Megszólíttattam plázaügyben, sok egyéb más mellett köszönhetően az egymondatos blog terjedelmi korlátaiból fakadó leegyszerűsítő - valójában lényegre törő - véleményem okán.
Nem kerülöm ki a felhívást a keringőre, lássuk, mi a bajom a bugyután "plázastop"-nak hívott kezdeményezéssel.
Írhatnám egyszerűen azt is, hogy pusztán annyi a probléma, mint a legtöbb politikai tárgyú és leginkább célú kezdeményezéssel: ismét nem sikerül a lényegről beszélni, pedig ha lehetne valamitől más a politika, akkor attól bizonyára lehetne, hogy végre a lényeges kérdésekről - talán az egyetlen lényegesről - beszélnének az urak, de nem.
A politika lényege a hatalom megtartása és megszerzése. Mindenki, aki azt gondolja - abban "hisz" -, hogy a politika célja holmi közérdek érvényesülése, az a szememben naiv, idealista teremtmény, aki - mivel a politika célján és tartalmán kívül álló dolgokról (vágyakról) beszél - óhatatlanul nem a politikáról értekezik.
Az LMP nevű párt, egyebekben meghatározhatatlan ideológiájú formáció, szintén politikai képződmény, és mint ilyen, óhatatlanul a hatalomhoz való viszonyát alakítgatja. Abban a pillanatban, hogy nem így tenne, már nem politikai, hanem valamilyen más szerepet töltene be, ami egy politikai párttól merőben szokatlan, és valljuk be: öngyilkos cselekmény lenne.
A másik fontos tétel, hogy gazdasági értelemben a politikai formációk önmagukban nem életképesek, hiszen nem rendelkeznek gazdasági potenciállal, ám mivel működésük erősen forrásigényes, ezért ki vannak szolgáltatva a gazdasági élet szereplőinek. Nyilván az LMP is.
Tudom, sokan vannak, akik az eddig leírtakkal nem képesek azonosulni, mert álmaikban a politikusok a nép üdvéért keményen dolgozó, "kiemelt" polgárok, de ki kell ábrándítsak mindenkit: ha valakivel E.colis almát etetnek és megmurdel, akkor nincs az az üvegkoporsó, nincs az a kő és nincs az az ügyetlen törpe, aki fel bírná támasztani az illetőt, vagy röviden fogalmazva: felnőtt fejjel mesékben hinni nem jelent jót az álmoskönyvek szerint.
Mint a Kádár-kor gyermeke, határozottan emlékszem, hogy annak idején uszkve kilencmillió ember várta, hogy a szocialista államot, társadalmat és nem utolsósorban gazdaságot felváltsa a szebb és remélten jobb demokrácia és vele együtt a személyes gazdasági érdekek érvényesítését lehetővé tevő kapitalizmus. Ez megvalósult, senkinek sem lehetne panasza, és mégis van, mert nem így képzelték a kapitalista rendet.
Nos, látni kell: aki holmi emberarcú kapitalizmusról beszél (álmodozik), ahol a gazdaság szereplői a profiton kívül figyelembe vesznek társadalmi igényeket, közösségi érdekeket, az nem ért semmit a kapitalista gazdaságból és úgy általában: az emberi evolúció természetéből.
Az előbbiekben leírtakkal néhány kérdést tulajdonképpen meg is válaszoltam, de lássuk egy kicsit részletesebben az álláspontomat.
1) Az nem teljesen világos, hogy az LMP milyen indíttatásból javasolta az üzletméret korlátozását a jövőben épülő kereskedelmi egységek vonatkozásában. Szívem szerint mondanám, hogy kínjukban csak ilyen marhaságok jutnak eszükbe, de valamilyen érdek bizonyára húzódik a javaslat mögött.
Az, hogy a Fidesz odaállt az ötlet mellé, azonban csak egyet jelent: a hozzájuk közelálló CBA-csoport számára bizonyára előnyös lenne egy ilyen korlátozás. És e tekintetben teljesen lényegtelen, hogy más kereskedelmi láncok is rendelkeznek a tervezett korlát alatti méretű üzletekkel. Hiszen a vasárnapi zárva tartás kérdése sem azon múlt, hogy az a Tesco vagy a Cora számára hátrányos lenne, hanem hogy a CBA nem támogatta a javaslatot.
Való igaz, hogy például a Tesco is rendelkezik kis méretű üzletekkel - a Tesco Expressekkel -, de nyilvánvaló, hogy a vásárlóerő nagy része a nagy alapterületű szuper- és hipermarketekben költi el az erre szánt pénzét. És még egyszer: kizárt, hogy egy kiskereskedelmi tárgyú szabályozás a CBA jóváhagyása nélkül történjék ebben az országban!
2) A politika persze már csak úgy működik, hogy az önérdeket (gazdasági érdeket) illik eltakarni ideológiával. Ezt hivatott szolgálni a hazai kiskereskedőkre, kisboltokra hivatkozás, mely szerint a vásárlóerőt majd ezzel a húzással a sarki füttyösbe terelik.
Először is nem nagyon gondolom, hogy lenne olyan szeglete az országnak, ahol még nincs élelmiszer nagyáruház. Másodszor, például Ürömön éppen pont a megnyílt CBA Príma ölte meg a helyi kisboltokat, úgyhogy ha ezt a kettőt összerakjuk, akkor a jelenlegi rendszer sem a kisboltosok érdekeit védi. Harmadszor: az üzemméret miatt a kisboltok kénytelenek drágábban adni a portékát, mint a nagy üzletek, márpedig a magyar ember nem kicsit árérzékeny, és egyáltalán nem mindegy, hogy 89 forintért vagy 105-ért veszi meg a szar Giebelhof sört (példa volt).
3) Lehet utálni a multinacionális vállalatokat, lehet azt írni, hogy kizsigerelik a beszállítóikat, ám nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a magyar termelőknek sem tiltja senki, hogy szövetkezzenek, kereskedelmi hálózatot hozzanak létre, logisztikával, szállítással, értékesítéssel, ezáltal ne legyenek kiszolgáltatva a multiknak és/vagy a nagykereskedőknek és normális áron tudják értékesíteni a portékájukat.
Ja, hogy ez nem csak idő és pénz, hanem leleményesség, szervezőkészség és nem utolsósorban kooperáció kérdése!? Hát akkor istenkém, marad a sírás-rívás és a fogaknak csikorgatása, meg az igazságérzet lázadása.
4) Amikor azt mondom, hogy Lastres kolléga világnézetét az "idealista kommunista" kifejezéssel lehet leírni, akkor csupán azt állítom, hogy
- retorikájában azt a kommunista terminológiát idézi, amely a munkásosztály imperialista kizsákmányolásáról beszélt;
- az (agyon)szabályozás iránti vágya a szocialista tervgazdaságot juttatja eszembe;
- egy szép új világról folytatott álmodozása pedig a szocializmus (kommunizmus) felépítésének vágy- és lázálmára hajaz.
Ugyanis nem szabad elfelejteni, hogy az ötletszerű, de folyamatosan szűkítő szabályozgatás oda vezet, ahova a szocialista országoknak sikerült eljutniuk: már mindent szabályoztak és mégsem működött az egész.
Mindezzel korántsem állítom azt, hogy a szabadjára engedett verseny jó vagy netán, hogy az a megoldás. Csupán azt állítom, hogy a normális szabályozás irányába tett lépéseket többnyire elgáncsolják az üzleti érdekek. És tekintettel arra, hogy a kormányt alapvetően (és végeredményben) a tőke jelöli ki, ki lenne az a bolond politikus, aki a saját egzisztenciájával játszva tenne be az őt pénzelő üzleti csoportoknak.
Egyebekben, mint kommunista nézeteket is valló polgár elárulom, hogy a megoldást a "tudni, hogy mennyi az elég" végtelenül egyszerű gondolat mentén kellene keresni, ám az is teljesen nyilvánvaló, hogy ezzel a mondatommal már én is átléptem a valóság és az álmodozás egyébként egyértelműen ismerhető határát.