Először is, valának a tankönyvkiadók, melyek termékeinek ára - jogszabályba öntve - évről évre néhány százalékkal emelkedett.

Aztán valának az önkormányzatok, amelyek megvásárolták ezeket a tankönyveket, pontosabban leszállíttatták azokat, de különböző okokból nem fizették ki a tankönyvkiadóknak, akik egy idő után bepipultak.

Bepipultak, és közülük egyre többen és több helyütt jelezték: nem nagyon szeretik, hogy nem fizetnek nekik az elvégzett szolgáltatásért. (képinnen)

Ezen a hepciáskodáson viszont a kormány gurult be, és alkotott is egy jogszabálytervezetet, amelyben fixálja a tankönyvek árát. Mindezt nyilván a háztartások terhei növekedésének megakadályozásával - pontosabban: "nem nőnek számottevően a háztartások költségei" - indokolva. Ja, persze van egy apró probléma: "ugyanakkor a tankönyvkiadóknál a nyereség csökkenésére lehet számítani".

De hát ez sem igazán nagy baj, hiszen:

A vállalkozások pénzügyi terhei nem nőnek, eltekintve a tankönyvkiadásban érintett kiadóktól, amelyek viszont a működtetési költségeik racionalizálásával, a terjesztésre fordított költségeik optimalizálásával és a belső kiadói minőségbiztosítási folyamataik átgondolásával még így is nyereségessé tehetik a működésüket és a gazdálkodásukat

Igen, jól értik: az az állam (kormányzat), amelynek még egyetlenegy értelmes és épkézláb gazdasági döntést sem sikerült hoznia, elmagyarázza a vállalkozásoknak, hogyan lehetnek nyereségesek.

Cinikus? Mondanánk, hogy igen, de nem lehet cinikus, hiszen a cinizmus ellen harcolni kell.

Akkor viszont csak az lehet, hogy a tankönyvkiadók nem (sem) értik a Nemzeti Együttműködés Rendszerét, máskülönben nem szóltak volna be a Nemzeti Ügyek Kormányának.

Mindenesetre a jogszabály-módosítás módja egészen briliáns (kiemelés tőlem):

1. §

A közoktatási tankönyvek legmagasabb fogyasztói áráról szóló 13/2010. (XI. 25.) NEFMI rendelet (a továbbiakban: R.) 1-5. mellékletében a „2011/2012. tanév” szövegrész helyébe a „2012/2013. tanév” szöveg lép.

Nem kell pöcsölni: forradalom van!