"Az egészség ugyanolyan személyes tőke, mint a lakás vagy az autó, és aki felelőtlen életmóddal elvesztegeti ezt a tőkét, annak jobban hozzá kell járulnia az egészségüggyel kapcsolatos kiadásokhoz" - mondta Orbán Viktor hétfőn a Parlamentben, ezzel indokolva a köznyelvben csak "hamburgeradóként" elhíresült újabb multisarcot. (képinnen)

Persze, mondhatta volna azt is, hogy "a ti testetek a bennetek lakozó Szent Léleknek temploma, a melyet Istentől nyertetek; és nem a magatokéi vagytok" vagy éppenséggel azt, hogy "Szeresd önmagad, szeresd a tested. Mert a test a lélek temploma, minden alkímia olvasztótégelye. Bánj vele jól, és mélységes titkok nyílnak meg előtted" - bármelyik igazán belefért volna a Semmitmondás Bajnokának Legfrissebb Lózunggyűjteményébe.

Bár nagyon nagy a valószínűsége, hogy így is, úgy is megkapom a multibérenc libsi jelzőt és az ilyeneknek járó közutálatot, azért azt el kell mondjam, hogy eddigi életem során még soha egyetlen csepp könnyet sem hullajtottam egyetlen multinacionális cégért sem, ellenben nem is utálom őket úgy, mint ahogyan azt az uralkodó politikai kurzus megköveteli. És bár én is úgy gondolom, igenis érdemes lenne elgondolkoznia az emberisiégnek azon, hogy fenntartható-e az a (gazdasági) szemlélet, amellyel a válság ellenére a világra tekintenek ezek a nagy, nemzetközi cégek, viszont azt is gondolom, hogy jelenleg még nem annyira az agresszív követelőzésé kellene hogy legyen a terep, bár rövid távon kétségkívül lehetnek eredményei a kuruckodásnak (a hosszú távról meg csak ennyit példaként).

Akkor mi is a bajom a hamburgeradóval? A válasz roppant egyszerű: az indoklása.

Előre bocsátom, hogy mivel a törvény is még csak munkaanyagként vagy legalábbis tervezetként létezik, az érvelésem egyes részeiben lehetnek pontatlanságok, már ami a megsarcolandó termékkört érinti. Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy mindez a lényegen nem változtat, tehát ezekbe az apróságokba kéretik nem belekötni.

Először is nem értem, hogy ha a bankok (a telekom cégek és a kereskedelmi láncok) esetében - bár kissé leegyszerűsítve - az volt az indok, hogy attól vegyünk el, akinek van, akkor ebbe a sorba miért nem lehet simán beilleszteni a junk food-ot méregdrágán árusító, galád (amerikai vagy akár hazai) cégeket.

Másodszor: mindig is utáltam az államnak azt az álságos hozzáállását, amellyel a káros (leginkább csupán addiktív) termékekről - dohány, alkohol, kávé - nyilatkozott. Mert miközben tíz-, ha nem százmilliárdokat kaszál  évente az ezekhez a termékekhez kapcsolódó adókon, azonközben úgy tesz, mintha érdeke lenne, hogy ezek fogyasztása visszaszoruljon.

Most persze nyilván jönnek majd az okosok, mint ahogyan az egyik javaslattevő, a Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület indoklásában is szerepel, akik holmi (ez övön aluli volt persze, mert teljesen nyilvánvaló) egészségügyi kockázatokról és az azokhoz kapcsolódó állami kiadásokról kezdenének papolni, de ne tegyék, mert az azért józan paraszti ésszel is belátható, hogy ha minden tényezőt figyelembe veszünk és összeadunk, az államnak sokkal jobban megéri az egészségtelen életmód következtében korán meghaló, mint az egészséges(ebb)en, de sokáig élő állampolgár. És az a polgár minél egészségtelenebbül él és minél korábban hal meg, annál több hasznot hajt és annál kevésbé terheli az államkassza egészét, még ha úgy az egyes alfejezeteket jobban is, mint mások. (Az külön alfejezet, bár megérne egy posztot, hogy az egészségipar számára a minél tovább élő, de beteg ember hajtja a legtöbb hasznot.)

Harmadszor (és ez lesz a leghosszabb): csupán az élvezeti cikkekre és az egészségtelennek mondott ételekre fogni az egészségkárosodáshoz kapcsolódó költségek emelkedését, nos legalábbis szelektív értékítéletre és szűk látókörűségre utal.

Nézzük meg, miért. (Tekintettel arra, hogy rendelkezem egy olyan, természetes gyógyításra jogosító képzettséggel, amelyhez szorosan kapcsolódnak étkezési tanácsok, nem tudom mindezt nem felhasználni az érvelésben. Ezt csupán azért írom, mert bár nincsen a dologban semmi hókuszpókusz, lehet, hogy egyeseknek lesznek benne szokatlan dolgok.)

1) Ideje lenni megbízni a testünkben, ami egy tökéletes szerkezet (mínusz veleszületett rendellenességek), és ha megkapja mindazt, amire szüksége van, akkor kiválóan végzi a dolgát. Ez egyben azt is jelenti, hogy mesterséges eszközökkel nem célszerű belenyúlni a működésébe.

2) A lényeg nem az, hogy totálisan tartózkodjunk bizonyos termékek fogyasztásától, hanem a mértékletesség és a változatosság. Szinte minden termék, amely táplálkozási célra lett megtermelve, rendelkezik hasznos tulajdonságokkal és szinte minden, aminek a fogyasztását túlzásba visszük, okozhat problémát, ha mást nem - vegyük a legkézenfekvőbbet -, elhízást.

3) Sokkal nagyobb probléma, hogy az emberek nem jól esznek, mint az, hogy mit esznek. Fontos lenne kihasználni a szervezet természetes ritmusát, azaz 3-4 óránként enni, mintsem egyrészt folyadékfogyasztással elvenni az éhségérzetet, másrészt szélsőséges étkezéssel extrém viselkedésre késztetni a szervezetünket.

4) Ritkán ugyan, de én magam is fogyasztok károsnak mondott ételeket - bezony, még hamburgert, meg kólát is, bár ha rajtam múlna, mind a Meki, mind a kólagyárak csődbe mentek volna már -, ugyanakkor vizsgáljuk meg néhány egészségesnek és/vagy szükségesnek mondott táplálék mai megjelenési formáját:

a) Kenyér: napjainkban egyre gyakoribb betegség a lisztérzékenység  (érdekes, néhány emberöltővel ezelőtt azt sem tudtuk , mi az),  és részben ehhez kapcsolódva is azt hirdetik egyesek, hogy a (túlzott) szénhidrát-fogyasztástól tartózkodnunk kell. Ráadásul a kenyérrel kapcsolatban vannak olyan sztereotípiák - a legismertebb a "kenyér hizlal" - is, amelyek ha nem is a teljes lakosság, de szinte minden korosztály nagy részének gondolkodását befolyásolják.

Pedig sokkal inkább arról van szó, hogy a péksütemények tele vannak nyomva adalékkal, olyan vegyészetileg-iparilag előállított anyagokkal, amelyek szükségtelenek, sőt károsak az emberi szervezetre. Furán hangozhat, de sokszor a legolcsóbb kenyér a legjobb, az, amelyik lisztet, sót, élesztőt és vizet tartalmaz csak, és amelyet otthon is hihetetlen könnyű előállítani, mégis viszonylag kevesen csinálják.

Szóval annak ellenére, hogy a boltokban kapható legtöbb pékipari termékre elmondható, hogy részben káros az egészségre, mégis, kinek jutna eszébe extra adóval sújtani a kenyeret?

b) Tej: aki élt már a rendszerváltás előtt is, annak nem újdonság, hogy az akkori zacskós tejből még simán lehetett aludttejet készíteni, míg a mai, tejnek hazudott készítmények nagy részéből büdös és darabos valami lesz a lejárati egy bizonyos idő után.

Ráadásul ezerrel dübörög a tejipar, a reggeli italtól elkezdve az édességig sok mindent a tej áldásos hatásainak hangoztatásával akarnak eladni, ami igaz is lehetne/lenne, ha ezekben a termékekben nem éppen a tejből és annak jótékony összetevőiből lenne a legkevesebb.

Mégis, kinek jutna eszébe extra tejadót bevezetni?

c) Hús: talán ez az egyik legnépszerűbb téma, amelyben egyre több fórumról próbálják az embereket a természetes(ebb) termékek vásárlására ösztönözni, igaz, elsősorban a fejlett Nyugaton, mert nálunk még ez a kezdeményezés is gyerekcipőben jár.

És nem csak arról van szó, hogy mondjuk ne ketreces csirkét (és tojást) vásároljunk, mert azok tápanyagértéke szinte egyenlő a nullával, hanem arról is, hogy az állatokat (is) telenyomják mindenféle kemikáliákkal (gyógyszerek, antibiotikumok) illetve a táplálékuk is silány minőségű, ezért az ipari hús és tojás leginkább nem táplálék, hanem méreg.

Mégis, kinek jutna eszébe extra hús- és tojásadót bevezetni?

d) Zsír: a növényolajipar remek munkát végzett az elmúlt évtizedekben, mert sikerült elhitetnie, hogy a zsírfogyasztás számos betegség forrása, és a zsír helyett növényi olajat célszerű használni. Miközben a zsír (lehetne) az egyik legfontosabb táplálék, hiszen tele van tápanyaggal. Az persze más kérdés, hogy a nagyüzemi állattartás következtében tele van káros anyagokkal is, ld. a c) pontban leírtakat.

Növényi olaj (sirsteve dorgálásnak betudható kérdései alapján az urban legend elemektől megtisztítva - idelle): érdekes ellentmondás feszül a növényolajipar által a termékeikkel kapcsolatban hangoztatott egészségre vonatkozó állítások és aközött, hogy a zsírfogyasztás rovására bekövetkezett nagymértékű olajfogyasztás ellenére egyáltalán nem csökkent egyes - elsősorban a "rossz" koleszterinnel összefüggő - betegségcsoportok előfordulása, sőt.

És bár a növényi olajok, de leginkább a margarinok előállításával kapcsolatban sok tévhit kering az interneten, legalább az elmondható, hogy már ezen termékek kritizálása vagy bizonyos hatásuk megkérdőjelezése sem számít tabunak napjainkban (ld. pl. a transzzsírokkal kapcsolatos kutatások).

bármilyen furcsa, Magyarországon a '60-as évekig ismeretlen fogalom volt a koleszterinbetegség, amelyet nagyrészt a növényiolaj-használat elterjedésének köszönhetünk. Erről röviden csak annyit, hogy a jó koleszterinhez telítetlen zsírsavakra van szükség, a növényi olajban lévő telítetlen zsírsavak pedig elég hamar telítődnek, nem kell hozzá más, mint az olajnak pár hétig állnia a polcon.

Ráadásul bármennyire szépen hangzik is a növényi jelző, könnyen belátható, hogy a világon nem terem annyi napraforgó (repce, vatevör), amennyi növényinek mondott olaj  (és például margarin) álldogál az üzletek polcain. Nyilván ez esetben is igaz a mondás, hogy barátunk a kőolaj - márpedig a kőolaj emberi fogyasztása korántsem egészséges.

Mégis, kinek jutna eszébe extra adóval sújtani az ún. növényi olajból készült termékeket?

A sort nyilván lehetne folytatni, külön megemlékezve például a cukor áldásos hatásáról, de nem akarom tovább untatni a nyájas olvasót.

Talán még annyit, hogy a valóban egészséges táplálkozás jelenleg olyan luxus, amelyet nem sokan engedhetnek meg maguknak. Ezért is álságos a kormány retorikája, és most ne az ezrekben mérhető hamburgerekre és horror áron értékesített, egyébként filléres sült krumplikra gondoljunk, hanem azokra a silányabb minőségű tömegtermékekre, amelyekben sok esetben több az adalék-, mint a tápanyag, de amelyek szükségesek ahhoz,hogy ne törjenek ki éhséglázadások az ország(ok)ban.

Azt meg már tényleg csak zárójelben jegyzem meg, hogy az egyik leggyakoribb betegségcsoport, a szív- és érrendszeri panaszok kialakulásában tekintélyes szerepe van az egész gazdasági-társadalmi rendszernek, a szűk illetve sokszor a reménytelen kilátásoknak, de nyilvánvalóan a kormány erről sem fog beszélni (nemcsak "A" Kormány, hanem bármelyik kormány sem).

A magam részéről egyébként, mint ahogyan azt az elején is jeleztem, csupán annyit várok (várnék) el a döntéshozóktól, hogy nevezzék nevén a gyereket, azaz ne keressenek álságos és főként ne magasztosnak hangzó  indokokat az újabb adókivetéshez.