Bár a színházi (indulási) fázisról lemaradtam, azóta kedvelem a hazai stand-up komédiások  által művelt műfajt, amióta először találkoztam velük, azaz esetemben amióta a  televízióban is elérhető a humorgyártás eme, mostanában legdivatosabb formája.

Kedvelem tehát őket, minden hibájukkal egyetemben, ami azt is jelenti, hogy a jelen posztban nem kívánok alapvető műfaji és személyi kritikát megfogalmazni, bár  azt is tudom, hogy önmagában ez a kijelentés nem ment meg bennünket azon trollok szarozásától, akik életükben egyetlen viccet sem bírtak úgy előadni, hogy ne csesszék el és/vagy bárki nevessen rajta, viszont akadémiai szinten tudnak előadást tartani a jó humor és a jó előadás mibenlétéről. Mi azért ugorgyunk.

Tegnap volt az RTL-n a Showder Klub hetedik szezonjának évadnyitó adása, és bár az előadók és az előadások nem a legütősebbek voltak, könnyed hétfő esti humorparádéjuk megmosolyogtatott. Volt azonban egy komoly hiányérzetem, nevezetesen, hogy egyetlen politikai tárgyú poénocska sem szerepelt az összeszerkesztett adásban.

Oké, hazudtam, ez így nem igaz, mivel Bakács szalámilopása kapcsán Dombóvári elpoénkodott azon, mi lenne, ha Lendvai Ildikót illetve Gyurcsányt kapná rajta áruházi lopáson egy jó kedvében lévő biztonsági őr, de valljuk be, a mai társadalmi-politikai helyzetben lendvaizni és gyurcsányozni nem vall nagy merészségre és nem egy nagy kihívás. Mint ahogy egyébként az elmúlt hét évben soha nem is volt az.

Az is nyilvánvaló, hogy a Showder Klub sohasem a politikai tárgyú performanszairól volt híres, bár egy-két éve - főként Somogyi András révén - még jelen voltak hazánk nagyjai mint cikizett alanyok, illetve például Bödőcs Tibornak is volt egy remek Orbán-paródiája anno. És talán létezik egy felosztás, egy munkamegosztás az RTL-nél, amely szerint a Heti Hetes cseszteti Orbánékat, cserébe a Showder Klub meg nem.

Az elmúlt évtizedek legnagyobb magyar stand-up komédiását - pedig akkor még nem is tudtuk, hogy ő az -, Hofi Gézát halála előtt néhány hónappal láttam színpadon, utoljára. Amikor elindult a 2002-es nagy, a mai napig tartó őrület, sokszor jegyeztük meg a párommal és azóta is nem egyszer eszembe jut, hogy ha élne, milyen fantasztikus előadásai s poénjai lennének!

Nem tagadom, hogy szórakoztató az élcelődés a magyar társadalom sutaságain, helyzetkomikumain, de nem gondolom, hogy kihagyható az egyébként kiapadhatatlan humorforrást jelentő politika, politikai őrület egy ilyen műfajból.

Egyre több olyan írást olvasni, amelyek tényként kezelik - és nekem ugyanez a meglátásom -, hogy még néhány hét és kiépül a közép vagy késő kádári rendszer szinte pontos hasonmása. Akkor pedig valóban nem marad más a maradóknak, mint a röhögés a rendszeren, a rendszer adta, szűkre szabott keretek között.

Legalább a humorcsinálók ne vegyék ezt el tőlünk!