Mostanában gyakran használom az M2 jelzésű autóutat, amivel inkább többé, mint kevésbé meg is vagyok elégedve, úgyhogy jelen posztom témája nem is maga az autóút, hanem ahhoz kapcsolódva a magyar esztelenség, gondolkodni és szervezni nem tudás valamint hivatali nemtörődömség és pökhendiség. (képinnen)

Ma reggel háromnegyed kilenc körül kanyarodtam rá az M2-re Fótnál, elkezdtem nyomni a gázpedált, hogy beálljak a 110-es utazósebességre, de mintegy 400 méter múlva lassítanom kellett, mert két sávban cammogott, szinte állt a forgalom. Namiazisten - gondoltam magamban, nem szokott itt probléma lenni, és nem akarom elkiabálni, de a dupla sáv miatt talán a balesetnek is kisebb az esélye, szóval nem nagyon értettem a dolgot.

Amikor már jó két kilométert tettünk meg 5-8 km/órás sebességgel, kezdtem morcos lenni, de a pumpa akkor indult meg bennem felfelé, amikor az útszélen megláttam a közutasok nagy sárga tábláját, rajta egy 60 km/órás sebességkorlátozással és a terelőnyíllal, ami a belső sáv várható szűkületére figyelmeztetett.

Az útnak semmi baja, a sávelválasztó növényzete nem bozót, tehát nem kell nyírni, zártam ki sorban a lehetséges magyarázatokat, akkor csak az lehet, hogy éppen most kell körömvágó ollóval nyírni a pázsitot, morfondíroztam magamban.

Aztán odaértünk a tetthelyre, ahol azt láttam, hogy a szalagkorlátból a mi oldalunkról hiányzó mintegy ötméteres rész pótlása zajlik, munkagépekkel és emberekkel, egy olyan szakaszon, ahol látszólag nem volt korábban szalagkorlát.

Félreértés ne essék: a szalagkorlát pótlása fontos. A szalagkorlát pótlása szükséges (talán). A szalagkorlát pótlása hatalmas feladat. A szalagkorlát pótlását nem lehet máskor elvégezni, csak a reggeli csúcsforgalomban. És még azt is el tudom képzelni, hogy jogos lenne, ha valaki felvetné, hogy ha délben végeznék a munkát, abban is találnék kivetnivalót, valamikor meg csak meg kell csinálni ezt a munkát is.

Ugyanakkor szerveztem már néhány dolgot életemben, ennél komolyabbakat is, és elmondhatom: bármilyen szervezés két legfontosabb kérdése, hogy kell-e az adott esemény és ha igen, azt mikorra szervezzük.

Nem vagyok közutas, tehát nyilvánvalóan nem érthetem az útépítés és -felújítás csínját-bínját, de nem férhet a fejembe, hogy bizonyos dolgokat egyáltalán miért vagy miért akkor kell elvégezni. Azaz miért kell kipótolni a szalagkorlátot, ha azon a szakaszon évek óta nem volt, vagy például miért a nyár kellős közepén kell az M5-ös autópályán felújítási munkálatokat végezni, miért nem lehet például a tavasz elején.

Őszinte leszek: nem tudok szabadulni attól a gondolattól, amit egy barátomtól hallottam pár éve, miszerint azért kell szarul végezni az útépítést, mert annyira nyomottak az árak - hahaha, nyilván a leadandó sáp akkora! -, hogy a kivitelező igazából csak a felújítási munkálatok révén tud pénzhez jutni. Na meg nyilván az sem mellékes, hogy azok, akik nálunk a döntéseket hozzák, akik egyes dolgokat irányítanak, a legalapvetőbb szervezési és vezetési ismereteknek sincsenek a birtokában, láthattuk ezt - hogy más példát most ne is mondjak - a pár héttel ezelőtti buszsáv-mizériánál (nem beszélve a MÁV-ról - a világ legjobb panaszlevele itt).

Az már tényleg csak bónusz volt a mai reggelhez, hogy a Váci úton éppen negyed tíz tájban ürítették az út menti szemeteseket, mégpedig egy, az úttesten komótosan ballagó és értelemszerűen pár száz méterenként meg-megálló teherautóra.

Ja, a címben szereplő "gatni" az a dolgozgatniból van...