Hogy igaz-e a mendemonda, amely szerint a Közgáz (Corvinus) megszüntetése (feltrancsírozása) Orbán Viktor bosszúvágyától hajtva és személyes kérésére fog megtörténni, mondván, hogy az egy "balos fellegvár", nem tudom, de úgy gondolom, bőven hihető a feltételezés.
Nem fogok érvelni a Közgáz léte mellett, tegyék ezt meg azok, akik tényekkel, számokkal, adatokkal tudják alátámasztani azt, amit én józan paraszti ésszel gondolok: egy jó hírnevű, nívós intézményt készül máglyára vetni a Nemzet Mindenese, a Kiskádár pusztán politikai célból és revansvágyból.
Nekem egyébként akár negatív élményem is fűződhetne az egyetemhez, lévén, hogy oda készültem, aztán végül is nem vettek fel: ténylegesen azért, mert nem seggeltem be a történelmet, névleg pedig azért, mert Hitler hatalomra jutásával kapcsolatban volt merszem politikai demagógiáról beszélni - mindezt az első rendszerváltás utáni választási kampányt követően, szóval képzelhetik...
Valójában az egyetem életben maradásánál is sokkal fontosabb az, amiről írni akarok.
Többször szóltam már arról, hogy számomra érthetetlen az a fékevesztett düh, amellyel Pártunk és Kormányunk - élén az agresszív kismalaccal - viszonyul a világ dolgaihoz. Nyilvánvaló, hogy a társadalom egy részében él egy - sok esetben hamis - revansvágy, mert valakik - naná, hogy a "kommunisták" - elvették az ő vagy a közvetlen őseik életét, életlehetőségeit, álmait, jövőjét. Hogy ebből esetenként és egyénenként mi igaz, az persze nagy kérdés, ennél jóval egyszerűbb megválaszolni azt, hogy ötven-hatvan éves ügyeknek milyen relevanciája van a jelenben.
Nem beszélve azokról - és ebbe a körbe azért a tisztelt politikus urak és hölgyek nagy része beletartozik -, akik nemhogy nem szenvedtek hátrányt az elmúlt rendszerben, hanem bizonyos értelemben és bizonyos helyzetekben még előnyük is származott a különböző mértékű igazodásokból (ez asszem elég PC-re sikeredett).
Így aztán nem tudok szabadulni attól a pszichológiai alaptézistől, mely szerint a "túlműködés", egy eszmével, ideológiával vagy emberrel, emberekkel szembeni eltúlzott érzelmek valami más kompenzációjául szolgálnak csupán.
Túl az előbb leírtakon persze van egy fontos politikai aspektusa is az ilyen viselkedésnek: nevezetesen, hogy a mai vezetők az emberi történelem mintegy 4-5000 évnyi tapasztalatának birtokában hozhatnak döntéseket, ami - gondolhatná az egyszerű földi halandó - jelentékeny mértékben megkönnyít a dolgukat. Meg ahogy azt Móricka elképzeli...
Az teljesen világos, hogy a baloldalnak nevezett politikai formációk mintegy 65 éves uralmát követően, a földi ciklikusság jegyében - tavasz, nyár, ősz, tél például, még akkor is, ha mostanában inkább tél, tavasz, nyár, tél, nyár, tavasz, ősz, tavasz, nyár, tél, vagy valami ilyen sorrendben következnek mifelénk az évszakok - egy hosszabb jobboldali ciklusnak illenék következni.
Ugyanakkor ha az előbbi két gondolatot összerakom, akkor célszerűnek tűnik, hogy az elmúlt rendszert elvetők, ignorálni óhajtók legalább az elmúlt rendszer hibáit ne kövessék el újra! Hazánk első regnáló kommunistáinak társadalmi szempontból az egyik legnagyobb hibája az értelmiség degradálása, háttérbe szorítása, nem megfelelő erkölcsi és anyagi megbecsülése volt. Orbán sok frontos háborúja eddigi történéseiből jól látszik, hogy ő is az eddigi szellemi elit megtörésére törekszik - és sok esetben ez nem is csak a baloldali és/vagy liberális értelmiség ellen szól. A stratégia részét képezi persze egy "új" értelmiség felépítése is, ami az emberanyagot látva leginkább egy szarból épülő kártyavárra hasonlít (képzavar rulez).
Ekkora élet- és politikai tapasztalattal persze azt is könnyedén fel lehetne fogni, hogy a klasszikus baloldaliság eszmei alapjául szolgáló elvek nem a XX. század találmányai, sőt. Ami azt is jelenti, hogy a társadalmi igazságosság, a közép- és szegényebb rétegek felkarolása, felzárkóztatása, stb. iránti igényt nem lehet kiölni az emberiségből.
Ám hogy ne tűnjek naivnak: ha a baloldaliságon Orbán Viktor az Orbán-ellenes gondolatiságot érti, akkor sincsenek sokkal jobb híreim. Igen, meg lehet törni, tönkre lehet tenni embereket, mind anyagilag, mind erkölcsileg ellehetetlenítve őket. El is lehet hallgattatni embereket, meg lehet venni őket, számtalan módja van annak, hogy valakit (bárkit) a hatalom szolgálatába (vagy "szeretetébe") állítsunk.
Egyet viszont nem célszerű: nem tudomást venni a köröttünk lévő világról. Mert mit ér a bosszú, ha mögötte és vele csak pusztulás jár (és mit ér csak úgy általában)? Mit érnek a döntések, ha átgondolatlanok vagy csak simán rosszak? Mit ér Orbán Viktor nagyszerű uralkodása, ha képtelen a közösség javát szolgálni? Mit ér a mostani dicsfény, ha az ember után csak az marad, hogy egy újabb magát valakinek gondoló Senki bukott el? Mit ér a médiaterror, a médiadiktatúra, ha a Facebookon, iwiw-en, e-mailben egy fél óra alatt megfordul az országban a legújabb Orbán-karikatúra és vívóember-álatság? Mit ér a Corvinus felszámolása, ha magánegyetemeken és kávéházak mélyén szabad emberek szabadon vitázhatnak a világ dolgairól?
Régebben úgy gondoltam, Orbán Viktor zseni. Őrült, de zseni. Mostanában egyre inkább úgy látom, hogy beleszürkül a valaha élt diktátorok és diktátor jellegű uralkodók népes táborába. Módszerei ismertek és kiismerhetők, tetteit kizárólag a személyes ambíciói motiválják, és mindezek tetejébe még ráadásul roppant gyáva is.
Szóval közhelyes és ciki: ebben az országban Orbán az igazi köz-gáz.
