetségtelen politikus volt, de üzletembernek nem egy rossz darab. (éskönyörgöm hagyjuk most a "kakaóbiztos számitógépeket")
Ha nem vagy lusta, nézz utána az Elender / Psinet sztorinak, valami mértékadó szakmai, IT fórumon és rájössz hogy pottyant le a milliárd.
Gyurcsány más, ő csak szimplán "jól privatizált" (sic), aminek nem sok köze van az üzletemberséghez.

Shmoo 2011.01.28. 12:46:22

@szamarhegy: Nekem pedig fixa ideám, hogy ha egy munka betöltéséhez szükséges az angol nyelv ismerete, akkor azt szerezze meg mielőtt elvállalja a munkát.
Mellesleg igen, töltsenek időt máshol, ismerjék meg, hogy működik a világ máshol... de ne az én pénzemen és ne akkor, amikor itthon kellene dolgoznia!

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2011.01.28. 12:46:30

@nagymagyarmagyar: Azt is elitelem, nyilvan. Vagy te meg olyat nem lattal, hogy valaki megveti az osszes korrupt politikust? Hangnemedbol viszont azt veszem le, hogy ugyan az orban fele bunozoket gyulolod de ha valaki az mszps szdsz es bunozok ellen emel szot azt lemajomarcuzod! Ergo egy fasiszta alszent barom vagy, aki kollaborral ezekkel a mocskos bunozokkel, ekeppen egy szar alak vagy, szanalmas eleted lehet. Biztos megertesz, hisz te is a majomarcuak torzsebe tartozol. (micsoda ignorans pocs)

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2011.01.28. 12:52:31

@Spanish VVax: Utana neztem anno, atlattam a bullshit-jan... Azert lett tulajdonos az Elendernel, mert hozta a korrupcios uzletet az Oktatasi miniszteriumtol. Azok felarral vettek a sulinetet o is igy reszesedett belole, es nyilvan vissza is osztottak az OM-nek. (Maskent minek kell egy IT ceg elere egy orvos?) Az uzlet hasonlo lehetett mint ahogy palik laszlo az mtv tol ugy kerult at az rtl klubhoz, hogy mint hungaroring elnok, egyszerre dontott a kozvetites jogainak rtl klubnak eladasarol. Egy darabig meg reklamot sem adtak rajta, hogy ne legyen kulonbseg a ket kozvetites kozott, hogy ne haborogjanak a nepek, amikor kezdtek felejteni a tenyeket, jottek a reklamok is, maradt a szar riporter, de innentol dakarozhatott. Csak egy pelda szerintem ponbt hasonlo eset. Mehet az uj cegbe ha hoz magaval egy korrupt uzletet. A kulonbseg, hogy koka nem volt vezeto az OMben de a jo kapcsolatokhoz, most nem kellett annak lennie. Eleg ha oszottak valakinek.

Orban trukkjeit nem ismerem, de a deutch tamaset viszont igen, na az sem szegyenli magat...

www.Bisex.hu · http://www.bisex.hu/aff/99e46a59d4f8188eda373d36ecd8cc3a 2011.01.28. 12:52:39

és minden jóérzésű embernek kinyílik a bicska a zsebében

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2011.01.28. 13:00:55

Ha nem loptak volna 20 ev alatt annyit a politikusok , onkormanyzatok, miniszteriumok stb. ma senki nem foglalkozna azzal sem ha Rolls-al jarkalnak. Pekingben nem csak allami vezetok jarnak A8-sal, S Benzzel, de csak a honvedelmi miniszteriumnak (feher rendszam), TOBB EZER vadi uj A6 AUDIja van a varosban, a tobbi ezer allami csucs autot mar nem ilyen konnyu megkulonboztetni a gazdagoketol, mert hagyomanyos rendszamuk van. Jut ra, ugye? Mondanank. Erre mondtam, hogy ha nalunk nem loptak volna mondjuk ~~~20ezer milliard forintot + allamadossag a 20 eve alatt kit erdeklne ma egy kemenyen dolgozo politikus luxus hobbija. Ha azok lennenek meg is erdemelnek. De csak uram batyam, sogor koma mind, szaktudas es tehetseg nelkul egy jokora becstelen, gatlastalanul erkolcstelen jellemmel megaldva.

2011.01.28. 13:02:57

@Noname Cowboy: nagyban hangoztatták, az üzemanyagok áfáját csökkenti kell. Hatalomra kerültek, most meg kussolnak

dean23 2011.01.28. 13:03:06

Már egy mezei A8-ast is sajnálnék tőle, de ez a nagyképű, pökhendi alak egy S8-ast béreltet magának! Sülne le a pofájáról a bőr!

szefós 2011.01.28. 13:06:40

1) Igazad van, már Kádárék is ezt csinálták (persze ott ellenzéki fikázódás nélkül), és azóta is az összes kormány ezt csinálja :P
2)-t ("minek a magyar utakra Lamborghini.") meg is válaszoltad 3)-ban.
4) De hát ha egyszer nem Volvo, hanem Lamborghini az álmuk!!! Lásd: 3)
5) "...ez minimális elvárás lenne..." Naivitás. Magyarországon egy adófizető polgár csak annyit várhat el a politikusoktól, hogy keresztbe fognak neki tenni. Ezt viszont minden adandó alkalommal meg is teszik, szóval eléggé kiszámítható a magyar politikai élet :)
6) "...az ilyen jellegű urizálásokat és a velük járó kiadásokat (900 ezer forint havonta!) illenék kerülni." De hát az nekik JÁR!!! (szerintük)
7)"...sajnos a taknyolásban sem különböznek szocialista elődeiktől..." Semmiben se különböznek, de már évek óta hiába magyarázom ezt :)

global001 2011.01.28. 13:06:48

A kisfarkú emberek járnak nagy autóval.:)))
Lehet Szíjjártó azért nem nyilatkozik mert pont a szájába van.
Annak idején mikor Veres megkapta MINISZTER létére az A6-ost, mi volt: "pofátlanság, ellopják az adófizetők pénzét,luxuskormány ststb."
Ez meg vidéki polgármester/frakcióvezetőként S6. mÉG SZERENCSE, HOGY ZABIKORÁBAN NEM EGY ÚRHAJÓ VOLT AZ ÁLMA.....

Mr. Waszabi 2011.01.28. 13:08:17

Példát kéne venni a franciáktól. Ott Citroennel jártak sokáig az elnökök is, tán most is valami ilyesmi van az államfőnek. Onnantól kezdve egyik alsóbbrendű vezető se járhat se A6-tal, se Merdzsóval. Nálunk ezen az analógián elindulva a Suzuki lenne a megfelelő márka. Menniyvekl gazdaságosabb volna.
Nagy embereknek SX4, kisebbeknek Swift, aztán így lefele. A mezei minisztériumi/rektori kocsi meg lehetne a WagonR+. Ezen megoldásnak olyan előny eis lenne, hogy akinek derogál, jobbat akar, az járjon a saját, más márkájú, kategóriájú autójával, benzinpénzért. MIndjárt találtam pár 10 milliárdot a megtakarítási programba, ugye?

Egyábként ha már az államszocializmust építjük újólag, emlékeztetnék, hogy az elvtársaknak is megfelelt a Zsiguli meg a Volga, tszelnöktől a tanácselnöki a minisztériumi főosztályvezetőig.
A minisztereknek és a legfőbb állami vezetőknek járt csak a Merci.

iinside 2011.01.28. 13:08:20

@elkoltozott.: Perjés Zoltán alias Dj Feaky D
a délutáni spektrumban 16,00-18,00 van a műsora az említett adón
egy időben (még a forradalom előtt, bocsánat Forradalom) hallgattam a műsorát, mert sorban borogatta ki a mindenféle biliket, de Fidesz Forradalom óta undorító mennyire nem enged szóhoz jutni senkit (ez egy betelefonálós műsor) aki megpróbált kérdéseket feltenni
az meg külön "érdekes" hogy mindig ugyanaz az 5-6 droid telefonál be

Vegyi Ali 2011.01.28. 13:12:46

Minek kell 450 lóerős autó? Állami vezetőknek, azért, ha menekülni kell, akkor legyen teljesítmény, meg el bírja vinni a páncélt. Tudtommal Lázár csak frakcióvezető, ezért nem állami vezető, nemigen van veszélyben az élete, nem számít védett személynek, és nem hiszem, hogy van megkülönböztető jelzése, tehát csak a szabályoknak megfelelően közlekedhet (nem mehet mondjuk 250-nel az autópályán). Nem hiszem, hogy a bérelt S8-asa páncélozott lenne (minek?).Tehát egy 200-250 lóerős felső-középkategóriás autó (mondjuk pl. A4, vagy Passat, Superb) teljesen elegendő lenne neki.

Mr. Waszabi 2011.01.28. 13:14:45

Egyébként a szerénység és a szolidaritás (ugye ennek égisze alatt nyúlták le a nyugdíjvagyont) megkövetelné, hogy a valódi orzsághelyzetne megfelelően "ruházkodjanak" a köz pénzén. PR fogásnak sokkal hasznosabb lenne az önkorlátozó magatartás, még ha nem is őszinte. Biztos enyhítené a fokozódó közutálatot. EGyébként megjegyzem, Gyula alatt még nem volt ez az autó mizéria, csak Deutschék alatt terjedtek el az Audi felsőkategóriás modelljei, sok helyen Astrákat váltva. Sajnos az öket követő MSZP-s kormányok is elhajlottak, vissza kelett volna rendezni ezt a kis apróságot.

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2011.01.28. 13:23:32

@iinside: Biztos szeretne egy jo allast o is :) Fuggetlennek es becsuletesnek lenni nem kifizetodo ha a tobbseg mar erkolcstelen es romlott. Ugy jarna mint a Krassó Gyuri aki aktivan reszt vett a rendszervaltasban, de nem nagyon tetszett neki ami utana jott es gyorsan szivinfarktust kapott...

Bartoki 2011.01.28. 13:28:08

Ezt a pazarlást!
Ha legalább rendes Lambót vagy R8-at, Ferrarit, Aston Martint vettek volna, az még poén is lenne. De ugyanennyi pénzt elkölteni egy S8-ra? :O
Megbocsáthatatlan... :(

bruntentur 2011.01.28. 13:40:01

@Bartoki: Se a Lambonak, se az Aston Martinnak nincs rendes csomagtartőja, az Audinak van.
Lázár meg rendes plebejus parasztgyerek (ezért is szereti annyira a vezér, hogy ilyen kocsit ad neki), esténként, ha a parlamenti munkából hazaér, nekiáll még melózni, rotációs kapát és kukoricát visz benne. Azért kell neki a négykerékhajtás, mert sárosak a földutak, az erős motor pedig a nehéz utánfutóhoz, amiben malacokat hord a piacra szombatonként.:)

Bora895 2011.01.28. 13:41:03

@navan: Igaz.
Szerintem sem kéne nekik drágább, erősebb autó, mint az átlagembernek. Nekik még így is könnyebb lenne megvenni, mert kb 10-szer annyit keresnek, mint az átlag, abból előbb összejön. És a fizetésük a zsebpénzük, mert a nagymamájuk havi wcpapír adagját is elszámoltatják költségként.

navan 2011.01.28. 13:53:53

Na igen. A "hatalom" ilyenkor azzal operal, hogy "demoagogia" az indokolatlan es indokolhatatlan extra-juttatasok felemlegetese. Pedig egyaltalan nem az. A kozpenzt pontosan ugyanolyan szigoru szabalyok szerint lehet(ne) csak elkolteni, mint a sajat penzemet. (Probald meg a BT-dben koltsegkent elszamolni a villanyszamladat - pedig a te penzed, a munkadat vegzed, es ahhoz vilagitasz).
Ez az S8-as sztori pontosan megmutatja, mennyire nagyon nincsenek itt a helyukon a dolgok. Ez nem balos vagy jobbos ugy - ez erkolcsi, es akar buntetougyi kerdes. Ki, mikor, melyik valasztas soran es kinek adott bianko felhatalmazast a kozkassza gatlastalan hasznalatara?

randomuser1 2011.01.28. 13:54:34

Engem is lenéznének a lakóparkban h régi stiftel járnék, nem új focussal.
Basescu is csak pislogna ha mondeoval hoznák be a reptérről.
az amerikai meg orosz elnök saját autót hoz magával, mert nekik az jár.
de ti ezt nem értitek.

himpellér 2011.01.28. 14:06:15

Minden politikus, önjelölt népboldogító húzzon el a náthás 3,14csába!

bruntentur 2011.01.28. 14:11:11

@XXXXXXX: Ja, biztos Lázár hordja be őket a reptérről. Leszól neki Orbán: "Janikám, adtam neked egy fasza verdát, ugorj már ki a Bazeszkuért Ferihegyre, mert a rohangálós Passátok mosóban vannak, az én Transporteremben meg benne vannak a gyerekülések!"

navan 2011.01.28. 14:15:48

Es, igen, a ma ismert legjobb jatekszabaly (demokracia) szerint minden egyes ilyen S8-tipusu ugy kapcsan mar ott kellene tolonganiuk az ujsagiroknak Lazar (meg minden mas gyanus alak) ajtaja elott, hogy tisztazzak, mi es miert is tortenik ugy, ahogy tortenik. De nem. A zemberek felmosollyal figyelik, hogy hogyan felemulnek meg maguktol is az ujsagirok. Kiskoruak vedelme? Ne legyenek mellek a teveben este 10 elott? Ne halljunk csunya szavakat?? Ugyan mar. Ha valami, hat az erkolcstelen, felelosseget nem vallalo es gyakran akar torvenyszego es korrupt politikusok tevekenysege az, amit nem szeretnem, ha a gyerekem nap mint nap latna es hallana. Ez ellen pedig aligha van jobb eszkoz, mint a nyilvanossag.

randomuser1 2011.01.28. 14:31:27

@bruntentur: kb, aztán hazamegy és aszonnya hunornak: bozgorkám, nemtom mi készül odaát a szomszédban, de a főnökötök nagyon rosik valakitől, képzeld, páncélozott transzporterrel jár az istenbarma...

Bartoki 2011.01.28. 14:33:10

@bruntentur: "Se a Lambonak, se az Aston Martinnak nincs rendes csomagtartőja, az Audinak van."

Akkor legalább kért volna Corvette-et, az csak egy lelapított pick-up truck, hatalmas csomagtartója van! :)

"Azért kell neki a négykerékhajtás, mert sárosak a földutak, az erős motor pedig a nehéz utánfutóhoz, amiben malacokat hord a piacra szombatonként.:)"

Az más... akkor egy Subaru WRX-et kellett volna venni, vagy egy használt Celicát, Mitsu Eclipse-et, ilyesmit. :)

bruntentur 2011.01.28. 14:38:36

@Bartoki: Ja, biztos neki is tanácsoltak ilyeneket, dehát mit lehet tenni, ha valamelyik rokona nyakán épp egy S8 ragadt, amit 500 ért bérbeadna. Nem baj lesz számla 900-ról, 100-at meg visszaad. Mindenki jól jár...

bruntentur 2011.01.28. 14:42:22

@XXXXXXX: :))
Kombi dacia kéne neki, az nagy is biztonságos is, az úton se piszkálják, mert amerre hazajár ez a köcsög Lázár, arra mennek a románok is, azt hiszik közéjük tartozik.

a-kis-herceg 2011.01.28. 14:51:44

@Vahakomb: gyere ki a kocsma elé a hóra...

a-kis-herceg 2011.01.28. 14:52:56

@Gyurma73: +délkorea +kína meg egy rakás délamerikai és +afrikai

Gyurma73 · https://plus.google.com 2011.01.28. 17:23:44

@nagymagyarmagyar: nálad a mi a munka ? szénbányában dolgozni?
Most nem dolgozik?

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2011.01.28. 22:50:19

@Gyurma73: most kaptuk a választ Gulyás Gergelytől (mno.hu/portal/762518): aki nem vesz részt a parlamenti munkában, az nem dolgozik, és nem érdemel fizetést.

Link Elek 2011.01.29. 11:20:48

a tolvajok lopnak. nincs itt semmi meglepetes.
süti beállítások módosítása