Sír-zokog az ország balliberális politikai orientációjú és/vagy demokrata része (a továbbiakban: komcsik), mivel a múlt héten szépen kirugdosták a közmédiumok gárdájának egy tekintélyes részét, és a dolognak még koránt sincs vége.
Nem nagyon értem a felháborodást, hiszen teljesen normális és érthető a cselekménysorozat, talán annyi kivetnivalót találok benne, hogy jóval több embert kellett volna elküldeni, de hát elég sok rokon, barát és haver halmozódott fel a Fidesz környékén az elmúlt kb. két évben, nekik meg kenyeret kell adni - nyilván a közösből.
Először intézzük el a dolog piszkos részét: az ugye teljesen nyilvánvaló, hogy azon kirúgottakat, akik a tavalyi Fülkeforradalom idején a Nemzeti Ügyek Kormányára szavaztak, egy pillanatig sem sajnálom, illetve úgy általában: akik az elmúlt egy évben rájöttek, hogy a fideszes szavazatuk ellenére (vagy éppen azért) szívni fognak, azoknak mind úgy kell, mert a választások előtt hiába pofáztunk mi komcsik, hogy ilyen kreténeknek nem szabad ekkora hatalmat adni, mi voltunk a rosszak, a gonoszak, a nemzetárulók, szülőanyánk meg a testéből élt, és akkor még finom voltam.
Ami azonban ennél is fontosabb: 2011-ben a közszolgálatiság egészen egyszerűen értelmezhetetlen, és nemcsak azért, mert nincs olyan, hanem mert nincs is rá szükség. Hogy lehessen érteni, elmagyarázom.
A közszolgálati újságírásnak alapvetően két funkciója van: az információadás és ismeretterjesztés, valamint a kultúra közvetítése - nos, ezek közül egyikre sincs szükség Magyarországon. Illetve talán egyetlen szerepe megmaradhat az információadáson belül: természeti vagy ipari katasztrófa valamint háború esetén tájékoztatni a népet arról, hogy "game over".
Egyebekben a közszolgálati információadás szükségességéről több okból sem beszélhetünk. Az első és legfontosabb indok, hogy az internet korában a televíziós és rádiós híradások jelentős késésben vannak. Másrészt a legutolsó helyi kereskedelmi rádió is óránként mond híreket - hogy ez a mondatom ne legyen ellentmondásban az előzővel, muszáj megjegyezni, hogy a kereskedelmi médiában leadott hírek fél napig ugyanazok -, tehát mire az m1-en délben, aztán délután illetve este elkezdődik a Híradó, már hatszázhetven érdekes és/vagy izgalmas és/vagy fontos dolog történt az országban, amelyről az internet és egyéb híradások révén értesülhetett, aki akart. Kérdés, hogy ki akar.
Az viszont nem kérdés, hogy amit ma a közszolgálati csatornák híradás alatt művelnek, azt egyetlen olvasni tudó retardált is képes ellátni, ugyanis az MTI által összeállított koncepciózus és kormányhű hírek felolvasását a 13 éves unokaöcsémre is rá lehetne bízni, sőt, ha jobban belegondolok, egy beszédautomatára is.
Az ismeretterjesztés és a kultúra átadása és közvetítése sem igényel különösebb erőfeszítéseket, lévén, hogy erre a kutya sem kíváncsi Magyarországon. Persze, létezik néhány tíz-, esetleg százezer ember, aki még olvas könyvet és eljár színházba, de egyrészt ezekhez nem szükségeltetik se állami tévé, sem állami rádió, másrészt a többiek úgyis csak arra kíváncsiak, hogy a polgári életben a testükből élő, ám a médiába bekerült nőcskék és fiúcskák villantanak-e genitáliákat, illetve ezeket különböző sorrendben összeillesztik-e.
A szellemi zuhanórepülésre csak egy mostanában kedvenc példámat mesélem el: miközben a júliusi Playboy a Sebestyén Balázzsal készített nagyinterjúval jelent meg, azonközben a múlt heti Magyar Narancs címlapján ugyancsak ez a médiafiúcska feszített, amit bárhogy magyaráznak is, nem más, mint a bulvárlejtőn történő lecsúszás nyilvánvaló jele.
Ja, hogy el kell adni a lapot... Nos, éppen arra lenne hivatott a közszolgálati újságírás, hogy a mainstream elemeket figyelmen kívül hagyva magas színvonalú kultúrát közvetítsen, de elég megnézni Veiszer Alinda nézettségi mutatóit, hogy rájöjjünk: erre már igény sincsen.
A közszolgálati tévének és rádiónak persze van (tényleg, megvan még???) egy-egy hatalmas szellemi vagyona, az elmúlt évtizedekben gyártott és leadott műsorok archívuma, ami - bár részben elérhető az interneten - még esetleg képviselhet értéket. Ezzel meg azt kellene csinálni, hogy egy forintért átadni a MAHIR-nak, hogy ők gazdálkodjanak vele, az artisjus meg csapjon le a jogokkal visszaélőkre!
Egyszóval, tisztelt hölgyeim és uraim, a közszolgálatiság ennyi volt Magyarországon, köszönjük a figyelmüket, reklám után már nem jövünk vissza.
