Volt ez a Kertész Ákos-féle vihar egy pohár keceli tablettás borban, ami boldog-boldogtalannak alkalmat adott arra, hogy öblögessen egy keveset hazáról, hazaárulásról, nemzeti öntudatról, zsidókról, idegenszívűekről - kinek-kinek tetszése szerint. A dolog mára odáig fajult, hogy a fővárosi közgyűlés megvonta Kertész Ákostól a budapesti díszpolgárságot - biztos nagyon tud fájni egy ilyen döntés, majd ha lesz időm, megkérdezem Sztálin elvtársat, őt hogyan érintette a dolog.

Korábban én is szándékoztam írni pár okosságot az (mű)balhéról, ám Kertész helyreigazítása egészen új megvilágításba helyezte az egész ügyet, miközben a végletekig le is egyszerűsítette azt.

Először is, vannak dolgok, amelyeket nem lehet helyreigazítani, amelyekért csak bocsánatot kérni lehet, már ha valaki akar. Ez - "A magyar genetikusan alattvaló." -  kijelentés is ilyen volt.

Másodszor: teljesen nyilvánvaló, hogy Kertész az írás megjelenését követő balhé miatt, egészen pontosan a Kossuth-díja elvételének belengetése után és okán közölte a helyreigazítást, ami viszont egyetlen dolgot jelent: saját magáról is írt, amikor azt állította, hogy a magyar egy alattvaló nép.

Polfórumozós, blogolós, blogkommentelős tevékenységem kedvenc momentumai azok az esetek, amikor egy-egy kritikai megjegyzésemre olyan jellegű válaszok (támadások) érkeznek, amelyek puszta létükkel bizonyítják állításaim helyességét.

Kertésznek - talán tudtán és akaratán kívül - sikerült bebizonyítania a helyreigazítással, hogy bizony ő sem különb az általa kritizáltaknál, ő sem más, mint az alattvaló magyar nép egyik alattvaló tagja.

Ákos bátyám, most őszintén: tényleg annyira fontos az a Kossuth-díj (amit a díszpolgársághoz hasonlóan egyébként ugyanúgy el fognak venni!), hogy emiatt, ráadásul ilyen faramuci módon le kellett menni kutyába?

Hát nem lenne, nem lett volna jobb a lelkiismeretének, ha - bár minden adományozott földi hívságtól meg is fosztják - kitart a véleménye mellett, még akkor is, ha egy ponton hülyeséget írt.

Ugyanis egyetlenegy szó használata nem stimmelt a helyreigazított mondatban, és ez - mármint a nem megfelelő fogalmazás - az, ami egy író részéről talán megbocsáthatatlan.

A magyar ugyanis nem genetikailag, hanem zsigerileg alattvaló.