Valljuk be férfiasan, hogy az új Alkotmány és a köré vert hab már annyira sem bír érdekes lenni, mint a papírtrombita-fújás január 14-én.

A hajó már akkor elment, amikor a Fidesz bejelentette, hogy itten alkotmányozás lesz, ráadásul de izibe', mer' ennél nagyobb baja a magyarnak nincs és nem is lehet napjainkban.

Amire a világ egyik legbölcsebb embere, az apám csak annyit mondott: egy ilyen horderejű dologhoz több idő és szélesebb konszenzus kell, már csak a súlyánál és komolyságánál fogva is.

Szóval már akkor tudni lehetett, hogy ez is olyan fércmű lesz, mint mondjuk a NENYI vagy például mondhatnám bármelyik irományt, amely a Sándor-palotából származik. Persze ennek megfelelően mókás részek tömkelegével van tele a Tákolmány, ami meg ötven-száz évvel ezelőtt esetleg tragikus lett volna, az most minimum groteszk. Ilyen például az "a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg" kitétel, amellyel kapcsolatban persze sietett leszögezni a Fidesz, hogy ez természetesen nem jelenti az abortusz szigorítását, de nem kell túl nagy ész hozzá, hogy bárki gyakorlatilag az abortusz tilalmát vezesse le belőle. Igen ám, de az ország már régen nem zárt, és vannak kórházak, klinikák Szlovákiában, Ausztriában és nyilván bárhol, ahol majd pénzért nagyon szívesen elvégzik a nálunk betiltandó abortuszokat, mert mint tudjuk, egy nő két dologért hajlandó bármire, és az, hogy ne legyen gyereke, éppen a második.

Aztán az államadósság limitálása a másik kedvencem. Aki elmúlt 30 éves, az emlékszik még Ceausescu Romániájára, amely irgalmatlan mélységben tartotta az államadósság szintjét, ha éppen nem nullán. Ez persze irgalmatlanul magas életszínvonalat is biztosított Románia népének, mert hát nem győzöm hangsúlyozni, a hitelek nálunk sem elsősorban arra kellettek, hogy Gyurcsány azzal tapétázza ki háza összes létező helyiségét, szaunától a galambszaros padlástérig.

Ezért is meglepő és mulatságos az a magabiztosság, amellyel az Orbán-kabinet úgy véli, hogy a matematika után - "az új adórendszerrel mindenki jobban jár" - a közgazdaságtan szabályait is sikerül majd rávenniük, hogy ne úgy működjenek, mint eddig, hanem hűen szolgálják Pártunk és Kormányunk akaratát. Szóval mi van, ha mégsem jön be a harmadik utas gazdasági csoda, és olyan költségvetést kellene elfogadni, amely igenis növeli az államadósságot. Vagy mi van akkor - hiszen a Tákolmány csak azt rögzíti, hogy milyet fogadhat el az országgyűlés - ha nem megfelelő lesz a teljesülése annak a költségvetésnek? Lemond Orbán? Vagy lemondatja a népet?

Na mindegy, vármegyék ide, Kúria oda, az egész irály egy kacagányos és röhögényes faszság, nem beszélve arról, hogy előre látom már, amikor 2012 első félévében rájönnek az okostojások, hogy valami kimaradt vagy valamit elbaltáztak, és módosításra szorulna a Szent és Örök Alkotmány és majd elkezdődik a félrebeszélés, meg a törvénymódosítgatás, mert a Szent és Örökhöz mégsem lehet hozzányúlni. Aztán persze két-három éven belül az is megtörténik majd, és az egész oda jut, ahová mi a seggtörlésre való papírlapokat dobáljuk használat után.

Van azonban a Tákolmánynak egy kitétele, amelyből még nagyobb bajok is lehetnek, ez pedig a

Nem ismerjük el az 1949. évi kommunista "alkotmány" jogfolytonosságát, amely egy zsarnoki uralom alapja volt, ezért kinyilvánítjuk annak érvénytelenségét.

mondat.

Természetesen lehet sejteni, hogy mindez a kommunista-szocialista időszakban politikailag aktívan tevékenykedők számon kérhetősége miatt fontos elsősorban, de már önmagában a 49-es alkotmány kipécézése is felvet néhány kérdést. Számomra ilyen például, hogy a numerus clausust, a zsidó-, cigány-, és kommunistadeportálásokat lehetővé tevő alkotmányt miért nem ítéljük és miért ismerjük el.

Nem vagyok jogász, de az általános jogérzékem azt mondja, hogy ha egy történelmi éra jogi alapját jelentő törvényt, alkotmányt kihúzunk az időszak alól, akkor ingataggá tesszük az összes jogi aktust, amely erre a törvényre épült.

Orbánék mindent megpróbálnak megtenni, hogy a kommunista-szocialista időszakot legalább politikailag semmissé tegyék, és hazánk jelen történelmét egy fura csavarral a Horthy-korszakhoz csatolják, annak folytatásaként határozzák meg.

Ez sajnos azt is, és ahogy én látom, elsősorban azt jelenti, hogy gondolatban és lélekben vissza is mentek a huszadik század elejére, mintha az előző csaknem száz év alatt nem változott volna meg végérvényesen a világ, Európa és benne Magyarország.

Nem tudom, hogy egy ilyen jogi aktust megtehet-e a kormány, azt pedig végképp nem tudom, hogy milyen következményei lehetnek, lesznek az 1949-es alkotmány semmissé nyilvánításának. De nem lepődnék meg, ha okos jogászok egyszer csak elkezdenének olyan beadványokkal fordulni a független magyar bírósághoz, amelyek éppen az oly nagyon áhított stabil jogrendszer alapjait rengetik meg, például a régmúlt vagyoni és polgári jogi viszonyok visszaállítási igényével.

Hogy stílszerű legyek, Orbán és pribékjei olyanok, mint egy atomerőmű vezérlőtermében magára hagyott szellemi fogyatékos kisgyermek: kedvükre, de ész és felelősség nélkül nyomogatják a gombokat. Mi meg Sarah Connorként állunk a drótkerítésnél, üvöltve rángatjuk azt, de a kutya sem figyel ránk.