Még pénteken történt.
Csorogtunk át a Lánchídon, előttem egy családi autó, előtte meg egy kerékpáros, aki a szükségesnél jobban kacsázott, no nem annyira, mint Pista bácsi a majális után, mindenesetre szokatlanul vette a métereket.
A családi autó csak nagy nehezen tudta megelőzni, mert folyamatos szembe forgalom volt, aztán kihasználva a rövid szünetet én is elkerültem, de rögtön fékeznem is kellett, mert előttem állt a sor. (képinnen)
Emberünk - hosszú, copfba fogott hajú, szakállas, harmincas fiatalember - eltekert mellettem, majd az álló sor miatt fékezett, és azzal a mozdulattal, ahogy letette a lábát, elé is esett a kocsimnak. Készültem, hogy kiszállok és segítek neki, de nagy bizonytalanul feltápászkodott és kereste az egyensúlyát - akkor láttam csak, hogy nemcsak hogy nem szomjas, de gyakorlatilag világon voltáról nem tud. Mivel újra viszonylagos stabilitásba helyezte magát, lehúztam az anyósülés felőli ablakot és kikiabáltam neki: - Inkább told azt a biciklit, mert meg fogsz halni!
Emberünk megmozdította a fejét, de homályos szemei arról árulkodtak, hogy a hangok csak elsuhantak a feje és füle mellett...aztán nem volt mit tenni, elhajtottam.
Aznap többször néztem a híreket, nem szóltak kerékpáros balesetről, talán élve hazaért emberünk.
Azt hiszem, most egy darabig bármilyen kerékagyas, kerékpáros hőbörgésre ennek a posztnak a linkjével fogok válaszolni...
