Az Ünnepségre tartott autóval. József, a sofőr néha bekapcsolta a rádiót, ha ő arra kérte. Most arra kérte, hogy kapcsolja ki. Zavarta egy mondat. Mert ugyan szinte a teljes hírblokk arról szólt, hogy "aláírta", "történelmi pillanat", "szabadulás a múlttól", "új korszak" és talán az összes szuperlatívusz, ami létezik a magyar nyelvben - egy pillanatra el is mosolyodott, mert a jelzők felét ő maga diktálta le a hírekbe -, a kis színesek között az első az volt, hogy a változékony időjárás ellenére ma is százezrek választották a pihenést a szabadban.
Már az aláírási ceremónia után, amikor az "álamfő" lement a nép közé, zavaró volt, hogy "A Nép" alig pár tucatnyian volt. Ezek semminek sem tudnak örülni. Ezek, ahelyett, hogy örülnének az ő sikerének, a szabadban pihennek és nagy ívben szarnak rá. A munkájára. A küzdelmére. A harcára. Még szerencse - gondolta -, hogy nem áldozta fel magát ezeknek. Még szerencse, hogy mindent magáért, a családért, meg a gyerekekért tesz. Még szerencse, hogy időben meggondolta magát.
Na, meg ez a vívóember is, bassza meg. Először jó ötletnek tűnt, hogy egy elvtelen palotapincsi szolgálja a palotából - hehehe, milyen jó humorom van, gondolta kuncogva -, még az a veszély sem fenyeget, hogy a fejére nő: ezzel kapcsolatban finoman meg is fenyegette, hogy meg ne próbáljon egyénieskedni, mert repül, mint a dakota sólyom (hehe). Persze az is nyilvánvaló volt, hogy ez a karrierista köcsög csak egy bumburnyák fasz, akinek az ügynökmúltját még az elvtársak elsikálták anno. Laci nem is tudott belenyúlni, hiába kereste a papírokat még titokminiszter korában, amikor a vívóember még a szocikhoz dörgölőzött.
De hogy ennyire kretén legyen!? Hogy nem képes leírni az államfő, meg az állomás szót, ráadásul egy mondatban!? Hogy rajta röhög az ország! Hogy a nemzet golyóstollának hívják? Külön szerencse lesz, ha azt a két oldalt, amit nagybetűkkel leírtak neki, fel tudja olvasni hiba nélkül ma este... Hát hiányzott ez nekem? - tette fel magának a költői kérdést.
Persze, ideig-óráig mindent el lehet hallgatni és júliustól majd el is lehet hallgattatni. De mind Kibaszott Gábor, mind az a médiatehén, mind mindenki, aki erről beszélt, ezzel kapcsolatban nyugtatgatta, egy jó nagyot hazudott: nem igaz, hogy az internet jelentéktelen, nem igaz, hogy egy saját hírügynökséggel és gyakorlatilag korlátlan médiahatalommal mindent el lehet tussolni! Néha elcsípi, amikor a gyerekek arról beszélnek, hogy hány ismerősük van azon a fészkukkon vagy mifenén, meg ott röhögnek annak a vívóembernek a retusált vagy hogyishíjják mostanában már képein - néha látja ezeket, amikor a gyerekek bekapcsolva hagyják a gépet.
És ott vannak a hírügynökségek, a hírportálok, árad a szar a világhálón, ott hergelik egymást az ellenforradalmárok, kérdezte is a TEK főnökét, hogy hogyan lehetne ennek gátat szabni, a pali meg csak hebegett-habogott, hogy egy amerikai oldallal nem tudnak mit kezdeni, meg hogy a Nemzetbiztonság már így is túl van terhelve, mert képtelenség több tízezer embert megfigyelni, se emberük, se pénzük, se idejük rá.
Mennyivel könnyebb volt Kádárnak, meg Rákosinak! Az ő idejükben a hír Hír volt, pontosabban a hír volt A Hír. Persze, volt akkor is röhögés, de csak csendben, a hálószobák mélyén, most meg kitalál valaki egy viccet vagy retusál egy képet, aztán két perc alatt körbeér az interneten. Azt hiszik a hülyék, csak azért, mert nem értek hozzá, nem is tudom, hogy működik, hogy mi a lényege - morgott magában. Szarfaszú barmok!
Lassan közeledtek az Ünnepség helyszínéhez, egy nemrég épült irodaház-sor mellett haladtak el. Na meg ez is, bassza meg, villant be az agyába, hogy nem beszélte le senki, hogy ide, az isten háta mögé húzzák fel a Színházat, hogy aztán vérrel-verejtékkel próbáljanak meg úgy tenni, mintha ez nem a város széle lenne, hanem egyenesen a Városközpont, az Erzsébet tér. Nyomták a Sándornak a milliárdokat, ő meg nyomta vissza a százmilliókat, de ugyanezt csinálta a szocik idején, most meg nyomja azt a nyálas, behízelgő dumáját. És még csak kicsinálni sem tudják, pedig körbejárta a témát a Lajos.
Ma este is mindenki ott lesz, aki számít. Már úgy értve, hogy aki számít az ő jóindulatára. Mindenki, aki az ő tenyeréből eszik. Úgy mosolyognak ezek a köcsögök, mintha muszáj lenne. Mintha nem látná a szemükben a jeges rémületet, hogy vajon mikor esnek ki a pixisből. És azok a gazsulálások! Hogy miniszterelnök uram, meg bátyámuram, meg urambátyám, meg bátyámbátyám, meg uramuram (hehe)! Beszari sznob népség.
Ráadásul ájultan hallgatják azokat a komolyzenei műveket, meg nézik azokat a néptáncokat, amelyek őt már régóta idegesítik. Vajon miért nem lehet valami könnyebb műfajjal ünnepelni? De jó is lehet Angliában, ahol oda lehet egy ilyen ünnepre parancsolni a Stonest vagy ami a Zeppelinből maradt vagy akármi. Ehelyett hallgathatja a rém unalmas áriákat a sötétben, és örülhet, ha nem alszik el.
Szóval látszólag minden az én dicsőségemet hirdeti, és mégsem ér szart sem a rendszer, egy Patyomkin-falu, egy kártyavár az egész! - ötlött az eszébe.
És ezen a ponton, mintha lelassult volna a kint az alkonyatban futó táj, mintha lelassultak volna József mozdulatai, mintha az idő is készült volna megállni, és mintha a lélegzete is elakadt volna, átfutott az agyán, hogy visszafordul. Hogy kiáll és elmondja a dolgokat úgy, ahogy vannak, mint ott, akkor Nagy Imre temetésén. Hogy bevallja, hogy néha gyáva volt, hogy nem az Egész érdekét nézte, hanem csak a Részét. Hogy elismerje, nincs magyar út, nincs harmadik út, csak egy van, bár azt az egyet lehet járni egy kicsit másképp is. Hogy meggyónja: a kisembereknek mindig ugyanolyan szar lesz, és nem véletlen, hogy ő is ki akart törni onnan, abból a poros-koszos faluból, és sikerült, és megérdemel minden pénzt és minden hatalmat, mert ennyi ésszel király lehet ebben a kurva országban, még akkor is, ha a tízmillió paraszt királya...
Ebben az utolsó, kegyelmi pillanatban meglátta, hogy hiába minden korszerű politikai technika, minden elkendőzés, minden félrevezetés, minden kommunikáció: ha így folytatja, az egész nem érhet másként véget, csak úgy, ahogy már ezerszer a világtörténelemben.
Lehet, hogy nem fog megzavarodni, mint Kádár, lehet, hogy a fiát még sikerül utódául kinevezni, lehet, hogy ehhez még a támogatói is meglesznek, habár ki lát annyival előbbre!? De ez így, ahogy van, ugyanolyan zsarnokság, mint Sztáliné, mint Rákosié, mint Kádáré, csak azóta feltalálták a mobiltelefont. És ha ugyanolyan, akkor ugyanúgy is fog megbukni: dicstelenül, és valószínűleg erőszak által.
Ha pedig így van, akkor tényleg vissza kellene fordulni...
Ám még mielőtt egy másik, következő pillanatra ott maradhatott volna e gondolat az agyában, az autó befordult a mélygarázsba, majd kisvártatva fékezett és kinyílt az ajtaja, és a gondolat is tovaröppent.
Amikor kiszállt az autóból, már nemcsak a vigyora, hanem a tekintete is a régi volt.
