Amikor Magyarország Örökös Miniszterelnöke, a Fülkeforradalom Vezénylő Tábornoka, dr. Orbán Viktor csatár kijelentette a Parlamentben, hogy "minden magánérdeket kisöprünk az állam működéséből", és mostantól már csak és kizárólag a köz érdeke fog számítani, a szemeim előtt felvillanó Simicska, Pintér, Csányi és Orbán Győző portrék keltette harsány hahota ízébe keveredett valami kesernye is, mivelhogy az elmúlt évszazázadok alatt már hallottam pár tucatszor ilyen ígéreteket, és azoknak mindig rossz vége lett: háború, éhezés, hó és halál. (képinnen)

Nemcsak feltéve és megengedve, hanem egyenesen remélve, hogy ez utóbbiakra már soha többé nem kerül sor ebben a kontextusban - lévén például, hogy a hó sportcélú felhasználásának nagy barátja vagyok -, azért van a kijelentésnek valami diszkrét (ordenáré, tapló) bája.

A politikai anekdota és emlékezet szerint Orbán többek között azt rótta fel Antallnak - tudják, a kárpótlásos, lemerülős-kibekkelős Antallnak, aki a halálos ágyán Orbán kezébe helyezte a hazai konzervativizmust -, hogy nem vett maga mellé és nem erősített meg egy magyar vállalkozói kört. Kétségtelen tény ugyanis, hogy egy székház-eladásból kiindulva jóval nehezebb gazdasági hatalmat építeni, mint ülni a piros műbőr fotelokkal berendezett MSZMP-székházban, és Apró Piroskától telefonos segítséget kérve privatizálni.

Nos, ha eddig talán nem is hozták be a lemaradást az Erkölcsösség Lovagjai, a fideszes fiúk, főként a történelmi lehetőséggel a kezükben minden esélyük megvan arra, hogy be is előzzék a démonizált "kommunistákat". Akiknek, ha jól megy, írmagjuk sem nagyon marad, hiába hivatkozik mindenki a parlamenti picsi-pacsi barátságra, mivel a totális és totalitárius hatalom megváltoztatja a kényszerbarátságokat is.

Előre bocsátom, hogy mindazon olvasóim, akik hisznek abban, hogy a közszolgálatot valaki (vagy bárki) a nevében szereplő okból és nem személyes érdekből vállalja, inkább vegyenek le a saját vagy leánygyermekük polcáról egy pöttyös könyvet, és azt olvasgassák, holnap pedig ne felejtsék el átutatlni a havi keresetük 17-éig megmaradt részét az államadósság-csökkentő alapba.

Nos, most hogy így elmentek a hithű fideszesek, beszélhetünk végre a hüvelygombáról lényegről.

Régebbi olvasóim talán már halálra unják a hivatkozásomat a politika definíciójára, mindenesetre ezt kell kiindulási pontnak tekintenünk, amikor a politika illetve az állam és a gazdasági érdek viszonyáról gondolkozunk, értekezünk: hatalom és gazdasági érdek (előny) ugyanis együtt jár. A hatalom megszerzésének átkonvertálása gazdasági előnnyé (jujj, de szépen fogalmaztam!) persze sokféle lehet.

A legegyszerűbb módja, amikor valaki egy politikai változás következtében jut álláshoz vagy a politikai  változatlanság miatt nem veszíti el azt. (2002-ben ültem ezen a bilin, szocik jöttek, én mentem - bezony!) Ennek albetétje, amikor a megfelelő politikai szellő nemcsak az embert, hanem barátait, sőt mi több: rokonait is álláshoz segíti - ilyen szerencsét is láttunk az elmúlt egy évben bőven.

Az előzőnél kicsit összetettebb viszonyrendszert testesít meg az a gazdasági érdek, amikor a politikai nézetazonosság és/vagy egyszerű haveri-baráti ismeretség révén jut rendszerint vállalkozói megrendeléshez a delikvens. Ebben a tárgykörben a Gery Greyhound-félék jelentik a sneciket, mivel a milliárdos állami megrendelések révén nem kis vagyonok születtek és születnek ily módon.

Az összetett viszony része az is, hogy a megrendelésekből befolyó pénzből egy bizonyos sápot szükséges leadni a pártpénztárnoknak. A szóbeszéd szerint, amíg ez a percent az első Orbán-kormány idején leginkább 15% körüli volt, állítólag most már inkább 20%. Hiszen a pártüzemeltetés költséges dolog, nem beszélve a pártvezetés és csatolt oldalbordáik növekvő igényéről.

Ennél is jobb dolog a Vezető kegyeltjének lenni, amikor már valóban az első csapatban lehet rúgni a bőrt. Persze ide bekerülni sem könnyű, kelletik hozzá némi vagyon és nem kevés háttérhatalom - igen, elősorban Pintér és Csányi Sanyi bácsikra gondolok -, de a biznisz busásan jövedelmez. Míg Pintér esetében elmondhatjuk, hogy nincs is annál jobb, mint belügyminiszterként felügyelni az egykori és jelenlegi (jujj, miket beszélek, hiszen az érdekeltségeit eladta) versenytársakat, miközben vállalkozásunk (jujj, miket beszélek, hiszen az érdekeltségeit eladta) olyan az országnak, mint egy jó kapus a focicsapatnak: mindent véd; addig Csányi mint a kettes számú üzletelosztó egy bizonyos körben élet és halál ura, mert ő keveri és ő is osztja a lapokat. Nem véletlen a permanens vagyongyarapodás - ugyebár...

Legvégül pedig megérkeztünk a piramis csúcsára, a szegény vándorlegényhez, bajuszos barátjához és APEH-os múltú pártpénztárnokához, ami a legmagasabb minőség ebben a játékban. Mert miközben a Vezér és barátja úgy tesz, mintha a tisztesség megtestesült bástyái lennének, azonközben Lajos kezében van minden olyan gazdasági döntés, amelyből a pártnak és a szűk pártvezetésnek (apukával együtt hetedíziglen) biztosított a nyugodt egzisztencia (olyan virágnyelven vagyok képes fogalmazni egy ilyen kemény témában bazmeg -, hogy magam is meglepődök...).

Amikor tehát Őfelsége kimondta a poszt elején idézett mondatot, azt úgy értette, hogy kisöprünk minden olyan magánérdeket, amelyet nem mi uralunk vagy leszűkítve: amely nem a mi magánérdekünk.

És hogy mindezt milyen áron? Nos, arról majd egy következő poszt fog szólni.